kütyü – technológia

A rövid szünet után két témát érintenék, közel sem tudományos alaposságú megközelítésben, hanem inkább amolyan végfelhasználó (lásd még: villanyírógép, autóriasztó) szemszögből. Nyilván messze lemaradva a trendektől, érzékeny mutatóujjam most fényévekre van a mainstream ütőértől.

tech-hourglassElsőképpen a MBP-t tárgyaljuk, mert meglepett valamivel, amire igazából nem számítottam. Alapjában be vagyok oltva marketing ellen, a kreténebb megjelenéseitől lábrázást kapok (vitustánc) és laptopvásárláskor meglehetősen pici jelentőséggel bírt az apple állítása/ígérete az igen hosszú akkuidőről.

tech-batteryHa el is tekintünk attól, hogy a fenti kis képen a zöld terület inkább nyolc, mint hét óra, akkor is szép teljesítmény, már ha igaz. Aszondja az appli, hogy a 17 collos modellek akár nyolc, a kisebbek meg hét órát képesek üzemelni, amire ugye csak legyint az ember, mert persze súlytalanságban és vákuumban a laborban akármit kimér az ember, amit csak akar, erről megboldogult beadási naplóim is tanúskodhatnak. De a hosszú akkuidő az jó.

tech-battableÉn a 13 collos mezőnyben vagyok, (az 33 centi, hölgyeim 🙂 tehát nekem a 7 óra van megajánlva. Az első hónap után az átlagos használható akkuidőtartam még lassan kúszik felfele, a használat módja pedig az, hogy egész nap a töltőn legelészik a jószág, aztán ha hazaérek, akkor magsafe ki, egészen estig. Nem végeztem gyakorlati teszteket, pedig nyilván az adna valós eredményt, viszont így a mbp saját állítására és a saccolásomra vagyok kénytelen hagyatkozni. Alapból megy a Mail, a Firefox, a Skype, WiFi, DropBox. Ha tehát felnyitom a vasat, akkor a rendszer észheztérése után a wifi kapcsolódik, a szkájp bezöldül, a mail pedig lecsekkolja a leveleimet.Ha a DB frissült akkor azt is elkezdi intézni.

A legvadabb akkuélettartamot az indulás utáni első negyedóra után szoktam kapni, amikor átfutom a tumblrt, a felső sarokban ott az óra az akku ikonja mellett, ami mondja, hogy az aktuális pillanatnyi fogyasztás mellett mennyi órát/percet tudok még. Az első napokban nem ment öt óra fölé, mára azért jobb a helyzet.

tech-akkutime

A fenti screenshotot is hasonló alkalommal készítettem. Eszerint, ha délután hatkor leveszem a töltőről, akkor hajnali fél kettőig mennie kéne. Ezt egyébként nagyjából tudja is, viszont nem folyamatos üzemben, hiszen gyereket is fürdetek, főzök, futok, mittomén, ilyenkor általában elvan kis laptop magában, nem sokat fogyaszt. Az továbbra is jól látszik, hogy a flash-es oldalak (a ragya verje ki mindet) zabálják a procit, megnő a fogyasztás, akár 1-2 órával rövidebbet is mutathat nekünk, ami szépen visszaáll, ha a flasht lecsukjuk. Összességében, ha sima böngészéssel, emilezéssel, szkájp cseteléssel elbír öt órát az ígért hétből, akkor én elégedett vevő vagyok.

A másik történet a blue-ray, ahogy van. Amióta megvan a PS3, még csak játék volt benne, meg muzsika, szóval a blue-ray mint technológia, kevésbé látványos részével találkoztam. A játékok meg látványosak amúgy is. Egyszer már megtekintettünk Csanádnál egy BD filmet, megünneplendő a formátum győzelmét a HD DVD felett, szép is volt, de a technológiai előnyök nem jöttek át annyira. Ellenben a minap kibéreltük a Body of Lies c. filmalkotást, (amiről Body Sylvy is kapta a nevét, hehe) és meg is tekintettük.

tech-bluraylogoMivel én már láttam korábban a filmet, ráértem alaposan megnézni magamnak azt a bődületes információmennyiséget, amelyet a korong tartogat. A hanggal nem foglalkozom, mert a tévéből jön, nincs semmi varázsdoboz, n+1.y csatorna, annyi hangszóró van, ahány fülem. A kép viszont!

Egy szimpla BD lemezre is fér vagy 25 giga adat, egy duflára meg 50. Egészen elképesztően részletgazdag a kép, mindenhol. Érdemes nem csak a cselekményt formáló karaktereket figyelni, hanem a háttérben fellelhető mindenfélét, finom részletek bújnak meg ott, ráadásul ha van ami lerajzolja a 1920×1080 képpontot, akkor tényleg fantasztikus moziélményt kapunk. Itt most nem az az ugrás, ami az „egyfejes” meg a „négyfejes” video között volt, nem az van, hogy szebb az állókép, hanem SŐT. Látszik a gap a dvd és a BD között, nagyon is.

2008 novemberében a blue-ray lemezek eladása meghaladta a hagyományos DVD-két, és most kezdem érteni, hogy miért. Ijesztően gyorsan meg lehet szokni, hogy ennyi részlet van, anélkül, hogy az ember észrevenné, hogy mitől is ennyivel jobb a kép. Van nekünk HD tévéadásunk (na jó, vevésünk) azután is elég durván néz ki a hagyományos tévé képe, de ez a hálivúd-kompatibilisság ez kemény. Be fogok iratkozni a tékába és a belezős-szemezős filmeken kivül mindet kiveszem, ami megvan BD-n.

tech-blueraydiscA BD-ben megjelenő filmekről itt, a zátonylakóknak pedig itt.

19 hozzászólás “kütyü – technológia” bejegyzéshez

  1. A kameram felveszi a 1920×1080 képpontot, majd kiprobalhatjuk egy jatszoteri felvetelen, csak nalunk nem tudjuk megnezni.

  2. Kafa gugli reklámokat kaptam az előbb innen, kettő könyvjelzőzve:)
    Miért appli a laposgép? Csak gondolkodok nekem mi kéne, mert alapból kb. ugyanazok mennének rajta amiket írtál. Na jó + egy másik voip is mert jólszólolcsón néhol ingyen, telókirányba.
    A BD-ről most hallok először, érdemes alap tv-n tróbálni?

  3. azért appli, mert nekem ez a legkényelmesebb és legjobban kezelhető felület.

    BD-t meg szerintem nem érdemes erőltetni, ha nincs 1080 képpont akkor nem sok értelme van.

    Most néztük meg BD-n a city of ember-t és baziszép az is.

  4. Korábban minden filmet DVD lemezen megvettem és semmit nem töltöttem le a netről. Viszont számomra még sokba kerülnek a BD lemezek és Magyarországon szegényes a kínálat, így rászoktam a torrentezésre. Korábban úgy gondoltam, hogy a 4000 Ft a küszöb, az alatt majd elkezdek BD lemezeket venni, aztán mióta beüzemeltem egy NAS-t, amin fut a torrent kliens ez a küszöb még alacsonyabbra csökkent úgy 2990 forintra.
    Ami számomra a BD lemezek gyűjtése ellen szól még az a kényelem, nem kell boltba mennem, nem kockáztatok, ha film esetleg nem jön be, nem kell lemezekkel bajlódni (mondjuk ez nem izgat annyira).

  5. venni még mindig drága, viszont amit letorrentezel az rosszabb minőség, mint amit a BD ad. irány a téka. ha véletlenül kiderül, hogy a film egy vacakság, akkor csak egy kölcsönzést buktál, nincs a nyakadon egy felesleges, drága lemez.

    boltba menni itt se kell, ha nem akarsz, van ilyen postás lemezküldő, a neten beikszeled, hogy miket akarsz látni és küldik a filmet ahogy az előzőt visszakültdted. fatso.co.nz – nézd meg.

  6. Oh, látom téged is elvarázsolt a minőségi kép. Én magam sem foglalkozom a hanggal (fejhallgatót használok. :))

    „venni még mindig drága, viszont amit letorrentezel az rosszabb minőség” – ez viszont így nem igaz.

    Torrentről a megjelenés előtt valóban rosszabb minőségben lehet beszerezni a filmeket, de megjelenés után (értsd: bolti forgalomba kerülés után) már ugyanazt lehet letölteni. Csupán minőségben nagyobb a választék. Mert ugye egy egyszerű „pupos TV” vagy egy fejlettem HDRedy-s TV (1280×720 = 720p = HDRedy) esetén nem feltétlenül van szüksége az embernek egy BD lemez által nyújtott FullHD (1920×1080 =1080p) felbontásra.

    Kb. ezekből lehet válogatni torrentes letöltéskor:

    DVDRip (kb. 700MB) < DVDRip (kb. 1,5GB) < DVD5 (4,5GB) < DVD9 (8GB) < HDRip/BRRip/BDRip (2-4GB) < BluRay-720p (8-20GB) < BluRay-1080p (20-50GB)

    Most kb. minőségbeli sorrendben írtam fel. Van miből válogatni. 🙂 Jómagam rákaptam a minőségre, így a DVDRip-ek kisebb és nagyobb fajtáit is hanyagolom, a DVD5 illetve DVD9 filmeket korábban sem kultiváltam, hiszen annyival nem szebbek mint a kisebb társaik. Így most a HDRip/BDRip/BRRip kategória megszállottja lettem. Ezek viszonylag kis méretűek (ráférnek egy DVD5ös lemezre) és még egy régi TV-n is érezhető a minőségbeli különbség. Persze volt már szerencsém BD lemezekhez is. Hát szép-szép, de ~20GB helyet nem ér meg, azt már tényleg lemezen kell tárolni. 🙂

    "“egyfejes” meg a “négyfejes” video" – ezen jót nevettem. 😀

    sorry a hosszú hsz-ért.

    Ui.: Öröm téged olvasni, rendkívül emberközeli ahogy írsz.

  7. köszönöm, örülök, hogy tetszik 🙂

    Igazából az a helyzet, hogy nem torrentezek. Egyrészt azért, mert errefelé ilyen egyszerűcske, datacapped csomagok az általánosak, még ha nem is vészes a plusz gigákért fizetendő extra, másrészt azért, mert nincs türelmem, nincs is asztali gépem, amit ott hagyhatnék, hogy éccaka szipákoljon.

    Az is számít, hogy a tévénk 1080 széles, érdemes kihasználni, HD tévéadások esetén azért sokat számít, no, meg, a tékából még így is olcsóbb egy film, mint moziba menni és még bébiszittert se kell organizálni. Persze, ez nem moziélmény, tudom, de minőségben azért…

    Meg azért itt vannak torrentvarázslók, úgyhogy csomó film megvan háttértáron…

    Minőségügyben meg… hát lehet, hogy egy BD-rip is tud elegendő képpontot, de nyilván van valami veszteség, hogy a 20-50 gigából 4 lesz. Azt nem tudom, hogy ilyenkor pl. a hangcsatornák esnek le, vagy a transzkódolás során valami a képből is, nem nagyon értek ehhez.

  8. Szerintem ha az éle helyett lapjára állítod azt a tévét, akkor egyrészt 1080 magas lesz, másrészt a képarány is 9:16 helyett 16:9-re vált.

    Pukke voltam, a feleslegesen kötözködő. 🙂

  9. Papa én „tartok” attól, hogy ha egy DVD-rip és a DVD között gyakorlatilag sikerült észrevehetetlenné zsugorítani a minőségbeli különbséget, akkor ez megvan egy generációval feljebb is.

    a lemez szolgáltatásban adja le a többletet.

    nem ez lenne az első (és utolsó) technológia, ahol a „méretre optimalizálás” mást jelent nekünk és mást a konzorciumnak 🙂

    (tudtad, miért 74 perc egy szabvány audio CD hossza?)

  10. amúgy melegedés és hang terén mik a tapasztalatok a mbp-val?

  11. weid, hát nem tudom, hogy észrevehetetlen-e a különbség, és ha igen, akkor méretben mi van? mert 700 megát is ezer év letölteni torrentboltból, nemhogy másfél vagy 4 gigát. a blüréj 20 gigáját meg hagyjuk már…

    az extrákat meg az onlány plusz tartalmat a BD-hez azt pont le se szaharin, a film érdekel. megkapom kicsben – bukva a minőségen vagy nemérdekel mekkorában – korongon, de kaszott jó képpel. ebből én lazán elmozdulok a B verzió irányába, ha olyan a film. azért a kóbor kódolók kénye kedvének kitettség szerintem annyira nem menő. (3-6 dollár spórról beszélünk, ha nem a tékából hozom el, hanem lekarcolom a netről)

  12. Papa,

    azért azt kifelejtetted az összevetésből, hogy mi egy téka választéka, meg mi a „sötét oldalé” 🙂
    (bár amint írtad is, a net nektek nem is igazi alternatíva)

    nekem is eredetik a DVD-k: ha megvehetem 1000-ért, nem fogok töltögetni; no de van, amit hetekig keresgethetnék a boltokban, akkor sem lesz..

    a minőségbeli különbséget meg persze hogy észreveszed.
    ha az a cél, jóhogy 🙂

  13. nekem úgy általánosságban nincs sok bajom a sötét oldallal, a választék persze, hogy nagyobb: egy téka vs. világ összes tékája 🙂

    akkor se renteztem tor, amikor jött az upc korlátlanul, nekem ez a két napig töltögetek dolog nem tetszik, lusta vagyok, belátom.

    Az már más kérdés, hogy ha ezer egy dvd, akkor egyszerűbb a boltban elmarni, a gond ott van, amikor nem jutunk hozzá valamihez. Nekünk a gyerek miatt csomó magyar nyelvű cucc van, amit itt ugye nem fogok megkapni sose.

    Minden más meg jó eredeti nyelven.

  14. Két nap egy CD?
    Hát igen, nektek a legnagyobb adatátviteli sebességet még mindig a DHL tudja nyújtani 🙂

  15. Félreértés ne essék, nem akartam senkit torrentezésre ösztönözni, én sem vagyok büszke rá!

    Felvetett kérdésekre pár kiegészítő magyarázat.

    – Csak egyetlen torrent oldalt nézek HD filmekre, ez egy zárt oldal, bekerülni nehéz, viszont emiatt nagyon gyors. A BD lemezek kiadását követő napokban a film felkerül 720 és 1080 felbontásban. A nyitott oldalakon a keresgélés nekem is elvenné a kedvemet.
    – Én is MBP-t használok, azt sajnálnám torrentezés miatt bekapcsolva hagyni, a torrent kliens a NAS-on fut, ami kis fogyasztású és mindig be van kapcsolva, így az aránnyal sem kell foglalkozni
    – Első használat előtt a torrentezést bonyolultnak tartottam, új szoftver, arányokra figyelés… aztán kipróbáltam és baromi egyszerű az egész, felmegyek a neten a torrent oldalra, filterezem a HD filmeket, ha érdekel valamelyik egér jobb gomb download linked file, aztán a NAS-on új torrent letöltés, kijelölöm az előzőleg letöltött utasítás filet és már tölti is.
    – Minőség: Nem látható az eredeti BD lemezhez képest minőségromlás, biztos van, de én nem látok különbséget. A file méret egyrészt a hangsáv miatt kisebb (csak magyar, angol és az eredeti hang van benne), másrészt nincs benne semmi plusz tartalom, nincs menü, csak a film, harmadrészt tömörítve van, amihez kell egy erős gép, vagy médialejátszó. Általában 1080p-ben töltök le, de a nagyobb méret miatt a szívem szakad meg, annyival nem jobb a 720-nál amennyivel több helyet foglal. Ha közelebb megyek a tévéhez akkor persze van különbség, de abból a távolságból ahol ülünk a szem nem képes már különbséget tenni.

    – Magyarországon nem jellemző a tékákra még, hogy BD lemezeket tartanának, én Szentendrén lakom, itt meg főleg nincs semmi.
    DVDrent.hu Budapesten működik, mint nálatok a fatso, de itt csak DVD lemezek találhatók a kínálatban

    – A gyerekeknek szoktam HD rajzfilmeket letölteni, olyanokat is aminek még nincs magyar kiadása, azaz nincs magyar szinkronja, a torrenten pedig össze szokták bűvészkedni a full HD képet és pl. a DVD lemez hangját és összerakják egy file-ba.

    – A net sebessége, korlátozások nagyon fontosak, nálam egy divix film kb. 3-4 perc alatt jön le, egy 720p film 20 perc alatt

    – A barátaim körében én is ilyen varázsló féle volnék, mindenki el van látva kellő tartalommal 🙂

  16. weid, nem tudom mennyi idő alatt jön le, csak mondtam egy vállalhatatlanul nagyot 🙂 nem próbálkozom, nem érdekel, macera.

  17. ifa, ha ide is leérne 20 perc alatt egy 720p adag, akkor én se tenném ki a lábam a lakásból…

    a nasos torrent megoldás az jó, ha egyszer veszek rendes nast, torrentelős lesz

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.