Kirándulás – chch I. / Christchurch

A déli sziget számunkra eleddig Terra Incognita volt, egy nagy fehér folt a térképen, amelyről csak kétes egzisztenciák beszéltek, ráadásul úgy, mintha tényleg létezne. Eljött az idő, hogy legalább részlegesen meggyőződjünk a legendák valóságtartalmáról.

Felkerekedtünk hát, hogy megtekintsük Canterbury-t, viszonlag kényelmes tempóban. Nyilván nem láttunk mindent, de azért bizonyos dolgokat mégis, sőt, ezek jobbára tetszettek is. Vásároltunk repjegyeket Christchurch (továbbiakban chch) városába, meg ravaszul éltünk az aucklandi reptér környékén burjánzó parkolószolgáltatások egyikével. A belföldi repülés nagyon vicces, és velünk most fordult elő először, otthon nyomtat magának az ember beszállókártyát (legalábbis jetstaréknál) majd felsétál a gépre, mindenféle útlevelek és egyedi azonosítók lobogtatása nélkül, tisztára, mint a busz.

A parkolás se gond, az ember leteszi a kocsit valami nagy parkolóban, shuttle busszal beviszik a reptérre, visszafelé meg felszedik, visszaadják a kocsit és xNap*nDollár képlettel megmondják mit fizess, ez nem túl vészes, napi 6-12 dolcsi között megúszható a dolog, keleti kényelem, még sms-t is kap az ember visszaérkezéskor, hogy velkám hóm.

Chch nagyjából ezer km-re fekszik Aucklandtól déli irányban, ami saccra úgy egy óra húsz perc repcsiutat jelent, még fapadossal is, teljesen viselhető, ráadásul több fapados banda is rohangászik arrafelé, szóval a jegy se kerül sokba, pláne ha előre gondolkozik az ember. Az út eseménytelenül zajlott, de hát ilyen jegyárak mellett még esemény is legyen?

Landolás után a kecskeméti buszpályaudvaron találtuk magunkat, az összbenyomást csak a szőnyegpadló súlyosbította. A kihívás az volt, hogy megtaláljuk azt a szakit aki elvisz minket a bérelt autóhoz. A vásári forgatagban egy ideig kerestük a bérautócég logóját, majd odamentem az egyetlen faszihoz aki előtt nem állt sor (a postás) és megkérdeztem, hogy ilyenkor szerinte mi van? Erre rámnézett és aszonta, kitől bérlet? mondom jucy rentál, ahha, akkor látja ott azt a beugrót? menjen oda, lel egy telefont, azon híjja a hatvankilencet, nyomjon egy kettest és jucyék magáért jönnek.

Sokkot kaptam, illetve, hogy ezt nekem mégis honnan a pék izéjéből kellett volna tudnom, vagy nem vagyok tagja az autóbérlők valami titokzatos szabadkőműves mozgalmának, ahol a beavatás része, hogy hol meg kell találni bekötött szemmel, parázson járva, tányérokat pörgetve, hogy hol van a varázstelefon? Na mindegy, megköszöntem, telefonáltam, jucy mondta, hogy odakinn lesz a parkolóban, nóvöriz. Ki is haladtunk a parkolóba, ott is volt juci egy igen sokat látott mikrobusszal, abba berámoltunk és az amúgy nagyon kedves, tizenhárom évesnek kinéző fiúcska elvitt bennünket jucy központba. Ott átvettük az előre bookolt kocsit, belepakoltunk és bekarikáztunk a városba.

A városról lesz egy külön félposzt, úgyhogy erre most nem térnék ki bővebben. A szállásunk a Cashel streeten volt egy tizenemeletes apartmanházban, egy nagyon kellemes, háromhálós apartmanban rakátroztuk el magunkat, a rcepciós lányok minden erőfeszítése ellenére. A kis apartman egyébként teljesen normális állapotban volt, dupla ablakok, kis konyha, ilyesmi, semmi lelakott bekpekker filing. Az internet dróton bír jönni, sába kincsei ellenében, de sajnos nem volt már internet kábelük, én pedig 2010-ben nem hordok magammal UTP kanócot, még vidékre se.

Kipakolás után elmentünk sétálni, meg keresni vacsizóhelyet, mert addigra eléggé megéhezett a brigád. Leltünk is egy kellemes éttermet, ahol egyrészt finom söröket iszogattunk, másrészt gasztrononszenszikus (új szó!) élményben részesültünk, hoztak húst meg forró követ (gránit), amelyen nekünk kellett megsütögetni a saját húsneműinket, ami végül is jó szórakozás volt. Itt derült ki mellesleg, hogy a Monteith’s Cider remek itóka, ezért is érdemes más városokba kirándulni.

Másnap felkerekedtünk és visszamentünk majdnem a reptérig, hogy megnézhessük az Antarktika központ publikus részeit. Chch hosszú ideje egyet jelent a délisarkkal, hiszen majdnem az összes forgalom innen indul a Scott Bázisra és ide érkezik onnan. A Scott Bázis a zátony vidéki lerakata, nagyjából 3932km-re chch-tól, délre. Onnan már csak 1500km a déli sark. Maga a bázis a Ross szigeten van, közvetlen szomszédságban (3km séta a hegyen át) az USA antarktikai bázisával, a McMurdo Állomással. Itt mindenféle tudományos munka folyik, meg sok fázás, gondolom. A hadsereg szállítógépei és az USA légierejének masinái hordják oda a holmit és vissza azokat, akik már eleget fáztak. A hatalmas szállítógépek szerencsés esetben megtekinthetőek élőben, mert az Antarktika Központ előtt húzódó út másik oldalán parkolnak, ha átnézünk az autómosón, akkor láthatjuk a herkuleseket és globemastereket pihenni. Az USA egyébként igen komoly bázist üzemeltet a hidegben, ezerötszáz fős személyzettel, akiket chch-ból és Punta Arenasból (Chile) szolgál ki.

Maga a nézegetős rész inkább ismeretterjesztő, mint szórakoztató, bár egy kisebb kék pingvin kolónia lakik ott, akiket meg lehet nézni napvilágnál, édes pofák, mind. Emellett rengeteg információt összeszedhetünk antarktikáról, a geológiától az élővilágig, a bázisok működésétől a felszereléseken át, a szélerőművekig, amelyek az energiát biztosítják az ott dolgozóknak. Ha valaki élőben szeretné megtapasztalni, annak itt egy sarki webkam.

Emellett vannak amolyan szemi-interaktív élmények, mint a hidegszoba, ahol megérezhetjük, hogy a -8 fokos hideg, erős szélben hogyan változik dermesztően hideggé, és hogyan növekszik a hidegérzet a szélsebesség függvényében. Persze adnak klassz kabátokat, hogy ne fagyjanak kékre a nyári ruhás látogatók, de legalább halvány sejtést szerezhettünk, hogy milyen lehet az ordító, tomboló szélben dolgozni arrafelé. Megtekintettünk egy elképesztő filmet is a déli sark szépeséges tájairól is, azt nagyon ajánlom, ha felkeresi az ember a facilitást, fantasztikus felvételek.

Aztán jött a legjobb rész, (mármint a sok hasznos infó mellett) hiszen régi csodálója vagyok a svéd járműiparnak, és most megismerkedhettünk közelebbről egy újabb példánnyal, a Hägglunddal. A járművet a svéd hadsereg kívánalmai szerint fejlesztették ki, gyakorlatilag mindenhol elmegy, erősített gumihevederes lábacskái vannak, azok cipelik a két, összekapcsolt kabint. Mindkét kabinnak saját hajtása van, 45º-os emelkedőn felmászik és 35º-os oldaldőlés mellett még vidáman mocorog. Emellett kétéltű is, ami pláne jól jön a déli sarki nyárban, ha elfogy a hó meg a jég, akkor is tud úszni szépen. Benzinüzemű motorja van, mert a gázolaj azon az éghajlaton összefagy, még a benzines járgányokat is folyamatosan elektromos fűtésen kell tartani. (a dieselüzemű járgányok un. AN8 repülőüzemanyagot használnak, mert az -50ºC-ig nem kásásodik meg) A jegyárban benne van a Hägglunddal megtett kör, a kiépített próbapályán, nagyon érdekes élmény, a vezetőbácsi pedig vicces figura volt, járműszeretőknek kihagyhatatlan élmény. Meg van valami vicces abban, hogy a mindenenátmenő gép, a viszaúton megáll és elsőbbséget ad a biciklistának.

Chch-ban számtalan park található, szebbnél szebbek, mi a botanikuskertet választottuk, az elég nagy, hatalmasat lehet benne sétálni és csodás állapotban is van. Átkanyarog rajta a folyócska, amelyen gondolában gondoláznak a gondolázók, béke, csend és nyugalom, varázslatos hely, ráadásul akkor még az idő is nagyon szép volt, a park pedig tele van kisgyerekes kacsákkal, akik fel és alá masíroznak, édes pofák. Rengeteg időt sétálgattunk, van rózsakert meg pálmaház meg mindenféle szobrok meg játszótér, természetesen minden becsületesen gondozott állapotban. Vacsi, alvás, hegyekkel folytköv.

“Kirándulás – chch I. / Christchurch” bejegyzéshez 3 hozzászólás

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.