Kert – répákról és uborkákról

A szép napsütéses időjárás és a mértékkel történő locsolás kifejezetten jót tett a kertnek, sőt. Nemhogy répákat szüreteltünk több ízben (alkalommal, na) hanem az uborkafán is eluralkodott a progresszió.

A teljesen barom  módra elvetett répák közül az élelmesebbje azért talált helyet magának a fejlődésre, mégha nem is sokat, ezt igyekeznek lelkesedéssel ellensúlyozni. A fogyasztható méretűeket kihúzkodom szépen, így majd lesz hely a többinek, hogy rettenetesen nagyra megnőjenek. Mindenesetre az első magamtermelte répa már az emésztőrendszereinkben végezte, finom, zsenge, élénk íze volt. A második kört most tervezem nyersen felenni és feletetni szeretteimmel, olyan ez a kiskert, hogy mindenki részesedik belőle, mintha Milo Minderbinder biznisze volna, viszont locsolni nekem kell.

Uborkaügyben az első fecske egy hatalmasra dagadt uborka volt, kicsit csodálkoztunk is, hogy mitől nőtt ez ekkorára, de aztán építettem nekik (Ekker tanácsára) kilövőállomást, most oda másznak fel lelkesen, és soksok sárga virág csalogatja a méhecskéket a közelbe. Az első két uborkát leszedtem, hogy ösztönözzem a növényt, ebből anyósom uborkasalátát csinált, szóval nyugodtan mondhatom, hogy Michelin csillagos minőség.

A második szüret már három kifejlett példányt hozott, ezeket lehűtöttem, hogy bevárják a következő adag frisset, amit lelkesen meg is tettek, úgyhogy egy befőttesüvegnyi kovászolnivaló halmozódott fel hamar. Na itt futottunk bele a problémába, hogy a kovászolt uborka elkészítéséről annyit tudtunk, hogy napra kell tenni, ami azért nem tűnik egy precíz receptúrának. Legott rávetettem magam a netre, hogy leljek egy működő receptet, de ezermillió félét találtam, amelyekben olyan dolgokról esett szó, amit itt illendőségből meg se említek. Az meg hab a tortán, hogy folyton a kaprot emlegették, amelyről közismert, hogy élelmezési felhasználása a genfi konvenciókba ütközik.

Occam pipereholmiját szem előtt tartva, rámentem a legegyszerűbb, legkevesebb hozzávalóból megoldható verzióra, amely annyit mond, hogy forraljunk fel sós vizet (4deka só/l), hagyjuk visszahűlni, majd langyosan töltsük be a bevagdosott ugorkával bélelt üvegbe. Mielőtt megtettem volna, gondosan megpucoltam pár gerezd fokhagymát, hogy az is kovászolódjék a zöldségekkel, meg szórtam bele pár szemesborsot, mert az meg jól néz ki. Felöntés után rátettem egy szelet kenyeret, hogy legyen ami beindítja a kovászolmányt, azt is ellepte a lé. Lefedtem, majd kitettem a napra.

Kettő szabadban töltött nap után (éccakára se hoztam be, 20 fok van) kifejezetten reménytkeltő kovászosuborka szaga van az egész miskulanciának, a folyadék megzavarosodott, jelezve, hogy komoly dolgok zajlanak a háttérben. Ha holnap megsüti még a nap egyszer, akkor leveszem a kenyeret, leszűröm a levét és megy a hűtőbe, mert kész van. És ezt az egészet, a rendes, becsületes kovászolt uborkát én magam állítottam elő, saját erőmből! (kivéve a vizet, sót, üveget, kenyeret, fokhagymát és a szemes borsot, de ezen kívül mit adtak nekünk a rómaiak?)

“Kert – répákról és uborkákról” bejegyzéshez 24 hozzászólás

  1. Fasza. Általában olyan 500-600 napfok elég neki, vagyis ahány fok celsius van, azt szorzod össze a napon töltött idővel. Húsz fokon három nap, tíz órájával az nagyjából hatszáz. Bőven elég.
    A receft is fain, a leszűrt levet szoktam inni, kipucol.

  2. a leszűrt levét hidegen imádom én is. ma leltároztam fel a félkész nyersanyagot, ha minden jól megy, akkor két nap múlva meglesz a következő üvegre való, az meg elkészül hétvégén 🙂

  3. Tegyél kaprot is a koviubiba, amikor megint csinálsz. Sokkal finomabb lesz (sok fokhagyma is kell bele, már ha szeretitek). Amúgy teljesen jól csináltad. Mi is így szoktuk (+kapor persze).

  4. kapor anélkül nem készül kovászos uborka, ezen nem vitatkozunk! 😀
    plusz még pár babérlevél és némi torma kifejezetten jót tesz az ízének
    én 5 napot szoktam hagyni még a nyári melegben is
    egyébként meg igazából nem is a napsütés kell neki, hanem a meleg a tejsavas erjedéshez, úgyhogy akár karácsonykor is csinálhatnánk – az északi féltekén 🙂 -, ha fűtenénk alá rendesen; csak uborka nincs (vagy csak csillagászoknak)

  5. Nem kell a cívódás, a kapor nem alkalmas emberi fogyasztásra. Akki ebből sem ért, aztat felybe üttöm. Naugye.

    Viszont észrevettem a rövidlábú lábain a karottaszín kroxot, ami azért a túlzás kategóriája, nemde? Vagy legfontosabb az azonosulás?

  6. A Forradalmi Kaportanács és az Egyesült Hagyományőrző Uborkovász Szövetség közös közlepényben tudatja, hogy aki nem tesz kaprot a koviubihoz, az nincs tisztában sem a nemzetközileg általánosan elfogadott legjobb gyakorlattal, sem pedig az kaprok és uborkák alapvető és világszerte tiszteletben tartott házasodási jogával. Az ilyen himpellér, rebellér, gavallér rendbontókat sújtsa pajtásai megvetése és csorbuljon ki a bicskájuk is. 🙂

  7. Egyébként már értem, hogy a kaporszakáll a Kovászrontó szörny jellemzője, ő az, aki elrontja a savanyákat, méghozzá úgy, hogy beteszi a szakállát a lébe :-)))

  8. Kaprot nem tettel bele?
    Es milyen kenyerrel csinaltad? Harcaszati whitebread? Szendvics vagy toszt?

  9. Halkan megjegyezném: Demonalisatorral értek egyet. A kapor a koviubiban olyan, mint a fehérrépa a levesben: nem szeretjük, nem esszük meg, de az íznek jót tesz. De ez csak vélemény, nem vitaalap!
    Azér annál több eszem van, mint hogy kaporról vitatkozzam veled. Mintha a Karcsúval vitatkoznék a kókuszos tejbegrízről.

  10. Na erre jársz hegesztek kapros túrós rétest oszt meglátjuk kibírod-e (titokban lesz majd sima is, nehogy éhen maradj nekem) 🙂

  11. Efi:
    Pappito kollégának csak a szája nagy, úgy megette nálunk a tökfőzeléket is (ami ugye kapor nélkül elképzelhetetlen), – tán házikolbászt, vagy tarját sütöttünk mellé – hogy csak lestünk.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.