Kert – resurrection reloaded

Hosszú évek kíméletlen gazdálkodása sokat kivett a kiskertből (meg belőlem) de most itt a tavasz, ideje felfrissíteni és előkészíteni mindent a veteményezés előtt.

A növények meg a sok eső teljesen világosra rabolta a talajt, a viszontagságos tél alatt találtam benne pöffeteggombát meg rengeteg gyomot, úgyhogy nekiálltam és szépen kitakarítottam belőle mindent, még a kerámia pukekó is átmeneti szállásra (a fűszernövényes ládikóba) került.

Előnyös testtartással behaladtam az A Raktár nevű boltba és magamhoz szólítottam 8 zsák földet és komposztot, amelyet igazságosan elterítettem a korábban felásott föld tetején, ahogy ígértem. Gondoltam hagyom pár napig szikkadni, mielőtt beültetném változatos haszonnövényekkel.

A tavalyról maradt kis palántáspoharakat is feltöltöttem zsíros anyafölddel es beleültettem a magvakat. Az egész holmit feltettem a hűtő tetejére, ahol kapnak fényt, a meleget meg oldják meg, a vizet majd meglátom, attól függően, hogy mennyire látom majd lelkesnek őket. Idén, kezdetnek az alábbi növényeket fogom vetni:

  • paradicsom
  • uborka (kovászolni való)
  • retek (az örök klasszikus)
  • borsó
  • pak choi (Brassica rapa chinensis, kell a kimchibe)
  • cékla (kísérlet lesz)

A pakcsojra nincs magyarázat, nem is próbálom mentegetni a dolgot, később majd utánanézek, hogy mit lehet belőle csinálni, ha mást nem, akkor cefrét biztos és akkor én fogom főzni a világ első pakcsojpáleszét. Egyébként valami káposztaféle, majd kiderül, csupa vitamin meg izé, baziegészséges.

14 hozzászólás “Kert – resurrection reloaded” bejegyzéshez

  1. A pakcsoj még hagyján, de a cékla nekem olyan, mint neked a kapor. 🙂

  2. hát a céklát még nem tudom mi lesz vele, az egyik sarokba teszek egyet tán, az legalább egészséges.

  3. kizärt, hogy a kinaiak ne föztek volna mar 1000 eve pakcsojapaleszt… de ha ramondod, hogy bio, meg lehet vele kezdeni valamit 🙂

  4. Pakchoit tettem kockákra vágva nyersen rakott zöldbabba, nem lett rossz, de nem pont odavaló.

    Viszont nyers pakchoi levéllel kibélelni egy tepsit, arra főtt kelkáposzta leveleket, arra pörköltet, megint kelkáposztát, tetejire tejföl, arra sajtot, na ott kurvajó volt.

  5. Az elonyos testtartason en is mosolygok meg par orat magamban altalaban, ahogy elkepzelem (az altalam nem is ismert) Pappitot. egyszer felrakhatnal egy kepet rola, csak hogy elleshessuk 🙂

  6. Mi sóskát ültettünk, atom hálás növény, ezen a klimán elképesztően képes nőni.

    1. Felesegem vevo lenne egy kis soskara! Nev, telefonszam a keszulekedben!

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.