Te Urewera National Park – Lake Waikaremoana

Megint vadászni mentünk, majd arról is lesz poszt, egyelőre nézzük meg merre csavarogtunk.

A Te Urewera National Park a Taupo tótól keletre, kétszázezer hektáron helyezkedik el és nagyon nagy része a mai napig érintetlen ősvadon. A széleken folyik némi erdészet, de a terület java csupán az időjárásnak és egyéb komolyabb természetformáló erőknek köszönheti a kinézetét.

A terület kevéssé lakott, az egész miskulancián keresztül egyetlen út vezet, a 38-as számú főút, amelynek jelentős részét nem látták el szilárd burkolattal. A vidéket mindenféle üledékes kőzet borítja, amelyek úgy jó kétmillió évvel ezelőtt emelkedtek a tengerszint fölé, azóta az erózió és a patakok, folyók formálják a vidéket.

A park déli részén található a két nagy tó, a Lake Waikaremoana és a Lake Waikareiti (utóbbi a kisebb). A Waikaremoana nagyon fiatal képződmény, kb. 2200 évvel ezelőtt egy hatalmas földcsuszamlás alakította ki, elzárva egy keskeny szorost amelyen át közlekedett a  Waikaretaheke folyó. Miután a terület csapadékban nem szegény, a tavat a folyón kívül számos kristálytiszta patak is táplálja. A tó a tengerszint felett kb. hatszáz méter magasságban csücsül, 248 méter mély, a vízszintje öt métert süllyedt 1946-ban, amikor kiépült egy kis vízerőmű amelyet a vize hajt. Azóta már három kis erőművet szolgál ki a folyó (Kaitawa (36MW), Tuai (60MW) Piripaua (42MW).)

A tó vize szép tiszta, egész messzire lelátni benne, viszont hideg, mint a rosseb, meleg nyarakon egészen tizenhárom fokig is felmelegszik. Egyébként annak ellenére, hogy nekünk szerencsés időnk volt (csak egy nap esett) az egész környék meglehetősen ellenséges, hideg, esős és meglehetősen nehéz a terep, érdemes egy pillantást vetni a térképre, nincs egy egyenes szakasz sehol, csak föl meg le.

Ez a környék őslakóit a Ngāi Tūhoe nevű maori törzset nem nagyon zavarja, ők köszönik jól vannak, ráadásul az elszigeteltségben némi fehér ember elleni dacot is kifejlesztettek, nem is minden alap nélkül. A huszadik század elejéig a fehér emberek nem is nagyon jöttek a közelbe, egyrészt azért mert a terület kívül esik mindenen, közlekedni pedig nagyon macerás, másrész azért, mert a harcos erdőlakók rendszeresen seggberugdalták őket.

Ennek azért voltak előzményei, az ezernyolcszázas évek második felében zajló maori háborúk során számos esetben próbáltak ellenállni a jóval modernebb holmikkal felszerelt brit erőknek, rejtegették a rebelliseket, a gerillákat viszont általában nem szereti a regurális erőkkel operáló hatalom.

A britek megemberelték magukat és bevonultak a környékre, jól felszerelt csapatokkal, és elvették az egész Urewerát, akinek pedig ez nem tetszett, azt lemészárolták. Nem csoda, hogy a Tuhoe törzs a mai napig nem túl lelkes rajongója a modern Új-Zélandnak, ellenben bőszen hirdetik a maori függetlenséget és ez időnként összetűzésekhez is vezet. Akit a törzs története mélyebben érdekel itt talál érdekességeket.

Jelenleg a Waitangi szerződést értelmező és az az alapján a maori ügyekben intézkedő szerv kezében van az Urewera sorsa. Miután a területet 1954-ben Nemzeti Parkká nyilvánították, a föld tulajdonjoga, a kezelésének és üzemeltetésének joga nem egyszerű kérdés elé állítja az államot. A Tuhoe törzs természetesen magának követelte az egész terület tulajdonjogát, az állam viszont másképp képzeli el a megoldást, a törzs és az állam által közösen alkotott tanács lesz hivatott kezelni a területet. Jelenleg a DoC üzemelteti a túraútvonalak egy részét és a kunyhókat. A Lake Waikaremoanát körbejáró, 46km hosszú túraútvonal (Waikaremoana Track)az ország kiemelt túraútvonalai közé tartozik (Great Walks).

Igaz, hogy a túra nehezen megközelíthető (kilencvenpár km kanyargás a murván) de fantasztikus túraélményt ad, ha figyelünk, szerencsénk lehet mint a 650 őshonos növényfajhoz amely a parkban él, és köszönhetően az elzártságnak, a teljes Északi Szigeti őshonos madárkészlettel találkozhatunk (kivéve a wekát), ideértve a teljesen elmebeteg hegyi patakokban lakó, de nagyon cuki Whio-t (Blue Duck) a veszélyeztetett kokakot, éjszaka hallhatjuk ahogy a kiwi fütyürészik, nappal pedig kiszúrhatjuk a karearea-t, amit a tisztás felett köröz.

A parkban két helyen is zajlik kiwimentő program, a park északi részén (Otamatuna) és a tó déli részén a Puketukutuku félszigeten, ezért a park nagyrészéről a kutyák ki is vannak tiltva.  A vadvilág sajnos nem csak a madarakból áll, rengeteg a patkány, menyét és a posszum, amelyeket levegőből kiszórt méreggel és csapdákkal is irtanak, de akad vaddisznó és szarvas is, ezekre szabadon vadászhatunk. A tóban angolna és pisztráng él, utóbbi egészen érdekes helyekre feljut a hegyi patakokban. Mivel ez édesvíz, csak engedéllyel lehet horgászni, napi 23 dolcsi a horgászjegy.

Az egész parkot átszövik a túraútvonalak, amit a kirándulók lelkesen használnak is, a félnapos rövid sétáktól kezdve az embert próbáló, többnapos kirándulásokig. A túraútvonalakról informálódhatunk itt és persze a DoC vonatkozó oldalán is. Ha valaki kirándulós, érdemes pár napot rászánni, a DoC kunyhók a parkban kiválóak bár a Great Walkhoz tartozókba foglalni kell előre helyet.

One Reply to “Te Urewera National Park – Lake Waikaremoana”

  1. Ide egyszer el AKAROK menni! (bar ahol most vagyok, az se csunya hely…) 🙂

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.