Méhekről

A kissé lelassult blog azért nem szűnt meg teljesen, a szerkesztőség új vizekre kalandozik éppen, érdeklődésünk – véletlenek fura összjátékának köszönhetően –  a méhészkedés felé fordult.

A háztáji méhtartás igen népszerű hobbi, sőt egyre divatosabb lesz, ahogy a környezet állapotára az átlagosnál érzékenyebb népség újra felfedezi a dolgokat maga körül. Ha valaki nem rest, guglizzon rá az urban beekeeping, a rooftop beekeeping vagy a backyard beekeeping kifejezésekre és lesz nagy meglepetés. A városi méhészkedésnek csupán egy része köszönhető a mézmohóságnak, a növények beporzásának segítése és a mindenféle katyvasz bolti mézek evésének elkerülése is jó motivácó.

A bolti mézek jó részével egyébként semmi baj sincs (itt nálunk legalábbis), de  sok helyen egy bolti üveg méz körülbelül annyira autentikus, mint egy véletlenszerűen megvásárolt palack olívaolaj. Azzal is leírhatatlan dolgokat művelnek, a méz is leginkább akkor megbízható, ha személyesen ismeri az ember az összes méhecskét, aki részt vett az összehordásában. Ez pusztán azért baj, mert a mézben fellelhető mindenféle jóság hamar eltűnik a pancsolás során, így a megvásárolt lé, bár édes, nélkülözi a méz számos jótékony hatását, amely miatt az emberiség évezredek óta lakmározza azt.

A mézről és a méhészkedésről végtelen információ áll rendelkezésre, úgyhogy én itt nem fogok untatni senkit ilyesmivel (különösen úgy nem, hogy a magyar méhész kifejezésekről fogalmam sincs). Inkább elmesélem, hogy az általunk elfogyasztott kaja 30-50%-a nem létezne a méhek nélkül, és, hogy a kissé rejtélyes CCD (colony collapse disorder) jelenség mekkora kárt okozott a mezőgazdaságnak. Nagyot. Nem véletlen, hogy a városi méhtartás egyre népszerűbb, sőt olyan különlegességekkel is szolgál, mint pl. a Manhattan háztetőin elhelyezett kaptárakból kinyert méz, amely állítólag igen finom és a helyi éttermek lelkesen vásárolják a méhészektől, sőt az éttermek maguk is kezdenek saját kaptárakat felállítani. Persze ez nem újkeletű, nagyon sok vidéken a mai napig lehet látni régi parasztházak oldalában a kasoknak kialakított helyet. A finomított cukorgyártásnak és a cukor könnyű elérhetőségének köszönhetően a háztáji méhtartás kissé kiveszett, ez a folyamat látszik most megfordulni.

Egészen váratlan helyeken is lelhetünk kaptárakat, a párizsi operaház tetején 1984 óta laknak méhek, az Egyesült Királyságban irodaházak és iskolák üzemeltetnek kaptárakat, utóbbiak be is vonják a méhészkedést az oktatásba, amolyan gyakorlati órák keretében. Sőt, mindenféle viselkedészavaros kölykök lesznek sokkal kevésbé viselkedészavarosak, ha rendszeresen dolgoznak a méhek körül, a hollandoknál pedig a munkanélkülieknek igyekeznek elfoglaltságot és némi jövedelmet biztosítani azzal, hogy ingyenes méhésztanfolyamok után a városi kaptárakat bízzák rájuk. És akkor még nem beszéltünk a lelkes hobbistákról, akik minden elképzelhető és elképzelhetetlen helyen tartanak méheket, panelházak erkélyétől kezdve a brit városszéli allotmentekig. Egyre jobban terjed, hogy nagy cégek telepítenek kaptárakat a toronyházaikba és a dolgozók alakítanak méhész-teameket, hogy gondoskodjanak a méhecskékről.

Itt a zátonyon százötven éves múltja van a méhészetnek, (Európában az első méhekkel kapcsolatos barlangrajz kb. tizenkétezer éves) és köszönhetően az itt őshonos manuka növénynek, amelynek méze mindenféle valódi, klinikai tesztekkel igazolt gyógyhatással rendelkezik, és igen drága is. A nálunk széles körben elterjedt, moduláris kaptárakat 1852-óta alkalmazzák, akkor találta ki egy L.L.Langstroth nevű, rengeteg szabadidővel rendelkező egyházi személy, hogy hogyan lehet olyan kaptárat készíteni, amelyből a méhek elpusztítása nélkül is kinyerhető a méz. A találmányhoz (fadoboz kiemelhető keretekkel) nem sok mindent tudott az utókor hozzátenni, inkább szimplán sztenderdizálta a doboz meg a keretek méreteit és kész is. Persze vannak mindenféle extra, modern vagy újragondolt megoldások is, de a Langstroth-féle cucc a legelterjedtebb, legegyszerűbb és valószínűleg a legolcsóbb is.

Ma a zátonyon körülbelül hét-nyolcszázezer kaptár dolgozik és évi húszezer tonna körüli mennyiségű mézet termelnek, amelynek kb. a felét exportálják. A méhészklubok mindenfelé megtalálhatóak, ezek szívesen nyújtanak mindenféle segítséget a kezdőknek, és az ipar meglehetősen jól szabályozott. A szabályozásra szükség is van, mert sajnos Új-Zéland sem mentes a méhbetegségektől (ezért is nagyon szigorú a méh- és méztermékek behozatalának tilalma, meg piacvédelem miatt is) amelyek felismerése a méhész kötelessége. Csak úgy mint a méhészként való regisztráció és némi díjak befizetése, de ez nem nagy összeg, viszont utána hivatalosan is lehet méhészetünk (egy kaptár már az!) és vehetünk mindenféle mókás dolgot az ebayről, hogy ufónak öltözhessünk. Amíg kicsiben csinálja az ember, addig nem valami költséges hobbi ez, bár, mint minden hobbira, erre is korlátlan pénzt lehet költeni, ha akar az ember.

A szerekesztőség ugyan nem szándékozik mézet exportálni, de szándékozik idővel saját (kezeletlen, nyers) mézet előállítani a következő szezonban, ha minden jól megy. Beléptünk a helyi méhészklubba, rengeteget tanultunk a méhekről, most igyekszünk a gyakorlati tapasztalatokat megszerezni. Sajnos a kezdeti lépések balul sültek el, a dolog nem tűnik reménytelennek. Ha valakit érdekelnek a kis háztáji méhészetünkkel kapcsolatos fejlemények, nagyobbik lányommal belefogtunk a bz.pappito.com címen elérhető blogba, ahol  időnként dokumentáljuk az eseményeket, a szomorúakat is. Egyelőre csupán pár bejegyzésig jutottunk, de hamarosan lesz ott több is.

A méhecskék megfigyelése amúgy roppant szórakoztató tevékenység, folyton zsinnyegnek, csinálnak dolgokat (leginkább mézet meg újabb méheket), jönnek-mennek, csak éjszakára csihadnak el. A méhtartás ZEN. Ráadásul a méhészek egészen elképesztő fazonok, mind bolond egy kicsit (nem harapnak) de segítőkészek, vidámak és lelkesen foglalkoznak az újoncokkal, mint mi. Járunk szorgosan a méhészklubba segíteni meg tanulni, ott vannak előadások meg méhek. Rengeteg méh.

2 hozzászólás “Méhekről” bejegyzéshez

  1. Azt nem értem, hogy a városban a gyalogosokat/szomszédokat/kutyát nem csipkedik össze a méhek? Nem félö, hogy lefújják öket bogárirtóval? Senkit nem zavar a döngicsélés?

  2. a méhek senkit nem csipkednek meg csak úgy. a méhek kizárólag akkor szúrnak, ha rájuk lép az ember vagy ha veszélyben érzik magukat vagy a kolóniát. egyébként abszolút nem érdeklik őket az emberek vagy a kutyák, a növények érdeklik őket

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.