A közlekedésbiztonság virágos jövője

A zátony viszonylag szabadosan értelmezi az alkoholos befolyásoltság alatti közlekedést, eddig nem zéró volt a tolerancia a gépjárművezetőkkel szemben, akik iszogattak egy kicsit, mielőtt autóba ültek. Most, ha nem is általánosan, de bevezették a zérót a rendszerbe, legalábbis a fiataloknak.

A Ministry of transport az éppencsak elkekződött évtizedet a közlekedésbiztonság fejlesztésének szenteli, megelégelve, hogy viszonylag sok, súlyos, vagy halálos kimenetelű közlekedési baleset történik az utakon. A hangzatos nevű Decade of Action for Road Safety nem magától jutott eszükbe, az ENSZ és a WHO közös ötlete a dolog, a statisztikák tanulmányozása után, a világon a tizedik vezető halálok a közlekedés, amelybe 1.3 millió ember haláláért felelős évente, a helyi kormányzat pedig, a világon elsőként felsorakozva az ötlet mögé, legott munkához is látott. Aki személyesen is szeretné támogatni a biztonságnövelő világkampányt, az vásárolhat kicsiny sárga rombuszokat (lásd fenn) a vonatkozó webshopban, ezzel is kifejezve segítségét a világ útjainak biztonságosabbá tételében.

A Safer Journeys nevű, nemzeti közlekedésbiztonsági stratégia az egész évtizedet szánja a közúti közlekedés biztonságosabbá tételére, az elgondolás szerint 2020-ra radikálisan fog csökkeni a súlyos/halálos kimenetelű közlekedési balesetek száma, ezt pedig kisebb-nagyobb, egymást követő lépésekkel kívánják elérni. Egyelőre túl nagy javulás nem látható a statisztikában, de a program keretében már történtek szabályváltozások:

  • jogosítványszerzés alsó korhatára 16 évre emelkedett
  • 20 év alattiaknek zéró alkoholtolerancia
  • a korlátozott jogosítvány megszerzéséhez szükséges teszt szigorúbbá tétele (azzal a nem titkolt céllal, hogy ösztönözzék a tanulókat hivatásosok által tartott tanfolyamok elvégzésére)
  • súlyosabb büntetések és eljárások az alkoholszondázáson megbukóknak
  • visszaesőknek alkalmazható az un. alcohol interlock, egy olyan masina, amely nem engedi beindítani a járművet, ha a vezető lehelletében alkoholt érzékel
  • komolyan megemelt büntetési tételek a veszélyes vezetőknek, ha magatartásuk halálos kimenetelű balesetet okozott
  • a rendőrség 3x meghosszabbíthatja az egy hónapos jogosítvány megvonást
  • szigorodó motorjogsi tanfolyam és vizsgák
  • kezdő motorkerékpárosoknál bevezették a teljesítmény/tömeg arány alapú korlátozásokat

Az intézkedések és az új szabályok bevezetésének hatásait folyamatosan monitorozni fogják, hogy követni lehessen a változtatások eredményességét. Akit mélyebben érdekel, hogy egy ország hogyan képzeli el a közlekedésbiztonság fejlesztését az elkövetkező tíz évben, az bátran kattintson, a komplett stratégia elérhető (pdf), benne statisztikai adatokkal, összevetésekkel, további változások terveivel (meg fog szűnni a hülye kanyarodási szabályunk is!) elég érdekes olvasmány, de az egész kampány, akcióterv, faq, mibánat elérhető itt.

A legközelebbi változás, amelyet már elkezdtek a tévékben, rádiókban is hajtogatni, hogy augusztus hetedikétől a 20 éves kor alatti járművezetők véralkoholszintje nem haladhatja meg a nulla százalékot, úgyhogy eltérően az eddigi gyakorlattól, pár pohár sör sem fog beleférni autóvezetés előtt, mint a három ezrelékes limit idején. Ez elég komoly lépés, tekintve, hogy az alkohol amúgy is elég komoly probléma, a közúti alkholizmus pedig súlyos károkat okoz, nem fog ártani a kresz ezirányú módosítása. A továbbiakról ugyan nem beszélnek, de jól jósolhatóan a felnőttekre vonatkozó megengedett alkoholszint is csökkenni fog a közeljövőben, a jelenlegi 8 ezrelékről, és gondolom itt is el fog jönni a zéró tolerancia, mint Európa számos országában.