életjel

Kedves olvasók, nincs semmi különös, nem is tűntünk el, megvagyunk és továbbra is állásra vadászunk. Kicsit háttérbe szorult a blogozás, de lesz ez még napi rutin, csak arról nem akartam írni, hogy mindennap felkelünk, állásra vadászunk, játszóterezünk meg főzöcskézünk.

Lányok is jól vannak, mind jól vagyunk.

Üstöllést posztolok, ha lesz megírásra érdemes.

Rotorman

Szombat este kilengeni indultunk a kikötőbe, hogy enyhe sörözéssel és beszélgetéssel üssük el az időt. A résztvevők, Hobe, Attila, Csanád, Márk meg én voltunk. Eleinte Hobe és Attila meg én, a csendes eső elől a söröző kerthelységében húztuk meg magunkat. A hely újra eljátszotta, hogy nem engedik be Csanádot, mert nincs rajta zárt cipő, ez itt kiwiföldön meglehetősen ritkaságszámba megy, sokmindennel vádolható ez a kis ország, de azzal, hogy lábbelifetisiszták, nem. Sebaj, átugrották a tujákat és leültek, így már nem volt gond, de nem szabad a kiwi logika felfejtésével fáradozni, csak bejönni nem lehet, de bent lenni lehet, hagyjuk is.

Elég későig sörözgettünk és beszélgettünk, miközben a szombat esti éjszakai élet lassan elfajult körülöttünk, a nappal elegáns étterem, este söröző, éjszaka diszkó intézmény eljutott a végső fázisba. Az utcán hordákban hömpölyogtek a különböző mértékben illuminált fiatalok, akik bárról bárra járva élvezték az életet. Vagy nem élvezték, de csinálták, ez a végeredmény szempontjából mindegy is. Érdekes volt látni, hogy az amúgy nem egy észbontóan pörgős helyből hétvégén micsoda nyüzsgő éjszakai mulatozás kerekedik.

Egy idő után Hobe szólt, hogy vannak itt barátai, akik hajóval jöttek Újzélandra, csatlakoznának, így megismertünk két nagyszerű embert, Évát és Gézát,akikre mély csudálattal bámultunk és ez azóta is tart. Hajós körökben nem ismeretlen ő (mi nem vagyunk hajós körök, nevét csak a Hátszél című vitorlás magazinból ismertem a nevét) és leesett állal gondoltunk bele, hogy micsoda kaland lehetett az adriáról újzélandig vitorlázni. Géza, akit a vízenjárók Rotormanként ismernek, még a hajójára is felengedett bennünket, ami egy 41 lábas vitorlás és nagyon klasszul néz ki. Mivel semmit nem értek a vitorlázáshoz ezért aki ilyenféle részletekre kíváncsi, az legyen szíves látogasson el Rotorman hajónaplójába és olvasson.

Gézáék most itt laknak a marinában a hajón, onnan járnak dolgozni, ráadásul – ha a hajó árát nem számolom, meg az ideérkezést ahogy van – olcsóbban is jönnek ki, mintha bérelnének.

Remélem még találkozunk velük, nagyon jó fejek, roppant szórakoztató sztorikkal, talán még azt is elmeséli, hogy hogy kell vitorlázni. Ugye, hogy érdemes kocsmába járni? 🙂

Sajnos a vasárnap délelőttünk elúszott, nagyon későn értünk haza, inkább korán és tizenegyig képtelen voltam magamhoz térni.

Devonport

ezek néznek a sétányra és az öbölre

Pénteken kirándulni voltunk, még ha nem is túl messze, a város északi részének a csücskéig kirándultunk, Devonportba. Az egész egy félórányi autókázásra van tőlünk, mégis egészen más világ, sok régi házikó, tengerpart, kompkikötő meg haditengerészeti bázis, mindezek együtt nagyon kellemes hangulatot árasztanak együtt. A népek jönnek-mennek, kávézgatnak és a füvön piknikeznek, közben a sirályokat hessegetik, akik igyekenek kaját lopkodni. A parti sétányon ballagva nézegettük, ahogy a SailNZ hajói száguldoznak az öböl vizén, ezek a hajók amivel a kiwik elhappolták az America’s Cup-ot és azóta is büszkék erre.

balra a SailNZ hajója, jobbra a teherkikötő

A parti sétány nagyon kedves és belefut a hadikikötő kapujába, ahol egy közepesen elszánt maori álldogált élrevasalt nadrágban és ellenőrizgette a ki-be járkálókat. Természetesen illetékteleneknek tilos a bemenet, kivéve, ha vezetett túrára jelentkeznek, vagy ha a hadikikötő múzeumát akarják megnézni. Mi nem akartuk, mert egyrészt a múzum zárva volt, a vezetett túrára még egy órát kellett volna várni és a kapuőr már így is nyugtalankodott, hogy nyakamban a fényképezőgéppel kerülgetem a Philomel bázis bejáratát. Inkább visszasétáltunk a városrész központjába, ahol a komp mólói vannak meg kedves éttermek, művészeti galériák, kis boltocskák meg egy hatalmas park, a helyi könyvtárral meg egy nagy játszótérrel.

sétány

A játszótéren elütöttünk egy kis időt csúszdázással meg hintázással, de egyre éhesebbek lettünk, úgyhogy eliramodtunk a kifőzdék irányába. A legpofásabban az a hely nézett ki, amely régen a telefonközpont épülete volt, mára kávéházzá változva üzemel, vendégei közt csinos tengerészlányok és a térdzoknival viselt rövidnadrágtól hülyén kinéző tengerészek akadtak szép számmal. A kávéház előtt egy bazi régi autó parkolt, de olyan csoda állapotban, hogy minden közlekedési múzem igazgatónak összefutna a zoknijában a vizelete tőle. Persze érvényes rendszámmal várta gazdáját.

interurbán oldtimer

Végül a nagy nyüzsgés miatt ide csak bekukkantottunk, de a babakocsis bénázás inkább kiterelt bennünket, ráadásul eszünkbe jutott, hogy még nem is ettük a helyi haute cousine jeles termékét a fish&chips-et. Elballagtunk a halboltig, ahol Albert & Jenny állt szolgálatunkra, bár sajnos nem derült ki, hogy vajon a kínai az Albert-e vagy Jenny? A halbolt neve egyébként “Catch 22” ami hát hogy is fogalmazzunk, szerintem a kínai által kitalált szóvicc.

játszótér

Kezünkben az elegáns, újságpapírba csomagolt sülthallal és krumplival visszaballagtunk az autóhoz és hazafurikáztunk, hogy itt költsük el a szerzeményünket, a kaja jó volt, bár körülbelül dupla árat fizettünk, mint Auckland többi részén, de a snapper nevű halacska igen ízletes és könnyű húsú, a panírja pedig kiváló volt, bár egy rövid “paprikás liszt kezdőknek és középhaladóknak” tanfolyamot megérdemelne a szakács. Több helyi erő állítása szerint csinálnak ilynt hekkből is, csak fogalmunk sincs, hogy mi a rendes neve a hekknek, amely annyi boldog percet szerzett már pánbalatoni tartózkodásaink, a dunakeszi rév mellett és persze a római parti össznépi falatozások alatt.

a 22-es csapdája

Sajnos amiért elindultunk, hogy a félsziget csücskében békésen legelésző vulkanikus kúpot (Mt Victoria) megmásszuk, elmaradt, viszont olyan kellemes napsütéses napunk volt, hogy csuda és még azt a fát is láttuk, amelyet II. Erzsébet koronázására ültettek. Egész Devonport úgy klassz, ahogy van, bár itt azért nem a szegények lakoznak, sőt, viszont kicsit nyaralótelep jellege van, sok nyugdíjassal, rengeteg babakocsis anyukával és soksok nyugalommal. Itt szívesen lennénk nyuggerek, csücsülve a CBD-re néző teraszunkon…

városközpont első világháborús emlékművel

Gasztro – round steak baconnal

Ne gondoljunk valami egetverő gasztronómiai élményre, a hangsúly az összeállítás tempóján van, a kaja maga gyorsan kész van.

Belevalók:
– annyi szelet round steak amennyit akarunk
– baconszalonna
– szárított paradicsom
– sóbors
– fokhagyma
– szójaszósz

A besóborsozott hússzeleteket begöngyöljük a baconba, a szalonna alá szárított paradicsomot tömicködünk, majd az egész cajgot olívaolajjal kikent tepszibe helyezzük, közészórunk annyi fokhagymát amennyit van kedvünk pucolni, majd lelocsoljuk az egészet szójaszósszal és be a sütőbe.

Mivel ez a husi gyorsan és könnyen szárad ki (ezt az interneten olvastam), ezért én öntöttem egy kis vizet is mellé (meg olaj meg a bacon, ugyebár) és fólia alatt sütögettem. 1 óra és 15 perc 200 fokon és már kész is van.

szüli- és más napok

Hétvégén megtartottuk Eszter és Kriszti szülinapját, amelyek majdnem egy napra esnek, mág ha pár év eltéréssel is. A parti sűrű szervezkedés után végül is Csanádéknál zajlott, mert az időjárás nem akarta, hogy bbq-zzunk, esett, mint a fene. Jó társaság gyűlt össze, a déli félteke számos magyarja jött, Eszterrel együtt három gyerek is sertepertélt körülöttünk. A résztvevők egy része blogger is, most végre én is találkoztam olyanokkal akiket eddig csak olvastam.

Mókás volt, hogy kiderült, hogy az egyik sráccal egy faluban nőttünk fel (Dunakeszi, tudom, város) egy másik pedig az egyik volvos pajtásom pajtása 🙂 Nem is olyan nagy ez a távolság 🙂

Időközben Márk sikeresen szert tett egy ingatlanbérlésre, bár beköltözni csak két hét múlva tud, addig egy személyiségfejlesztő ukrán lakik a házikóban, amely tőlünk vagy 1 percre van, légvonalban megvan 150 méter is. A házikó nagyjából ugyanolyan, mint a miénk, szóval már csak be kell rendezni, mert persze bútor nincs benne.

Ezügyben harcos trademe kutakodás után szert tett egy komplett étkezőgarnitúrára, hűtőre és matracra, ezek mind a mi garázsunkban várják a közelgő beköltözés lehetőségét. Aucklandnak kevés helyén nem jártunk a begyűjtő túra alatt, kicsit már furcsa is, ha nincs a kocsi mögött az utánfutó 🙂

Mi is tradmeztünk egy öreg tévét hatvanhat dollárokért, elvben mindjárt jön vele srác, mert ilyen beruházás mellett a minimális elvárás, hogy szállítsák is házhoz 🙂

66 dollár

A házikónkat nagyjából belaktuk, már a gyerek sem téved el, amikor éccaka átlóg a mi ágyunkba félálomban, nagyon szeretünk itt lakni. Ha sikerül minden, akkor szert teszünk egy kertibútor garnitúrára, hogy a kertben is tudjunk üldögélni.

Kata volt délelőtt interjún, egyelőre nagyon bizakodók vagyunk, mert a tesztek nagyon jól mentek neki, és az egész nagyon pozitív élmény volt. Ha bejönne, az nagyon frankó lenne, mert a melóhely itt van tőlünk 10 perc sétára, tehát nem kell átbumlizni a hídon, sőt kocsiba sem kell ülni hozzá. Persze azt még nem tudjuk, hogy a gyerekkel mit csinázunk, ha mindkettőnknek lesz munkája, de hát majd meglátjuk, egyelőre sajnos ez nem a mai nap gondja.

újra a pályán

no, végre lett internetünk, nem volt egyszerű, de legalább gyors. Erre nem számítottunk, úgyhogy örvendeztünk vala.

Mivel a telecom áthozta a vonalunkat az új házba, a szám megtartása mellett, legott írtam az orconnak, aki a net szolgáltatónk, hogy gyühet a soksok data meg a ződfény. Mondták jó, majd nem történt semmi érdekes.

A telefont vasárnap jelentettem be és hétfő estére működött is, ami azért nem egy rossz tempó, viszont a mélboxomban egy levél várt az orcontól, amely így kezdődött: “oh no, something went wrong”.

Legott felhíttam őket, hogy mi megy rosszul és kiderült, hogy a telecomnak nem tudják átadni az adsl kérelmünket, mert a vonalhoz tartozó áthelyezési ügy még nincs lezárva és lezáratlan üggyel bíró telefonszámra nem lehet adsl-t rakni. Azt javasolták, hogy hívjam fel a telecomot és zárassam le az ügyemet, hiszen működik a telefon, minden oké, és akkor ők is meg tudják oldani a dolgokat.

Felhívtam, kis egyeztetés és értetlenkedés után sikerült lezáratni a dolgot, visszahívtam az orcont és elmeséltem nekik, hogy mit végeztem, jöhetnek. Este kilenckor kaptam egy emailt tőlük, hogy minden oké, a bekötés várható ideje huszadika, vagyis másnap. Kicsit szkeptikusan fogadtam a dolgot, de hát tenni úgysem tudok semmit, sebaj.

Ma, huszadikán reggel a kis modemen már pislogott a lámpás és a feleségem azzal keltett, hogy van internet! Juhéj!

Közben megérkezett a srác is aki a fákat vágja le a kertben, hogy több fény érje a kis házikót, nagyon kedves fiú, egyenesen bulgáriából. Vannak kommunikációs nehézségei, de dolgozik, ahogy a főbérlő ígérte.

Nemsokára kész a kaja a sütőben, délután meg kajabevásárlás jön.

Ház

éjszaka

első kert

hátsó kertből

nappaliból

konyha

napali

bejárat

oldalról

gyerekszoba

háló

ügyintézés

Az átköltözéssel kapcsolatos ügyintézés elengedhetetlen feltétele a nyugodt alvásnak amelyet melegvízzel való zuhanyzás és főzött vacsora előz meg. Tehát van víz meg villany meg ilyesmi.

Telefon

Itt a telefon áthelyezése a szám megtartása mellett nem triviális történet itt, a kommunikációs kőkorszakban, vasárnap délelőtt felhívtam a telekom szolgáltatót, hogy szeretnénk megtartani a számot és mikor lesz bekötve az új pecóba és egyéltalán. Kicsit ijedten jelezték, hogy hát a szám megtartása nem biztos, hogy lehetséges, de majd hétfőn kijön a team aki kivizsgálja az ügyet. Mivel gyakorlatilag 500 méter távolságra költöztünk, reméltük a legjobbakat. Ma, hétfőn eljöttem ügyintézni internetközelbe, és Kata hívott a mobilomon otthonról, a régi számunkról, hogy ő ezt most kipróbálta és megy. Örülünk, letudva.

Víz

A ház tulaja felhívott és lebeszéltük, hogy ő fogja bejelenteni a vizet és majd áthozza a számlát, ezt asszem félévente olvassák le, meg a víz olcsó, szóval ez is megvan, mert leolvastam a vízórát és jól megmondtam neki az állást, a többit ő intézi. Ez is letudva.

Ördöngös delejesség

A szolgáltatót felhívva, majd átjutva az első csapdákon (mi a vevőazonosítóm, mittomén, még az első számlát se kaptuk meg) sikerült megállapodni velük, hogy mától itt az új helyen ketyeg a villanyóra, cak szaladjak el és olvassam le mindkét villanyórát üstöllést. Megtettem, visszahívtam őket, együtt örültünk, a néni szerint minden rendben, ott lezárják a számlámat és az új helyen újranyitják, mit bánom én, csak legyen villany, van is. Ez is letudva.

Internet

Na ebből nem tudom mi lesz, írtam nekik szép levelet, hogy honnan hova költöztünk és megmaradt a szám, meglátjuk mire mennek vele és mikor lesz net. Remélem hamar.

Most hazamegyek, főzök, csinálok képeket a házikóról és majd itteni este posztolok színeset-szagosat.

zsákutca

A költözés lényege a következő volt: a cirkuszkocsi nem rendelkezett a megfelelő papírokkal, hogy kiadható legyen. Ugyan a landlord állítása szerint a papírokat február közepére ígérte a helyi önkormányzat elintézni, ezután már lakhattunk volna legálisan kis vontatható házikónkban. Ámde a tanácstól kijöttek ellenőrizni és – nem meglepő módon – konstatálták, hogy hát ugye sehol egy fellépés, a cirkuszkocsiban mégis világosság van meg egészen bennelakásszerű tevékenység folyik. Ez pedig következményeket von maga uán, csakúgy, mint az érvényes műszaki vizsga nélküli autókázás.

Legott értesítették a landlordot, hogy mifolyikitt, kérem, aki találékonyan azt mondta a tanácsi embernek, hogy mi ugyebár csak barátok és nem pénzért, hanemsőthogy átmenetileg. Ezt a tanács le is nyelte, ámbár újra jött ellenőrizni, megint csak ott talált bennünket, ismételten nem örült, és megemlítette, hogy ilyesmiért szoktak bíróság elé kerülni az emberek. Ezután jött át hozzánk a főbérlő és közölte, hogy menni kell a lakásból, mert hatósági irgumburgum lóg a levegőben. Mivel már beköltözéskor mondta, hogy ez a helyzet, nagyon nem lepődtünk meg, viszont hirtelen lakást találni, ami jó is, nem könnyű, de erről majd később.

A jóembernek számos háza van még a kies Auckland városában, gondolta remek ötlet lesz bennünket elhelyezni egy három hálószobás (itt hálószobák számával jelölik az ingatlan méretét, hogy a három hálószoba mellé még egy bazi nagy nappalid is van, az nem érdekes) házban az Onewa roadon. Kényszrhelyzetben mit csinál az ember, megy és megnézni, hát megnéztük, az eredmény rettenetes. A ház le van lakva, de irgalmatlanul, emellett rémesen koszos is volt, a “ragad a kosztól” kifejezésnek is tudott új mögöttes tartalmat adni. Természetesen nem vagyunk svájciak, de azért ez nekünk is sok volt, pláne Esztert nem nagyon akartuk ilyen helyre vinni. A háznak számos más hátránya is volt, (hangos környék, forgalmas útra néző ablakokkal, feleslegesen irdatlan méret és heti bérleti díj, állapot) és az az egy előnye, hogy van benne fürdőkád, szóval eléggé elkeseredtünk, hogy szombaton a kis pokol vár ránk, meg egy heti masszív, 8 órás takarítás. A fürdőkádba szerintem be se mertem volna állni még vegyvédelmi ancúgban sem, hagyjuk is.

Az ember elkeseredésében kissé megterheli az újzélandi ingatlanos cégek honlapját kiszolgáló szervereket és enyhébb kompromisszumot keres. Mivel a cirkuszkocsinak nincs engedélye, így letétet sem lehet fizetni, ezt ugyanis az állam egy erre hivatott szerve foglalja le, és csak a tulajdonos és a bérlő jóváhagyásával utalja vissza, ezzel senki sem tud játszani, viszont nekünk azt jelentette, hogy nincs semmi kötöttségünk a cirkuszkocsi ügyében. Viszont találtunk egy házikót a neten, ami jó ötszáz méterre van korábbi lakhelyünktől, legott felhívtam az ügynököt, hogy mi a helyzet, találkoztunk a háznál, amelybe elsőre nem jutottunk be, mert kevés kulcs volt nála, a tulaj nem adott neki a biztonsági ajtóhoz kulcsokat. Kívülről körbenéztük, jópofa volt, bekukucskáltunk az abalakokon és rendezettnek látszott a hely. Megbeszéltünk egy másnapi találkát. Kata beleszeretett a házba.

Másnap, pénteken már volt kulcs, találkoztunk a megtermett kiwiemberrel, és belül is megnéztük a házat, több, mint elfogadható volt, úgyhogy nyaggatni kezdtem, hogy mikor lehetne költözni, mert mi már szombaton jönnénk. Kicsit aggodalmaskodott, meg kíváncsiskodott, hogy kik vagyunk, mit csinálunk itt, mindent megmondtam szépen, őszintén, itt az általában célravezető szokott lenni. Megbeszéltük az anyagi részleteket is, a beköltözés úgy néz ki, hogy 1 hét bérleti díj+3 hét letét a hivatalnak+(1 hét+áfa) az ügynök jutaléka. Itt az ügynök jutalékát a vevő fizeti, ami elég okos dolog, ha kicsit belegondolunk, az ügynökön sok múlik, ha ő azt javasolja a tulajnak, hogy nekünk ne adja ki a házat, akkor mehetünk a sóhivatalba. gyakorlatilag az ügynök értékítélete és a tulaj döntése kell ahhoz, hogy bérelhessen valaki a fentiek megfizetésével, ugyanis amíg ez nincs, addig kulcs sincs.

Nem teljesen szokványos, hogy egy nap alatt lezavarnak mindent, de az ügynökember nagyon rendes kiwi volt, és mókás is, még Eszter is mosolygott rá. (nem hiába tanítgatom, ugyebár) Úgyhogy pénteken kitöltöttem egy “bérelniakarok” nyomtatványt, az ügynök kiszámolta, hogy mennyi pénz kell a kalandhoz és azt mondta, hogy felhívja a tulajt, mit mond. Itt rizikó a bérlő, mert ha nem bérel hosszan, akkor megint új bérlőt kell keresni, az is idő, és 3-4 hétig nincs bérlő, akkor annyi időre a házon levő jelzálogot ugye zsebből kell fizetni a tulajnak, aki ennek nem örül, azért adja ki, hogy fedezve legyen a “morgács”.

Hazamentünk és vártuk, hogy telefonáljon, amit meg is tett és azt mondta, hogy mehet a buli, szombat reggel legyünk az irodájában kilenckor (ember az ilyen?) a pénzzel, meg mindennel, és akkor minden remek lesz. Szombat reggel átmentünk Takapunára, ahol az irodája van, mindent lerendeztünk, kifizettük és idejöttünk a házhoz, ahol itt találtuk a tulajt, szorgos munkában. Kijavította a falat, ahol akiköltözők összekarmolták a bútorokkal, kicserélt ez-azt, ő is nagyon kedves öregúr, viccelődött meg szólt, hogy jönni fog egy ember, aki levágja a ház körüli fák-bokrok egy részét, hogy több napocska jöjjön be, kicseréli a konyha fala melletti pálmafát egy kisebbre, meg majd egy másik, aki meghúzza a mosogató csapjának a mittoménmijét, mert az szerinte nem jól áll, mondtuk rendben. Erősen sajnálkozott, hogy nem tudja lecseréni a postaládát, pedig direkt vett egyet, meg is mutatta, de a régit csak valami villanyos szerszámmal tudja leszedni és a postaláda körüli házikókban senki sincs ébren, úgyhogy ne haragudjunk, de majd máskor kicseréli. Mondtuk jó. A réginek sincs semmi baja, teljesen postaládaszerű, de hát ő a tulaj, cserélgesse, ha akarja.

A ház egy két hálószobás lakás, egy ikerház fele, egy nappalival, aminek akkora ablakai vannak, mint a fene, ráadásul a kifelé néző falak szinte csak ablakok, van mosókonyhája, fürdőszobája káddal (ez itt ritkaság!) meg beépített szekrények a falban meg jó nagy konyha. Körben kert van, a cirkuszkocsi kertjében citromfánk volt, itt úgy látszik koktélozni szerettek, mert lime fa van az ablak előtt, szépen terem. Tartozik hozzá egy garázs is, amiben szépen elfér a zöld autócska. Az egész pofás belülről, nincs lelakva és jó az elosztása is (külön fürdő és wc), és ami a lényeg, tiszta és szép, ápolt kertje van. Tökéletesen értem, hogy Kata beleszeretett, minden szoba jó világos, az ablakok alacsonyan kezdődnek, nagyjából az ágy magasságában, úgyhogy ha reggel kinéz az ember, csupa zöldet meg virágokat lát. Az épület organikus kapcsolatban áll a bolygófelszínnel. Ami nagyon kellemes, hogy egy olyan utcában van, ami zsákutca, tehát nincs átmenő forgalom, és jó mélyen benn van a házikó, még két másik ház is van az utcáig, egy kis utacskán kell bejönni, annak a végében van a garazsunk. Nagyon csendes, kellemes, a fű süppedős és lágy, a madarak a szomszéd kerítésén átnövő szőlőt csipegetik, idilli. A szőlő meg édes. (és a mosókonyhából nyíló hátsókert ajtajából látszik a SkyTower 🙂

Miután a bácsinak megmutattam, hogy kifizettük a mindent, ideadta a kulcsokat, minden jót kívánt és elhúzott, mi pedig visszamentünk a cirkuszkocsihoz, kitettük a lányokat, majd mi fiúk Csanád kocsijával (azon van vonóhorog) elmentünk utánfutót bérelni, amit itt minden benzinkútnál lehet, 25 dollár egy fél napra. 3 fordulóból költöztünk el, kicsit meg is ijedtünk, hogy honnan lett ennyi mindenünk hirtelen, de végül mindent beszuszakoltunk a házikóba és örvendeztünk vala. Persze szét kellett szerelni megint az ágyat, de hát már rutinból ment.

A költözős kaland után Márk garanciális MacBook Proja nem akart elindulni, úgyhogy elmentünk Albanyba a rettenet plázába, ahol van Mac forgalmazó, hogy mi a frász legyen, de sajnos sehol sem volt bele való akku, úgyhogy visszatértünk Takapunára, ahol a masina megához tért, utána hosszas csevely után a telecommal oda jutottunk, hogy kijön hétfőn valami póznamászó csapat és kihesszöli, hogy megtarthatjuk-e régi telefonszámunkat, vagy sem. Majd hívnak. ha ez megvan, már csak az ADSL-t kell a másik céggel áthozatni, meg persze átjelentkezni villany és víz ügyben, hogy minden számla itt mérődjön és ide jöjjön.

Most pedig – ezt szombat este írom – elmegyek a foodtownba és veszek tejet meg sört. Vasárnap reggel Ellersly-be megyünk Márknak kocsit venni, délután pedig Hamiltonba Paliékhoz meg Imivel találkozni, akivel pénzt váltunk (neki forint kell, ami nekünk van otthon, nekünk meg dollár, ami neki van itt)

Igazi házban lakunk.

Mindeközben az autóba belekerült a 226ezredik km is, telik-múlik az idő.

költözéses macera

Sajnos az a szomorú hír, hogy el kell hagynunk a bájos cirkuszkocsit, amelyet már belaktunk és meg is szerettünk. Pont ideális méret, kellemes elhelyezkedés, citromfa… Ennek egy időre, de valószínűbb, hogy hosszú távra vége van, szégyenszemre egy olyan épületbe fogunk költözni, amely jóval fikszebben van a bolygófelszínhez rögzítve.

Az sincs messze, és tulajdonképpen nem is ez a szomorú, hanem maga a költözés, az új körök futása villany, telefon és internet témában, amely ki tudja mi pénzbe és mi időbe fog kerülni… Persze nekünk itt még nincs sok cuccunk, tehát a költözés maga nem nagy kaland, még ingyen teherautót is kapunk hozzá, csak a ház amelybe mennünk kell rosszabb helyen van (nincs messze a jelenlegitől), forgalmasabb, zajosabb utcában és sajnos az állapota erősen hagy maga után kívánnivalót. Ráadásul bazi nagy, amire nekünk se pénzünk, se igényünk nincs, nem is tudunk berendezni egy 3 hálószobás rettenet méretű épület. Nyilván, ami a legszomorúbb, hogy retek kosz van benne, elképesztően igénytelen állapotok uralkodnak, úgyhogy megint tisztítószerre és takarítóeszközre kell költenünk egy kazal pénzt.

A szituációt egyelőre nem vázolom, baj sincs, csak a cirkuszkocsiból menni kell. Az egész sztoriban a kényelmetlenség a legnagyobb baj, meg a járulékos költségek, a telefon szüneteltetése, internet lemondása, áram átkérése, mittomén. Ezekkel a kalandokkal megint vagy 2 hétre bukjuk az internetet, ami nélkül nincs élet és nincs kapcsolattartás, szóval marad a laptoppal rohangálás internetközelbe…

Na mindegy, ez van, ezt dobta a gép, az új élet kezdése nem méznyalás, sosem mondta senki, hogy az. Ha bejön az egésznek a pozitív hozadéka, akkor még azt is mondhatjuk, hogy megérte.

Egyébként megérkezett Márk, behoztuk a reptérről, grafikus és olyan képeket csinál, hogy levizeltük a bokánkat. Ő rutinróka, már permittel jött, ahhoz a céghez dolgozni, amelyiknek már otthonról is dolgozott, úgyhogy nagyon is rendben lesz, no meg jó fej is, ma sütögettünk az átmeneti szállásán kiválót.

Egyleőre ennyi, majd ha tisztább lesz a kép, akkor megírom üstöllést.