Muzik – október


Az akutális hónapforduló újabb zsákmányokkal gazdagította az állományt, hat albummal jutottunk előrébb. Rátettem a kezem David Krokauer újabb munkájára és alapos megfontolás után úgy döntöttem, hogy az élő koncertfelvételét passzolom, az nekem picit már túl performansz, szegény klarinéttal talán csak gondolát nem hajtanak, eléggé bizarr, nem babazsúr.

A hónap két (számomra) újdonsággal ismertetett meg, egyikük a Bill Evans Trio, a róla elnevezett triplet pompás, nyugodt, megfontolt és halálpontos jazzt csinál, amolyan hátradőlős, csukottszemmelhallgatós időtöltés, semmi performanszos deviancia, nincs bőgőn dobolás, dobon bőgőzés, csak cien porciento jazz. Rekommendálom nem jazzrajongóknak is, klasszikus darab.

Másik új versenyző, aki miatt már be is van tárazva a “save for later” ,a jövő havi készlet felét előre lekötöttem az albumaival, Ornette Coleman az elkövető és nagyon kellemes munkát végez, talán ez a kedvenc féle jazzem, messze Coltrane-nen innen de jóval a kommerszen túl. Ezt mindenkinek javallom, teljesen emészthető, semmi kilengés, könnyű és tiszta munka.

Art Blakey régi kedves előadó, a Split Skins se zsákbamacska, a megszokott hangulatot kapjuk, öröm mellette a blogozás. Dizzy y Machito bazi jó kaland, Dizzyt ugye nem kell bemutatni, ez az album pedig annyira szépen mutatja a nemrég lefutott(?) honi latinzene divat gyökereit, hogy földön keresgéli az ember az állát, amíg hallgatja. Nincs új a nap alatt, az Afro-Cuban Jazz Moods-nál találóbb címet nem is kaphatott volna az album. Véletlenül futottam bele, de nagyon nem bánom. Monk Friscoban is Monk, pár szám már megvolt másik albumokon is, de az árnyalatnyi különbségek miatt nem baj, ha többféle előadásmódban megvan a Blue Monk.

  • Art Blakey : Split Skins
  • Bill Evans Trio : Sunday At The Village Vanguard
  • David Krakauer (feat. Socalled & Klezmer Madness) : Bubbemeises – Lies My Gramma Told Me
  • Dizzy Gillespie y Machito : Afro-Cuban Jazz Moods
  • Ornette Coleman : Tomorrow is the question
  • Thelonius Monk : Alone in San Francisco

Vegyük észre, hogy az Emusic végre ad rendes artvörköt, amitől már szép is az itunes, és ide is rendes képek kerülnek, nem kell a neten vadászni és lopkodni. A webes felület is frissült, úgyhogy már nem kell a kicsit döcögősen működő downloaderrel szívni, hanem direktben is klasszul megy. Kipróbáltam szépen, hogy hogy lehet posztolni egy albumot a fészbúkba, aminek persze nem sok értelme van, de az összes ilyen tartalomajánlgató marhaság, a Diggtől a Technoratiig be van varrva a felületben szépen, igényesen.

Muzik – szeptember

 

Az egy éves emusic tagság évfordulómat hatalmas fosztogatással ünnepeltem az előbb, és ráadásul majdnem belecsábultam a “még 25 trackot 4 ejróért” kalandba is, de aztán megkeményítettem a szívem. Alább a felsorolás, hogy mikre tettem rá a kezem, a szerkesztőség megjegyzéseivel:

 

  1. Art Blakey : Live At The Monterey Jazz Festival, 1972 (csendesen jegyzem meg, hogy a zongoránál Thelonius Monk)
  2. Charles Mingus: Charles Mingus (és tessék meglátogatni a mingusmingusmingus.com oldalt)
  3. Charles Mingus Presents Charles Mingus (rajta az elgondokodtató “All The Things You Could Be By Now If Sigmund Freud’s Wife Was Your Mother” című számmal)
  4. Charles Mingus: Town Hall Concert
  5. John Coltrane: Lush Life
  6. Sonny Rollins: Freedom Suite
  7. Sonny Rollins: plus 4
  8. Sonny Rollins: Saxophone Colossus
  9. Thelonius Monk and Sonny Rollins: Thelonius Monk and Sonny Rollins

Ezen felül kiegészítetten a Benny Goodman 1938-as Carnegie Hall koncertfelvételt újabb számokkal, mert azt lassan össterakom az albumok után megmaradó szabad trackokból, 65 szám, nem kis meló, eddig 28 van meg, de nagyon megéri a lassú, kitartó küzdelem, piszok jó muzsika. 

Charles Mingus mellett a múlt hét felfedezettje* David Krokauer, aki bizonyosan nem normális, de nagyon jó zenét csinál a Klezmer Maddness!-el. András barátunktól kaptam meg a “the twelwe tribes” albumot és most az emusicon hozzávadásztam még kettőt a “Bubbemeises – Lies My Gramma Told Me” és a “Krakauer Live in Krakow” címűeket, hát elég meredek. Amolyan kortárs-klezmer-underground-performansz, de mégse darálnak le közben élő kiscsirkét. A klarinét meg jó. 

 

*:mármint számomra

.

Muzik – Augusztus

 

Tegnap éjjel esedékessé vált az újabb muzsikabeszerzés, megérkezett a havi járandóságom a központi zeneellátóból. 50 számot nem könnyű beosztani havonta, ha az ember a jazz környékén mocorog, minden alkalommal újabb és újabb előadok és albumok kerülnek elő, amire fáj a fog… Ezt persze direkt csinálja az emusic, rendes webáruház módjára erősen ösztönöz, minden albumnál mutatja, hogy aki azt megvette, mi mást vásárolt még, szóval szélesedik a látókör és gyorsan leforog a havi adag. No, meg már 29 album várakozik a “saved for later” zsákban. Amúgy az emusic megújult felülettel fogadott, kicsit bővült a felhasználói lehetőségek száma, mindenféle webes megoldással lehet megosztani az albuminfókat.

Emellett van egy nagyon okos és olyanok számára, mint én – úgy értem jazzhoz nem értő, de jazz szerető emberke – nagyon hasznos, az úgynevezett Editor’s Pick. Általában amit a  ikon jelez, abban nem igazán csalódik az ember. Van egy másik nagy segítség, ami már több ízben juttatott remek hanganyaghoz, ez az “Emusic Dozen” válogatás, amely alapos elemzéssel megtámogatva ajánl 12 albumot. Erre az ikonra  is bátran kattintsunk, majdnem mindig kijön a 3 cseresznye.

Tegnap nem gatyáztam, félretéve a későbbi letöltésre eltárolt készletet, ráfordultam Fred Kaplan ajánlójára és nem is csalódtam. A hosszas elemzéseket félretéve, egy óra belehallgatgatással az alábbi beszerzést követtem el.

 

 Duke Ellington 

 The Carnegie Hall Concerts: December 1944 

 Ellington élő felvételei általában kiválóak, ez pláne nagyon a helyén van.

 

 

 

 Jaki Byard Quartet

 Szintén élő felvétel, az általam eddig nem ismert basszista remek választás volt, nem véletlenül került a listára. 

 

 

 

 Sonny Rollins

 G-Man

 Aki nem ismerné Sonny Rollinst, annak melegen ajánlom őt, elképesztő szaxofonista, ez az elbum pedig ugyan csak 4 számot tartalmaz, de ez is háromnegyed óra merülés.

 

 Thelonius Monk

 Thelonius in action

 Monk nem ismeretlen már, számos albuma csücsül az iTunesemben, ennek is ott a helye. 

 

 

 Art Blakey and the Jazz Messengers

 UGETSU

 Art Blakey már két ízben elcsábított, ez a harmadik album amit megvásároltam, és minden egyes másodperce megérte.

 

 

50 track, 5 és fél óra nettó jazz (és swing) állt a házhoz, most megyek főzök ebédet és közben szólni fog valamelyik új albumom.

 

.

Muzik – július

 

Már pár napja halogattam a muzsikák levadászását, és sajnos pont az a régóta magamnak megjósolt helyzet állt elő, hogy megint kevés a havi 50 szám, de ahogy nézem a duflája is kevés lenne. Lassan ot tartok, hogy a “save for later” szekcióm nagyobb, mint a donload history. Nyilván meg lehetne ezt oldani torrentből, de hát…

Na, ha már kifizettem, lemulatom, Az egész hónap most Benny Goodman, különösebb cizella nélkül csak felsorolásszerűen:

Live in Basel 1959

Don’t be that way 

és a színes, szélesvásznú, egész estét betöltő nagy BG gyűjteményes családi album második korongja a

Sing, Sing, Sing

Ennyi no, ezzel ki is merítettem a keretet, úgyhogy különösebb varázslat nélkül, csak itt Benny Goodmanról egy kései kép meg egy régebbről, orkeszterrel:

Benny Goodman

 

Benny Goodman and his orchestra

 

És, mint a tornaversenyen: felkészül Artie Show!

Muzik – június

Megint eljött a napja, hogy a központi zeneellátó odaengedjen a havi járandóságomhoz. A fókuszban ma Art Blakey és a Jazz Messengers áll, akiről már volt szó a múlt hónapban, most 2 albummal gazdagodott a gyűjtemény, amelyek közül az egyik dupla. A szokott színvonal, néha már kissé performanszba hajló elemekkel, de nagyon masszív végeredménnyel. 

Nincs a véletlenre bízva semmi, Art teszi a dolgát, ahogy kell. A másik album, amelyik szimpla, az a Caravan c. munka, a címadó szám már az elejétől elrabol bennünket, az intróba beköszönő zongora önmagában eladná az egész albumot. A Jazz Messengershez kell némi türelem, de nagyon megéri rászánni az időt, a jazz egy különös világába merülhetünk el vele. Ha kicsit latinosabb lenne, akkor nagyon közel járna ahhoz amit Pepécske játszik az 1985-ös Vámpírok Havannában című műremekben. (¡Vampiros en La Habana!)

Negyedig szerzeményem egy újabb Coleman Hawkins korong, (na jó, bitfolyam), jelesül a Soul c. album, ami maradéktalanul hozza az elvártakat, illetve amire számítottam az ugyanettől az előadótól korábban vásárolt albumok után. Ez olyanféle jazz, amire a kanapén kötögető feleség is felkapja fejét és azt mondja: “mi ez, nagyon jó!” Tőle még biztosan vásárolok műveket, szerencsére nem tétlenkedett, van miből válogatni.

In cauda venenum, utolsónak hagytam a fantasztikus Benny Goodman-t, akitől egy The Intsrumental Hits című albumot vettem meg, és nagyon jól tettem. Amit a bigband műfajról el lehet mesélni azt Benny Goodman el tudja mesélni és nem csak képes rá, hanem megis teszi.

Sajnos csupán ennyire volt elegendő az az 50 track, amit havonta veszek, ezek most pont takkra kiadták az öt lemezt. Amikor marad 3-5 lövésem a komplett albumok letöltése után, akkor egy nagyon sok trackból álló albumot egészítgetek kifelé, ez szintén Goodman, ráadásul az 1938-as Carnegie Hall koncertfelvétele, kiegészülve némi ’44-’47-ig elkövetett kalandokkal. Szuper darab, de nagyon lassan haladok vele. No de nem rohanunk és a jazz világa olyan mint a lógyógyszer, hatalmas és nem lehet egyben bevenni. No, meg ugye hallgatni is kell amit az ember összevásárol.

Muzik – május

Tegnap volt a muzsikanap, újabb ötven track-et tehettem a magamévá, lássuk az eMusic zsákmányt:

(a havi díj fejében 6 albumot vásároltam amelyek együttesen 5,46 óra muzsikával bővítették a kollekciót)

Art Blakey and the jazz messengers

Az album a Live! Slug’s, NY és tényleg live és tényleg roppant kellemes, mozgalmas, nem könnyű hátradőlve meghallgatni, jobb, ha csinál valamit az ember közben, így nem kap sokkot a prögősebb részektől.


Coleman Hawkinstól két albumot is vettem, ő eddig nem szerepelt a gyűjteményben, pedig nélküle nem lehet teljes. “Hawk” 1904-1969-ig élt és ő tette a tenroszaxofont igazi jazz hangszerré. Gyerekkorában zongorázni és csellózni tanult, de kilenc évesen kezébe kaparintott egy szaxofont és nem volt megállás. 1921-ben már a Jazz Hounds-ban játszik, ’23-’34 ig a Fletcher Henderson’s Orchestra tagja New Yorkban, itt már kezébe vesz basszus szaxofont és klarinétot is. Louis Armstong hatása változtatja meg a játékát, pár évvel később már Európában szólista, együtt dolgozik olyan nevekkel, mint Django Reinhardt és Benny Carter. Az USÁba visszatérve elkapja a swing, ekkor születik meg “Body and Soul” című szólóalbuma, amely mérföldkő a swing történetében, szinte végig improvizál rajta. A bebop éra kezdete egy sikertelen bigband alapítással lepte meg, de ez nem szegte kedvét, egy kiváló kombót vezetett amelynek tagjai Thelonius Monk, Oscar Pettiford, Miles Davis, és Max Roach voltak, hát ezt nincs hova ragozni. ’43-ban a bibop história első felvételét csinálta meg Dizzy Gillespie-vel és Max Roach-al. Munkája hallható a Thelonius Monk with John Coltrane albumon is. Élete végére masszívan vedelni kezdett, utolsó felvétele ’66-ból való, rá három évre tüdőgyulladásban hal meg. Mindkét albuma, a “The Hawk Swings” és a “Jamestown, NY, 1958” kiváló munka, lebilincselő és professzionális. A Jamestownban már a rég kiforrt művész dolgozik, mindkét album szuper, erősen ajánlom.


John Coltrane-t nem kell bemutatni a jazzbarátoknak, az ő munkái nélkül nincs jazz gyűjtemény. Coltrane 1926-1967-ig élt zeneszerzőként és szaxofonistaként írta be magát a jazz történetébe. ’49-től Dizzy Gillespie bigbandjában fújja, majd a bigband feloszlása után is Dizzyvel marad és ’51-ig együtt dolgoznak. Az album a ’60-ban létrejött saját formációjának felvétele, érdekessége, hogy szoprán szaxofont már nem nagyon használtak a jazzisták akkoriban, elavultnak tekintették. Ezen az albumon mindennek tűnik, csak elavultnak nem.



A The Dave Weckl Band egy másik éra terméke, Dave 1960-ban született és a nyolcvanas években kezdett igazán komolyan zenélni. 7 évig dolgozott Chick Coreával, dobosként lassan el is távolodott a klasszkus jazz iránytól, ez a 2000-ben megjelent albuma, a Transitions inkább progresszív irányzat, mint nem, de roppant kellemes időtöltés meghallgatni, hogyan dolgozik a “triplet king”


Marc O’Connor zseniális kortárs hegedűs és zeneszerző, ezen a live albumon hallhatjuk is, hogy miért tartják zseninek. Hot Swing és ez úgy igaz ahogy van. Marc a legendás Stephane Grappelli tiszteletére játszik és ha valaki szereti Grappellit (nem lehet nem szeretni), akkor ezt az albumot is szeretni fogja. Swing, hegedű, nincs hiba.

zeneajánlat

Immár közel egy éve vásárolok online zenét, eddig beszerzéseim jobbára komolyzene, jazz, swing, és bigband műfajúak. Az eMusic muzsikabolt inkább bizonyos rétegzenére kíváncsi vásárlókra szakosodott, sok kis eldugott kiadó lemezeit is meg lehet vásárolni itt, a popkultúra és a kommerciális mainstram kicsit visszafogottabban képviselteti magát. Vannak albumok, amelyek csak itt és csak digitális formában jelennek meg. Néhány magyar is fellelhető Pege Aladártól az Emil Rulez!-ig. A letöltött zenék DRM mentesek, az albumokhoz jár a borító, a számok rendesen el vannak látva tag-ekkel, és a letöltőkliens együttműködik az iTunes lejátszóval. A szolgáltatás havidíjas, átalányban lehet zenét venni:

30 track letöltése havi USD 9.90, vagy €12.99
50 track letöltése USD 14.99 vagy €16.99

50 track az 4-6 komplett album is lehet, ha így nézzük, akkor 170 forintos dollár mellett 2500 forintért lehet ennyi muzsikához jutni. Euróban is lehet fizetni, az is hasonló ár, bár az árfolyamok miatt az drágább. Nem mellékes, hogy ha egyszer megvásároltunk egy számot, akkor azt újra le lehet tölteni a saját accountunk alatt, tehát ha elveszik a vinyónkról minden adat és LGT-sen szólva “csak a zene kell”, akkor sem kell újra megvennünk a már megvásárolt zenéinket. A letöltött zeneszámok korlátlan számban másolhatóak saját felhasználásunkra, tehát még jogsértőek sem vagyunk, ha a kocsiban CD-n, a hordozható MP3 lejátszónkon és a számítógépünkön egyszerre megvannak.

Szíves figyelmetekbe ajánlok pár albumot, amelyek szerintem kiválóak, a borítókra vagy a linkekre klikkelve bele is tudtok hallgatni a számokba 30 másodperc erejéig.

Ray Charles & The Count Basie Orchestra
Ray sings, Basie swings

2006ban jelent meg a Concorde Jazz gondozásában az alábbi tracklistával:
1. Oh, What A Beautiful Morning 4:35

2. Let The Good Times Roll

2:57
3. How Long Has This Been Goin’ On

6:19
4. Saturday Night

4:05
5. I’m Busted

2:35
6. Cryin’ Time

3:53
7. I Can’t Stop Lovin’ You

4:02
8. Come Live With Me

4:10
9. Feel So Bad

4:10
10. The Long And Winding Road

4:04
11. Look What They’ve Done

2:51
12. Georgia 4:40

A következő album már elevez a jazz vonaltól, inkább az acidjazz irányába, de mindenképpen érdemes vele eltölteni kicsit több, mint egy órát, izgalmas szaxofonjáték, mozgalmas alapokkal.
2001-es kiadás,

Grover Washington Jr.

Discovery
No Way 7:20
Between The Sheets 5:32
Sunshine Alley 7:12
Our Love Will Never Die 10:21
I Feel The Earth Move 6:17
L & J 4:43
Inside Job 6:16
Fadin’ 6:53
Killer Joe 14:37

A kicsit könnyebb műfaj kedvelőinek is van tippem, elég friss a dolog, de megéri az időt és a pénzt, (Vica/Hugi/Jordi!) nagyon kellemes elektronikus válogatás, remixek a Jalapeno Recordstól, 72 perc ami elektronikus, de nem szimpla tufciri-tucirifiri:

Jalapeno Sound System
1. Delta Dawn 5:11
2. Money in the Bag (Ian Pooley Remix) 7:09
3. Let’s Have Scratch for Breakfast 5:34
4. She’s Gone 6:26
5. Cornered 6:38
6. Ya Lookin’ Tight 5:25
7. No Sun in The Sky (Henrik Schwarz Remix) 8:21
8. Little Spot of Soul 4:02
9. Funk up my Day 7:35
10. Signs (Jody Wisternoff Remix) 6:41
11. Swing Down 5:27
12. Bump Bump (feat. Young MC) 4:19

Térjünk át a komolyabb elképzelésekre, egy Beethoven szimfónia sorozatra, a London Symphonic Orchestrát Bernard Haitink vezényli. Ehhez nem teszek borítót, de a linken mindet megtaláljátok, nagyon-nagyon jó.

Visszakanyarodva a jazz világához, a Monterey Jazz Festival a hatvanas években elképesztő előadókat kínált, Stan Getz, Thelonius Monk, Miles Davis és még sorolhatnám. Az ott készült koncertfelvételek mai napig kihagyhatatlanok, két személyes kedvencem:

Miles Davis
Live at the 1963 Monterey Jazz Festival

100% (cien porciento) nettó Miles Davis, csak hátra kell dőlni és halgatni. 52 perc repülés.


A másik, és ehhez már nincs mit hozzátenni, az egy évvel későbbi, az 1964-es Monterey Jazz Festivalon készült felvétel:

Thelonius Monk
Monterey Jazz Festival Live 1964