Motor

Szóval az van, hogy néhány héttel ezelőtt, hirtelen felindulásból, vásároltam egy motorkerékpárt. Pirosat. A mutatványhoz elvittem Jocit, aki gyakorlott motorzó és tudja, hogy mit kell nézni használt motor vásárlása esetén.

A jármű a „postások öröme” osztályú romboló, Yamaha SR250 a becsületes neve és nyilván látott már szebb napokat is, mert úgy nagyjából húsz éves. Normális állapotban van, Jocink a vásárláskor az összes motoros vudut eljátszotta, amit el kell, amíg én szóval tartottam az aggódó tekintetű tulajdonost. A toszogatás és a rövid utazópróba után Joci közölte, hogy ha én nem veszem meg, akkor ő, ami meglehetősen sokat jelent, Jocit ismerve. Nyilván megvettem, hogy ő ne vehesse.

Bonyolítja a dolgokat, hogy nekem nem nagyon van (ejtsd:nincs) motoros jogsim, de erre van mentségem: motorom se volt sose. Pesten egy ötven köbcentis robogóval jártam, amire ugye elég a B-kat. jogsi, ám itt az ötven köbcentis robogó nem nagyon megoldás, köszönhetően annak, hogy nyilván ki van tiltva az autópályákról, ellenben a Harbour Bridge az autópálya. No meg az ötvenes kis robogóknak nem is kedvenc terepe a dimbdomb, mi pedig eléggé hollandiatlan környéken lakunk. Az amúgy igen szórakoztató, sikító motorú, előredőlt felsőtesttet finoman hintáztató emelkedőjárás itt nem egy jövőkép, tekintve, hogy néha (minden reggel) azért el kell hagyni a North Shore akolmelegét. Ésszerűnek tűnt belekezdeni a Class 6 fedőnevű vezetői engedély megszerzésébe.

A jogosítványszerzés motorra úgy megy, hogy az ember tud motorozni, levizsgázik és megy, vagy, ha nem tud, akkor megtanul ahol akar, levizsgázik és megy.  Ha az ember sikeresen átesik a Basic Handling Testen, akkor levizsgázik elméletből és ettől jogosult lesz a közúton motorozásra, tanulóként. Ez mindenféle megkötésekkel jár, (max. 250ccm, este 10 és reggel 5 között nem mehet, nem vihet utast, max 70km/h-val mehet és kell L-betűt hordania) de a lényeg, hogy motorozhat. Minimum 6 hónapig kell így közlekedni, utána lehet a haladó vizsgára menni, ott egy újabb, kissé komplexebb gyakorlati teszt van, újabb hat hónap után meg vizsgázhat a delikvens a teljes, korlátozásoktól mentes Class 6 jogsiért és ha átmegy, azt csinál amit akar. (itt a folyamat költsége)

Sose vezettem* váltós motort csak egyszer a Muriwai tengerparton, jó ötletnek tűnt elmenni egy rövid tanfolyamra, hogy képbe kerüljek, és mivel Sebi pajtás is pont ebben a cipőben jár, együtt mentünk. A tanfolyam felkészít a vizsgára (másra nagyon nem) de nekem hasznos volt, nem bántam meg, hogy nem csak vizsgáztam, hanem előtte gyakoroltam is. Az oktató pár nagyon aranyos népség volt, a gyakorló motor pedig egy Yamaha Tricker, ami borzasztó könnyű, vézna kis motor, meglehetősen bináris kezelőszervekkel, a kuplung, fék, gáz kétállású volt, csináltunk néhány szemrecegtető megállást.

Félbevágott teniszlabdákból kirakott gyakorlópályán kellett menni egyenesen, görbén meg cikkcakkban, kellett fékezni kanyarban, vészfékezni meg ilyenek, tanulságos volt és szerencsénk volt az időjárással is, még a nap is ki-ki sütött. Mindketten sikeresen levizsgáztunk, mehetünk elméleti vizsgát tenni, aztán forgalomba, nagy, sárga táblával a motoron, amin fekete L-betű jelzi, hogy Láma. Kicsit furának tartom, hogy tulajdonképpen úgy lehet kimenni a forgalomba, hogy egy megveszekedett centit a forgalomban nem töltött az ember, és nem tud váltani egyáltalán. Nyilván túlaggódom, mert Sebi is simán abszolválta a dolgot, pedig neki semmilyen jogsija, sem járművezetési gyakorlata nincs. (közúton, közparkolóban nyilván nem gyakorolhatsz előtte, hiszen nincs jogsid, a kertedben meg általában nincs elég hely)

Szerencsére az egyik kollégám kölcsönadta a sosem használt motoros szerkóját (ő már csak pályán motorozik) úgyhogy van rendes protektoros gúnya (a kép csak illusztráció), meg reggel vettem egy kesztyűt, amiben annyi tudományos réteg meg varázslat van, hogy csuda. Lélegző, vizálló, istálló, sőt, a bal mutatóujjon még ablaktörlő is van rajta (wtf?) aminek a hasznossága azért erősen kérdőjeles. A sisakot apósom feladta postán, úgyhogy azt nem kellett vennem, az volt robogista koromból.

*=  és ezt szemtanúkkal tudom igazolni

11 hozzászólás “Motor” bejegyzéshez

  1. Hi Gabor,
    Lett valami a motoros ACC Levy emelsebol?
    Nem olyan nagyon regen valami hihetetlen modon meg akartak emelni.

  2. Semmi elsősegély vizsga? Nuku „na toljon egy nyolcast a motorral fiam!”?? Ha ez itthon is ilyen könnyen menne, nem közlekedtem volna 5 évig motoros jogsi nélkül:)

  3. Andrew, emeltek az ACC-n tudtommal, most évi 400 körül van egy motor rego. Lázadoztak a motrosok, de nem sok eredménnyel.

  4. Haware, nem kell tologatni, van motorja, attól megyen 🙂

    Később már csak gyak. vizsgák vannak, forgalomban, az biztos komolyabb lesz.

  5. Szegasztok,

    Összeadtam, átszámoltam.
    Pappa, motortvezetnivágyakozásod potom 282,3 dollarzok. Átszámítva hungaro pénznembe 44.886 Ft…!!

    Itthon úgy nem úszom meg ennek min a duplája alatt, hogy nem kell eü. vizsgát sem tennem, mert van B-kat.

    Bazzz…

  6. Api, a yamahával még az unokád is tolja, elég megbízható gép.
    Amivel vizsgáztál, az se rossz.

    Ablaktörlős kesztyűm nekem is van, saras, takonyos úton elég jó ám.

    Egy hosszabb túrán vannak helyzetek, hogy nincs hol beállni, oszt tolni kell a legközelebbi fedett helyig. Vagy hazáig.

  7. Mar regota meg akartam kerdezni: egy baratom mondta, aki szinten motorral jar, hogy gyorsan vezet, mert csak igy biztonsagos. Nem latom ebben a logikat am, mert en frissjogsis vagyok (hiaba, a bpiek nem tudjak, hogy milyen jo dolguk van tomegkozlekedes szempontjabol) es minden alkalommal halalra remulok, ha megjelenik egy motor a visszapillantoban, mert nem tudom, hogy milyen gyorsan es plane melyik oldalon fog elvagtatni mellettem. Ez persze rendszerint visszaut, mert en elkezdek benazni, a motoros meg megunja es … igen, elvagtat mellettem, mert ilyen hulye mogott ki akar motorozni 🙂 Szoval miert nem biztonsagos 50nel motorozni?

  8. az, hogy az 50 nem biztonságos, az így önmagában úgy hülyeség, ahogy van. Hol nem az? Esőben? Jégen? Autópályán? Ott tényleg nem biztonságos. Forgalomban viszont ezer körülménytől függ, de nagy általánosságban elmondható, hogy a sebesség növelése, önmagában nem fokozza a biztonságot, és ez nem csak a motorra igaz. Nagyobb sebességnél nő a fékút, nő a reakcióidő alatt megtett táv, stb.

    Az igaz, hogy a motor stabilabb (fizika) de közlekedés az nem az indeális fizikapélda. A sorok között meg stabilabbnak tűnik a motor ha gyorsabban mész, de szinte kizárod a lehetőségét, hogy reagálj bármilyen változásra, ideértve az előtted haladó hirtelen sávváltását, ajtónyitást, stb.

    A barátod nem tud lassan motorozni és ezt gyáva bevallani magának. Tanuljon meg motorozni. Lassan tényleg nehezebb, de hosszabb életet ígér.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.