Polkadots

A polkapötty kifejezés igazándiból a mindenféle pöttyös textiliák jelölésére szolgált, a polkadot mintázatban a pöttyök nem szükségképpen egyforma méretűek, színűek vagy elrendezésűek.

Maga a kifejezés nem újkeletű, első említése 1873-ban történt egy divatmagazinban, aztán nem sokkal később, a polka nevű tánc népszerűségének köszönhetően, bevonult a köztudatba. Ma már mindenféle pöttyös gúnyát hajlamosak polkapöttyösnek hívni. A vidám, színes, pöttys minta mellett a Polkadots ma már brandnév is, a kiwik válasza az ausztrál,  The Wiggles nevű gyerekszórakoztató társulat létezésére.

A The Wiggles 1991-ben született, négy ovóbácsi együttműködésével, akik zenével és jelmezbentáncolással gondolták a kölköket szórakoztatni, egyben szüleikből némi pénzt kicsiholni. Ez annyira jól sikerült, hogy a kölkök azóta is meg vannak őrülve értük, lassan húsz éve. Mindenféle vicces karakterekkel bővültek, a poliptól a jófej kalózig, annyi dévédét és cédét adnak el, amennyit nem szégyellnek és tényleg jók is.

A Polkadots nagyon hasonló körülmények között született, csak éppen itt Új-Zélandon, ahol egy ovónéni és frissanyuka barátai álltak össze énekelni meg ugrálni a gyerekeknek. Gyorsan népszerűek is lettek és kis is adtak egy dévédét, amit a kedves szülők szétkapkodtak. Nej akasztott valahol koncertjegyeket az előadásukra, úgyhogy elmentünk élőben is megnézni őket, hátha most még jobb lesz, mint a hétszáznegyven alkalommal megtekintett videón. Az egész koncepció persze nem új, dalolva oktassuk a büdös kölköket, lehetőleg erőszakmentesen, működik is.Most éppen valami iskolák közötti programban nyomulnak és az egészséges táplálkozást népszerűsítik.

A koncert tényleg klassz volt, a gyerekek ugrándoztak, a nénik énekeltek meg táncoltak, szóval volt minden, a gyerekről azóta se lehet lerobbantani a Polkadotsos pólóját. Személyes véleményem, hogy annak ellenére, hogy a gyerekek szeretik, a zene, a koreográfia, mind frankón meg van csinálva, az egész a kanyarban sincs a Bors Nénihez, (jó, Dayka Margit játszotta és Nemes Nagy Ágnes írta) de talán a mostani kölköket nem kötné le annyira, vagy fene tudja. Azért ezerszer inkább Polkadots, mint dragonballZ. Akinek van kisgyereke az menjen és nézze meg, jó.

Egy hozzászólás “Polkadots” bejegyzéshez

  1. Mán csak az hiányzik, hogy bezzeg a mi időnkben 🙂
    Amúgy Magyarországon is van némi frissülés, jelesül az Alma Együttes, akik eléggé bolodok, és jók, igaz, hogy ők leginkább a mi gyerekkorunk versmegzenésítésivel operálnak – az mán bejött és a kedves szülők is bírják énekölni.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.