Gasztro – fokhagymás trevally vegyes zöldséggel

Tegnap este előre beszereztem mindenféle hozzávalókat, mert kifogytunk mindenféle husikából és halacskát már régen ettünk. Vettem tarakihit ami szép fehér húsú hal és elég olcsó is, meg trevallyt, aminek viszont vöröses a húsa és még sosem ettünk ilyet.

A Trevally (Pseudocaranx dentex) az északi sziget északi részén lakik, sok van a környező vizekben, úgyhogy friss példányért nem kell impex vállalatot alapítani. Nagyon helyes halacska, mindenféle langyos vizekben megél, szinte az összes meleg égövi tengerekben szép számmal akad. Anno a maorik is fogdosták és ették, nagy rajokat tereltek hálós csapdákba keskeny öblökben. A hal maori neve araara mellesleg. Érdekes, hogy nem egy népszerű hal, 30 évvel ezelőtt még a kutya se ette, nemhogy a fehér ember, még ma is inkább használják csalinak, mint ebédnek. Pedig.

friss trevally filé
Két komplett filét vettem, majdnem fél kilót, ez saccra elegendőnek tűnt hármunknak, és így is lett. A filéket bedörzsöltem fokhagymával (egy fej fokhagymának levágtam a tetejét és így dörgöltem a halacskát, képen a jobb felső sarokban látszik a fokhagyma), mindkét felét sóztam-borsoztam. Serpenyőben olívaolajat hevítettem, ebbe vékonyra szelt fokhagymát dobtam, és amikor már szépen sercegett, akkor erre fektettem a filéket. Közepes lángon készítve meg sem kell fordítani a halat, kellemesen átsül úgy is rövid idő alatt. Érdemes néha a fokhagymás olajjal locsolgatni és én nem átallottam egy fél citrom levét rácsavarni még hőkezelés közben. Maga a hal kb 8-10 perc alatt elkészül, elveszti a mély rózsaszínét és teljesen fehér lesz.

ilyen volt

Köretnek nem akartam újra rizst, úgyhogy fehérbabból, vörösbabból, zöldbabból, bébikukoricából és mentás zöldborsóból készítettem egy könnyű kis mellékletet a halhoz. A zöldeket megfuttattam sok vajon, majd kaptak egy kis szójaszószt és borsot a nyakukba, amikor teljesen átforrósodtak, akkor levettem a tűzhelyről és már meg is voltunk. A mentás zöldborsó csak azért volt, mert itthon vettem észre, hogy ilyet vettem véletlenül, de szerencsére semmi mentaízt nem tapasztaltunk, úgyhogy semmi vész.

jobbra a megpirult fokhagyma

Összességében nagyon kellemes kis ebéd lett, a trevally húsa kicsit rostosabb, tömöttebb állagú, mint gondoltam, nem esik szét olyan szép darabokra, mint a hoki vagy a hekk a rómain, ettől picit alulfűszerezett maradt, ha legközelebb nekifutok, akkor fehérborban megpárolom sütés előtt.