bútorvadászat

 

Mivel most már hozamosabb időre kell berendezkednünk, nekiálltunk bútorokat nézni a trademe-n, hogy felszereljük a kis lakásunkat. Az ingyé kapott, minden méretet meghaladó ülőgarnitúránk lassan felkerül a trademe-re, mert nem akarunk már vele együtt élni, valamint szükségünk van étkezőasztalra székekkel, meg valami ülőbútorra a szörnyeteg helyett, ami most van. 

Az étkező kérdését gyorsan lebonyolítottuk, mert sikeresen megnyertünk egy hatszemélyes garnitúrát székekkel, amiért hétfőn délelőtt fogunk elmenni a gyerekkel, ha a nejt bevittük a dolgozóba. Bérelni kell egy utánfutót, és kihasználva, hogy a mazdán van vonóhorog, elcsattogunk Albanyba a bútorért.

Féktelen bútormohóságunkban egy másik étkezőgarnitúrára is licitelünk, ami kisebb és amolyan dolgozóasztal lesz belőle, (ez nagyjából blogírást jelent, hehe). Így nagyjából annyi embert fogunk tudni leültetni, ha vendégeket hívunk, ami megtöltené a Tattersaalt, de sebaj.

Hogy legyen mire csücsülni, ha a 10 szék nem lenne elég, egy ággyá kihajható szófát is vásároltunk, vidám fekete színben, amit irgalmatlanul messziről kell majd elhozni, szerintem félúton még találkozunk Livingstone-nal is. De ha egyszer itt lesz, akkor majdnem lesz lakberendezésünk és ugyebár a hó végén érkezik a maláj asszonytól a mindenféle egyéb bútor, éjjeliszekrények és komódok. 

Ha minden benn lesz a házban, amjd leülünk és kitaláljuk, hogy hogy fogunk kijutni az ingatlanból, de aki valaha járt nálunk otthon, az tudja, hogy bútorfetisiszták vagyunk, és nem szeretjük, ha kilátszik a padló…

Ha már bútor, ma hazaemeltem egy turistaszéket egy kispolcot és egy újságtartót (nej kötésének) Alízéktól, akik leköltöznek a déli szigetre és felszámolták az itteni bázist. Ha ideértek a cuccok és el is tudtuk rakni őket, és még mi is beférünk, akkor majd csinálok képeket az egész miskulanciáról.

 

 

3 hozzászólás “bútorvadászat” bejegyzéshez

  1. En tudok kolcsonadni trailert, esetleg disznosajtert cserebe.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.