adószám

 

Adószám nélkül nem lehet munkát vállalni, illetve legálisan fizetést kapni. A régi jó móka, hogy az ember interneten kér egy adószámot az már nem van, helyette be kell tolni a biciklit a postára, ahol egy néni ad egy űrapot, amire rá kell írni a nevet-címet, mellékelni két igazolványt, amiből az egyik az útlevél.(benne a permittel) Innentől számítva 10 nap, mondják a tájékozottak.

Nejecskének már régen megcsináltuk, ellenben még nem érkezett meg semmi, nekem azután adtuk be, hogy megkérezett az útlevelem. Egészen pontosan készíttettem fénymásolatot az útlevél adatlapjáról meg a permites részről, a nemzetközi jogsimról és mosolyogva beballagtam a postára.

Az első hiba az volt, hogy kicsit fátyolos szemű fénymásolólány munkáját nem ellenőriztem, gondoltam, ha egy másolandó oldalnál kinyitott igazolványt a kezibe kap, akkor ráteszi az üveglapra és nyomja a zöldgombot. Tegye fel a kezét, aki szerint ellapozta és a francia résznél kinyitva másolta le? Köszönöm, nyert. Na ezt nem csekkoltam.

A postán a néni alaposan megnézi az igazolványt, hogy én vagyok-e én, bepötyögi az adatokat a masinába, csatolja a másolatokat és már megyen is a dolog. Igazság szerint a postanéni az aki igazolja, hogy a cucc hiteles, a másolatok azok, mint az eredetiek. Néninek se tűnt fel, hogy a francia szöveg nem lesz jó, úgyhogy mosolygott és adta az elismervényt.

Ma a postaládában fogadott egy levél az adóhivataltól, amely cellux-al volt leragasztva, kicsit viharvert volt és benne lapult az egész pakk, amit beadtam, mellette egy levél, hogy sajnos nem tudják elfogadni az adószám igénylésemet, mert a B kategóriájú dokument nem tetszik. Hosszas gondolkodás és fénymásolatnézegetés után jutottam arra a következtetésre, hogy az lehetett a baj, hogy nem ángolul van írva, hogy vezethetek… 

Az persze rejtély, hogy az állam által kiállított munkavállalási engedély (amihez mindenfélét kellett igazolni, hogy én vagyok-e én) miért nem volt elegendő ahhoz, hogy adjanak egy adószámot, amivel adót fizethetek, de hát aki magyar hivatalokon edződött, annak a szeme se rebben ilyesmitől. Hétfőn újravesszük. 

A másik nagy kérdés, hogy vajon hol lehet a nejem kérelme, amitől a fizetése függ, (mármint, hogy nem tudnak addig fizetést utalni neki amíg nincs adószáma) amit már 10 napon túl gyógyulóan adtunk be?

3 Replies to “adószám”

  1. Te Pappito nekem az a fura, hogyha a vizum kérelmeteket tudtátok követni onlájn, akkor a nejed kérvényének nem lehet utána nézni ? Nem lehet leellenőrizni seholsem ? Érdekes téma, mert hanem akkor hiába dógozik a nej, mert fizetés nuku…:-((

  2. Visszajelzés: Bookmarks about Hiteles

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.