Hónap: 2008 július

Beküldve:

Glorious Japan

Ez most egy közbevetőleges poszt, amolyan szellemi előjáték a következő bejegyzéshez, ami a sushiról fog szólni, ha minden igaz. (mondjuk, ha én nem vagyok biztos benne, akkor ti pláne)

Általában az a legegyszerűbb, ha elmegyünk egy erre hivatott helyre, és vásárolunk magunknak mindenféle sushit, amilyet akarunk, és biztosak lehetünk benne, hogy nem forul elő velünk a népszerű japán étellel kapcsolatban olyasmi, mint otthon a gyros-pizza…

Ámde a lelkes háziasszonyoknak, akik a bambuszpálcás sushitekeréshez nem elég japánok vagy nincs elég kézügyességük, az ipar kieszelt egy műanyag készséget, aminek a nevét nagyjából úgy fordíthatnák a csomagolásról, hogy „sushikészítő doboz”.

 

(az eredeti szöveg: áramütöttszerpentinkutya egyenlőtlenjéghoki bicegőredőny esőcsatornaparkoló)

Nu, maga a cucc egy teljesen egyszerű műanyag doboz, amelyben sushihenger alakú betét van, ebbe kell tenni a rizst, a tölteléket, megint rizst, összenyomni, ettől sushihenger formája lesz, hínárlapra tenni, feltekerni és kész is vagyunk. Pofonegyszerű. 

 

Amiért a poszt született, az maga a doboz, amihez 3,45 dollárokért jutottam, a helyi ázsiai store-ban, többféle is van, de nem ez az érdekes, hanem az, hogy hogyan lehet egy filléres műanyag vacakot is, amiből óránként egy tonnát kifos a gép, annyira igényesre megcsinálni, ahogy csak a japánok képesek. 

 

Először is a csomagolás: nyolcvanhatszín-kolor, semmi raszteresség, semmi elcsúszott színek, minden szín és minden szöveg a helyén van, a műanyagfólia olyan alakú és méretű, hogy a doboz összerakva pont passzol bele, az élek 45 fokban levágva, hogy ne keletkezzenek felesleges gyűrődések. Az már csak hab a tortán, hogy természetesen színes képekkel gazdagon illusztrált használati útmutató is van a hátoldalon.

 


Kibontva a cuccot kezünkbe kapunk egy halálpontos szerszámmal készült, halálpontos műanyag terméket, amelyen nincsenek felületi hibák, dermedési vonalak, magától értetődően nincs sorja, nincs nyoma a formaleválasztásnak. Maga az anyag is egészen selymes, nagyon jó minőségű műanyag, nyilván mosható mosogatógépben, kibírna egy holdraszállást és többszáz évet a tenger alatt. Valamiért nem kellett spórolni a szerszámon, nem kellett spórolni az anyagon és nem kellett spórolni a csomagoláson, pedig akkor is megvettem volna ennyért, ha vág a széle és zsírpapírba vagy pravdába van tekerve. És ez egy vacak, eldobható konyhai bigyó, nem alagút-elektronmikroszkóp meg lézer meg digitál.

 

Amióta felbontottam le vagyok nyűgözve, hogy hogyan lehet valami ennyire igényesen kivitelezve, valahogy kézbekapva a cuccot tisztán kirajzolódik a kép előttem, hogy a gyártósort felügyelő mérnök seppukut követ el abban a pillanatban, hogy az első sorjás doboz kiesik a gépből.

 

Jó lehet japánban élni, ilyen minőségű tárgyak között. Kontrapunktként megjegyzem, hogy vásároltam 40 pár evőpálcikát 90 centért, kínai. Szégyen a nyavajásokat egy posztban említeni a sushidobozzal.

 

 

 

Beküldve:

Gasztro – kacsasült almával

 

Tegnapelőtt könnyelműen megbeszéltük Andrással, hogy sütünk majd valamikor kacsát nálunk, mert neki nincs sütője. Ennél vadabb dolgokra is bólintottunk már, úgyhogy erre is, és egész tegnapig el is feletettem a dolgot, amikor is András sms-ben kérdezte, hogy jöhet-e ma a kacsával… Nu, a délelőtti kis kirándulásunk után úgyse volt sok dolgunk, úgyogy jött a kacsa. Alaposan meg volt fagyva, szép hosszú csőre volt és kb két kiló volt az egész jószág.

 

Kiolvasztottuk, majd levágtam a fejét és a lábakat térd felett, majd belülről alaposan megkentük majorannával és kis rozmaringgal, teletömtük a pocakját friss almával. Ezután a bőrét itt-ott felszúrtuk és egy jó marék fokhagymát dugdostunk alá.

 

A bőrét kívülről só és bors keverékével bedörzsöltük, evőpálcikából faragtunk hústűket, hogy összetűzzük a töltemény mögött a bejáratot és a tepszibe fektettük, vastagra vágott hagymákra. Kapott maga mellé egy fél pohár vizet (a kacsa azt szereti, igennem?) letakartuk fóliával és betoltuk a sütőbe. A bőrét kockásra bevagdostuk, hogy a zsírja jobban kisüljön.

 

Kb három és fél órát töltött a hőkamrában, ebből az utolsó harminc percet már grilleztük, időnként locsolgatva a saját zsírjával, hogy a bőre szép ropogós-barna legyen. Időközben elszaladtunk krumpliért, és készítettünk egy alapos krumplipürét tejjel, vajjal, sóval és szerecsendióval, bontottunk egy üveg száraz verest és kiszedtük az állatot, hogy feldaraboljuk.

 

Nagyon kellemes volt, nem is száradt ki, a hús viszont kellően omlós lett, szinte leesett a csontról. Az almák és a fokhagyma krémesre sült, mindkettőt kenni lehetett. Utána némi fagyival segítettünk szegény állatnak az átalakulásban. Elment vele az egész délután, de nagyon megérte, jó móka volt együtt főzni mással és mégjobb mulatság volt élvezni a sok macera gyümölcsét. Mielőtt András hazament volna még megkérdezte, hogy mi a véleményünk az egyben sült báránycombról, úgyhogy azt is kipróbáljuk.

 

 

 

Beküldve:

Gasztro – ázsia

 

Ma ismét jártunk a kínai boltban ahol gyakran vásárolunk, bár istenigazából nem ide indultunk, hanem egy klassz kis garage sale-re, ahol viszont nem találtunk semmi használhatót sajnos. Már előre megbeszéltük Zsolttal, hogy együtt megyünk garázsfosztogatóba, de csalódnunk kellett a kínálatban. Viszont, ha már úgyis lógott az eső lába meg felkeltünk korán, Zsolt kutyájának pedig elmaradása volt eszetlen mennyiségű disznómáj felzabálásában, eliramodtunk a boltba. Vittem fényképezőgépet is, ha meg valami hülyeséget írtam, akkor remélem Zhaoman kijavít… 

 

ezt össze kell főzni valamivel

iddmeg

ezt meg kell inni

ezt valami mellé kell enni

különleges vagdalthús

szárított ajóka

szárított gomba

felülszárított hínár,alul nemtommi

szárított nemtommi

jobbra majomfejgomba

nem hernyó (hanem valami gombaféle)

balra tintahal jobbra nemtom

 

 

Beküldve:

adószám

 

Adószám nélkül nem lehet munkát vállalni, illetve legálisan fizetést kapni. A régi jó móka, hogy az ember interneten kér egy adószámot az már nem van, helyette be kell tolni a biciklit a postára, ahol egy néni ad egy űrapot, amire rá kell írni a nevet-címet, mellékelni két igazolványt, amiből az egyik az útlevél.(benne a permittel) Innentől számítva 10 nap, mondják a tájékozottak.

Nejecskének már régen megcsináltuk, ellenben még nem érkezett meg semmi, nekem azután adtuk be, hogy megkérezett az útlevelem. Egészen pontosan készíttettem fénymásolatot az útlevél adatlapjáról meg a permites részről, a nemzetközi jogsimról és mosolyogva beballagtam a postára.

Az első hiba az volt, hogy kicsit fátyolos szemű fénymásolólány munkáját nem ellenőriztem, gondoltam, ha egy másolandó oldalnál kinyitott igazolványt a kezibe kap, akkor ráteszi az üveglapra és nyomja a zöldgombot. Tegye fel a kezét, aki szerint ellapozta és a francia résznél kinyitva másolta le? Köszönöm, nyert. Na ezt nem csekkoltam.

A postán a néni alaposan megnézi az igazolványt, hogy én vagyok-e én, bepötyögi az adatokat a masinába, csatolja a másolatokat és már megyen is a dolog. Igazság szerint a postanéni az aki igazolja, hogy a cucc hiteles, a másolatok azok, mint az eredetiek. Néninek se tűnt fel, hogy a francia szöveg nem lesz jó, úgyhogy mosolygott és adta az elismervényt.

Ma a postaládában fogadott egy levél az adóhivataltól, amely cellux-al volt leragasztva, kicsit viharvert volt és benne lapult az egész pakk, amit beadtam, mellette egy levél, hogy sajnos nem tudják elfogadni az adószám igénylésemet, mert a B kategóriájú dokument nem tetszik. Hosszas gondolkodás és fénymásolatnézegetés után jutottam arra a következtetésre, hogy az lehetett a baj, hogy nem ángolul van írva, hogy vezethetek… 

Az persze rejtély, hogy az állam által kiállított munkavállalási engedély (amihez mindenfélét kellett igazolni, hogy én vagyok-e én) miért nem volt elegendő ahhoz, hogy adjanak egy adószámot, amivel adót fizethetek, de hát aki magyar hivatalokon edződött, annak a szeme se rebben ilyesmitől. Hétfőn újravesszük. 

A másik nagy kérdés, hogy vajon hol lehet a nejem kérelme, amitől a fizetése függ, (mármint, hogy nem tudnak addig fizetést utalni neki amíg nincs adószáma) amit már 10 napon túl gyógyulóan adtunk be?

Beküldve:

Hogyan készítsünk babzsákfotelt 10 perc alatt ?

 

Háztartási praktikák, tippek és trükkök!

Móka-kacagás-lakberendezés!

Kocogjunk el a helyi kézügyesség-, jellem- és türelemfejlesztő boltba, küzdjük le a többi versenyzőt (idézzük fel magunkban az otthon elsajátított „udvarias de könyörtelen tolakodás” edzéseket a postán, piacon, tömegközlekedésen) ragadjunk meg egy felére leárazott babzsákfotel-huzatot és szorítsuk erősen a hónunk alá. A nehezén túl is vagyunk, mosolyogva ballagjunk át zsákmányunkkal a babzsákoftel-töltelék osztályra és válasszuk ki a számunkra megfelelő térfogattal bíró töltelékcsomagokat.

Ne feledjük ellenőrizni, hogy mennyi kicsiny gömböckére van szükségünk, ha keveset vásárolunk, akkor oda a babazsákfotelbe való első leheveredés öröme és még vissza is kell menni, ha túl sokat cipelünk haza, akkor pedig a lakás óhatatlanul teli lesz hófehér plasztikhab-gömbökkel, amelyek léhán engeelmeskednek a legkisebb statikus elekromosságnak, odaragadnak a kicsit is nyirkos felületekhez és még proszívóval sem könnyű elejteni őket. (arról nem beszélve, hogy a gyerek lenyelheti és peluscserekor szokatlan élményben lehet részünk)

 

A töltelék bejuttatása a rendeltetési helyére nem bonyolult, ám szükség van hozzá két normális alkatú emberre, vagy egy négykezűre vagy négy egykezűre. Célszerű a babzsákfotelt száraz, ledugózott fürdőkád felett tölteni, így a szabadságvágytól fűtött, individualistább gömbök sem tudnak elbújni rút megfutamodásuk után. Tépjük ki a töltelékes zsák sarkát, majd a rést összefogva vezessük be a zsák csücskét a huzat megfelelő résén, és engedjünk szabad utat a gömböckéknek amelyek így betölthetik végzetüket, amelyre születtek.

 

Az okos babzsákfotel-huzat két cipzárral záródik, és a külsőnek nincs húzókája, ezt egy gemkapocs vagy biztosítótű segítségével finalizálhatjuk. Ne engedjük el a zsák száját, amíg minden kicsiny gömb a helyére nem kerül (négykezűek előnyben) és be nem húztuk mind a két cipzárt. Ha megvagyunk, helyezzük el a padlón a zsákot, csücsüljünk rá és kis fészkelődés után élvezzük a megérdemelt kényelmet. 

 

Ha már benne csücsülünk, akkor írjunk blogposztot, vagy sem, ízlés szerint.

hozzávalók:

 

  • babzsákfotel-huzat (200 literes, felnőtt méret)
  • babzsákfotel töltelék (200 liter)
  • 10 perc szabadidő
  • 4 kéz

 

Beküldve:

Kiwi ikonok II – buzzy bee

 

A kiwik büszke népség, ráadásul nem betegesen, hanem magától értetődően az, komoly dilemma, hogy hogyan is viszonyuljanak a brit koronához, mert az alattvalóság még rendben is volna, de a brit származásra már hisztisek lesznek, hiszen ők ugye nem britek, hanem újzélandiak… No a lényeg, hogy van mire büszkék legyenek, ilyen például az a játék, ami az elmúlt évtizedekben bázikus elemmé vált minden kiwi gyerekkorában, ez pedi a Buzzy Bee névre hallgató fajáték.

 

Ez nem más, mint az otthon is jól ismert, csattogós falepke zátonyverziója, madzagon lehet húzni és akkor berreg és pörgeti a szárnyát az antenna csápjai pedig rezegnek. Édibédi. Gyakorlatilag minden olyan tulajdonsággal fel van ruházva, amit a gyerekek és a nagyszülők érthetetlen módon imádnak,  a szülők meg gyűlölnek, úgyismint rikító színek, idegrecegtető hang, valamit a széthagyott kerekes játékra lépés váratlan izgalma. Az egyetlen előnye, hogy még a leghülyébb gyerek sem képes lenyelni, vagy bármely testnyílásába gyömködni. Nyilván nekünk is van, nejem húgáék ezt ajándékozták a gyereknek, aki nagyon szereti is, a legváratlanabb pillanatokban hangzik fel a kkrkrkrkrkrkrrkkr a lakásban. 

 

Magát a jószágot egy aucklandi tesvérpár, Hec and John Ramsey eszelte ki, amikor a fakanalak és fa kilincsek gyártásáról átnyergeltek a játékgyártásra a negyvenes években. Ekkor még a szárny is fából készült, mára ez műanyaggá változott, állítólag a balesetveszély csökkentése érdekében. 

 

A háború utáni gyermekszületések emelkedő száma és az importkorlátozások, kedvezően befolyásolták Buzzy Bee eladási statisztikáit, a játék országszerte roppant népszerű lett. A késő hetvenes években egy komoly tűz pusztított a New Lynn-i üzemben, ezután a gyártási jogok sok kézen átmentek, mire a jelenlegi tulajhoz a Lion Rock Ventures Limited-hez kerültek. 

 

Azóta a Buzzy Bee minden lokális gyermek készletében ott van, messze megelőzve a testvérpár által kieszelt többi figurát, Ricsi Nyulat, Osztriga Oszkárt, és Kukac Katie-t. A méhecske figurája mára brand lett, szinte mindent lehet kapni bázibís nyomattal, kulacstól kispárnáig, gumicsizmától uzsidobozig és természetesen létezik belőle mindenféle méretű plüss változat is. Feltűnik festményeken, szobrokon, bélyegen (nem olyanon!) és szerepelt már televíziós reklámban, magazinok borítóján, iskolák falára festve és fesztiválokon. Nekem van egy újzélandos ikonszettem, abban is szerepel természetesen, a páfránylevél és a pickup platóján utazó kutya mellett, használom is.

 

Annyira büszkék rá a kiwik, (nem lehet haragudni rájuk, ahogy nem lehet nemszereti a méhecskét se) hogy az idelátogató mindenféle híres-neves embereknek készített nemzeti ajándékcsomagnak is része, kapott már Anglia leendő királya, Vilmos herceg, a japán Aiko hercegnő és a spanyol királyi család is. Reneszánszát éli a kis kattogó rovar, a jogtulajdonos mindent meg is tesz a népszerűsítése érdekében, csináltak neki tévésorozatot meg színdarabot, de soksok reklámtárgyon és PR eseményen is részt vesz. Ahhoz képest, hogy az újzélandi méhecskepopuláció súlyos válságon ment kersztül, a kis farovar világuralomra tör. Nem lennék meglepve,ha idén vagy jövőre Buzzy Bee lenne az év embere a zátonyon.

 

Beküldve:

Kiwi ikonok – sistema „klip-it”

 

Ugyan itt nincs komenizmus, mégis háromhatvan a kenyér, és a háromhatvanas kenyér mellé jár némi országos méretű ikon, amihez hazafias büszkeséggel ragaszkodni lehet. Mivel itt nincs szot üdülő meg alföldi papucs meg trapper farmer, másokat választott a nép, ilyen például a modern háztartás elengedhetetlen kelléke, a műanyag doboz. Már csak azért is elengedhetetlen kellék mert ilyenkor télvíz idején nem lehet elöl hagyni semmit, mert penészes lesz, nyáron meg megrohad. Jobb légmentesen zárni amit lehet.

 

 

No, persze nem holmi vacak kínait kell elképzelni, ami szelel meg ereszt meg a kézmelegben elolvad, stramm, viharálló kiwi felszerelésre gondoljunk. A konyhai tárolás eme formája nem ismeretlen a térkép közepén lakók számára sem, mindenkinek van „kurver” szemetese vagy hűtőládikója (amit itt úgy hívnak, hogy csilibin 🙂 a tupperverről nem is beszélve.

 

 

A zátonylakók viszont ragaszkodnak a sajáthoz ebben is, gyártanak maguknak plasztikdobozt, nem is akármilyet. A vormák és űrtartalmak végtelen változatosságában tobzódhatunk, ha nekiállunk felszerelni a lakást ilyesmivel, száraztésztatároló, húscsepegtető, kirándulásravaló, leveses doboz, cereáliáknak, gyümölcsleveknek? Csak tessék tessék, jut mindenkinek, pompás termék, tényleg.

 

Van pár trükk amit a sistema klip-it fedőnevű készlete tud, ilyen például, hogy a folyadékok tárolására szolgáló edényből nem folyik ki a lé. Tényleg. Ezt nem a triál gyártotta… Nem jön ki belőle a szag. Percben, ahogy gépelek, egy kis sistema dobozban egy cca. 10 dekányi kékmsajt szerintem már a cserépszavazásnál tart, de ha ott nem, az csak azért van, mert a filozófusaik összeverekedtek. Mégsincs kéksajtszag a hűtőben.

Az edények hőállóak, fagytárőek és mikrózhatóak meg elmoshatóak mosogatógépben, de mindezen bájos tulajdonságaikat is übereli, hogy rájuk van írva, hogy „NZ made”. A méretük is okosan van kitalálva, egymásra pakolhatóak meg két kicsi ráfér pont egy nagyobbra, szóval valaki nem átallott gondolkodni, mielőtt lement a gyártásra a rajzokkal. Mondjuk a gyártás meg elolvasta a rajzokat, mert a szokásos kissé nagyvonalúan viselkedő gyártással ellentétben ezek a műanyagok rohadt pontosak, tehát a szerszám is pontos és nem is használják tovább, mint kéne. És nincs sorja meg hibás darab.

Mi itthon ilyenben tartjuk a felvágott, sajt, megmaradt kaját holnapig, a legkisebbet a gyerek hátizsákban hordja arrowroot kekszekkel megtömve, de ilyenbe kerül a fél hagyma másnapig, szalonna, ilyenbe öntöttem a májaszsírt, szóval napi üzemben van teljes megelégedettségünkre. Ráadásul valahogy ezek az edények vonzzák egymást, mi havonta veszünk párat és mindig kevésnek bizonyul. remélem nem éri el a sok edény a felhalmozás során a kritikus tömeget és szökik vissza a gyárba.

 

Természtesen, mivel ez is csak műanyag doboz, nem tart a végtelenségig, gondolom ki van számolva, hogy mennyi lezárás-kinyitás ciklust kell kibírjon, egy idő után megkopik a fül és a doboztető illeszkedő része és meglazul a kapcsolat, a felek elhidegülnek egymástól, ilyenkor a doboz másodlagos felhasználásra kerül (garázs!) a ház úrnője pedig újat vásárol és újra mosolyba szaladnak a legörbül szájacskák, magasan lobog az All Blacks zászlaja és tömpe ujjacskák számolják a hátralevő napokat a következő piknikig, ahova majd ezekkel a dobozokkal települ ki a család.

 

Ps: a képeket szemrebbenés nélkül elloptam a gyártó oldaláról

Ps2: valójában nem minden kenyér 3,60 van 1.80-ért is de azt nem tudom miből lehet. 3,60-ért szárított paradicsom van a tésztájában és sajt ráolvasztva…

 

Beküldve:

Kiwi környezettudatosság II. – civilek

 

A környezettudatosság civilséget érintő része mindig necces, az ember könnyen legyint, hogy jó, van pár hülye, aki próbálkozik minél kevesebb kárt okozni a jelenlétével, de hatmilliárd úgyis többet jelent, kár a gőzért. A civil környzettudatosság persze könnyen félreértelmezhető dolog, hiszen egy fél kutyatápgyár több környezeti terhelést jelent, mint egy kis falunyi jóember, de érdekes fejelmeények miatt mégis beszéljünk róla. Most kivételesen nem csak kiwikről.

Kis kutakodás után leltem egy nagyon érdekes kiwi kezdeményezést, ahol is egy házaspár igyekszik a lehető legkevesebb háztartási hulladékot kibocsájtani. A christchurchi Matthew és Waveney egy kutyával és két csirkével vágtak bele ebbe a kalandba. Február óta élnek így, klikkezzetek az oldalukra, hasznos tanácsok, indokok és észérvek, linkek, módszertan és lelkesedés.

Kövessétek nyomon ti is, hogyan alakul a világuk: the rubbish free year 

 Christchurch Városi Tanács Szemétoldala

 Állami szemeteljkevesebbet oldal 

Christchurch-i fenttartható környezet guruk 

EcoBob 

 

Az Eco-Centric blogot rendszeresen olvasom, ha új posztok jelennek meg benne, kevésbé gyakorlati, de hasznos elméleti megközelítéssel fordulnak a szerzők az élhetőbb jövő felé, szerintem érdemes betárazni a feedreaderbe.

Persze ilyen lelkes civilek nem csak a zátonyon teremnek, a The Rubbish Diet brit kezdeményezés hasonló céllal, a bájos hölgy blogjában alaposan követhetjük, hogy hogyan sikerült minimalizálni a háztartási hulladékot. Hasznos okosságok zero waste, komposztálás, újrafelhasználás kérdéskörökben és némi filozófiai motiváció is. Mit csináljunk a tojáshéjjal és az eldobható pelenkával, hónaljsprékkel és csontokkal. 

Van egy amerikai versenyző is, akire érdemes egy pillantást vetni, ő maga Beth Terry, aki a fakeplasticfish.com gazdája, nála is mindenféle megtudható arról, hogy hogyan kell és lehet csökkenteni a háztartási hulladékot, mit mivel lehet kiváltani és persze azt is, hogy végül is miért érdemes mindezzel küzdeni. 

A végére még annyit, hogy itt Aucklandban minden háztartásnak van szlektív hulladékgyűjtője, a mi körzetünkben a rendszer úgy néz ki, hogy van az előre fizetett kommunális hulladék zsák (prepaid rendszer) ami egyedi kinézetű és minden nagyobb boltban lehet kapni. Ezt megveszi a lakosság, majd ebbe dobálja a szemetét, és egy héten egyszer kiteszi a járda mellé, ahonnan elszállítják. A szerződött szemetes cégek csak és kizárólag egyfajta prepaid zsákot visznek el, ha mellé raksz valamit, akkor az ott is marad. Emellett van a szelektív kuka, ami teljesen olyan, mint egy kuka, csak nálunk éppen kék és sárga a teteje. Ebbe kerül az üvegpalack, műanyag palack, konzerv és sörösdoboz, szóval minden ilyesmi. Ezt kéthetente viszik el, előző este vagy aznap reggel ki kell tenni a járda szélére (úgy is hívják, hogy kerbside bin), hogy onnan fel tudja kapni és a pocakjába dönteni a kukásautó. (ami nagyon vicces, mert állva is lehet vezetni) Már a csak  papírkérdés van hátra, a papírhulladékot, újságot összekötözve vagy papírdobozban ki lehet tenni, amikor a szelektív kukát, tehát kéthetenként elviszik. 

A North Shore City önkormányzat már kutakodik, hogy mivel lehetne kiváltani az előre kifizetett narancssárga szemeteszsákok rendszerét, mert valami felmérésük aszonta, hogy elfárad a kukásember, ha jön és fel kell dbálni a zsákokat a platóra, meg ki is szakadhatnak a zsákok az meg egészségtelen. (annyi biztosan igaz, hogy a zsákot szétkapják a macskák meg a sirályok, tehát ha csak úgy kinn vannak akkor sérülhetnek) Hát nemtudom, majd meglátjuk mi lesz ebből, egyelőre nem sok reményt fűzök a dologhoz, a minap olvastam, hogy Auckland két területén már lecserélték a szelektív kukákat olyanra amibe a fém, üveg és műanyag mellett a papírhulladék is mehet (micsoda innováció!), ezeket onnan lehet felismerni, hogy kék a tetejük. Viszont a kelet-aucklandiaknak a nyugat-aucklandiak kukaelszállítási menetrendjét postázták ki és viszont, így gyakorlatilag sikerült egy éves nekifeszülés után elérni a 100% elégedetlen fogyasztót. Na majd belerázódnak.

Nekem speciel semmi bajom a narancsszín zsákokkal, az ember pont annyit fizet amennyi szemete van, zsákot vagy háromféle méretben lehet kapni, és ha a zsákban teszel ki valamit, akkor azt el is viszik, nincs duma meg sopánkodás. Kíváncsi leszek mennyi idő alatt áll össze az új metódus, egyelőre még nem is reklámozzák, szóval van időnk izgulni. Most még működni látszik a zsákos szisztéma, ráadásul nekem az pont normális, hogy egy este és egy délelőtt hevernek egyforma szemeteszsákok a füvön, se előtte se utána nincs szemét az utcán.

 

 

Beküldve:

Kiwi környezettudatosság I. – energia

 

Újzéland deklarátlan környezettudatos ország, annyira az, hogy mindenféle állami előregondokodás tapasztalható környezettudatosság ügyben, sőt külön van klímaváltozásügyi miniszter is, bár fogalmam sincs mit csinálhat egész nap. De például az ország törekszik a megújuló energiaforrások felhasználására, az egyik legnagyobb energiaszolgáltató lelkesen hirdeti óriásplakátokon és ojságokban, hogy jót teszünk a környezetnek, ha mielőbb leoltjuk a villanyt. Na ő üzemelteti az ország legnagyobb szénerőművét, amely évente majdnem kettő millió tonna szénből állítja elő az ország energiaigényének 12%-át. (az évi 5,7 millió tonna kitermelt szén másik nagy fogyasztója az acélipar, a maradékot pedig exportálják japánba és indiába)

 

huntly-powerstation

Huntly szénerőmű – az üzemeltető oldalán

Emelett általános a szelektív hulladékgyűjtés, az újrahasznosítás és a természeti értékek védelme és az atomenergia minden fomájának elutasítása, olyannyira, hogy atommeghajtású hajó ki sem köthet az újzélandi partoknál. Főleg vízenergiában utaznak, ami egyrészt tiszta, jó, szép, még a madarak is szebben dalolnak tőle és az orrodat is tiszticcsa, ugyanakkor rendszeresek az áramkimaradások, különösen szárazságkor. Ráadásul helyük is lenne egy biztonságos atomerőmű létesítésére távol minden lakott településtől, amivel egy lépésben elérhetnék az energiafüggetlenséget, de hát a poliszi az poliszi, úgyhogy atomerőmű nem lesz, viszont lesz árapály erőmű sok, meg további gátak és gravitációs vízerőművek. 

 

huntly power station

Huntly erőmű nem az üzemeltető oldalán

Tavaly év végén újzéland tíz éves moratóriumot hirdetett meg a szénerőműépítésre, úgyhogy szabad utat kaptak a megújúló energiahordozókban gondolkodók. Több nagy energiacég is telepít hatalmas szélgenerátor farmokat, amelyeknek nagy jövőt jósolnak, mert itt sok helyen van szinte állandó, alkamas szél.  A szél kérdésével is foglalkozik a EECA ami egy állami energiaokoskodási intézmény. 

A megújuló energiaforrások kiaknázása nem újkeletű dolog, már évtizedek óta dolgoznak a különböző ötletek megvalósításán, talán legjellemzőbb példa a Wairakei Geotermikus Erőmű amelyet 1963-ban helyeztek üzembe, vagy a Manapouri Erőmű, amely a világörökség részévé nyilvánított Fiordland Nemzeti Parkban található.

 

manapouri water power plant

Manapouri erőmű

Az árapályerőművek egy szép példányát fogják megépíteni Aucklandtól északra (2011-re lesz kész) amely az országos igény 4%-át fogja tudni előállítani, de folyamatosan dolgoznak hullámenergia-erőművek és további, még hatékonyabb árapályerőművek megépítésén. Azt a zöld energiát amit vízből állítanak elő, azt már most „kék energiának” hívják, különösen az Awatea (újzélandi hullám- és árapályenergia szövetség) tagjai.

Mindenesetre energiaügyben nincsen magára hagyva az egységsugarú kiwiember, az újzélandi energiastratégia (NZES) 2050-ig vázolja fel, hogy merre akar haladni az ország, szóval azt nem lehet mondani, hogy nem gondolkodnak előre. (aki pdf-ben szeretné, az legyen kedves ide kattogtatni: NZES pfd)

 

wairakeigeothermalpowerstation

Wairakei Geotermikus Erőmű

A lakossági energiatermelést korántsem ösztönzik olyan erősen, mint gondoltam, ennek nyilván számos oka van, az egyik mindjárt az, hogy itt az állam nem jóságos nagybácsi aki mindenfélét kifizet az embernek/helyett. Mivel a földgáz használata a háztartásokban nem jellemző, mindenki elektromos árammal fűt-főz, ezen az éghajlaton, ahol nincs minusz fok, a hőszivattyű (heat-pump) tűnik optimális megoldásnak, bár értelme csak szigetelt épületek esetén van, illetve értelme mindig van, de akkor a maximális a hatékonysága. Érdekes módon nem állami támogatás jár az ilyesmire, hanem nekünk például az áramszolgáltatónk ajánlott fel szabad szemmel jól látható kedvezményt, ha ilyesmit szereltetünk be egy általa meghatározott gyártótól vásárolva, ami azt jelenti, hogy a piaci erők képesek együttműködni a közös érdekek mentén.

 

árapály-turbina (ilyen lesz Kaipara Harbourban)

Meg is tennénk, ha nem lennénk bérlők, és itt kezdődnek az ilyen okos dolgok elterjedésének nehézségei. A bérlő ugye nem fog rákölteni többezer dollárt a bérelt házra, a főbérlő pedig nem fog többezer dollárt költeni arra, hogy a bérlő jobban érezze magát és alacsonyabb legyen a villanyszámlája. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy legokosabban úgy érdemes beépíteni az ilyesmit, ha előtte körbeszigetelik a házat, ami további plusz dollárezrek, akkor a dolog reménytelennek is tűnik. 

Pedig muszáj lesz kitalálni valamit, mert a szigeteletlen épületek fűtése nettó energiapazarlás, a folyamatosan felfűtött-lehűlő helységek egyrétegű ablakain áll a víz, abban megtelepszik a penész, azt meg belélegzi a tisztelt lakosság és asztmás meg hurutos lesz, ami frankón jelentkezik az egészségügyi költségekben. A televízióban többműsor is foglalkozik az egészségtelen házakkal és a következményekkel, amolyan ismeretterjesztés szinten, viszont gondolom kevés embernek van a sifonérben hirtelen 20-40ezer dollárja, hogy egészségesebbé és energiahatékonyabbá varázsolja a házát. A building code idéntől nem engedi a szigeteletlen lakóházak építését, és azt rebesgetik, hogy a dupla ablak is belekerül…

A napenergia sokkal ritkább, mint várná az ember, a háztartási felhasználása pedig műszakilag sem bonyolult, a napocska szívesen felmelegít csomó vizet a zátonylakónak. De. A probléma az, hogy a melegvíz nem vesz részt a fűtésben, tehát csak fürdeni és mosogatni kellene, így viszont sosem (nagyon hosszú idő alatt) térül meg egy melegvizes solar megoldás. A szigeteletlen faház szétfurkálása, hogy központi fűtéscsöveket hekkeljenek bele, reménytelen, bár az elektromos padlófűtésről már hallottak. Mivel a napsütéses órák száma évi 1600-2400-ig szór, (dél-észak) az átlag 2000 óra/év körül van, ami a világátlag is, amitől a megtérülés szempontjából sem igazán vonzó alternatíva. Akit komolyabban érdekel a napenergia felhasználásnak helyi körülményei, az itt kövesse a linkeket.  

 

családi ház Dunedinben (egyrétegű ablakok!)

Összességében elmondható, hogy az energiafelhasználás felől nézve a kiwik előre gondolkoznak és igyekeznek nem függeni olyasmitől ami elfogyhat, hiszen villanyt ugye nem lehet tartályhajóban idehozni, sőt komplett stratégiájuk van, ami azt jelenti, hogy nem csak holnapig látnak a naptárban. Ugyanakkor érdekes ellenpontozása a nagy környezettudatosságnak a lakások energiagazdálkodása, amely borzasztó kevéssé hatékony és még sok esetben egészségügyi kockázatokat is rejt.

Szerény meglátásom szerint egy jól szigetelt (fa)ház dupla ablakokkal és hőszivattyúval fillérekből komfortosan tartható lenne, legalábbis itt Auckland éghajlatán, de dél hideg részein is jóval alacsonyabb költséggel üzemelhetnének az otthonok. Nekünk már akkor nem kell fűteni, ha pár percre kisüt a nap, ha az épület szigetelve lenne, akkor a szén-lábnyomunk egy nagyságrenddel kisebb lehetne, így a költségek és a környezetterhelés tekintetében is előrelépnénk, ha sokan megtehetnénk, akkor országosan csökkenne a lakossági energiafogyasztás, pusztán a hatékonyság növelésével.

 

 

Beküldve:

Tél közlegény

 

Délelőtt elmentünk sétálni ebben a bánatos télvízben a gyerekkel, a közeli parkba, hogy kicsit kimozduljunk és a jó levegőn legyünk. Az eső csendes szemerkélt, ami nem nagyon zavart senkit, minket meg pláne. A fák alatt még eső sem volt és a 13 fok pár pulcsival kellemesen elégnek bizonyult. 

Jó nagyot mászkáltunk, csak a gyerek unta amikor apa fotózott, apa viszont sík ideg lett, amikor a tizedik tarka papagáj kapott sokkot és repült el észveszejtő tempóban, meghallva a gyerek telitüdőből elordított „apa nécsak madáj!” kiáltását. Mire átmentem volna berserker módba, mindig jött valaki, hol kutyasétáltató, hol gyereklegeltető, hol lokál nyugger, akivel kellett beszélni pár szót, vagy legalább köszönni és odamosolyogni, szóval csak megúsztam ép elmével. Ez amúgy nagyon kellemes errefelé, hogy a népek odaköszönnek egymásnak, és ezek a pár szavas kis beszélgetések teljesen emberléptékűek, senkitől nem kell meghallgatni az aranyérműtétjének a részleteit vagy hogy iszik-e a veje… Sokat segít, hogy a gyerek ott van, így általában ő a téma, kutyásoknál pedig a gyerek-kutya összehangolásának szórakoztató feladata oldja a hangulat.

Azt nem értem, hogy nyáron hol voltak ezek a színes papagájok, akkor nem láttunk egyet sem, most pedig hordákban csücsültek az ágakon, persze csak addig amíg meg nem érkezett a gyerek piros esőkabátban és hangosan csattogó pöttyös gumicsimmában. Papagájokon kívül láttunk még sok silvereye-t, hallottunk vagy öt tui-t lézerháborúzni és persze rigóval tele volt a fű, de az van a kertünkben is falkaszám. (silvereye is van a kertben a nektarinfán).

A tél, amint a képeken is látszik nem fagyos, még ha éjjel hideg is tud lenni, ez inkább az épületek hibája, nem az időjárásé, az idő enyhe, sokan még mindig strandpapucsban járnak, vagy rövidnaciban, csak most sálat és sapkát is viselnek. Na nézegessetek képeket, ilyen a tél itt északon. Mire a poszt megírásához jutottam persze ömleni kezdett az eső. Ez itt nem ritkaság, a tél soksok esőt jelent. Lehet, hogy az oroszoknál vagy kanadában a tél tábornok, a déli szigeten is minimum hadnagy, de itt csak közlegény lehet.