Hosszú hétvége

Az Auckland Anniversary Day egy nappal meghosszabbította a hétvégénket, amely így három napos lett, és eseményekben gazdagra sikerült.

Szombaton vártuk a házhozszállítást, mert ahogy az előző posztban már írtam, jöttek a kertfejlesztő cuccok. Amíg várakoztunk rá, megérkeztek a Pukekók és elmentem velük barbit venni meg husikákat meg mindenféle kellékeket, hogy a vasárnap délutáni meglepetéspartira minden meglegyen. A meglepetéspartit Sebinek szerveztük, aki Imma Sebije amúgy.

A fűnyírót beüzemeltem és letaroltam a kertet, bár kissé bénára sikerült mert a fű már nagyon magas volt, úgyhogy maradt pár elvarratlan szál, de elsőre is sokkal jobban nézett ki, mint a szomszéd kertje, pedig az zöldebb ugyebár. Nem is nyírja. A kész fűre installáltam a bútort és roppant elegántos lett, meg főleg hasznos. Már csak az árnyékolást kell megoldani, hogy kiülhessünk hétvégén ebédelni meg reggelizni a kertbe.

Délután meglátogattak minket Immáék és magukkal hozták Varpiékat is, akik szintén nemrég érkeztek Új-Zélandra, szintén egy gyerekkel. Legott fel is avattuk a kerti bútort, ami jól vizsgázott, vagyis nem tört szanaszét az asztal pedig elbírta a sört, szóval minden rendben volt.

Vasárnap leszaladtunk a buli előtt a tengerhez, hogy csobbanjunk egyet, mert döglesztően meleg volt, a víz is alig lehetett 24-25 fokos, jól belemártogattuk a gyereket is, hogy szokja meg. Eleinte kicsit nyűgös volt, de aztán apa bohóckodott neki az anyja meg vigyázott rá, ha ilyen idő marad a nyáron végig, akkor sellőbébi lesz belőle.

Pancsi után elmentünk Whangaparaoára meglepetésbulizni, ahol őrületes mennyiségű kaját barbiztunk, jó sokan voltunk és remekül éreztük magunkat, csak akkor indultunk haza, amikor a gyerek már nagyon elfáradt abban, hogy egy vele egyméretű plüss pukekót rángatott fel és alá, megállás nélkül.

Másnap már a kertben kávézgattunk reggel, mégegyszer végigvágtam a füvet, hogy az egyenetlenségeket kiigazítsam, aztán kisvártatva hívott Imma, hogy átjönnének kiporszívózni a kocsit, és hozná Varpiékat is. Mondtuk jó, és elővettük a vasárnapról maradt kezeletlen kaját, ami a hűtőben várta a sorsát. Mondjuk én azt hittem, hogy Imma viccel, de nem, tényleg kiporszívózta a kocsijukat meg törölgette a belsejét, ebben nem is zavartuk, túl intim volt ez nekünk.

Megcsináltuk a kaját és a kertben felfaltuk, akkorra már volt egy kis árnyék, nagyon kellemes volt, még a szúnyogok rajzása előtt. Immáék elugrottak egy órácskára valami teljesen jelentéktelen albérleti szerződést aláírni, vagy ilyesmi, mivel nem is írták alá, gondolom csak kellett nekik egy óra prájvöszi. Brúnót nálunk hagyták, úgyhogy mi Varpiékkal lementünk a partra, hogy kicsit érezzük a szelet, és bár nem pancsoltunk, jót dumáltunk és élveztük a napot. Később Immáék is odajöttek.

Magától értetődő módon minden gyerek csurom vizes lett, ahogy a nemzetközi versenyszabályzat előírja, a miénk ehhez még a homoktól is szutykos lett rendesen, mert homokozógear nélkül nem megyünk a partra és ha már van eszköz, akkor azt nem fél használni.

Este még átjött Bandi mosni valamit (hamarosan elköltözik a zátonyról egy másik bájos szigetre, már mindent eladogatott a trédmín) én meg kitakarítottam a garázst, mert csupa szemét meg falevél meg kartondoboz volt benne, és kellett a hely a fűnyírónak. Most szép tiszta minden, műteni lehet benne, ha előbb kihozzuk a kocsit.

Hát ennyi volt, kellemesen mozgalmas, ragyogó idő, jó társaság, jó kaják, sok kedvünk nem volt megkezdeni a négynapos munkahetet, úgyhogy most várjuk lelkesen a hatodikai Waitangi napot, ami egy újabb hosszú hétvégét okoz majd.