Gastro – hideg sült marha

Szóval a hűtő feltöltése ürügyén elszaladtam a bótba, beemelni mindenféle állati tetemeket, és kifigyeltem ott egy jópofa round-steak-et, ami ott árválkodott még vagy nyolcvan kiló más húsok mellett. Annyira jól nézett ki, hogy nem volt lelkem felszeletelgetni és lefagyasztani.

hidegsult-rawmeatAz eredeti elgondolásom az volt, hogy olyan húst csinálok, amit hidegen csak szeletelget az ember és két szelet kenyér között, kis mustárral, meg ezzelazzal megeszegetheti, és ez többé-kevésbé össze is jött. Ez a husi nagyon szép, nagyon finom és nagyon ki tud száradni, ha nem gondozzuk hőkezelés közben, úgyhogy óvatosan kell bánni vele, ha nem akarunk tömbösített fűrészport gyártani.

Szóval először is megágyaztam a marhaalkatrésznek a tepsziben, hagymával és paradicsomkarikákkal, meg pár szelet baconnal, hogy legyen majd miből gőzt képezni. A majd’ két kiló húsba sok gerezd félbevágott fokhagymát tűztem óvatosan. Aztán kimentem a kertbe és szakajtottam friss fűszerszámokat (rozmaring, kakukkfű, majoranna), amiből tettem a tepszibe, egy jó marokkal meg felaprítottam, incifincire, ez utóbbit pedig rákentem a húsra.

hidegsult-preparedmeal

A kiszáradás az ember legádázabb ellenségeinek egyike (lásd még sörfogyasztási statisztikák) úgyhogy a befűszerezett húst megsóztam, megborsoztam, majd betakargattam további baconokkal, hogy a megfelelő zsírosságot biztosítsa. Ezután óvatosan a hordozóra helyeztem, beburkoltam alufóliával, hogy az aromagazdag gőzök el ne illanhassanak, és bevágtam a sütőbe.

hidegsult-readytoburn

A hőkezelés nagyjából három órán keresztül zajlott, utána még kapott egy kis ráadást, fólia nélkül, de az tényleg csak tíz perc volt, itt lehet végtelenül eltolni a mutatványt, mert gyorsan kiszárad és nem lesz finom. Illetve az íze jó lesz, de az állaga… Hagytam kihűlni, az se volt gyors menet, aztán párazáró dobozban betettem a hűtőbe, pihenjen egy éjszakát.

hidegsult-burned

Nagyon kellemes, omlós lett, de a szeletek megtartják a formájukat, nem mállanak szét. Hidegen is pompás, tudom már mit fogok reggelizni holnap a gyárban, mustárral és paprikával.

Mivel szombaton amúgy is konyháztam sokat (nejem príma spenótot hekkelt, amihez csináltam fehérborban pici rákocskákat) nem volt gond odatenni egy kis stocknak valót, miután Whatever Zsuzsi elmesélte, hogy a nagyon az ilyesmit lefagyasztják… Szóval csináltam egy combos alaplevet, kicsit tán túl is főztem, mert elég sós lett, aztán kihálés után feltöltöttem vele a jágkockacsinálót és lefagyasztottam. Ez elég kis egység, egy jégkockányi, de így nem kell kiolvasztani egy nagyobb adagot, ha csak kevés kell.

Na egy kupac ilyen kocekát ma felolvasztottam, felforraltam, egy evőkanál liszttel besürítettem, tettem hozzá egy kanál tejfölt is, összeforraltam és így lett egy gravy-szerű szószom, amiből persze hiányzik az a masszív pecsenyeíz, és a gravy színe, de zamatos, gazdag és sűrű. Csináltam egy jó krumplipürét, fokhagymával, pici őrölt szerecsendióval, pici borssal, sok vajjal, ami nagy barátja lett a fenti szósznak, és kellemes utitársa a szelet husiknak. A krumplira még toltam egy kis tepszialja cuccot, az összesült hagyma, paradicsom és bacon remek.

hidegsult-finish

Egy hozzászólás “Gastro – hideg sült marha” bejegyzéshez

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.