kavics

Hetekkel ezelőtt kaptam egy bazi nagy követ a szélvédőmbe, amint hazafele iparkodtam, szerető családomhoz. Hosszas ignorálás után, egy erre szakosodott céghez fordultam.

chip-2Amikor felhívtam őket, hogy mi a helyzet, akkor nagyon készségesek voltak, és egyből a biztosításom felől kérdezősködtek. Jeleztem, hogy van énnekem olyanom, hogyisne lenne, de még sosem kértem a biztosítótól semmit, ez lesz az első alkalom. Erre a néne megkérdezte, melyik cégnél vagyok biztosítva és hogy nem baj-e, ha hirtelen felhívja a biztosítót és hármasban beszélünk. Ószom-tríszom, csináljuk.

200px-new_zealand_automobile_association_logosvgA biztosítós néni ravaszul megkérdezte, hogy mi a kötvényszámom, amin mindhárman nagyot nevettünk, tegye fel a kezét aki ilyesmit fejből tud, mondtam minden amivel segíteni tudok az a rendszámom és/vagy a nevem. Na ez elegendőnek bizonyult, majd a néniből előjött a stazi vallatótiszt, hülyébbnél hülyébb (vagy annak tűnő) kérdéseket tett fel. Például, hogy követtem-e másik autót, amikor az esemény történt, (szerinted?) láttam-e, hogy esetleg egy másik autó verte fel a követ és ha igen, akkor az milyen autó volt, és mi volt a rendszáma?

chip-3

Mondom neki, hogy békésen autózgattam, amikor egy bazi nagy kő vágódott az ablaknak, úgyhogy csak pislogtam, mint aki hangosat hallott (hangosat is hallottam, mondjuk) és igyekeztem az alsóneműm általános állapotát megőrizni, miközben nem cikkcakkban vezetek, egyszóval fogalmam sincs, jött egy kő a semmiből, halvány gőzöm sincs, hogy ez egy autó kerekéből jött, megdobáltak az evokok vagy a 29P/Schwassmann-Wachmann 1 üstökösből leváló darab vágódott az ablaknak, orvul.

chip-2

Végül belátta, hogy a keresztkérdések alatt nem török meg, úgyhogy adott egy ügyszámot, amelyet fővesztés terhe mellett meg kell mondjak majd a szakinak, aki jön befoltozni az ablakot, merthogy ezek ilyen házhozjövős cég. Kicsit bazsalyogtunk még, aztán közölte, hogy értelemszerűen kifizetik a javítást, viszont máskor azonnal szóljak, ha ilyesmi történik, ne várjak vele napokat. Mondtam jó. Eztán a stazi alkalmazott kiszállt a vonalból, én pedig időpontot egyeztettem a másik lonyával, hogy mikor jön a szaki.

chip-4

Szaki jött is, egy órával korábban, mint ígérte, bár legalább odaszólt előtte. Bejött a parkolóba, megtapogatta az üveget, majd közölte, hogy ez túl meleg, nem tud vele csinálni semmit, mert elrepedhet, vagy fölborul vagy elforog, szóval borzalmatos dolgok vannak kilátásban. Felhívtam a figyelmét, hogy esetleg mondhatták volna, hogy álljak árnyékba, nyár van, azért egy kis napsütés benne van a pakliban, még ha Új-Zélandról is van szó. Mindegy, végül is elhúzott a frászba, mondván, hogy majd a központi központ felhív és egyeztet új időpont. Mondtam jó.

sandslogo

Két nap múlva felhívtak, hogy mikor jó, mondtam most, nevettünk, és megbeszéltük a szerdát. Ez alkalommal már szólt a muki, hogy álljak fedett helyre, ha lehet, mert mi van, ha esik? Mondtam, hogy a múltkor a nap sütött, akkor az volt a baj, most az, hogy esik, esetleg egy földalatti atombunker alkalmas lenne-e, kezicsókolom, mert akkor építtetek egyet hirtelen, vagy valami. De csak aszonta, hogy elég, ha nem esik a szaki hátára az eső, úgyhogy bekéreckedtem a bemutatóterembe, hátha az elegendő védelmet biztosít.

showroom

Az autóm meglehetősen sikertelenül próbálta smartnak álcázni magát, de azt nem lehet mondani, hogy nem igyekezett a legjobbat kihozni a helyzetből és ráadásul kulturáltan, szobatisztán viselkdett. Szaki jött, örült, hogy nem esik a hátára az eső, majd nekiállt bemosakodni az operációhoz.

szaki4

Először is egy nagy zöld izét terített a kocsira, majd rápakolta a kis varázsládáját és kilátástalan harcba kezdett a szivargyújtómmal. Általában az az aljzat működik, legalábbis amikor megvettem a kocsit akkor működött, azóta nem próbáltam, most értelemszerűen egy elektron nem sok, annyi áram se kolbászolt benne. Emberünk ezért a furgonjából vételezte az elektriszitét, kissé morgolódva.

szaki1

Tapasztott egy tükröt belülre, majd egy fém piszkátorral kezdett turkálni a sebben, – látszott rajta, hogy szívesen lenne fogorvos – panaszkodva, hogy nem hallja azt a klassz üvegmorzsolós hangot, amit én azért annyira nem sajnáltam, de hát nem vagyok ablakjavító. Egy idő után a piszkátort letette és egy fúrónak látszó izével piszkált tovább, amíg meg nem unta. (Vegyük észre, hogy ez könyökölve is végezhető munka!)

szaki2

Akkor jött a vákuumos izé, ami állítólag kiszopkodja a sérülésből a mindent, vizet, piszkot, és csinál helyet a műgyantának, amely majd kitölti a rést, visszaállítva a szélvédő konzisztenciáját. A szívóka vagy tíz percet berregett, mire a szaki elégségesnek érezte a résben levő ürességmennyiséget, eközben valami átlátszó fóliára sejtelmes vegyszer locskolt és papírtörlőbe tekerte az ablaktörlőket. A gyantát bevajákolta a vákuumba, majd amikor visszaengedte a levegőt, akkor az benyomta a pasztát a likba. Legalábbis ezt magyarázgatta a jóember én meg mit vitatkozzak?

szaki3Eztán fogott egy lámpást, feltapasztotta az ablakra és közölte, hogy három perc alatt megkeményedik a cajg és kész is leszünk, mondtam jó. Közben ugyan megpróbáltam neki eladni egy smartot, de nem volt nyitott az ilyesmire, pedig a showroom vezetője lelkesen bólogatott meg integetett, hogy ne hagyjam abba de a szaki is elsütötte az összes smartos poént (fél autó, knőtt már a lego-ból, stb.) de hát ilyesmivel itt senkit nem lehet meglepni.

chipafter1Miután megkeményedett a kenőcs, a jóember lebontotta a cuccokat és elpakolt, utána meg egy pengével lehúzta a felesleget az ablakról és elköszönt. Nem tudom pontosan, hogy hogyan kéne kinéznie a végeredménynek, de neki ezt sikerült művelnie, belülről, vezetés közben nem lehet észrevenni, hogy hol a pötty, csak ha direkt keresi az ember, ezzel meg én elvagyok.

chipafter2

Nyilván említenem sem kell, hogy tegnap még egy követ kaptam, immáron a vezetőoldalra, de szerencsére ez nem törte be a felső réteget, csak nyomot hagyott rajta, azzal meg semmit nem lehet kezdeni, emiatt nem fogok szélvédőt cseréltetni, meg egyébként se, ha nem muszáj.

2 hozzászólás “kavics” bejegyzéshez

  1. Wehhe. Überkafa poszt, nagyon szépen megírtad, köszi. 🙂

  2. Hehe, mar a masodik mondatnal biztos voltam benne, melyik ceg, es tenyleg. En is oket hivtam a kis szoba ablakot megjavitani, a bacsi hihetetlen jo arc volt. Majd egyszer ha megint irok egy omlengos-erzelgos posztot nz elmenyekrol, akkor jol megirom ezt is. 🙂

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.