EntirelyKiwi

A zátonyon a belföldi turizmus népszerű mulatság, a lakóautós megoldásoktól a hotelekig minden van, a nép jön-megy, mintha muszáj lenne. Az erre épülő szolgáltatás erős iparág, nem csak a külföldiaiak turistáskodnak az országban. Hogy mi köze ennek a Twitterhez és a szolgáltatáshoz? Most mondom.

LogoShadow4

Mivel nej szülei nemsokára ideérnek, mi is szerveztünk egy kirándulást, illetve nem is igazán mi szerveztük, hanem. A sztori egészen messzire nyúlik, de amikor kiderült, hogy nejszülők tényleg jönnek és kiderült az is, hogy mikor, akkor kértem egy kis segítséget, mert szervezett utazásban kevéssé vagyunk járatosak, mindig szervezetlenkedtünk.

Már hónapokkal ezelőtt összehaverkodtam egy christchurchi nőszeméllyel a Twitteren (EntirelyKiwi), bizonyos Vanessával, akiről gyorsan kiderült, hogy turizmussal foglalkozik. Általában szoktunk köszönni egymásnak reggelente, meg csevegni néha, jópofa csaj, segítettem neki találni egy szakit itt Aucklandban, meg különben is, remek dolog látni, hogy amikor itt süt a nap, akkor ott lenn fáznak és fordítva. Ráadásul megtalálja a legérdekesebb cikkeket a napi sajtóból és posztolja is őket. (és most eladó a motorja is)

Miután kitaláltuk, hogy merre mennénk, és kiderült, hogy került valami szállás 4 napra Chch-ben, akkor megkértem, hogy mesélje már el, hogy mi az amit arrafelé érdemes megnézni, mi az ami csak ilyen turistaizé és mi az ami esetleg nem kap nagy hírverést, de mégis megéri vetni rá egy pillantást. Egyrészt pihenni is szeretnénk egy kicsit, meg nézelődni is és ugye lesz nálunk két nyugdíjas meg egy kisded, ez már nem földönalvós, istálló mögött bivakolós időszak. Számtalan kérdéssel telezsúfolt levelemet egy szombaton éjfél körül küldtem el neki, gondolván, hogy majd hétfőn válaszol, nem is izgattam magam a dolog miatt különösebben.

Vasárnap délelőtt beesett a mélbokszomba egy levél, amit leesett állal olvastunk végig. Az egy dolog, hogy egyáltalán vasárnap rászánta az időt a válaszra, másrészt nem is kis időt, a levél ugyanis több, mint hatezer karakter, tartalmaz mindent, amire egy kiránduló vágyhat, autóbérlési javaslattól kezdve egész odáig, hogy merre találok jó futóterepeket.

Ami a legklasszabb, hogy nem volt rest írni nekünk egy komplett itinert, napokra lebontva, hogy mikor mit érdemes, tekintettel az időjárásra, hova ha esik, hova a napos, hova együtt, hova külön, mit fog élvezni a gyerek és mit nézzünk meg akkor is, ha a gyerek unni fogja, ellenben hova szokta vinni a saját gyerekeit és miért.

Természetesen kaptam linkeket is, (két plusz éjszakára kerestünk szállást) és simán foglaltam is a weboldalán keresztül, nyilván ebből él, többek között. Ennek ellenére, amikor kiderült, hogy az egyik szálláson már nincsen az a szoba amit szerettünk volna, csak valami horror áron van másik, akkor ő szólt, hogy ezt nem foglalta le, hanem keres nekünk olcsóbbat, majd másnap talált is.

Pár nap alatt össze is állt az egész túra, repjeggyel, szállással, autóbérléssel, programokkal, mindennel, úgy, hogy bármilyen kérdésemre azonnal, vagy pár órán belül választ kaptam Vanessától, sőt, felajánlotta a segítségét a bérelt autóval kapcsolatban is, mert valamiért az autókölcsönző nem válaszolt egy napig, bár ez megoldódott nélküle.

Az ember itt hajlamos hozzászokni, hogy az átlagos kiszolgálás messze túl van az undok, dekoratív, érettségizett eladót felveszünk-től, de az ő hozzáállása komolyan lenyűgözött, köszönjük Vanessa! I mean Thank You Vanessa ! 🙂

Entirely Kiwi

info@entirelykiwi.com

Phone: +64 3 323 7857

We are a Entirely Kiwi Reservations Agent for New Zealand – but what does this mean? We are based in New Zealand and proud to be Kiwi. We offer a service of making any and all your reservations you require for travelling within New Zealand. From car rental to campervans, hostels to hotels, restaurants, beauty parlors, Bed and Breakfast’s, tours, skydiving, horse riding … the list is endless!

7 hozzászólás “EntirelyKiwi” bejegyzéshez

  1. hiába is próbálod szépíteni a dolgot 🙂 több az mint botrány.

    adj el nekik rendeset.

  2. En azert levettem am a poszt mondanivalojat, es tenyleg le a kalappal Vanessa elott, de ezt mar mondtam is neked. 🙂

    Azt meg tovabbra sem ertem, hogyha van egy tok jo pozitiv poszt egy szolgaltato cegrol vagy akarmirol is, akkor miert kell rogton eloallni a negativ dolgokkal. Na sebaj.

  3. Azért Zsuzzs, mert én becsületesen elmentem a reklámozott oldalra. Aztán amikor a kosaramba tettem Aucklandet, és engedett vele kicsekkolni 0.10 dollárért, ámde semmi más értelmes információhoz nem jutottam ezen kívül, az engem lelombozott.

  4. a poszt tényleg arról szólt, hogy van jó szolgáltatás. Immának igaza van abban, hogy az oldal egy redva, ilyet már tiz éve is ciki lett volna. De! Én az emailban kaptam két linket, ráklikkoltam, ott volt, hogy milyen szállás, ötünknek jó áron, klikk, hitelkártya, csekáut, fizetem, köszöntem, visszaigazolták, letudva. A végeredmény az, hogy kurva jó szolgáltatást kaptam, nekem megfelelő árat fizettem és kaptam olyan pluszokat (még fizetés előtt) amit eddig nem kaptam sehol. Ettől nekem megérte posztolni és kifejezetten tisztelem az ilyen üzleti, emberi mentalitást, ügyfélként is és általánosságban is.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.