Chatham-szigetek

Ravaszul visszakötök a geológiás poszthoz, amelyben már feltűnt egy bájos, jobbára víz alatt elterülő szubkontinens, a Zealandia. Ennek nem csak Új-Zéland és Új-Kaledónia része kap közvetlen napot, hanem egy kissé kieső szigetcsoport, a Chatham Szigetek.

A Chatham-szigetek geológiai szempontból nem számítanak túl réginek, mindössze négymillió éve lehet rajtuk gumicsizma nélkül élni, és a Zealandia szubkiontinens Chatham-hátságának egyetlen víz feletti részét jelentik. A hátság egyébként messze kinyúlik keletre Új-Zélandtól, egy kiterjedt, sekélyvizű (ezer méternél nem mélyebb a viz sehol), kb. 800km-es folyosót képezve a Chatham szigetekig. Chatham a 180. hosszúsági fokon fekszik, igen közel a nemzetközi dátumvonalhoz, és valami fura okból ettől 45 perccel megelőzi az újzélandi időt. A kék alapon felkelő napban levő szigetek nem hivatalos zászlaja a szigeteknek, de mindenhol ezt használják 1993 óta.

A szigetcsoport kb. 40 szigetből áll, ebből kettő nagy (Chatham, Pitt), pár kisebb és sok apróság. Csak a két nagyobb sziget lakott, egyeseket korábban letaroltak állattenyésztéshez, a többi le van zárva tengeri és szigeti rezervátumként, amely igyekszik megőrizni az élővilág egyedi, sehol máshol elő nem forduló növényfajait, mint a Chatham Nefelejts (Myosotidium hortensia) vagy a Chatham Kakaha (Astelia chathamica), különböző, helyi illetőségű madarakat, mint a Chatham Galamb (Parea, Hemiphaga chathamensis), az erősen veszélyeztetett Chatham Csigaforgató (Haematopus chathamensis) vagy a Forbes papagáj (Cyanoramphus forbesi). Sajnos a zaklatott történelem során pár őshonos faj kipusztult, nem szökken többé ágról-ágra a Chatham holló sem a helyi páfránymadár.

A zaklatott történelem különösnek tetszhet, végül is mi történhet egy eldugott kis szigettel, amit eltakar a sütimorzsa a térképen? A sziget népe a Moriorik sokáig úgy tudták magukról, hogy az északibb csendesóceáni polinézek leszármazottai, akik körülbelül ötszáz éve érkeztek a szigetre, de ez az elmélet mára megdőlni látszik, mindenesetre komótos viták  tárgya. Miután a sziget nem nagyon tudott sosem eltartani kétezernél több embert, a megélhetés mindig is macerás volt errefelé, a vadászós-halászós-gyűjtögetés nem méznyalás, ráadásul a sziget kb. Chirstchurchcsel van egy vonalban, tehát meleg sincs igazán. Hab a tortán, hogy anyag sem volt ahhoz, hogy komolyabb tengeri útra alkalmas járművet építsenek, úgyhogy még eljönni se tudtak szegénykék.

Mivel nem éltek valami könnyen, a kezdeti háborúskodást gyorsan megszüntette a törzsfőnök, aki belátta, hogy nagyon gyorsan fogy a háborúskodásra egyáltalán alkalmas lakosság, úgyhogy áttértek a vitás kérdések konszenzusos megoldására, ha ez nem hozott eredményt, akkor maradt a párbaj, de azt is abbahagyták az első vér után. Egyszerűen nem voltak elegen ahhoz, hogy megengedhessenek magukank egy kényelmes vérfürdőt, békés népek lettek.

1791 novemberének végén, azonban a szigetet elérte a premodern kor legsúlyosabb csapása – a fehér ember. További nehezítésként pont britek, (William R. Broughton kapitány) akik lojalitásból (haditengerészeti műszó a seggnyalásra) a HMS Chatham expedíciós hajóról nevezték el a frissen felfedezett szigetet, a hajó pedig a királyi haditengerészet fejéről John Pittről kapta a nevét, akinek a címe (második) Earl of Chatham volt. Azért érezzük, hogy két értelmezhető sziget van, az egyik a Chatham a másik a Pitt… Hát ilyen ez a haditengerészet.

1835 novemberében egy brit hajó jelent meg a partoknál, fedélzetén ötszáz felfegyverzett maori harcossal, akiket pár nappal később egy négyszáz fős, hasonlóan felszerelt kontingens követett. Partraszállás után azonnal nekiláttak a moriorik módszeres kiirtásához és megerőszakolásához, nem kímélve senkit sem. A moriorik nagy része elpusztult a mészárlásban, egy kisebb túlélőcsoport pedig az erdőbe húzódott, de később őket is elvitték rabszolgának. Gyakorlatilag akit nem öltek meg abból rabszolga lett, meglehetősen erős elnyomatásban, az őslakosok nem házasodhattak egymással, nem lehetett gyerekük és mindannyian a Ngati Tama és Ngati Mutunga törzsek tulajdonává váltak. Nem meglepő, hogy számos maori apukától és néhány európaitól is születtek gyerekei a moriori anyukáknak, kicsit megkavarva a genetikát. Sokat nem segített a dolgon, hogy az 1843-ban érkező német luteránus misszionáriusok segítségére három évvel később megjelenő nők mára számos Chathami családfájára fel vannak rajzolva.

A dolog pikantériája, hogy a moriorikat kiirtó maorik a mai kutatások szerint nem idegeneket igáztak le, nagyon úgy tűnik, hogy a moriorik olyan maorik akik az ezerötszázas évek környékén, Új-Zélandról indulva telepedtek meg a Chatham szigeten, tehát ügyesen sikerült lemészárolni és kis híján teljesen kiirtani a vidéki rokonaikat. A polinéz eredetből ennyi maradt, bár mára Új-Zéland állam biztosítja a moriorik kultúrájának védelmét és a szabad hagyományőrzést (a moriori szóval is a chatami felmenőkkel rendelkező maorikat nevezik, (1933-ban hunyt el az utolsó tisztán moriori, Tami Solomon), a moriorik pedig újzélandi állampolgárok, a Chatham-szigetek Új-Zéland része.

Waitangi, 1920

A fehér embernek köszönhetően szinte azonnal megjelentek a fóka és bálnavadászok, valamint a szigeten eddig ismeretlen betegségek, amelyek nyomban elvitték az őslakosság 10-20%-át. A bálnászat egészen 1861-ig zajlott a környéken, a bálnában akkor még gazdag vizekben, ekkor felhagytak vele és maradt a halászat és az állattenyésztés.

Napjainkra a szigetek lakossága kb. 650 fő, ennek hatvan százaléka maori származású, a legnagyobb település Waitangi, megközelítőleg kettőszáz lakossal. Itt helyezkedik el a kereskedelmi kikötő, vannak boltok, bank, posta, szervíz, kórház és egy darab rendőr.A rendőr a wellingtoni kerülethez tartozik, időről időre rendelnek mellé egy további állami tisztviselőt, aki vagy bevándorlási vagy vámszakértő vagy jogász. A szigeteken (ahogy a Stewart szigeten és Great Barrieren) a kereskedelmi szállítmányozók mentesülnek a fuvarlevélírás kötelezettsége alól.

A szigetcsoport hajóval és repülőgéppel közelíthető meg, 1981-ig csak füves reptere volt, amelyet folyton javítgatni kellett, ma már egy hellyel-közzel becsületes aszfaltcsíkra lehet landolni. Elbúcsúztak a soksok évet kiszolgáló Bristol Freightertől, amelyben egy ülésekkel fülkévé átalakított konténer állt az utasforgalom rendelkezésére, a szigetek helyi légitársasága (Air Chathams) a Tuuta reptérről jár Új-Zélandra és Tongára. Ha valaki nem repülővel akar menni, akkor 4-5 napos, szezonfüggő hajóúttal érhet oda, de érdemes előre szállást intézni.

A szigetek eletromos áram szükségleteit dízelgenerátorokkal oldják meg, de 2009 júliusában elfogadtak egy tervet, hogy egy 200kw-os szélerőművet építenek, amely majd fedezi a sziget igényeit. A megélhetés fő forrása a kereskedelmi halászat, komoly homár és paua kivitellel. Emellett természetesen szerepet kap a környékre jellemző birkászat  is. A másik bevételi forrás a turizmus, bár azért attól nem mennek a falnak. A fő szigeten ugyan vannak sekély lagúnák és tavak, az ilyen helyre kötelező hotelekkel, de az időjárás miat a sziget nem egy Bora-Bora. Hátizsákos és kényelmes turisták is találnak megfelelő szállást, a környező vizekre izgalmas horgászcharterek bérelhetőek, a Pitt szigetre egész napos vadásztúrák (vadbárányra lehet lövöldözni!) indulnak, lehet búvárkodni (ketrecből cápát nézegetni), biciklizni, autót bérelni, szóval aki természetközelben kíván szórakozni, az ennél nyugodtabb helyet nehezen talál és lehet EFTPOSsal fizetni. Burkolt utak nem igazán vannak.

A szigetek részlegesen önálló közigazgatással rendelkeznek, a Chatham Island Council Waitangiban székel, munkáját és felépítését a Chatam-szigetekről szóló 1995ös törvény szabályozza. (éves jelentés)Az állami egészségügyi ellátást a Hawke’s Bay kerületi egészségügy végzi. A két lakott szigeten összesen három általános iskola működik, ezek egy és nyolc év közötti gyerekekkel foglalkoznak, középiskolába már a mainlandra kell járni, bennlakásosba bár néhányan távoktatásban próbálkoznak.

Nem tűnik úgy, mintha a sziget mintaként szolgált volna diznilendhez, de a sok felhő és elképesztő mértékű csapadék ellenére csodálatos, bár kissé ingerszegény lehet, kérdés, hogy mennyi blogtémát tudnék ott összeszedni egyáltalán. Persze, miután az ember megismeri a másik hatszázat meg a birkákat név szerint… egyszer azért el kéne nézni oda, ha már belföldi járattal lehet menni… na ott az igazi zátonylét.

“Chatham-szigetek” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Azt hiszem, szívesen megismerkednék mindenkivel név szerint arrafele. 😀 Pont ilyen nyugis helyre vágyom mostanság.

  2. Na, ne csináld… a minap a kertészkedős műsorban a néni figyelmünkbe ajánlotta a Chatham Island forget-me-not-ot, mert az olyan szép, és felsorolta, mely ír kertészetekből lehet beszerezni… Úgy meglepett, hogy még a telefonomba is felirtam, a wish-listbe. Rare-nek mondja, de most tényleg találtam ír beszerzési helyet.

    Aztán Chatham Street-ünk is van, Dublin belvárosában, ott rendel a magyar fogász/orvos, de ezzel ki is merül a hasonlóság 🙂

    Tetszett.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.