IELTS

Ez most csak egy rövid hiánypótló lesz, hátha valakinek segítséget jelent a felkészülésben.

Az IELTS történetéről nem fogok mesélni, nem lesznek vidám vizsgatörténetek sem, sőt, elég annyi tudni, hogy ez az a vizsga, amelyet a legszélesebb körben fogadnak el angolulbeszélés ügyben. 135 ország sokezer intézménye gondolja úgy, hogy elegendő számára az, hogy te az IELTS teszten milyen pontokat értél el, legyenek ezek az intézmények egyetemek vagy akár bevándorlási hivatalok.

Mivel az utóbbiak hajalmaosak a bevándorlást bizonyos IELTS pontszámokhoz kötni, érdemes alaposan felkészülni a vizsgára. Ez nem nyelvtani, hanem nyelvhasználati felmérő, amely tartalmaz fogalmazást, írott- és hangzóanyag feldolgozását valamint élőbeszédet is. Ezt én is csak úgy olvastam, nekünk nem volt szükségünk a vizsgára, de általában nem lehet megúszni ha bevándorolni akar az ember angol nyelvterületre.

Igazából amiért posztolok azt innen tudjátok letölteni, remélem akinek szüksége van segítségre a felkészüléshez, az hasznát veszi. (zip fájl)

IELTS tapasztalatok itt: szszandra, vagy ha van saját tapasztalatod az IELTS vizsgádról, akkor oszd meg a kommentekben kérlek

Sok sikert!

21 hozzászólás “IELTS” bejegyzéshez

  1. És a TOEFL vagy mi az ördög? Vagy az csak amerikában játszik?

    1. nem tudom mi a különbség, az biztos, hogy errefelé (OZ/NZ) a nem angol anyanyelvűeknek az IELTS az elvárás a bevándorláshoz és az oktatásban való részvételhez is

  2. Innen (http://www.ielts-simon.com/) is sokat lehet tanulni, nagyon jó segítséget nyújt az egyes feladattípusokhoz (melyiket hogyan kell megoldani) és még a tudást is lehet vele tesztelni.
    A feladatmegoldási rutin (hogy ismerd a feladattípusokat, felismerd és tudd, mire kell annál figyelni) nagyon sokat számít szerintem az írásbeli rész megoldása során.

  3. Köszönöm a tippet. Bár nem tervezek kivándorolni, most szükségem van az angolra, és épp készültem a napokban a neten kutakodni. Erről a vizsgáról még nem is hallottam.
    Minden nyelvtanulónak sok sikert!

  4. az ielts-europai
    a toefl – leginkabb amerikai vagyis ezekhez az egyetemekhez valo (en tanartol hallotam)

  5. Én azt mondom CPE (Certificate of Proficiency in English).
    És azt nem kell 2 évente megismételni.

  6. A vilag angol nyelvu egyetemeinek 99%-ra nem jutsz be TOEFL nelkul.

    A TOEFL a mervado, azutan IELTS es nehol a Cambridge is eleg.

    1. Hol olvastad a 99 szazalekot? ..vagy csak tippeltel?

      IELTS-et elfogadjak a UK-ben, Ausztraliaban, Uj-Zelandon, Kanadaban, Del-Afrikaban es az USA-ban is, bar ott nem mindegyik egyetemen. A TOEFL kifejezetten az USA-ban nepszeru.

      „angol nyelvu egyetemeinek 99%-ra nem jutsz be TOEFL nelkul.”

      Akkor az a ket ausztral egyetem, ahova en jartam a maradok 1 szazalekba tartozik? 😀

    2. Az az elégséges CPE IELTS-ben 8,5 – 9,0-nek felel meg. 🙂

  7. Az USA es Kanada egyetemein elsosorban a TOEFL nyelvvizsgat kerik, de itt is vannak olyan helyek, ahol elfogadjak az IELTS-t is. Europaban es Ausztraliaban forditott a trend. A TOEFL-ben amerikai angolt, az IELTS-ben brit angolt hasznalnak. A TOEFL elsosorban az akademiai kornyezetben szukseges keszsegeket meri, az IELTS kozelebb all a Camridge-i altalanos angol nyelvvizsgakhoz, amilyen a CPE is. En nem szolnam le egyiket sem…

  8. Egyrészt pappito köszönöm az ajánlást, megtisztelő, a te blogod biblia volt a felkészülésben.
    másrészt: ha jól tudom/emlékszem toefl-ből csak egy féle van, míg IELTSből general és academic (de javítsatok ki ha tévedek, kicsit késő van)
    mindkettő két évig érvényes, és a toefl internet basednél az ember csak egy mikrofonba beszél, nem élő személlyel. nekem ez jobban bejött, de végülis az ielts is jól sikerült.

  9. Mennyibe kerülnek ezek a vizsgák(CPE, TOEFL, IELTS)? Ezek kiknek vannak(pl.:nemzetközi üzletembereknek, fordítóknak)? Mert egy átlagos valaki nem csinál meg egy ilyen magasabb szinvonalú nyelvvizsgát.

    1. Egy pár éve $300 vagy $350 AUD volt és az ausztrál letelepedési engedélyhez kellett. Ezen kívül az itteni egyetemeken is felvételi követelmény.

      A letelepedési engedély elbírálásánál nagyon fontos, hogy jó IELTS vizsgája legyen a jelentkezőnek, mert több pontot kap rá. Az IELTS vizsga négy részből áll (írás, olvasás, beszéd, szövegértés) és az ezekre kapott pontszámok átlagát nézik. Pl. nekem annó átlag 7.5 volt és így megkaptam a maximum pontot a bevándorlásnál a nyelvi értékelésre. Azóta ezt módosítottál és asszem átlag 8 kell a maximum ponthoz.

      1. Júli 1-től a pontrendszerben +10 pontot kap az ember aki minimum 7-es eredményekkel, és +20at aki min 8-as pontokkal rendelkezik. (Nem mintha sokat számítana… :/)

    2. pont az a lényege, hogy egy átlagos valaki is megcsinálja/megcsinálhatja, mert egy skálán mérik a kezdőt és a profit.
      az IELTS otthon 46e HUF volt, itt az academic ha jól emlékszem most épp AUD330 Sydneyben, míg a TOEFL Ausztráliában 220 helyi dollár. Nem rég néztem, mert lehet, hogy mégis csak kell a toefl
      Mindkét vizsga esetében az árak országonkét változnak, de hivatalos honlapokon meg tudod nézni a díjszabásokat.

  10. össze ne verekedjetek itt nekem 🙂

    Mindenkinek köszönöm a kiegészítő infókat, az IELTS azért érdekes, mert itt az APAC régióban ez kell a bevándorláshoz, arról nem is beszélve, hogy ehhez került segédlet. 🙂

    Nekem egyikféle vizsgám sincs, nekem nem volt szükségem a nyelvtudás igazolására a bevándorláshoz, úgyhogy személyes tapasztalatom nincs.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.