Szerző: pappito

Beküldve:

Zsidók Új-Zélandon

Új-Zéland zsidó népessége a XIX. század elejétől fejlődik, az első kereskedők az 1830-as években érkeztek Angliából és Ausztráliából, gyorsan neki is fogtak ipart és kereskedelmet csinálni. Fontos szerepet játszottak az ország fejlődésében, jellemzően ausztrál és brit kereskedelmi partnereikkel. 1840-ig, mielőtt a sziget brit gyarmattá vált volna a zsidók száma a harmincat sem érte el. Az első zsidó letelepülőt Joel Samuel Pollacknak hívták és 1831-ben érkezett.

1840-ben egy David Nathan nevű kereskedő, nagyjából egy tucat boltossal és kereskedővel megalapította az Auckland Jewish Community-t, az első szervezett zsidó hitéleti és hitszolgáltatási közösséget és Nathan segítségével jött létre az első zsidó temető is, Aucklandban. 1841 október 31.-én Nathan összeházasodott Rosette Aarons-al, ez lett az első zsidó esküvő Új-Zélandon.

A második nagyobb közösség Wellingtonban alakult, alapítói szintén kereskedők voltak, 1843-ban Abraham Hort érkezett a zátonyra, aki remélte, hogy lehet közösséget csinálni itt és tervezett kivándorlással gondolta enyhíteni az angliai szegény zsidók nehézségeit. Wellingtonban 1843 január hetedikén zajlott le az első zsidó szertartás, nem sokkal később megtörtént az első Brit Milach amelyhez már volt teljes Minjan. A gyapjúexport egy Nathaniel Levin nevű kereskedőhöz köthető, aki Wellingtonban alapította a Levin és Tsa. nevű cégét, amely elsőként küldött Új-Zélandi gyapjút angliába, később fia, William vezető tisztviselője lett a wellingtoni kereskedelemért felelős testületnek, róla kapta a nevét Levin városa.

Reefton, Westland, XIX.sz vége

Amikor az 1860-as évek elején aranylelőhelyekre bukkantak Otago és Westland területein, a zsidó közösség szétszóródott a déli szigeten is, bár többségük továbbra is Aucklandban és Wellingtonban maradt, újabb közösségek jöttek létre Dunedinben, Christchurchben, Hokitikán, Timaruban, Nelsonban és Hastingsban. 1861-ben a zsidó népesség 326-ra rúgott, 1867-re ez közel megnégyszereződött és az 1261 zsidó a népesség 0,6%–t tette ki. Ekkorra Ausztráliában már több, mint ötezer zsidó élt, Hobartban pedig 1845-óta működött zsinagóga.

Abraham Hort, 1865

A zátonyon hosszú évekig, zsinagóga híján otthon imádkoztak a zsidók, a közösség viszont rendes imaházat óhajtott, így szorgos munkával létrehozták az ország első zsinagógáját, a wellingtoni The Terrace-on, ez lett a Beth El zsinagóga, amely 1870-ben nyitotta meg kapuit. Aucklandban tizenöt évvel később, 1885-ben nyílt meg az Auckland Synagogue.

Christchurch 1901

A huszadik században a zsidó bevándorlók elsősorban a volt szovjet és délafrikai területekről érkeztek, az erősen korlátozott bevándorlási szabályozás miatt csak kevesen menekülhettek ide az üldöztetések elől, a második világháborút megelőzően és a háború idején a zátony nem nyújtott menedéket a náci Németországból menekülő zsidók számára, a brit gyarmati bevándorláspolitika nem csak a mandátumi palesztin területen működött furán.

Beth El zsinagóga, Christchurch, 1906

A zsidó közösségek együttműködésének eredménye, hogy ma számos zsidó szervezet működik, legjelentősebb a The New Zealand Jewish Council, aki a közösségeket képviseli a kormányzat felé, a tanácson belül működik egy The Community Security Group nevű izé, ami a rendőrséggel együttműködve hivatott garantálni a közösség védelmét az antiszemita támadások és jelenségek ellen. (szerintem nincs sok dolguk – szerk.) Az Australasian Union of Jewish Students (AUJS) szervezet gondoskodik arról, hogy ebben a régióban tanuló zsidó diákok megőrizhesék zsidó identitásukat, gyakorolhassák a vallást és megismerjék egymást. Aucklandban 1971-ben megnyitotta kapuit a zsidó iskola, a Kadimah College, amelybe nem csak zsidó gyerekek járnak.

Arthur Myers

A zsidók itt a zátonyon is képviseltették magukat a kultúra, irodalom, orvostudomány, újságírás és politika területein, a legismertebb zsidó talán Julius Vogel (1835-1899), aki 1861-ben érkezett a zátonyra, miután az ausztrál aranybányákban nem sikerült meggazdagodnia, sőt. Itteni ténykedése következtében 1873-ben Új-Zéland miniszterelnöke lett, 1875-ben lovaggá ütötték, energikus és meggyőző személyiségét gyakran hasonlítják Benjamin Disraelihez. Sir Arthur Myers miniszter volt az első világháború idején. Vogelt is beleértve számos újságírót adtak a zsidók az országnak, Fred Pirani-t, Mark Cohen-t, Phineas Selig-et, és Benjamin Farjeon-t, aki író és költő is volt. Az orvostudományban Sir Louis Barnett sebészt, Alfred Bernstein vagy Bernard Myers-t említhetjük meg. Egy wellingtoni  patikus, Joseph Nathan, 1904-ben céget  alapított, amelyet GLAXO-nak nevezett el és tápszergyártásból élt, később gyógyszerelőállítással foglalkozott. Ma egy hatalmas, multinacionális vállalat része. Az ország első zsidó havilapja 1920-ban jelent meg New Zealand Jewish Times néven, mára egy zsidó havilap maradt, a New Zealand Jewish Chronicle. 1980-ban megalakult az Új-Zélandi Zsidó Archívum, amely a 150 éves zsidó élet minden dokumentumát, judaikáját, fotókat, tárgyi emlékeket gyűjt és kezel, időnként kiállításokat szervez.

Julius Vogel

Új-Zéland régóta támogatja Izrael államot, sőt, már az állam megszületése előtt, 1947-ben támogatta a palesztinai felosztási tervet. A kiwi kormányzatok általában mind Izraelt támogató politikát folytattak és a dimplomáciai kapcsolatok 53 éve alatt zavartalan és baráti kapcsolat alakult ki az országok között. 2002-ben Izrael bezárta wellingtoni követségét, így most a canberra-i követség felelős az Új-Zélandi-Izraeli kapcsolatokért.

Beth El zsinagóga, Wellington

2004-ben a Jewish Agency két embere panaszt tett, hogy őrizetbe vették őket az aucklandi reptéren és ott a közeg úgy beszélt velük, mint a kapcaronggyal. Ez csak jele volt a két ország elhidegülésének, az igazi okok máig sem tisztázottak, a számos feltételezés közül legvalószínűbb, hogy a diplomáciai kapcsolatok meggyengülésének oka volt, hogy izéland egyre több arab országgal épített ki kereskedelmi kapcsolatokat és nyíltan kritizálta Izraelt a palesztinok házainak ledózerolása miatt, ezügyben a zátony vagy félmillió dollár segélyt is köldött hontalan palesztinoknak.

Auckland Jewish Congregation

Az igazi komoly botrány akkor tört ki, amikor két, gyaníthatóan moszad ügynököt füleltek le, hamisított kiwi útlevéllel manővereztek az országban. A diplomácia kapcsolatok azonnal lefagytak, a hivatalos látogatásokat lemondták és az akkori kormányfőt, Moshe Kacavot, nem akarták az országban látni, ő le is mondta tervezett  útját. Több, mint egy évvel ezután Izrael bocsánatot kért, Helen Clark miniszterelnök asszony pedig kijelentette, hogy itt az ideje, hogy az országok között helyreálljon a megszokott, jó kapcsolat.

Ma a zsidók száma megközelítőleg tízezer, ami a lakosságnak kicsit több, mint kéttized százalékát jelenti, többségük Auckland és Wellington területén él, mindkét városban két-két közösség múködik egy ortodox és egy liberális progresszív. Működnek még közösségek Dunedinben és Chirstchurchben is.

2000-ben az aucklandi Beth Shalom kapta a megbízást, hogy őrizze meg az 1930-ban Zitomir (Ukrajna) városban készült Tóratekercset. A szojfert szibériába deportálták a szovjet hatóságok, de sikerült a szomszédjánál elrejteni a kész Tórát, majd egészen a nyolcvanas évekig rejtegetni, amikor nyugatra csempészték. A progresszív közösség büszkén ünnepelt az utcán.

Az országnak két zsidó miniszterelnöke is volt, a nyolcadik miniszterelnök Vogel és a huszadik, Sir Francis Henry Dillon Bell, (1925-ben lett m.elnök) utóbbinak édesanyja volt zsidó, aki később kikeresztelkedett. Az idén novemberi választáson a felmérések szerint, a National Párt fog nyerni, ha ez így lesz, akkor Új-Zéland üdvözölheti harmadik zsidó miniszterelnökét John Key személyében. A róla és hátteréről készült Herald ismertető azt írja, hogy bár vallását nem gyakorolja, aktív tagja a zsidó közösségnek, anyukája Ausztriában született zsidó, amolyan igazi „jiddise máme”, aki el-el vitte kisfiát a zsinagógába. Itt egy cikk a Jerusalem Postból is.

John Key (szerző felvétele)

A zsidó közösséget az államok közötti feszültség nem nagyon érintette, az antiszemita jelenségek továbbra is elenyészőek maradtak. A gazdasági nehézségek idején szinte mindig fellángoló antiszemitizmus itt jelentéktelen, egyrészt mert a gazdasági helyzet eléggé stabil másrészt itt az emberek a „te is más vagy te sem vagy más” kampányok helyett megszokták, hogy együtt éljenek olyanokkal, akik nem olyan színűek vagy vallásúak, mint ők. A kicsi zsidó közösség integráns része a társadalomnak. Az európai antiszemitizmus itt gyakorlatilag nincs jelen. Nyugodtan lehet kipában közlekedni a városban, még a hostelben találkoztam két vallásos izraeli sráccal, elmondásuk szerint semmiféle ellenségességgel nem találkoztak, pedig az összes előírásos ruhadarabot hordták. Feltételezem, hogy egy olyan tásadalomban, amelynek egynegyede első generációs bevándorló, nem könnyű idegengyűlölőnek lenni, eléggé megnehezíti a napi rutint. A politikai csatározások és az aktív választási kampány ellenére Key zsidósága még csak fel sem merül, érdekes látni, hogy ez egész egyszerűen nem jelent támadási felületet, pedig itt is szeretnek hetet-havat összehordani egymásról a szereplők.

Helyi zsidó vonatkozású linkek:

Auckland Jewish Immigration
Kadimah College
Jewish Virtual Library
Zsidó szervezetek Új-Zélandon
Jewish New Zealand
New Zealand Jewish Archves
Jewish History in Australia
Australian Jewry
Kosher Kiwi Directory
Chabad in New Zealand
Temple Sinai
Beth Shalom
.

Beküldve:

Muzik – október

Az akutális hónapforduló újabb zsákmányokkal gazdagította az állományt, hat albummal jutottunk előrébb. Rátettem a kezem David Krokauer újabb munkájára és alapos megfontolás után úgy döntöttem, hogy az élő koncertfelvételét passzolom, az nekem picit már túl performansz, szegény klarinéttal talán csak gondolát nem hajtanak, eléggé bizarr, nem babazsúr.

A hónap két (számomra) újdonsággal ismertetett meg, egyikük a Bill Evans Trio, a róla elnevezett triplet pompás, nyugodt, megfontolt és halálpontos jazzt csinál, amolyan hátradőlős, csukottszemmelhallgatós időtöltés, semmi performanszos deviancia, nincs bőgőn dobolás, dobon bőgőzés, csak cien porciento jazz. Rekommendálom nem jazzrajongóknak is, klasszikus darab.

Másik új versenyző, aki miatt már be is van tárazva a „save for later” ,a jövő havi készlet felét előre lekötöttem az albumaival, Ornette Coleman az elkövető és nagyon kellemes munkát végez, talán ez a kedvenc féle jazzem, messze Coltrane-nen innen de jóval a kommerszen túl. Ezt mindenkinek javallom, teljesen emészthető, semmi kilengés, könnyű és tiszta munka.

Art Blakey régi kedves előadó, a Split Skins se zsákbamacska, a megszokott hangulatot kapjuk, öröm mellette a blogozás. Dizzy y Machito bazi jó kaland, Dizzyt ugye nem kell bemutatni, ez az album pedig annyira szépen mutatja a nemrég lefutott(?) honi latinzene divat gyökereit, hogy földön keresgéli az ember az állát, amíg hallgatja. Nincs új a nap alatt, az Afro-Cuban Jazz Moods-nál találóbb címet nem is kaphatott volna az album. Véletlenül futottam bele, de nagyon nem bánom. Monk Friscoban is Monk, pár szám már megvolt másik albumokon is, de az árnyalatnyi különbségek miatt nem baj, ha többféle előadásmódban megvan a Blue Monk.

  • Art Blakey : Split Skins
  • Bill Evans Trio : Sunday At The Village Vanguard
  • David Krakauer (feat. Socalled & Klezmer Madness) : Bubbemeises – Lies My Gramma Told Me
  • Dizzy Gillespie y Machito : Afro-Cuban Jazz Moods
  • Ornette Coleman : Tomorrow is the question
  • Thelonius Monk : Alone in San Francisco

Vegyük észre, hogy az Emusic végre ad rendes artvörköt, amitől már szép is az itunes, és ide is rendes képek kerülnek, nem kell a neten vadászni és lopkodni. A webes felület is frissült, úgyhogy már nem kell a kicsit döcögősen működő downloaderrel szívni, hanem direktben is klasszul megy. Kipróbáltam szépen, hogy hogy lehet posztolni egy albumot a fészbúkba, aminek persze nem sok értelme van, de az összes ilyen tartalomajánlgató marhaság, a Diggtől a Technoratiig be van varrva a felületben szépen, igényesen.

Beküldve:

Társadalmi problémák – alkohol

Új-Zéland egyik legkomolyabb társadalmi problémája az alkoholfogyasztás és ennek járulékos következményei. A legális tudatmódosító szerekkel kapcsolatos örök állami dilemma, hogy egyrészt az alkoholfogyasztásnak van kultúrája, múltja és hagyománya, fontos gazdasági és turisztikai lehetőségeket rejt, ráadásul magas adóbefizetéseket  hoz, ugyanakkor az egészségügyi és közbiztonsági kockázatok nem alacsonyak. Valahogy egyensúlyban kell maradni, ezt pedig hatékonyan nem a tiltással lehet megoldani. Tanítani kell. De hogyan tanítgasson az állam egy fogyasztót úgy, hogy közben ösztönzi a fogyasztásra, csak a fogyasztás módszerét (mennyiségét) kritizálja?

Az alkoholfogyasztás káros hatásai az egész társadalmat érintik, az ittas vezetéstől kezdve az elhúzódó betegségek kezeléséig, a családon belüli erőszakon át, változatos egyéb bűncselekményekig. Ez irdatlan  terhet ró a társadalomra, rosszat tesz a családoknak és nem jó példa a gyerekeknek. Mivel az ország elismert bortermelő, ráadásul fellendülőben van a borturizmus is, az állami kampány egyik része azt hangsúlyozza, hogy nem az alkoholfogyasztás a sátán önmagában, hanem az esztelen vedelés a baj.

Az alkoholhoz köthető kampányok több aspektusból is vizsgálják a kérdést, igyekeznek vagy elrettenteni, vagy informálni, négy fő csapásirányon halad a társadalomjobbítás:

  1. alkohol és társadalom – felelős fogyasztás
  2. alkohol és erőszak kapcsolata kampány
  3. alkohol és közlekedés kampány
  4. józan sofőr kampány

Nézzünk pár száraz statisztikai adatot, hogy el tudjuk helyezni a problémát a sziget életében, ahol kicsit több, mint négymillió ember lakik.

  • 2004-ben Új-Zélandon a 15 éves és annál idősebb lakosság 28,69 millió liter alkoholt ivott meg
  • Ez Új-Zélandot ötven országot vizsgálva a 24. helyre teszi
  • a lakosság fele szerint nincs semmi baj azzal, ha néha berúg az ember
  • 635,000 felnőtt iszik legalább egyszer egy héten.  785,000 felnőtt iszik napi gyakorisággal
  • 1.2 millió alkoholfogyasztó szerint buliban inni normális, akár rendszeresen is
  • Az alkohol káros hatásai valahol 1 és 4 milliárd dollár kárt jelentenek évente
  • A közegészségügynek ez 655 millójába kerül
  • Az alkoholhoz kötehtő bűncselekmények 240 millió dollár költséget jelentenek a rendőrségnek
  • a népjóléti kiadások ezzel kapcsolatban elérik a 200 millió dollárt
  • a gazdaságból csak az alkohol miatt kiesik kb. 1.17 milliárd dollár
  • az alkohol felelős a balesetek és a sürgősségi kórházi ellátás 70%-áért
  • a „hétvégi” és alkalmi bűncselekmények 90%-a alkoholfogyasztáshoz köthető
  • öt nőből egy nem emlékszik, hogy mi történt vele amikor részeg volt

Azért ezek beszédes számok, az ALAC nem véletlenül fordul változatos kampánytechnikákhoz, hogy mérsékelje a kárt és megelőzze a még nagyobb bajt. A land transporttal és a rendőrséggel együttműködve vadul kampányolnak, kocsmákban, posztereken, citylighton, tévében és rádiókban.

Az alkohol és az erőszak kapcsolata feloldhatatlan, évezredek óta együtt jár a szittyó és a bunyó. Gondoljunk csak a „bátorra issza magát” kifejezésre, az sem véletlenül született. A kampány videóinak nagy része arról szól, hogy valaki iszik, egész este, aztán már részegen valami fatális baromság történik, aminek verés vagy sérülés a vége, megszégyenülés a családtagok előtt, megalázottság. A kampány hajtogatja is, hogy „nem az ivás a baj, hanem a vedelés”, a kulturált alkoholfogyasztás nem árt, nem baj és nem okoz károkat.

A szörnyű következmények változatosak, az egyik spotban a családi rendezvényen kitartóan vedelő barom, miután alaposan beivott, újra eljátssza valamelyik gyerekkel a repülőset és mivel be van rúgva, odavágja a gyereket véletlenül a szekrénybe, sérülés, család megvetése, magunk féregnek érzése. Aztán van az, amikor a fiatal csaj vedeli mozgásképtelenre magát, őt egy rosszarcú alak bevonszolja a sikátorba, sikoly és megtudjuk, hogy ha nem vagyunk magunknál, akkor akármi megtörténhet. A harmadik a magát „bátorra ivó” alak, aki pajtásaival iszogatni kezd, majd egy véletlen lökdösődés következtében bunyóba keveredik, ahol jól megabálják, majd otthon rányit a gyerek, hogy az összevérezett fürdőszoba padlóján agonizál aa jóember bevert arccal, gyerek fél, apus szégyelli magát. A mondanivaló alapvetően egyértelmű: ha berúgsz, lúzer leszel.

A spotok meglehetősen jól meg vannak csinálva és nem is szépítik a valóságot, szókimondóak és aki már látott részegen őrjöngőt, az tudja, hogy az „életből merített” példák tényleg ilyenek a valóságban is. Egyikünk sem szeretné, hogy ilyennel találkozzon a családjában vagy az utcán.

Az alkoholfogyasztás és a közlekedés együtt sosem vezet jóra, itt, ahol nincs zéró tolerancia az alkohollal kapcsolatban, az ittas vezetés komoly károkat, sérüléseket és halált okoz. A rendőrség igyekszik mindent megtenni, rendszeresek a városrészekre kiterjedő szondáztatások, elég komoly büntetéseket szedegetnek be ilyesmiből, ellenőrzik a szórakozóhelyek környékét és a közlekedőket, de ez persze csak mérsékli, de nem akadályozza meg, hogy részegen is kocsiba üljenek az emberek.

Az állami kampány természetesen a balesetre helyezi a hangsúlyt, a jól mulató baráti társaság kocsiba ül és hazafelé összetöri magát, egyikük meg is hal, majd hetekkel később a baráti társaság a kocsmában szemrehányóan néz egymásra és hiányzik a halott pajti. Beszédes és a BBDO kreatívjai nem sajnálták a drámai elemeket, van minden, vér, verejték és könnyek, és persze az egyik kedvenc szlogenem: „ha iszol és vezetsz, egy barom vagy”. Az állam nem fél a szavaktól.

Ennél egyértelműbben nem lehet közölni a dolgot, nem kell egy kampányban statisztikai elemzés az alkohol reflexekre és koncentrációképességre gakorolt hatásáról meg látlelet meg doktorbácsi magyarázata a torziós törésekről. Tintásan vezetsz – megdöglesz. End of story.

Az ittas vezetés elrettentése mellé egy másik kampány is felzárkózik, ez az igazán okos szerintem, szintén az ittas vezetéssel kapcsolatban mutat egy alternatívát. A lényeg, hogy menjetek el együtt kocsmázni, de egyikőtök ne igyon, ő lesz a sofőr (borzasztó eredeti ötlet ám, ugye?) de a tévéspot marha jól meg van csinálva. A baráti társaság kiszalad a kocsihoz, és aki utoljára ér oda, az lesz a száraz az este. Utána látjuk, hogy mulatoznak, a száraz ember limonádét iszik, majd hazavisz minden elázott pajtását, és mindenki megússza, sőt, még a száraz lesz a jófej.

Alapvetően tetszik, hogy a tiltás helyett nevelés/tájékoztatás, a következményekkel szembeállítás a koncepció, és mindez nagyon jól találja el a legveszélyeztetettebb célcsoportot, az ő nyelvükön beszél, és mond is valamit. Remekül kivitelezett megoldás, le a kalappal.

.

Beküldve:

Társadalmi problémák – családon belüli erőszak

Új-Zéland társadalma nem nagy, viszont szeretne jól működni és egészségesen fejlődni. Erre intézményesítet megoldást alkalmaznak elsősorban, ez a Ministry of Social Development (társadalomfejlesztési minisztérium) ami elég sok mindennel foglalkozik és 1904 óta működik, különféle neveken és feladatokkal. Ezek között olyan alapvetések is vannak, mint a nyugdíj vagy a diákhitel, munkanélküli segély, közösségszervezés és még soksok hasznos, társadalomjobbító mocorgás.

Egyik ilyen az a kampány, amely a családon belüli erőszakkal foglalkozik, ami élő és súlyos probléma a szigeten. Nem vagyok szociológus és nem is mentem utána eléggé az okoknak, így nincs generális magyarázatom a jelenségre, inkább csak az ellene való állami fellépést boncolgatom. A családon belüli erőszak kérdése nem is olyan egyszerű, ezért a kampányban részt vesz a rendőrség, az EÜ minisztérium, a Családok Szövetsége, és az állami balesetbiztosító.

A családon belüli erőszak ellen 1996-ban törvény is született, amely felhatalmazza a hatóságokat, hogy beavatkozzanak a civil szférába, amennyiben valaki veszélyben forog, a partnere, családtagja bántalmazza vagy bármire kényszeríti. Ez volt az első komoly lépés a probléma felismerésében és a megoldáshoz vezető út első lépése is. Ez alapján a Családjogi Bíróság eltilthatja a bántalmazót az áldozat közeléből és igen komoly büntetéseket róhat ki, ezeket a helyi rendőrség nagyon komolyan veszi és azonnal el is jár, a rendőrség weboldalán külön rész foglalkozik a családon belüli erőszakkal.

A családon belüli erőszak fontos probléma, a következményei szinte felmérhetetlenek, és sok helyen jelentkeznek. A bántalmazottak (elsősorban nők és gyerekek) fizikai, szellemi és anyagi károkat szenvednek, amelyek elhárítása javarészt az állam feladata, akire ez jelentős terheket is ró. Gondoljunk csak bele, egy rendszeresen elvert feleség helyzetébe, akinek orvosi ellátásra, pszichiáterre van szüksége, a munkaképessége csökken és állandó félelemben él.

Meglehetősen elkötelezett az állam, hogy a szigetlakóknak jó minőségű életet biztosítson, és született is egy átfogó tanulmány a jelen helyzetről, ez a 2008-as Social Report oldalán olvasható. 2001-ben a Medical Journal szerint 4 nőből egy szenvedett már el családon belüli erőszakot partnertől vagy hozzátartozótól és számos esetben gyerekek is áldozatai az eseményeknek, akár csak szemlélőként.(ez nem jelenti azt, hogy férfiak nem esnek áldozatul) Az a helyzet, hogy a maori közösségben a jelenség meglehetősen erős, ennek részben a törzsi életformában gyökerező okai vannak, a szerencsejátékhoz hasonlóan a szigetiek és a helyi maorik bizonyos része nem is tartja kezelendő problémának a családi bunyót. (gondoljunk csak a magyar „pénz olvasva, asszony verve jó” szólásra…) Ez nem jelenti azt, hogy a családon belüli erőszak maori jelenség lenne, sajnos a pakeha lakosságban is van gond bőven, a bőrszín nem mentség.

Amellett, hogy az ügyvédi kamara külön foglalkozik a dologgal és tanácsokat osztogat az áldozatoknak, egyéb szervezetek is dolgoznak a jelenség megszüntetéséért. A Házi Erőszakmegelőzők 1990 óta tevékenykednek, anonim segélyvonalat üzemeltetnek, felmérésük szerint az izélandi emberölések fele okolható a családon belüli erőszakkal. Foglalkoznak még oktatással, tájékoztatással és szakemberek segítségével igyekeznek az áldozatokon és az elkövetőkön is segíteni. Nagyon okosan nem hagyják, hogy a közvélemény lesöpörje a dolgot, hogy hát miért is nem szólt az áldozat valakinek, hangsúlyozzák a barátok, családtagok, kollégák felelősségét is.

Az MSD „Family Violence Is not OK” kampánya nagyon egyszerűen fogalmaz: „a családon belüli erőszak nincs rendben”. Okos szlogenek, mint a „az erőszakos viselkedés összes résztvevője sérül” , „hiába fogod a piára”, leegyszerűsítik a kérdést, hogy bárki fejben meg tudja válaszolni, nagyon jó pszichológia. Nagyon egyértelműek és közvetlenek a kampány arcai is, akik valós személyek, valós erőszakos múlttal, amellyel szakítottak.

A televíziós spotok mellett óriásplakátokon és kiadványokban is találkozhatunk a kampány logójával és szlogenjével, csak jelezem, hogy amellett, hogy minden kiadvány letölthető PDF-ben, ingyenesen meg is rendelhető, kipostázzák, amennyit akarunk, ha mondjuk ki akarjuk helyezni a munkahelyünkön vagy a szkvassklubban, amire buzdítanak is bennünket. Vegyünk részt, segítsünk.

A családon belüli erőszak mellett van egy másik kampány is, ez a nemzetközi White Ribbon Day mentén szerveződik és a nők elleni erőszak elfogadhatatlanságáról szól. A kampányt a Families Commission menedzseli, plakátok, szórólapok és a fehér szalag viselése november 25.-én, jelzi, hogy mi is nemszeretjük, ha bántják a nőket.

Egyébként ennek a családokkal foglalkozó szervezetnek van egy nagyon okos és hasznos kezdeményezése, ez a The Couch, amely arra szolgál, hogy boldog-boldogtalan elmondhassa a véleményét a családokkal kapcsolatosan, javasoljon, és hozzáférjen felmérések eredményéhez vagy akár csak ötleteket merítsen, hogy hogyan irányítgassa a saját családja életkéjét.

Alapvetően nem tudom, hogy a világ más országaiban mennyire komoly probléma a családon belüli erőszak, rémlenek valami piros sziluettek a Kossuth térről, amelyek bántalmazott nőket akartak szimbolizálni, itt mindenesetre az állam látja a problémát és áldoz is a megoldására. Hosszú távon biztosan megtérül, egészséges családokben felnövő gyerekek és épeszű felnőttek formájában, és végül is, ők alkotják a társadalmat. rajtuk múlik, hogy jó-e benn élni, vagy sem.

Beküldve:

Társadalmi problémák – dohányzás

Új-Zéland élharcosa a dohányzásellenességnek, hosszú évek óta küzd a dohányfogyasztás ellen. Már 1990-ben megszületett az ún. Füstmentes környezet törvény, amely erős korlátozásokat vezetett be a dohányosokkal szemben, kizárva a dohányzást a közintézményekből, tömegközlekedésről, éttermekből és bárokból iskolákból és óvodákból, és javasolta a munkahelyeken a dohányzási szabályzat létrehozását a nemdohányzók védelmében.

2003-ban született meg ennek a törvénynek a kiegészítése, amely már egészen komoly tiltásokkal operált, ez alapján 2004 január elsejétől tilos dohányozni szinte mindenhol, iskolák és óvodák egész területén, kórházakban, nyugdíjasotthonokban, alkoholforgalmazó helyeken (ide értendő minden szórakozóhely gyakorlatilag) közintézményekben és minden egyéb munkahelyen. 2004 decemberétől pedig ahol cigarettát lehet kapni, ott ki kell helyezni egy figyelmeztető feliratot, 2007-óta dohánytermékek csomagolásán is elrettentő képeket és feliratokat helyeznek el, valamint tilos lett dohányterméket 18 éves kor alattinak értékesíteni.

Jelenleg a zátonyon megközelítőleg a felnőtt lakosság (15+ évesek) ötöde dohányzik rendszeresen, ami 700ezer embert jelent, évente ötezer haláleset következik be a dohányzás következtében és megközelítőleg 350 esetben a halál oka a passzív dohányzásra vezethető vissza.A rászokási életkor folyamatosan csökken, ami elég aggasztó.

Miután a közös zárt terekben mindenhol tilos lett a dohányzás, fontosnak gondolta a minisztérium megmagyarázni, hogy mit ért „nyílt tér” alatt, ahol dohányozhat az ember, egzakt, képletekkel operáló számítási metódust dolgoztak ki, hogy vita ne legyen. Aki szeretne közelebbről megismerkedni a dologgal, az innen letöltheti az excel táblát, ami helyettünk elvégzi a számítást.

Az állam komolyan azt gondolja, hogy füstmentes országot csinál, ami igen okos gondolat, remélem sikerül is nekik egyszer. Ennek érdekében az egészségügyi minisztérium 2004-ben kidolgozott egy öt éves stratégiát, amely elsődlegesen az alábbi célkitűzései voltak:

  • jelentősen csökkenteni a dohánytermékek fogyasztását és a dohányzási gyakoriságot
  • csökkenteni a maori populáció dohányzási gyakoriságát, minimum arra a szintre amit a nem maori populáció gyakorol
  • csökkenteni minden kiwi passzív dohányzásnak való kitettségét

2005-ben egy meglehetősen átfogó elemzést adtak ki, amely alaposan körbejárta a dohányzáskérdést, fogyasztás, árak, egészségügyi következmények tekintetében.Részletes információval szolgál a minisztérium onlájn része a témában.Tanácsok, következmények, kezelési módok, leszokás, minden.

Ekkor már működött a ma is aktív, Quit / Me Mutu Group nevű közhasznú alapítvány, amely leszokássegítő programokkal igyekszik a leszokni vágyók segítségére. Ugyanők üzemeltetik a quitline nevű telefonos segítőkét, a leszokássegítő sms-eket a telefonodra és benne volt a kezük számtalan online banner-, és tv kampányban, amelyek a füstmentességért küzdenek (elég kemény, torokrákos megmondja). Ugyanők szerveznek és építettek online közösséget a leszokókból, amely rendületlenül működik és tagjainak száma egyre nő.

Meglehetősen ügyesek, nem csak, hogy dollárban kiszámolják a leszokni vágyóknak hogy mennyit fognak spórolni, ha leszoknak, hanem lehet az emberből leszokássegítő is, aki az úgynevezett QuitCard-ok segítségével támogatott tapaszhoz meg leszokássegítő rágóhoz juttathatja a leszokni próbálókat. Ők üzemeltetik azt a segélyvonalat is, amelyet ingyenesen lehet hívni (Quitline) és a gyártóknak minden cigarettásdobozon fel kell tüntetni, kötelezően.

A számtalan civil kezdeményezés mellett, természetesen az állam is kiveszi a részét, nem állt meg a szimpla tiltásnál, még legalább hétszázezer oka van folytatni a küzdelmet. Az aktív dohányosok mellett a passzív dohányzás szerepéről sem felejtkeznek meg, meglepően komoly kutatási eredmények és publikációk lelhetőek fel az erre létrehozott weboldalon.

A passzív dohányzás elleni kampány videói kétnyelvű formában elérhetők itt (mpg) amely mellesleg a „legyen füstmentes a kocsid/lakásod” szubkampányt is tartalmazza. Kia auahi kore o tatou waka – Make your car/home smokefree.

A főleg fiatalokat megszólító nagy kampány, amelynek elemeivel gyakran lehet találkozni buszmegállókban, óriásplakátokon és televíziós spotokban, a „not our future” névre hallgat meglehetősen ügyesen szólítja meg a célcsoportot, mind hangulatában, mind koncepciójában nagyon eltalált és okos kampány.

Mivel a fiatalok mintakövetése meg rajongósága úgyis adott, érdemes velük, rajtuk keresztül megszólítani őket. Ezt felismerve alkották meg a „nem a mi jövőnk” szlogennel ellátott kommunikációt, amelyben népszerű emberek, zenészek, rádiósok, tévések, egyéb celebritások mondják ki, hogy cigizni egyáltalán nem menő dolog, sőt.

Ehhez társul egy ritka jól kinéző weblap, ami követi a trendeket, látványos, hangványos, tele mindenféle hasznos és érdekes infóval a dohányzással kapcsolatban, az egészségügyi következményektől a dohyágyárakról szóló ismertetőig. Nekem nagyon szimpatikus, hogy nem egyszerű, portás-szemléletű tiltással operálnak és nem leugatnak, hanem igyekszenek megtalálni a hangot amin megszólítják a fiatalokat és megtalálni azokat akire jobb eséllyel hallgatnak, mint egy öltönyös alakra aki a minisztériumból jött osztani az eszet.

Mennek mellé a tévé-spotok, ilyen anticigista plakátokkal vannak tele a buszmegállók és a leszokós kalandhoz elég sok szatellita csapódik, mint a STUB.IT ami valami tudományos fantasztikus módon multimédiás leszokós-mobileszközös varázslat, de itt vannak a szokásos gyógyszergyártók tapaszai meg pirulái, amelyek egy-sok lépcsőben garantálják a leszokást. A tévében – gondolom hatékonyságnövelési szándékkal – az állami kampány után a blokkben nem ritka egy tapaszt vagy pirulát reklámozó hirdetés. Ezek mellett számos egyéb szervezet, alapítvány, iskolaközösség dolgozik az ügyön, a fontosabbak egyike az 1982-ben alakult ASH (action on smoking and health) aki ma alapítványi formában működik, célja a füstmentes újzéland elérése. Ezt orvosok, egészségügyi dolgozók alapították, működtetik, az oldalon mindenféle tudományos eredmények, leszokási tippek és sajtóanyagok találhatók, tisztességes munka.

Az állam a kampányokon kívül minden egyéb szokott módszerrel igyekszik rávenni a népeket, hogy hagyjanak fel rusnya szokásukkal, ideértve a dohányárukat sújtó észbontó adókat, amitől a cigi nagyon drága, plusz elkapják a csempészeket és igen drága pénzekre büntetik őket. Érdekes módon a kiülős helyeken lehet cigizni a nyitott részben, sokan dohányoznak a kocsikban és az utcán menet közben, de mégis sokkal kevesebb dohányost látni, a szórakozóhelyekről, fodrászatból pedig haza lehet érni úgy, hogy nem kell elásni az ember ruháját. Látványos valahol, ha belegondolok, hogy 2-3 éve Barcelonában még a banki ügyintéző is cigizett, vagy a reptéren a biztonsági őr taposta a márványba a csikket, iotthon a buszsofőrök simán cigiztek a fülkéjükben, itt viszont egyszer sem láttam szabályszegőt, aki mondjuk zárt helyen rápöffentett volna.

Alapvetően nagyon okosnak gondolom a dohányzással kapcsolatos egészségpolitikát, nem csak azért, mert a kampányok modernek és szólnak valamiről, hanem mert egy ilyen pici társadalomnak nagyon sok az a kár amit a dohányzás okoz. Tetszik a józanság is, hogy nem kriminalizálnak elsőre, hanem megértik a problémát és célokat tűznek ki maguk elé, elsőre nem is megvalósíthatatlanokat. Azt nem tudom femérni, hogy mennyire hatékony a dolog és mibe kerül, de gyanítom, hogy annyiba nem, mint amennyibe az egészségügynek kerülnek a dohányzással kapcsolatos közvetlen és közvetett hatások.

Mi egyelőre már annak is örülünk, hogy az iskolákban, óvodákban nem lát a gyerek dohányzó felnőttet/gyereket és nem szipákolja a füstöt. A kiwiket elnézve egyszer, a nem is túl távoli jövőben tényleg teljesen füstmentes lesz Új-Zéland.

Beküldve:

Társadalmi problémák – szoptatás kampány

Célok

Az izélandi egészségügyi minisztérium által indított kampány a szoptatás fontosságát és előnyeit igyekszik hangsúlyozni, célja elsődlegesen az, hogy a zátonyon születő gyerekek legalább az első hat hónapban anyatejet egyenek (igyanak?),de ha lehet, akkor az anyatejes periódus legyen ennél hosszabb.

Nem titkolt cél, hogy a családi élet és összetartás elősegítését is hangsúlyozzák, itt nincs másfél évig gyesen az anyuka, illetve csak akkor, ha apuka el tudja tartani a családot, tehát az anyák hamar visszamennek dolgozni, ha előtte dolgoztak, úgyhogy nem, vagy csak rövid ideig szoptatják a gyerekeket.

A kampány célkitűzései az anyák érzelmi, információs és egészségügyi támogatása szoptatásügyben. Nyilván nem véletlenül vállal ilyesmit magára az állam, a szoptatás jó dolog (már aki tud, és van teje) jó a babának, jó a mamának és hosszútávú társadalmi haszna van. (most különösen, a kínai tápszerbotrány idején, szemmel láthatóan több tévéspot van)

Kampány

Amellett, hogy a minisztérium weboldalán külön rész foglalkozik alaposan a szoptatással, az állam nem átallott szervezetet létrehozni, tévé, rádió és sajtómegjelenéssel megtámogatva a kezdeményezést, emellett a védőnők és körzeti orvosok is kaptak szóróanyagokat, plakátokat.

A kampány Augusztus elsejétől indult, a „Szoptatási Világhét” kezdőnapján, és azóta is tart. A kiadványok, plakátok maori és angol nyelven is megjelennek, ez nem véletlen, a kampány arca egy maori család, a szoptatás a maori (és egyéb szigeti) családoknál tart a legrövidebb ideig, a rövid szoptatási idő leginkább az alacsony keresetűeket, a leányanyákat és a szigeti népeket jellemzi. A kezdeményezés kieszelői szerint komoly ellenérzés van a társadalomban a közterületen szoptató anyával szemben, ami ellen szintén fel kívánnak lépni, szerintük – és ezzel hajlamos vagyok egyetérteni – a szoptatás a legtermészetesebb dolog a világon, bárhol is történjen.

Akit a szoptatás érdekel, annak külön ajánlom a minisztérium szoptatásügyi weboldalát, ahol minden össze van szedve a témában, gyakorlati tanácsok, eszközök, módszerek, (igen, itt is van a káposztalevél, még ha megjegyzik, hogy nincs tudományos bizonyíték a hasznosságára) és azok a szervezetek akikhez az anyuka fordulhat akármilyen szoptatást érintő témában, zöld számokkal meg címekkel.

Csendben jegyzem meg, hogy ilyesmi lenne a dolga egy minisztériumnak, voltam bátor a magyar EÜ Minisztérium honlapján beírni a szoptatás szót a keresőbe, hát igen, végül is vannak találatok. Konkrétan tíz. (amúgy is csókoltatom őket, minden találat, ideértve a 2004-es cikket is, 2006 május 29.-i és jobbára sajtóközlemények)

Civil támogatás

Ha szoptatásról van szó, akkor természetesen mindenütt ott van a La Leche Liga nevű szervezet, amely teljesen internacionális módon, frankó szoptatásnépszerűsítő világösszeesküvést hozott létre. Ötven év kemény munkájával már odáig jutottak, hogy szinte minden országban működnek, dolgoznak és igyekeznek együttműködni olyan intézményekkel, mint az egészségügyi minisztériumok, orvoskamarák, védőnői hálózatok, emellett ingyenes tanácsadásokat szerveznek, felesleges anyatejet juttatnak azoknak, akiknek nincs, lobbiznak a szoptatásért és népszerűsítő kampányokat folytatnak.

Új-Zélandi manifesztációjuk is van, amely szorosan együttműködik a miniszteriális kampánnyal, fel is vannak tüntetve, mint akihez tanácsért lehet fordulni, és szerveznek csoportokat, akik kisközösségi módszerekkel segítik egymást és persze az újszülötteket. Emellett létrehoztak egy tanácsadói rendszert, amelynek lényege, hogy a gyakorlott szoptatós anyukák elmennek a friss anyukákhoz és jól elmesélik mi van, hogy megy, öntik a lelket beléjük és tekerik a káposztalevelet a cicikre. Ehhez részt vehetnek egy képzésen, ahol megtanítják őket tanácsadónak lenni, (nincs ingyen) és eztán 3 évig dolgozhatnak ezzel a laktációs „franchise” módszerrel.

A magyar szisztéma az, hogy az egész témát ráhagyja a civilekre, az anyukák majd megtanulnak szoptatni a kórházban a csecsemős nővértől, vagy a más anyukák által ajánlott helyi LLL szervezettől vagy ahogy akarnak. Gyanítom, hogy ott ez kisebb probléma, mert az anyukák jóval tovább otthon lehetnek a gyerekekkel, mint itt. Itt viszont a civilek támogatása az állami szándékkal együtt elég hatékonynak látszik, de majd jól megkérdezek gyakorló anyukát, aki része volt a szisztémának.

Áthallások

A szoptatós kampányt ügyesen összehúzták az egyébként csendesebb, de elterjedt „egészséges kaját a gyerekeknek” kampánnyal, amelynek szlogenje: etessük a jövőnket! Ennek célja, hogy a szülők egészséges táplálékkal tömjék a leszármazottakat, ez szintén az egészségügyi minisztérium munkája, amely része  a „Healthy Eating-Healthy Action” (HEHA) stratégiának amely nem csak gyerekekről szól és amelyről még szándékozom írni később, mert az egészségi problémák között hangsúlyos a túlsúly kérdésköre is, de a táplálkozás kérdése erősen jelen van az egészségügyi információs stratégiában és a tudatos social marketingben.

Akit a kampány részletei érdekelnek, az klikkeljen ide, olvassa a hírlevelet, vagy okosságos publikációkat a témában, amelyekből kiderül, hogy igencsak komolyan háttérrel álltak neki kampányozni, nem csak úgy. A spotok megtekinthetőek itt.

.

Beküldve:

Társadalmi problémák – bevezető

Új-Zéland nagyon kellemes ország, viszonylag stabil gazdasággal és hatékony állami működéssel. Ez persze nem jelenti azt, hogy itt a földi paradicsom és az embereknek nincsenek gondjaik vagy nincsenek megoldásra váró gazdasági és társadalmi problémák. Sorozatomban utóbbiakkal foglalkozom.

Általában elmondható, hogy az ország igyekszik szembenézni a gondokkal, nem fut el előlük, azon persze érdemes elgondolkodni, hogy a megoldáskeresés mennyire értelmes vagy hatékony. Az jól látszik, hogy törekednek a tüneti kezelések helyett a problémát megérteni és a forrásnál beavatkozni, prevenció-orientált módon már a felismerési szakaszban okokat és megoldást keresni.

Sok esetben igazából nem is az állam dolga felismerni és kezelni az ilyen problémákat, ám, mivel ezen gondoknak össztársadalmi következményeik vannak, az állam áldoz erre, ráadásul nem esik abba a hibába, hogy „észosztós” módon, kommunikáljon, apellál a józan észre, ahelyett, hogy egyből betiltana valamit.

Ilyen probléma például az egyre emelkedő számú asztmás megbetegedések és a lakóépületek állapotának  összefüggése amelyre az építési törvény módosításával reagáltak, vagy a dohánytermékek hirdetési tilalma. Én ezt passzív módszereknek tekintem, aktívnak pedig (többek között) az átgondolt kampányokat, amelyet országosan folytatnak valamely jelenség ellen (vagy a szoptatás kérdésében – mellett).

A kampányok meglehetősen szókimondóak, valós élethelyzeteket láttatnak és egyértelmű üzenetet közvetítenek, mint az ittas vezetés elleni kampányban az „if you drink and drive, you’re bloody idiot„, vagy a dohányzásellenes kampány „not our future” szlogenje. Amennyire én látom, igyekeznek a kampányokat a témától és a célcsoport életkorától függően testreszabni, komolyan veszik, nem találkozni olyannal, mint anno azok a kisfilmek magyarországon, amelyek végén az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács logoja tűnt fel.

Terveim szerint a kampányokon a következő sorrendben haladunk, szoptatás (mert ez pro), dohányzás, szerencsejáték, alkohol, családon belüli erőszak. Ha lesz valamely részben törvényi hivatkozás, akkor igyekszem linket elhelyezni, ha nem, akkor a törvényhozás erre a célra szolgáló weblapján mindenki kereshet bátran jogszabályra, rendeletre meg joganyagokra.

Ezekben a posztokban csak azokkal a témákkal foglalkozom, amelyek szembejönnek a tévében, rádióban, óriásplakátokon, citylight-on, bölcsiben, orvosnál, no meg a weben. Jellemző módon egyébként az Új-Zélandi szociál-marketing kifejezetten modernül próbál működni és igyekszik összehangolni a munkát a többi résztvevőkkel.

.

Beküldve:

Gasztro – Lángos

Az úgy volt, hogy Hobe azt írta az index újzélandos topikjába, hogy megy lángost enni, ami nyilván azonnali és akut lángosravágyást indukált bennem. Sajnos a konyhába éppen nem tudtam bemenni, mert a nejem éppen almás sütit csinált, ami nem zajlott teljesen simán, merthogy saját állítása szerint ő nem tud sütni, és úgyse lesz belőle semmi.

.

Ott elakadtunk, hogy Boró receptje azt írta, hogy ha kész a cucc, akkor kivajazott-kilisztezett formában kell sütni, szerintem meg vagy vajaz az ember vagy lisztez. (kommentekben kérném az ultimate igazságot megosztani nyomban!) Na mindegy, mindettől függetlenül príma kis almás sütit csinált a nejecske, így most a gasztro szekció idegen tollakkal ékeskedik.

Ameddig sült a süti, addig én az internetet bújtam, lángosreceptek után kutakodva, női fórumok tucatjait túrtam át, (hajmeresztő dolgokat olvasva közben) és számos receptet találtam. Fura módon a lángost mindenki ismeri, a receptjét mindenki tudja és mindenki jobban tudja. A végtelen variációk csupán egy ponton egyeznek, mindegyik határozottan állítja, hogy lángost pont egy nappal a függönymosás előtt kell és szabad csak csinálni.

Hogy a lángostésztával miféle kifinomult perverziókat lehet elkövetni, azt most nem is részletezném, a kefíres, krumplis, sörös verziók olvastán be kellett látnom, hogy a lángosközeli szókincsem meglehetősen hiányos. Maga a lángos szó számomra két szerkezetben létezett, a „gezemice” és a „sajtos-tejfölös” morfémák kíséretében alkalmazva. A valóság ennél sokkal rémisztőbb, egyszerű háziasszonyok, akikkel az ember nap mint nap találkozhat az utcán képesek vadállati módon lángost sütni bográcsban, vagy akadémiai székfoglalót írni a fokhagymás máz készítéséről.

A mi alapkoncepciónk az volt, hogy lángosból két féle van, a jó lángos, foszlós tésztával, aranybarnán, friss tejfellel, ami alatt megbújik a friss fokhagymazúzalék, a tetején pedig napsárga sajt olvadoz (fellelhető, Dunakeszi rév, Római part egyes szakaszai, Balatonkörnyéke) és a vacak lángos, aminek a közepe kagylósan törik, mint a biztonsági üveg, csicsog az olajtól, a frikkadt tejfel alatt több szezon óta ugyanaz a fokhagymapép van vizekkel higítva és a világ legolcsóbb, zsebpiszokból és pakurából készült sajtja van rajta, ami feltapad a szájpadlásra és leviszi a fogzománcot.(fellelhető a Bp.-i állatkertben)

Na, mi az első verzióra mentünk rá, a rengeteg receptből szintetizált saját, minimalista kompozícióval. A burgonyát el kell felejteni, senkit nem érdekel és a lángoshoz sem kell (hagyjuk meg azt a burgonyafánknak) csak liszt, tej, élesztő, só.

5 dl tejbe tettem két teáskanál cukrot és két teáskanál élesztőt (súrturájz) és eltettem meleg helyre, hogy az alkotórészek döntsék el mit akarnak. Nagyjából 20 perc alatt összegyógyult a katyvasz, amit lassanként hozzáadtam kb. fél kiló liszthez, miközben folymatosan dolgoztam össze a masszát. Addig kell gyúrni, amíg bírjuk, de jó 10 perc aktív gyurma kell neki, hogy alaposan elkeveredjen minden, ha nagyon nehezen lehet kezelni, akkor kis vízzel segítsünk rajta.

Amúgy is viszonylag híg tésztát kell csinálni, de azért nem folyósat. Ha meggyúrtuk, akkor kilisztezett tálban, konyharuhával lefedve kelesszük egy-másfél órát langyos helyen, amíg jól meg nem kel. Normális esetben a normálisnál kétszer nagyobbra, de lehet tovább is, ártani nem fog neki. Ez az adag egyébként elég sok, lángosból meg nem is lehet megenni nagyon sokat, nem egy könnyű táp, szóval csak ha vendégek is vannak. Mivel kettőnkre ez értelmezhetetlen mennyiség volt, több, mint a felét és egy kilisztezett, zárható plasztikzsákban beraktam a frigóba.

A megkelt tésztát nyújtsuk ki, kb egy centi vastagra és szaggassunk belőle tenyérnyi korongokat vagy paralelepipedont, kinek mi tetszik és még hagyjuk pihenni egy negyedórácskát. Közben forrósítsunk meg olajat, de ne túl forróra, mert a tészta könnyen megég. Én az első hármat elszúrtam, (kár, hogy nem brikettel fűtünk) egyre csökkentve az olaj hőmérsékletét a negyedik már jó lett.

Minden korongot kézzel nyújtsunk ki vékonyra, de nem átlátszóra, maradjon azért egy kis teste, és óvatosan helyezzük a forró olajba. Egy perc alatt megsül rendesen, félidőben fordítsunk rajta egyet, hogy mind a két fele aranybarna legyen. Ami kisült, azt csöpögtessük le alaposan és egyből ne akarjuk megzabálni, mert leégeti a szánkat.

A klasszikus megoldás a fokhagyma-tejföl-sajt kombó, ebből a fokhagymás maszatot úgy kell csinálni, hogy az ember összezúz fokhagymát egy csepp olajjal, amikor már pépes (nincs fokhagymanyomóm) akkor adjunk hozzá sót meg kis vizet. Ezzel a kenőccsel mindenki találkozott már, aki evett lángost a balcsin, libatollal lehet kenni a lángosra. Nekünk libatollunk nincs, de ízre ugyanaz, csak a fürdőnadrágban sorbaállás hiányzott kicsit. Tejfölt (tararua a király) és sajtot nem kell csinálni, venni kell.

A második adagot másnap kivettem a hűtőből és kistermetű gyeremekem hathatós igyekezete ellenére (segítek apának!) kisütöttük és az is nagyon jó lett. Hűtőből kivétel után hagyjuk egy fél órát a tésztát átszobahőmérsékletülni. (új szó!) Az uccsó lángostésztát már nem nyújtottam ki, hanem nagyravaszul félbehajtottam és sonkát tömtem bele, amikor nem figyelt senki, majd ördögi kacajjal vetettem a fortyogó üstbe, kísérletképpen. Kicsit aztán már sajnáltuk, hogy a többi tésztával nem ezt csináltuk!

Beküldve:

Státusz riport

Elnézést a több napos szünetért, lassan visszatérek a blogfaragásba, ellenben mindenkinek köszönöm a sürgető kommenteket és az aggódó emaileket, nincs semmi baj, csak nem értem rá. Aktív munkakeresős fázisban vagyok ismét, megint küldözgetem a cv-met, mintha ingyen lenne, remélem lesz is eredménye.

A napi rutinunk továbbra is az, hogy a nej elmegy termelni egy kis gdp-t, én meg eltolom a rövidlábút a bölcsibe, hogy egész nap ugrabugráljon és elsajátítsa az angol nyelvet meg a többi gyerek elverését műanyag dinoszaurusszal. (kicsit ki vagyok akadva a bölcsire, mindig szétszedik a robotot és sose tudom befejezni, mert hazazavarnak mielőtt kész lenne, milyen pedagógusok ezek?)

Blogügyben lesz mindjárt először is lángos, ha megtalálom a fotókat, aztán meg újra kis türelem, amíg összerakom a régóta tervezgetett sorozatomat az izélandi állami kampányokról. A választási kampányt nem érintem, ezt Csanádra hagyom, de úgyis a National győz 🙂

Időközben kitavaszodott, ami ma éppen nem nagyon látszik, mert felhők vannak, fúj meg esik, de nincs hideg, állítólag még a nap is ki fog sütni egyszer.

Úgy magam, mint a szerkesztőség munkatársai nevében köszönöm a türelmet!

Beküldve:

Gasztro – ravasz kolompér

Ha nektek sincs kedvetek főzni és nézitek a food tv-t amikor felveszitek másnak, akkor ti is elleshettek ilyen főzésszimulációs gyakorlatot. A végeredmény meglepően jó volt, nekem súlyos kételyeim voltak a hőkezelés alatt. A rém bonyolult műveletsor: bevagdossuk a krumplit, a bevagdosásba hagymát, fokhagymát, paprikás szalámit dugdosunk, be a sütőbe és ha puha a krumpli, akkor pont kész.

Eredetileg a főzőműsor nénije mindenféle zöldfűszerekkel tömködte meg a krumplit, de nekem nincs, csak szárított, úgyhogy kénytelen voltam szalámival csinálni. Legközelebb baconnal intézem, az se lehet rossz. Kapott a nyakába még egy kis olajat, sót, borsot, majroannát.