Morris Minor oldtimer

 

Elmentünk a játszótérre, mert sütött a napocska. Természetesen már odafelé hatalmas, lila viharfelhők jöttek mögöttünk, de ha már elindultunk, akkor megpróbáltunk hintázni egyet. Milford Beachbe mentünk, mert az ottani játszótér szinte a tengerparton van, jó levegő, meg minden.

Ahogy kiszáltunk a kocsiból, szemerkélni kezdett, a lányok elmentek hintázni, én meg kifigyeltem egy öreg autócskát a parton a parkolóban. Odasettenkedtem és ott állt előttem egy szalonállapotú Morris Minor, csodás bordó színben. 

Nemsokára megjelent a gazdája (a szemből fotózott képen balra látszik is a kép szélén) és a feleség, nagyon kedvesek voltak. Sajnos elfelejtettem, hogy mikori gyártmány, az internet szerint ’48-tól ’53-ig gyártották ezt a verziót, tehát valahol ekkor született ez a darab is.

Teljes generált kapott, az eredeti motor van benne, amit felújítottak, fémig letakarították a kasztnit, kijavítgatták a hibákat, újrafényezték, kapott új kárpitokat meg ponyvatetőt. Hétvégén megjáratják, nagyon büszkék rá, nem véletlenül, kiváló állapotban van, még a motorhangja is teljesen normális.

Magától értetődő módon eláztunk, mire a kocsiig visszafutottunk, de megérte. A gyerek hintázott 4 percet, apa meg csorgatta a nyálát 4 percet.

 

 

.

3 olimpiai meglepetés

 

Maga az olimpia nagyon érdekes meg népek közti barátság meg ferpléj, meg minden, de nekem mégis 3 komoly meglepetés-élményem van a rendezvénnyel kapcsolatban.

Az első meglepetés az, hogy az előző olimpiai játékok nézegetése közben meg sem fordult a fejemben, hogy a következőt izélandon fogom megtekinteni. Ezen még mindig nem jutottam túl.

Az második természetesen a megnyitóünnepség, a borzasztó komplex és grandiőz esemény, a csilliómillió résztvevővel, formációs gyakorlatokkal és a mindent elsöprő látványelemekkel. Sejtettem, hogy kína nagyot fog mutatni, de ez a színes,szélesvásznú, egész estét betöltő diznilend felülmúlta a képezeletemet (és mindenki másét is, persze).

A harmadik az, hogy a női súlylökés izgalmas. Sose gondoltam volna. Egy tucat bojleralkatú nőszemély olyan messzire dob egy fémgömböt, amennyire csak bírja, hát nem egy hazárd megye lordjai. Viszont most, amikor ezt a posztot írom, éppen a zátonylakó Valerie Vili nevű hölgy vezet, 20,56 méterre dobta a golyóbist, és akikkel versenyez azok is fel tudnak rúgni egy nohabot. Remélem nyer is, bár a kubai dobálók sokkal jobb fejnek tűnnek. Az izélandi hölgy meglehetősen maorinak tűnik, vagy, ha az nem, akkor valami szigeti. Ő dobott először és odavágott egy commowealth rekordot. Most meg nyert. Riszpekt.

 

.

Füstölt kolbászok

 

Sajnos a hizamos esőzések és a magas páratartalom együtt kedvezőtlen hatást gyakoroltak a kolbászállományra. Az ültetvény (igazából függesztvény) a kezdődő penészedés jeleit mutatta, annak ellenére, hogy folyamatosan huzatban csücsültek, úgyhogy sürgős beavatkozást igényelt a helyzet.

Tulajdonképpen még egy hetet kellett volna száradniuk, de sajnos erre nincs mód, inkább korábban elteszem őket, mint mindet elveszítsük, mert megrohadnak szegények. A megjelent kezdődő penészedést eltávolítottam és az egész készletet hidegre tettem.

A szalámikkal kevesebb a gond és azok műbélben vannak, szóval ott könnyebb a helyzet, és a penészkedés is kevésbé jelentkezett, úgyhogy őket még hagytam a szélben lógni, nekik nagyobb szükségük is van rá, mint a kolbiknak, amik majdnem készen lettek két hét alatt. Hát ez a helyzet. Száraz hűvös hely kéne, ehelyett van közepesen hűvös és szárazságról egyáltalán nincs szó.

Nincs mit tenni. Időjárás van.

Szolgálati közlemény – wp 2.6.1 upgrade

 

A közönségre való tekintettel a feedolvasókban a továbbiakban a teljes poszt megjelenik, nem csak kivonat. Örvendezzünk.

Miután szólt a szisztéma, hogy lett 2.6.1-es verzió a blogmotorból, fogtam magam és 4Si kommentező javaslatára feltettem az Automatic Upgrade Plugint ami meg se nyikkant, csak becsücsült a helyére. Pár órával később  viszont sipákolni kezdett, hogy legyek szíves frissíteni, mert itt a csudálatos 2.6.1. ( Bugfix lista )

Kapott egy esélyt, mivel mindent lementettem kézzel, amikor az előző frissítést csináltam, sok nem veszhetett volna el, úgyhogy rátoltam a lézert a malacra. Szépen végigment az archiváláson, adatbázis, sallangok, élő pluginok állapota, ezek kikapcsolása, az oldal „szervíz módba” rakása, upgrade, pluginok visszakapcsolása, oldal élesítése, log. Tiszta munka.

Kb. másfél perc alatt lerendezte az egészet, úgyhogy örömmel értesítek mindenkit, hogy most már a legfrissebb motoron motorozunk újra. Plugint rekommendálom, tanácsot köszönöm, megyek aludni.

Inhabitat.com

Mivel már több ízben tárgyaltunk itt energia és környezettudatossági kérdéseket, most bátorkodom ajánlani egy blogot, ami nagyon is témába vág, ráadásul a tartalom szerkesztett (a szó eredeti értelmében!) és alapos. A blog maga inkább folyóirat, csak villanyos formában készül, energia, design, környezettudatosság témakörben.

Ha érdekel, hogy milyen lehet egy napenergiával üzemelő katedrális, esetleg az, hogy hogyan lehet energiát termelni kite-ernyőkkel, vagy az, hogy Sevillában hogyan forralnak vizet napenergia segítségével, netalán kíváncsi vagy, hogy mikor lesz az utakon az elektromos Smart, akkor iszkiri kattints, tedd be a feedreaderbe, olvasd. 

Vigyázat, a „nem kell erőmű, az áram a konnektorból jön” mentalitással bele se fogj, de ha érdekel, hogy merre kutakodnak-töprengenek azok akik nem valamit betiltani akarnak, hanem előre néznek, akkor hajrá.


 

napelemes busz

 

Jó előre szólok, hogy a napelemes buszt nem én vadásztam ki a netről, sőt nem is ezen a szigeten megy, de úgysem ragaszkodik a szerkesztő úr mereven ahhoz, hogy izélandról szóljon a blog csak, nem vagyunk restek szétfeszengetni a műfaj falait globalice.

Csak kicsit globalice, a szomszéd szigetről van szó, akik persze béna ozzik, ráadásul a kiwik nélkül még napelemes buszt se tudnak csinálni. Naszóval van az a másik blog, az a másik fejjel-lefele amit szoktam is olvasgatni, na ők lőtték, mert közelebb vannak a tűzhöz. (amúgy a blogot javallom, szerintem jó, még ha Ausztráliáról szól is 🙂

Na, a sztori lényege, hogy az Adelaide önkormányzat kieszelte, hogy neki kell ilyen és nem voltak hurkák meg is csinálni. A lényeg nem az, hogy a busz villannyal megy, az nem kunszt, mind troliztunk már, hanem az, hogy nincs a városban kihúzva madzag neki és nem is kis csápjaival szipákolja ki a drága villanyt a drótból. Hanem! A buszpályaudvar tetejére szereltek sokcsomó napcellát és az tölti fel a buszt. Nincs kipufigógáz, nincs zaj, nincs sírás. Csak megy. 200km-t egy feltöltéssel.

42 ember fér fel rá, szóval nem egy csuklós ikarusz, de ingyen lehet rajta utazni és zöld. A neve az, hogy Tindo, ami azt jelenti valami abo nyelven, hogy Nap. Észbontóan eredeti. Na de mindegy is, a lényeg az, hogy február óta megy, öröm-boldogság, ez az első teljesen napenergiával üzemeltetett busz a világon. (szerintük karbonzéró, szerintem meg nem, de az biztos, hogy nem pufog ki sok ronda, büdös gázt.)

Ha nem izélandon készítették volna, akkor is posztolnék róla, ellenben itt sikerült megépíteni a zátonyon a DesignLine nevű cégnél (akinek az oldalán egyébként én nem láttam nyomát ennek a busznak, de hát lehet, hogy nem büszkék). Zátony a zátonynak nem vájja szemét. A járgány speckója itt elérhető pdf-ben, itt az önkormányzat önfényezése, és ami a szintén fontos, az inhabitat is írt a buszról.

 

.

Pavlova – Új-Zéland nemzeti sütije

 

Kéretik majd a végén nem röhögni, de tényleg ez a helyi csoda, mindjárt leírom a receptet. Ne várjunk flódnit vagy zserbót, ez nem ejrópa, és azon se lepődjünk meg, hogy eredetileg egy orosz balettáncosról, Anna Pavlováról van elnevezve. Igen, nekünk legalább a dobostorta egy Dobos nevű magyar cukrászról, de hát ide ez jutott, ennek is örülni kell.

Ne kerteljünk, sült tojáshab. Tetején tejszín és gyümölcsök, de akkor is csak ennyi. A karib világban merengue néven fut valami nagyon hasonló és ott legalább nem gondolják azt, hogy ez a nemzeti süti, de hát a kiwi arra büszke, amije van, ez meg van. Hosszas, soha véget nem érő vita zajlik arról, hogy Ausztráliában vagy Új-Zélandon készített ilyet először a művésznő, pacifik turnéjának dicső emléke azért megmaradt. Jelenleg úgy tűnik, hogy izélandé az elsőbbség, de nincs kétségem, hogy pár év múlva Ausztrál tudósok valami kőzetrétegből kimutatják, hogy mégis övék az elsőbbség. A művésznő 1926-ban lépett fel a szigeten, az első dokumentált pavlova recept egy ’29-es New Zealand Dairy Annual magazinban jelent meg, az Otago Egyetem kutatója szerint, úgyhogy az Ausztrálok mehetnek a sunyiba.

Maga a recept nagyjából annyi, hogy kemény habbá kell felverni a cukros tojásfehérjét, kiönteni tepszibe és megsütni lassan. Ha kész, tehát kemény kérge van, de belül puha, akkor a tetejére tejszínhabot kell kenni, gyümölcsöket rászórni és kész. Gyakorlatilag a rákóczi-túrós csak tészta és túrós nélkül. 

Kétségtelenül nincs meg benne a flódni komplexitása vagy az eredeti Sacher megbízhatósága, viszont házi körülmények között kiválóan reprodukálható.

 

.

Fish and Chips – Új-Zéland nemzeti eledele

Na jó, maga a nemzet is csak sajátos formában értelmezhető egy kis szigeten, ahol jobbára angolul beszélnek, az angol királynő szülinapját ünneplik és az egész balhé alig 150 éve működik. Ellenben a kiwi népség magára, mint nemzetre gondol és mivel ehhez minden joga megvan, hát tegyünk mi is így.

A nemzeti jelleg nehezen felfedhető, leginkább talán a szomszéd ausztrálok rovására elkövetett tréfák formájában jelenik meg, mindazonáltal a kiwik a maguk nem túl hivalkodó, gumicsizmás-tangapapucsos módján, igenis büszke banda.

Sokmindenre lehetnek is büszkék, ám ebbe a sokmindenbe nem tartozik bele a – az ehhez szükséges idő hiányában ki sem alakult – nemzeti konyha. Mivel a konyhaművészet remekeihez való hozzáférést jobbára az ázsiai bevándorlók biztosítják, akik hozták magukkal a saját konyhájukat, ez a helyzet valószínűleg a jövőben sem fog változni érdemben.

Mivel a mentaszószos birkahús kívülesik az élelmiszer, mint olyan, értelmezési tartományán, a maradék helyi takarmány gyakorlatilag vagy a brit konyha itteni verziója (a híres brit gasztronómia, ach!) vagy mindenféle déleurópai és ázsiai behatás, vagy fish and chips. Ez utóbbi, bátran mondhatjuk, hogy izéland nemzeti eledele.

A sült hal krumplival nem idegen tőlünk, erről a dunakeszi rév és persze a római part hekksütői tudnának mesélni, az ő életszínvonalukat már hatalmas összegekkel támogattuk, nem panaszkodhatnak. Itt, a zátonyon a hal pláne nem valami ritka dolog, van friss és nem is túl drága, (már amelyik) és elvben értenek is hozzá. A fisencsipsz – amit itt, jelezve a brit oroszlántól való khm, függetlenséget – sóval és borssal esznek, nem pedig ecettel, mint a dilis britek, mindennapos táplálék. Valószínűleg semmi egészséges nincs benne, ami esetleg a halban volt is, az az olajban sütéstől elmúlik, az eredmény pedig olajos, sült halfilé  (prézlimentes bundában) és sültkrumpli.

Alapvetően finom, mert a sült ha és a sült kolompér is jó kaja, de amikor ebből ikonszerű étek lesz, amelyet iparszerűen állítanak elő, akkor szenved bizonyos, hogyismondjam, indusztriális behatásokat. Mint ahogy minden magyar ért (pontosabban: jobban ért) a focihoz, úgy minden kiwi tud egy „jó” fisencsipszest. Ez nagy szó és sok esetben érdemes is hallgatni a helyi erőkre, mert soksok fisencsipszes bódéban már ázsiai a személyzet, ami általában nem tesz jót a minőségnek. (kivéve a „22-es csapdája” nevű helyet Devonportban, mondjuk) A közelünkben levő fisencsipszes pl. koreai, ami alapból nem lenne baj, csak kissé ehetetlen a panír és félkész a krumpli…

Amit most próbáltunk, az teljesen jó volt, ez a halas bolt átellenben, ahol van tékövéj, úgyhogy mi is tékeltünk övéj, itthon pedig tobzódtunk a friss sülthal és a sültkrumpli élvezetében. Most tarakihit ettünk, minden tekintetben megfelelt az elvárásoknak, de ehettünk volna vagy 6 másikféle halat is, azt sütik, amire rábök az ember.


Maga a fisencsipszevés jó móka, ahhoz tudnám hasonlítani, mikor az ember kora reggel, vaksi szemekkel bekapaszkodik a metro (korábban szikra, mégkorábban iszkra, legkorábban metro) mozi melletti henteshez és ráfordul egy pár debrecenire, friss kenyérrel és tormával. Olcsó, papírtálcás, friss, ráadásul evés közben annyi élményanyag gyűlik fel az ott velünk étkező vasutasok, mentősök, rendőrök, korai alkeszok nézegetése és hallgatása során, amiből egy szociológus lediplomázhat. Itt is hasonló a helyzet, ha nem ilyen elegáncsos helyen fisencsipsz az ember, akkor neki lehet támaszkodni a bódénak, vagy leülni egy padra és a tegnapelőtti Heraldból falatozni. Nyilván ez nem haute cuisine, a gasztronómia csúcsa, sosem lesz a fisencsipsz a bűvös szakácsban, hálistennek, ez csak egész egyszerűen jó kaja.

Ha tengerparton esszük, lépjünk át azon, hogy mi vagyunk a tápláléklánc csúcsa, dobjunk krumplit a lábunknál verekedő sirályoknak.

.

Szolgálati közlemény – komment feed

 

Úgy tűnik a verzióváltás megoldotta a döcögős komment-feed problémát, most, több párhuzamos kontroll után aszondom, hogy működik. 

Csak a böngészőm ne nyavajogna folyton az admin felületen, hogy „slow script”. Na de ez nem zavar túlzottan, a felhasználói élményt nem befolyásolja.

Feltettem próbából egy generál stat plugint is, ami ugyan remek, ellenben hiába hekkeltem ki oldalra a php-t, nem frissíti magát, csak ha én beugrok adminba és frissítem. Így sok értelme nincs, bár majd az eredményei jól fognak jönni a hamarosan várható statisztikás blogbejegyzésről. (nemsokára elérünk egy általam kijelölt határt, akkor lesz stat poszt, aztán majd a blog egyéves szülinapján januárban) Addig kéretik türelmesen várni és valahogy élni az életet anélkül, hogy pontosan tudnánk, hogy mennyi szó van egy posztban vagy a kommentekben összesen.

 

Bölcsi

 

Hosszas drukkolásunk meghozta gyümölcsét, ma felhívtak a bölcsiből (vagy oviból, mindegy), hogy felszabadult egy hely és mehet a gyerek beszokni, majd bejárni. A bölcsi kérdés azért izgalmas, mert a legtöbb ilyen intézmény napközi jelleggel működik, sok gyerek nem is mindennap jár, csak heti 2-3 alkalommal pár órára.

Az ilyen megoldás számunkra nem működik, mert ez azt jelenti, hogy itthon van a gyerek és egyikünk nem dolgozik. Mivel mindenféle engedélyünket és itt tartózkodásunkat nej melója alapozza, ezért nyilván eddig én voltam itthon a gyerekkel. Nekünk egész napos childcare kell, ami olyan, mint az otthoni bölcsi, reggel leteszi az ember a rövidlábút és délután érte megy. A két esemény között meg termel az ember egy kis GDP-t, meg bölcsirevalót.

Az ilyen egésznapos mulatság ritka is meg drága is és még sorba is kell állni érte, mert itt nincs okoskodás, ha van hely, akkor van, ha nincs, akkor nincs. Mivel a műintézményeket darab gyerekre licencelik, ahány főre van engedély, annyi lehet ott napközben, a többi meg vár a sorára, ahogy mi eddig. A jövő héten beszoktatás, ami minimum 3 nap, de mivel időnk az pont van, mindennap megyünk majd. Az utána következő héten pedig már élesben vetjük be a kiscsajt.

Azt kérte a főnéni, hogy a fontosabb kifejezéseket írjuk le magyarul is és majd meg kell tanítanom neki a pontos kiejtést, így majd az alapvető kommunikációban nem lesz olyan elveszett a gyerek. Nyilván ha magyarul (vagy ahhoz nagyon hasonlóan) megkérdezik majd tőle, hogy éhes-e, akkor legalább bólogatni tud. A főnéni szerint ez bevett gyakorlat náluk, ő 4 nyelven beszél és még oroszul, horvátul, koreaiul, szerbül is képes egrecíroztatni a kis nyavajásokat. Ehhez jön jövő héten a szép magyar nyelv is.

A bölcsi egyébként közel van, 7:45-től este hatig lehet ott raktározni a gyereket, van szabadtéri része meg beltéri része meg alvós része meg evős része és nagyon pofás az egész és nagyon kedvesnek is tűntek a smasszerok is. Többször voltunk benn, mindhármunknak szimpatikus volt a hely, ráadásul a főnéni valahol itt lakik a közelben, a zöldségesnél össze szoktunk futni. 

Na ha ez is megvan, akkor mehetek én is dolgozni, és jöhet a két fizetésből gazdálkodás. Ha meg a gyerek eléri a három éves kort, akkor asszem fog neki járni az ECE (Early Childhood Education) ami valamelyest enyhít a dolog anyagi részén, ezt az állam adja 3-5 éves korig, ennek majd alaposan utánajárunk, ha eljön az ideje, egyelőre az a lényeg, hogy végre járhat bölcsibe a lányunk.

 

.