Christchurch – újabb földrengés

Újabb erős földmozgás történt tegnap Christchurch közelében. A tavaly szeptemberi komoly rengést és az utórengéseket követően még mindig nem állt teljesen helyre a város, ám a mostani rengés már nem csak további anyagi károkat okozott, ezúttal sajnos sokan meghaltak. A városban rendkívüli állapot van.

A kedd koradélután bekövetkező, 6.3 erősségű rengés epicentruma csupán öt km mélységben volt, Lytteltonhoz közel, és hiába volt kisebb erejű a rengés, sokkal nagyobb károkat okozott, mint a szeptemberi. Az emberek nem otthon aludtak a könnyűszerkezetű házaikban, hanem a nagyrészük a munkahelyén volt vagy az ebédidőjét töltötte.

Egyelőre a rendőrség szerint a halottak száma 75, de még vagy háromszáz embert keresnek. A város nagyrészén a rengés után megszűnt az áramszolgáltatás, a vízvezeték- és csatornarendszer sérülései miatt a késő este érkező eső és az utcákra folyó víz nagy területeket öntött el, tovább nehezítve az amúgy is sérült úthálózaton a közlekedést.

A belváros épületeiben súlyos károk keletkeztek, a Pyne Guild Corp. épülete összeomlott, súlyosan megsérültek a kőből és téglából épült történelmi épületek (majdnem minden templom) ideértve a város katedrálisát is, (ilyen volt) amelynek leomlott a tornya. A CTV épülete részben összeomlott, a maradék viszont kigyulladt.

Az utcák feletti árnyékolás majdnem mindenhol leomlott, maga alá temetve sokakat, a kidőlő homlokzatok járművekre és járókelőkre estek. A repteret lezárták (az újság szerint az irányítótorony leomlott) és kiürítették, ahogy a kórházat is evakuálták, a súlyos eseteket már tegnap délután elkezdték északra szállítani, ez most is folyamatban van. A reptér ma délutánra újra működőképes lesz, kora délután elkezdik feldolgozni a kiesett járatokat.

A rendőrség és a polgári védelem mellé este megérkezett a véderő is, a légierő az északi szigetről szállított minden elérhető search and rescue embert (és kutyát) a helyszínre. Akik nem tudtak hazamenni vagy sérüléseket szenvedtek, azoknak táborokat állítottak fel a parkokban, ahol kaptak ételt, orvosi ellátást és szárazon átvészelhették az éjszakát.

Nem csak Chch-ben vannak komoly károk, Lyttelton is súlyosan károsodott, a Chch-Lyttelton alagút le van zárva, a kikötő állapotának felmérése még zajlik, az épületekben komoly károk keletkeztek. Az úthálózat sok helyen sziklaomlás és földcsuszamlás miatt járhatatlan, a kommunikációs vonalak helyreállítása folyamatban van, az áramszolgáltatás remélhetőleg még a mai napon visszaáll a város kb. 80%-án.

A délutáni földrengést még sok további kisebb rengés követte, amelyekből 11 erőssége meghaladta a 4-es értéket. A mentőegységek egész éjjel dolgoztak és ajtóról ajtóra haladva keresték a túlélőket, akik a sérült vagy leomlott épületekben vagy járművekben rekedtek.

300 ausztrál rendőr van úton, hogy segítse a helyiek munkáját, ezen felül Tajvanról, Japánból, Angliából és az USÁból is érkeznek mentésben tapasztalt segéderők. A miniszterelnök kihirdette a rendkívüli állapotot, ami feljogosítja a kormányzatot, hogy minden szükséges eszközt felhasználjon amit csak akar.

A földrengésekről és az ország geológiájáról itt olvashattok, a polgári védelem tájékoztatója itt található (RSS), Environment Canterbury friss helyi infókkal, Google person finder, Google Crisis Response, interaktív földrengéslog, visszanézhető mikor, hol, mi történt. Előtte-utána galéria.

3 hozzászólás “Christchurch – újabb földrengés” bejegyzéshez

  1. Komolyan aggódtam már értetek, jártam itt tegnap, láttam, mások is aggódnak!
    Most már jó! Írtál.
    Együttérzésem.

  2. uhh, csak az utórengések is olyan erősek voltak, mnit amit mi itt átéltünk pár hete. A vicc, hogy itt ez volt a legerősebb az elmúlt 25 évben….

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.