Már egy hete itthon van velünk a mégrövidebblábú, tök érdekes, fárasztó és szórakoztató hét volt.
Zéró Landolás
Miután a Zéró Célpontot hétfőn elértük, már csak arra vártunk, hogy hazaengedjék a csajokat a kórházból. Még a nap is kisütött: Kiwi a házban.
The kiwi has landed
Nyolcadik hó nyolcadikán, este fél nyolckor megdupláztuk a szerkesztőségi gyermekszámot.
Uniformizált gyermek
Múlt hét végén elsőszülöttünk betöltötte az ötödik életévét, amivel egyszerre két dolog is történt, kidobták a oviból de bedobtuk az iskolába.
úszunk
Az a tanuszoda, ahol a gyermek tanulja, hogy hogyan kell megküzdeni az elemekkel, vasárnaponként hagyja, hogy a szülők is bohóckodjanak a leszármazottakkal. Ezen felbuzdulva megint meglátogattuk a műintézetet és ott kedélyes pancsolásban vettünk részt. Leszámítva, hogy a gyermeknek szembesülnie kellett azza, hogy a medencét orvul lejtősre épülték, és így az egyik fele 80 centi, ám a másik egy méter, (száj a vízvonal alatt!) kiválóan mulattunk.
Ez most jobbára tökökről szól
Tegnap közegészségügyi okokból otthon maradtam, hogy a gyeremekemre vigyázzak, aki nem mehet a bölcsibe, mert szimptómákat mutatott. Csak kicsit mutatta, de ez elég volt a karakán bölcsinéninek, hogy egy napra hazarendelje a kölköt. Életképek. Meg leves.