Kiwi ikonok – New Zealand Post

 

Az izélandi posta története a régmúlt homályába vész. Valójában annyira nem igaz a hangzatos frázis, a fehér emberrel súlyosbított izéland nem is régi dolog. Ahogy az szigeteken szokás, az első küldeménykezelők azok a hajósok voltak, akik ide-oda csámborogtak az óhaza és a zátony között. Ebben a formában bálnászok, misszionáriusok, kereskedők vettek fel a hajóra küldeményeket és jó esetben haza is értek vele.

az 1830-as években az ausztráliai New South Wales főpostamestere néhány Bay of Island-i kereskedőt hatalmazott fel a küldemények továbbításával. Ne feledjük, hogy britekről van szó, akik a posta dolgot nagyon is komolyan vették, amióta csak létezik. 

1840-ben megnyílt az első hivatalos újzélandi postahivatal Kororareka-ban, amikor  Hobson kapitány, a frissen kinevezett kormányzó-hadnagy megérkezett Bay of Islandre, ő nevezte ki Williapm Clayton Hayes-t főpostamesterré. Hat hónapon belül kirúgták, hogy a lába sem érte a földet, ezelatt a hat hónap alatt ugyanis egész egyszerűen nem józanodott ki. Ezért még briteket sem rúgnak ki, viszont merevrészegen képtelen volt a küldeményekre is időt szakítani, így kettős elsőséget is szerzett a zátony történetében, ő lett az első postamester és az első közszolga akit megbüntettek. (a képen cpt. Hobson)

Postaszempontból mozgalmas időszak kezdődött, 1841-ben Újzéland független koronabirtok lett, (New South Walestől független, teccikérteni) ezt követően A brit kincstár, oda se bagózva Hobson kapitány szépséges postahivatalára, a sziget postaforgalmát a Brit Posta ellenőrzése alá vonta. Ez is eltartott vagy másfél évig (gondoljunk csak bele, hogy egy üzenetváltás mennyi időt vehetett igénybe akkoriban) és csupán 1850-ig tartott, amikor az ellenőrzés visszakerült a helyhatóság kezébe.

Az akkori izélandiak egyre fontosabbnak gondolták a postát, nem lévén más kommunikációs lehetőség, és egyre nagyobb igény mutatkozott a belföldi kézbesítésre is. Meglehetősen kevéssé volt akkoriban bátorságos postásnak lenni, részben a sziget földrajzi adottságai, részben a maori-fehérember és maori-maori háborúknak köszönhetően. A belföldi küldeményeket továbbra is a hajósok vitték magukkal és finoman szólva sem voltak túl hatékonyak. Időközben beindult egy havi postajárat Sydney-be, ahol átkerültek a rendszeres Londoni viszonylatra, úgyhogy végül is kiforrta magát az Újzéland-London rendszeres postaforgalom.

1856-ban született meg a helyi postatörvény, rá két évre a postahivatalokról szóló, amely az egyes területeken jogot biztosított a saját postahivatalok felállítására, bár a kormányzat továbbra is kézben tartotta a tengerentúli levelezést. Ugyanezen törvény csinált a postából önálló kormányzati szervezetet, élén az Országos Főpostamesterrel.

Az 1860-as évek végére lendült fel a postaforgalom, a levélküldemények mellett megjelent a csomagkézbesítés, és ami még fontosabb, megszületett a Postatakarék Bank és vele a pénzküldemények lehetősége. A Déli Szigeten felfedezett arany, és az egyre jelentékenyebb út-, és vasúthálózat, a szervezetté váló bevándorlás (bevándoroltatás) komoly svungot adott a posta fejlődésének, a kommunikáció egyre fontosabb lett. 1880-ra, több, mint 850 postahivatal állt a lakosság rendelkezésére, 1881-ben, amikor a kormányzat Villanyos Távíró hivatala egyesült a Postával, később ebből lett a modern Újzélandi Posta.

A villámgyors fejlődés következtében a posta élénk forgalommal és több, mint ezerhétszáz postahivatallal lépett be a huszadik századba. Mivel együtt volt a posta, a takarékbank és a telefon, a postából intézmény lett. Mivel a népek akartak telefont otthonra is, és volt képük légiposta után vágyakozni, a postának biztosítva volt a jövője. 

A posta lett a társadalom közepe, a hagyományos postai szolgáltatások mellett szinte mindent a postán lehetett elintézni, képzeljünk el egy olyan okmányirodát, ahol postásszerkóban üldögélnek a kívánságteljesítő angyalkák. Nem csak feladta az ember a levelét, hanem a postán tudott bekerülni a születési, házassági és halálozási anyakönyvbe, meg tudta hosszabbítani a halászati engedélyét, autója licenszét, hozzájutott a nyugdíjához, feliratkozhatott szavazni, befizethette a tévédíját. A posta lett az ország pedellusa, még az időjárási adatokat is a postahivatalok jelentették a Meteorológiai Hivatalnak, sőt, a postamesternek jogában állt összeesketni az embereket. Tessék kapaszkodni, az ötvenes évekről beszélünk!

A hatvanas és hetvenes évek még komolyabb előrelépést hoztak, a küldemények mennyisége minden képzeletet felülmúlt, be is kellett szerezni a sziget első mechanikus levélválogató berendezését, ami magával hozta a postai címek egységesítésének igényét. Tömeges küldeményt csak úgy lehet leválogatni, ha nem úgy címez a kedves polgár, hogy „Wiliamséknak, Pictonban, a malom melletti házba”. A küldeménykezelés alfája és omegája az irányítószám is előkerült, de mindezek ellenére a posta kezdett nem jól működni.

A nyolcvanas években egyre komolyabb problémává nőtte ki magát a három különböző, de együtt üzemeltetett szolgáltatás (posta/bank/telefon), a szervezet már képtelen volt hatékonyan kiszolgálni az ügyfelek igényeit és komoly politikai és üzleti nyomás kezdett a postára nehezedni, ekkor a küldeményekel foglalkozó ágazat már évi húszmillió dolláros veszteséggel küszködött. 1985-ben Jonathan Hunt, az országos főpostamester elrendelt egy teljes szervezeti és irányítási felülvizsgálatot. A Mason-Morris jelentés egy évvel később rámutatott, hogy a három ágazatnak a jövőben három különböző, egymástól függetlenül működő állami cégként kell tovább működnie.

1987 április elsejével lett az intézményből 3 piaci szereplő, A Post Bank, a Telecom és a New Zealand Post. Az Állami Vállalatokról szóló 1986-os törvény sok egyéb mellett azt mondja, hogy a postának sikeres üzletként kell működnie, gazdaságosan, piaci versenykörnyezetben, legalább olyan hatékonysággal, mint a nem állami versenytársak, legyen a posta jó munkáltató és legyen neki társadalmi felelőssége. 1989-ben született egy magállapodás a posta és az állam között, amely rekació a postapiaci versenyhelyzet változásaira, ez gyakorlatilag arról szól, hogy a New Zealand Post minden körülmények között legyen általános postapiaci szolgáltató minden újzélandi számára.

1998 április elsején az új postatörvény 150 év után megszüntette az állami posta monopóliumát, a postai szolgáltatások piaca szabad és versenyszellemű lett. A dereguláció óta boldog-boldogtalan nyújthat postai (kézbesítési) szolgáltatást a neki tetsző áron és minőségben, feltéve, ha regisztrálja magát a gazdasági minisztéruimban, mint postai szolgáltató. Jelenleg több, mint 25 cég nyújt ilyen szolgáltatást, közülük csak egy a New Zealand Post.

A posta nem ült a babérjain, a szabadpiaci szerepléstől nem omlott össze, csak azért mert az állam a gazdája, 1989 őszén beindította a futárszszegmensben (CourierPost) a Track and Trace (küldeménykövetés) szolgáltatást, egy évre rá saját légitársaságot hozott létre (Airpost) az újzélandi Airworks céggel közösen, ’92-ben beüzemelték az első OCR feldolgozókat, ’94-ben a posta lett az „év cége”, ’95-ben eltörölték a vidéki felárat, a sima levél kézbesítési díját pedig csökkentették, ’96-ban az „ingyenlevél napján” július elsején 6.7 millió levelet kézbesítettek, ’97-ben minden postahivatal megszerezte az ISO9000 minősítést és megkezdődött a PostLink II, egy EFTPOS-sal integrált számítógépes rendszer telepítése, 2000-ben a posta megvásárolta az Ausztrál Couriers Please futárszolgálatot, 2001-ben 95,7%-os időbenkézebsítési-hatékonyságot ért el és Üzleti Etika díjat nyert, 2002-ban beindult a KiwiBank, 211 postafiókban vált elérhetővé banki szolgáltatás, 2004-re az ügyfelek száma elérte a 250000-t, 2006-ban bevezetik a négyszámjegyű irányítószámot és 80 millió dollárt költenek új küldeményfeldolgozó rendszer telepítésére és kibocsájtják újzéland első braille-írásos bélyegét, 2007-ben megépül az első, környezettudatos tervezésű és építésű postahivatal Waikatoban, a CourierPost bevezeti a FlyBuy pontokat a feladóknak, és a posta 70 millió dolláros nyereséggel zárja az évet.

Nekem egyszerű bevándorlónak már az is érdekes látvány, hogy egy posta működik, nem sok vidám hazai tapasztalatom van. Itt a posta nemcsak, hogy működik, hanem jól működik, gyors és nem drága, használja is a nép. Tud a posta még valamit, amihez hozzá se tudtunk szokni otthon, mégpedig azt, hogy elenyésző a sorbanállás. Gyorsan dolgoznak. Mi már intéztünk postán autóátírást, adószámigénylést, levél és csomagfeladást, minden simán és könnyen ment. Nincsenek külön ablakok, bármilyen igényeddel bármelyik postanénihez mehetsz. Arról nem is beszélve, hogy egy képeslap feladása magyarországra másfél dollár, egy A4-es buborékos borítékot elvisznek 10 nap alatt 12,60-ért. Küldtem egy dobozt is (van mindenféle klassz papírdobozuk) az is 300 gramm körül volt, a két kézbesítési opció pedig 24nap/11dollárért vagy 10 nap/12 dollárért, fura. Kérdés, hogy odaérnek-e, mindkettőt magyarországra küldtem. Gyanítom, ha nem, akkor nem az NZ Post lesz a hunyó.

Persze nem elhanyagolható, hogy a trademe című webes zsibvásár micsoda fellendülést hozott a küldeményiparban, szinte a teljes lakosság ész nélkül trédmízik, adveszcserél és persze postán és futárral küldözgeti a cuccokat. Ettől nem csak a trademe kitalálója lett csilliomos, hanem a postaforgalomnak is jót tesz. 

A posta egyébként kiváló internetes arculattal is rendelkezik, wan webshop, és külön törődnek a gyűjtőkkel, akik bélyeget vagy egyéb postai izéket szeretnek felhalmozni. A friss gyűjtenivalókról alapos infót kap a dolgozó, hogy tudja mit vesz. A kedvencem, amelynek a plakátját meg is vásároltam egy ABC-bélyegsor, From A to Z of New Zealand címmel. A betűk mindegyike egy helyi jellegzetességet képvisel, büszkén és némi egészséges humorral.

 

.

 

további adószám kálvária

 

Mivel, mint írtam, az adószám-igénylésemet visszadobta az adóhivatal, újra neki kellett futnom a dolognak. Visszafáradtam a postára, ahol a postanéni alaposan átnézte a beadott papírokat, majd hosszas tanakodás után arra a meglátásra jutott, hogy én nem is kaphatok adószámot.

Az adószámigényléshez szükséges egy darab A kategóriájú dokumentum és egy B kategóriájú dokument. Hogy melyik micsoda, azt az alábbi lista alapján lehet eldönteni. Az elutasítás indoklásában az állt, hogy a B kat. doksim nem felelt meg. Ez volt az ominózus francia nyelvű másolat, amit én se fogadnék el.

A trükk ott van, hogy az adószám igénylő nyomtatványról, ahol fel van sorolva, hogy milyen doksik jók A-nak és B-nek, hiányzik a B-ből a legutolsó két lehetőség, amely így szól az adóhivatal veboldalán:

 

  • – International Drivers’ Permit (issued by a member country of the UN Convention on Road Traffic)
  • – Overseas Drivers’ Licence (accompanied by an English translation completed by an LTNZ authorised translator, if not already in English)
(nemzeközi jogsi, ha azt az ENSZ útügyi egyezményt aláíró ország bocsájtotta ki vagy külföldi jogsi, vagy annak hiteles fordítása, ha nem angolul van)
Nomost a mi nemzetközi jogsink (az a lapozgatós szörnyűség, amit kézzel töltött ki Piroska a központi okmányirodában) ugyebár angolul van, tehát nem kell fordítgatni és arcképes. A néni nem hitte el nekem, hogy kaphatok adószámot, hiszen fenti két hiányzó pontot ő nem látta a papíron, azoknak a pontoknak amelyek szerepelnek, na azokból egyiknek se felelek meg. Mondtam, hogy nejecske ugyanerre a doksira, mint B-kategóriás izére simán kapott adószámot, de nem hatotta meg.
Viszont ez itt újzéland, a nénit szépen megkérve lemásolta nekem a nemzetközi jogsi angol oldalát, majd visszaküldte az egészet az adóhivatalnak, bár váltig állította, hogy nem fogok adószámot kapni és megígértette velem, hogy ha visszaküldik a papírokat, akkor békén hagyom. Nyilván megígértem, mibe kerül az nekem, másrészt meg is vagyok győződve, hogy kapok adószámot, csakúgy mint nejem.

Hétfő – az elméleti Té minusz egy

Hétvégén kicsiszoltuk a beadandó cuccokat, ma reggel pedig már hajnalban a fotónyomtatós embernél kopogtattunk. Nyolc és fél dollárokért kinyomtatott nekünk tizenvalahány képet. Mondta, hogy kábé húsz perc, mondtuk, hogy két óra, amire nagyott nézett, de meg voltunk beszélve világvégén egy nénivel, aki nagyon kedves, főleg malájnak tűnt viszont elköltözik a zátonyról és szabadulna a bútortól. Mi meg vennénk…

Némi kavargás és pár visszafordulás után csak megleltük a néni házát, amit éppen árul, benne a nénivel. Nagyon jókedélyű asszonyság, és nagyon lelkes, hogy kap valami pénzt a bútorokért, mindent körbemutogatott, mi meg bólogattunk. Aztán jött el gyémántkutya napja, ahogy a Con Airban elhangzik, meghánytuk vetettük a nejjel, hogy mit kéne hazaszólítani a szettből és nekiálltam alkudozni a nénivel. 

Közben megérkezett Réka is, úgyhogy ő meg a nej meg a két gyerek beszáégettek meg játszottak, mi pedig fél órán keresztül alkudoztunk a holmikra. Szerencsére az ázsiai emberek is imádnak alkudni, nem csak én, így két különböző módszer (levante vs. távolkelet) alkalmazásával igyekeztük megtalálni a közös pontot. Roppant élvezetes volt, legalábbis a nénivel mi nagyon jól mulattunk, ennek eredményeképpen lesz egy bútorunk aminek nem tudom a nevét de jól néz ki, két komódunk (tallboy meg egy kicsi) két éjjeliszekrényünk és egy bazi nagy tükrünk, ami nem kéne igazából, de benne van a szettben. (egy teljes hálószószobát vettem, ágy nélkül, mert ágyunk az van remek) Meg két kis polc könyveknek meg még kettő a gyerekkellékeknek. 

Ha sikerül, akkor sikerül olcsón megvenni egy príma kis szárítógépet is (modern, keveset fogyasztós), de a mosógépe nem tetszett, úgyhogy, ha külön eladja, akkor megvesszük. Két éves, hibátlan szépség, mint a lányom, csak sokkal olcsóbb 🙂 Sajnos a javakhoz csak egy hónap múlva férhetünk hozzá, de felfér egy utánfutóra az egész és csak egy helyre kell menni, szóval egyelőre jó boltnak tűnik. Még trédmízünk kanapékat meg étkezőt és akkor kész vagyunk. Ja, nem, még mosógépet is kell venni… szintén trademe lesz. A nénitől még kaptunk egy kis üveg Stolichnaya vodkát, úgyis kidobta volna, mégicsak otthoni ízek 🙂 Ki is kell vegyem a kesztyűtartóból 🙂 Genuine Russian Vodka from Malaysian Duty Free! Ezen felül leánygyeremekünk szerelembe esett a néni kisebbik gyerekének rózsaszín biciklijével, úgyhogy azt OTC ügylet keretében 10 dollárért azonal behúztuk a családi kincstárba. Rózsaszín kosárka, rózsaszín hínár a kormányvégekről, halványkék váz, rózsaszín kerekek. Atom. Most a nappaliban van, a gyerek felmászik rá, majd eldől vele „apa segíts!” én felállítom a cangát, a gyerek felmászik rá… Szerintem 1-2 hónap múlva pont klassz lesz. Addigra meg az idő is jobb lesz, úgyhogy mehetünk cangázni 🙂

Na ezek után hazahajtottunk a felhőszakadásban (most meg süt a nap, mint a bolond) felmarkoltuk a fotókat és mentünk a postára feladni a cuccost a bevándorlásnak. A postán van egy polc, ahonnan a proletár csak elveszi a borítékokat és a kasszánál később bevallja. Kicsit idegesek voltunk már, meg éhesek, úgyhogy amikor feladtuk a követhető, ajánlott pakkot amiben benne volt, a 3 nagy boríték, én megfeledkeztem róla, hogy ezt megemlítsem a postásnéninek, úgyhogy csak miután kijöttünk a postáról szólt Kata, hogy ugye kifizettük a borítékokat is? Mondom perszehogy, hát a néni csak felszámolta… megnézem a számlát, semmi boríték, uccu vissza, mondom a néninek, hogy amit a előbb feladtunk abban volt háromszor nyolcvan cent boríték és nem szóltam, mea klumpa, vessenek a mókusok elé, lesz, mi lesz, itt vagyok. Nagyot nézett, és nem értette, úgyhogy elmagyaráztam neki, hogy véletlenül elcsentük a borítékot, pedig nem akartuk. Mosolygott, mondta, hogy köszöni az őszinteséget és elvett 2.40-et, szép napot kívánt és mindenki boldog. Egész a kocsiig azon rötyögtünk, hogy milyen ország, ahol nem lopnak el egy-sok borítékot, amikor kutya se figyeli… otthon meg minden üveg mögött van és néha még az üveg is eltűnik!

Na, miután a papírok útban vannak, bennük a jövőnk, ezt gondoltuk megünnepeljük valami finommal, úgyhogy beballagtunk a sushigyárba és finom lazacos-avokádós és csirke-avokádós sushikat emeltünk magunkhoz. Ez az a hely, ahol legutóbb a kedves japán bácsi elütött valamit és 6 dollárt fizettünk az egész pakkért. Most nem, most résen volt, teljes árat csengettünk, itthon pedig jól belakmároztunk.

 

 

Az már csak hab a tortán, hogy az alábi email várt a mélboxomban:

We have received a target date of the 2008-06-27 (YYYY-MM-DD) for your broadband service order.

Once the order has been completed we will send you a second email informing you that the work is done.

Best Regards,
The Orcon Team

Elvileg 27.-én jön a színes, szélesvásznú internet 🙂

 

 

 

két kép

Csak két képet szeretnék megmutatni, az egyiket azért, mert azonnali és heves pavlovi reakciót váltott ki belőlem, vajon miért?

patika

 

A másik az kicsit más, bementünk a postára elintézni ezt-azt (külön posztot érdemel, hogy mi mindent lehet a postán elintézni) és ez egy szimpla virágágyás a takapunai posta előtt. Ez a nej kedvenc virága, itt meg télen (igen, most zimankós tél van éccaka 14 fok) úgy nő az utcán, mint a dudva.

 

virág