Muzik – január

Hosszas tépelődés után, ismét egy kis kitérő a komolyzene világába.

Az évet erős felütéssel keztem, napok óta filózom, hogy a központi muzsikaellátó kínálatából mit is válasszak. Végül arra jutottam, hogy az iparági elemzőknek elhiszem amit mondanak, és a szerkesztőségi ajánlóból kipöcköltem két dolgot, ami igazából négy lemez, és négy óra muzsika.

Az első egy sorozat kiváló darabja, egy Paul Lewis nevű úriember szökött be a stúdióba és amíg senki nem figyelt, addig Beethoven zongoraszonátákat játszott. Közös szerencsénkre be volt kapcsolva a mambómagnó, úgyhogy három albumnyi dúrok és mollok vésődtek fel a szalagra. Érdekes, hogy a szerkesztők a sorozat nem minden elemét tartják ajánlásra méltónak, de majd kifigyelem, hogy ez mitől lehet.

paullewis

A másik korongon a Russian National Orchestra adja elő Musszorgszkíj: Egy kiállítás képei című művét meg némi extrákat ugyanattól a szerzőtől. Remélem jó lesz, ezt régebben szerettem, arra határozottan emlékszem. Lehet, hogy leszedem ugyanezt a művet a Londoni Szimfonikusok által előadva is és összevetem, hogy hova költöznék inkább, Moszkvába, vagy Londonba…

picturesatanexhibition