Tino Rangatiratanga – új zászló a hídon

A Tino Rangatiatanga a maori nemzeti lobogó mát többször volt téma a blogon, először helyi zászlóügyi írásomban, majd a Waitangi nap  kapcsán, és a választások után is. A lobogó, mint a maori nemzet jelképe most új státuszba lépett, megtalálta a helyét az ország hivatalos lobogója mellett.

rangatiratanga

A miniszterelnök és a maori ügyek minisztere, Pita Sharples ma bejelentette, hogy a Maori Nemzeti Lobogót is felvonják a Waitangi Nap alkalmával a Harbour Bridgen, a hivatalos új-zélandi lobogó mellé. Ez nagy előrelépés, mert a korábbi viták és kormányzati politikai ravaszkodás után, a maroik végül kitalálták, hogy ez legyen a nemzeti lobogójuk, és készen állnak arra, hogy felvonják a Korona zászlaja mellé, ezzel is szimbolizálva a Waitangi-szerződést aláíró feleket.

Miután a maorik magukban eldöntötték, megszavazták, hogy a Tino Rangatiratanga képviseli az összmaoriságot, vagyis megszületett a nemzeti lobogó, olyan nyolcvan százalékos támogatás mellett. Ezen felbuzdulva, a kormányzat elfogadta a maorik képviselőinek közös javaslatát, hogy az állam születésnapján, a fekete-fehér-vörös lobogót is kitűzik a Hídra és a kormányzati épületekre.

A bejelentés szerint a maori zászló nem váltja fel az új-zélandit, hanem együtt szerepelnek, az új-zélandi lobogó státuszában nem történik változás. Pita Sharples szerint a maori zászló egyszerre fejezi ki, hogy a maorik a tangata whenua (őslakosok), szerepüket az ország életében és a maori-pakeha együttműködést, amely során Új-Zélanddá nőtte ki magát a Waitangi szerződés.

A Te Puni Kōkiri (Maoriügyi Minisztérium) és a Ministry of Culture and Heritiage (Kultuszminisztérium) együtt fog kiadni a héten egy, a maori zászló alkalmazásával kapcsolatos irányelvgyűjteményt, amely rendelkezik a használatról és a két zászló együttes alkalmazásának lehetőségeiről.

12 hozzászólás “Tino Rangatiratanga – új zászló a hídon” bejegyzéshez

  1. Akkor lesz meg ujabb utlevel ilyen zaszloval? Vagy az utlevelen semmilyen zaszlo nincs?

  2. Nem a boritora gondoltam, hanem a lapokra. Ha tudnek, akkor most beszaladnek megnezni:-)

  3. Tetszik ez a fajta hozzáállás. Kitalálunk valamit, mint „kisebbség”, erre a „többség” azt mondja, hogy „oké, tegyétek, hisz nincs benne semmi rossz!” és teszik is pikk-pakk 🙂

  4. herrbakos, valójában az a többség nem aza többség akire gondolsz. helyesen úgy szól a mondatod, hogy kitalálunk valamit, mint kisebbség, erre a többség aszondja, hogy tán döntsétek el otthon magatokban ti kisebbség, hogy mit is akartok, majd a kisebbség nagyobb része egyvalamire voksol és az eredményt odatolják a többségnek, hogy na ez az, amire a többség aszondja, hogy let’s boogie 🙂

    A többség (vagyishát a kormány) csele az volt, hogy az egész kérdést lepöckölte az országos napirendről, vissza maorifalvára, ami optikailag kiváló húzás, hiszen ugye a többség nem akar a kisebbség helytt dönteni, van önrendelkezés meg minden, tudván, hogy elszöszölnek az emberevők sokat, mire lesz megoldás. Aztán lesz megoldás, majd újabb önfényező optikai húzás, hogy „hát persze!” felkiáltással keblükre ölelik az ötletet, mintha a kisebbség most elért volna valamit. (egy napon lengedezhet a zászló)

  5. pappito, világosodik már a dolog. Itthonról egyenlőre próbáljuk (azt hiszem ez egy nem rossz első lépés) megérteni az ott történő eseményeket a weben elérhető számos felület segítségével,(és számunkra ide tartozik a pappito.com is) de nyilván, ha nap-mint nap abban a közegben élünk akkor fogunk majd csak igazán szerves része lenni mindannak, aminek részévé kell, hogy váljunk.
    Egyenlőre tetszik, hogy másképp is működik a demokrácia.

  6. megtisztelő, hogy az én véleményem is segít kicsit. persze én nem irom meg, hogy árnyalt ez a kép meglehetősen, van aki szerint a maorik változatos igényeit vissza kéne szorítani kicsit, mert nem könnyű összeegyeztetni a modern államgépet a kőkorszaki elvekkel, de van olyan is, aki ezzel nem ért egyet. az biztosan igaz, hogy a maorik kiváló zsarolási pozícióból (a labour kormány idején bezony abban voltak, profitáltak is belőle szépen) most igen kevéssé tudnak komoly dolgokban érdeket érvényesíteni, hiszen benne vannak a kormánykoalícióban és most belülről nem ugyanaz a helyzetük. ráadásul a válság miatt nem is jut annyi pénz, mint eddig, oda van a szufficites költségvetés is.

    ami biztosan jó, még hosszabb idő után is, hogy a belpolitika akkor sem vérfürdő, ha beszólogatnak is egymásnak a janik

  7. Nekem nagyon tetszik, bár a silver fern véleményem szerint az überallesz kategória – azzal az útlevéllel a világ legszebb okmányát alkották meg.

  8. az útlevél tényleg nagyon baba, szép is, kiwi is, és még csak nem is erőltetetten izzadtságszagú önazonosságkeresés.

    a TR meg klafa zászló, tényleg szép, a hasznosságáról pedig megoszlanak a vélemények, az sosem jó, ha egy közösnek vélt szimbólum nem konszenzusos.

    Erős érv ellene, hogy a jelenlegi NZ flag az pont minden NZ embert lefed és jelképez, minek egy kisebbségnek külön másik? Mármint, hogy megosztó a kitűzése.

    Szerrintem a jelenlegi helyett kellene egy másik zászló, amelyben (amelyen?) reprezentálva lehetne a maori vonatkozás is, a brit gyökerek is és a kiwi identitás, amely a fenti kettőből lett. De hát engem meg se kérdeztek 🙂

  9. Szerintem le kellene cserelni a hivatalos zaszlot egy fekete alapon harom pafranylevelre: egy piros, egy feher, egy zold.
    Csába britt gyokerekkel. Elvegre egyre tobb itt a magyar.
    Sot, ha kell tobb, meg hozunk egy embert.

  10. ha már pirosfehérzöld a három levél, akkor középre jöhet a kossuthcimer is. meg gazdag aranyozás.

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.