adószám

 

Adószám nélkül nem lehet munkát vállalni, illetve legálisan fizetést kapni. A régi jó móka, hogy az ember interneten kér egy adószámot az már nem van, helyette be kell tolni a biciklit a postára, ahol egy néni ad egy űrapot, amire rá kell írni a nevet-címet, mellékelni két igazolványt, amiből az egyik az útlevél.(benne a permittel) Innentől számítva 10 nap, mondják a tájékozottak.

Nejecskének már régen megcsináltuk, ellenben még nem érkezett meg semmi, nekem azután adtuk be, hogy megkérezett az útlevelem. Egészen pontosan készíttettem fénymásolatot az útlevél adatlapjáról meg a permites részről, a nemzetközi jogsimról és mosolyogva beballagtam a postára.

Az első hiba az volt, hogy kicsit fátyolos szemű fénymásolólány munkáját nem ellenőriztem, gondoltam, ha egy másolandó oldalnál kinyitott igazolványt a kezibe kap, akkor ráteszi az üveglapra és nyomja a zöldgombot. Tegye fel a kezét, aki szerint ellapozta és a francia résznél kinyitva másolta le? Köszönöm, nyert. Na ezt nem csekkoltam.

A postán a néni alaposan megnézi az igazolványt, hogy én vagyok-e én, bepötyögi az adatokat a masinába, csatolja a másolatokat és már megyen is a dolog. Igazság szerint a postanéni az aki igazolja, hogy a cucc hiteles, a másolatok azok, mint az eredetiek. Néninek se tűnt fel, hogy a francia szöveg nem lesz jó, úgyhogy mosolygott és adta az elismervényt.

Ma a postaládában fogadott egy levél az adóhivataltól, amely cellux-al volt leragasztva, kicsit viharvert volt és benne lapult az egész pakk, amit beadtam, mellette egy levél, hogy sajnos nem tudják elfogadni az adószám igénylésemet, mert a B kategóriájú dokument nem tetszik. Hosszas gondolkodás és fénymásolatnézegetés után jutottam arra a következtetésre, hogy az lehetett a baj, hogy nem ángolul van írva, hogy vezethetek… 

Az persze rejtély, hogy az állam által kiállított munkavállalási engedély (amihez mindenfélét kellett igazolni, hogy én vagyok-e én) miért nem volt elegendő ahhoz, hogy adjanak egy adószámot, amivel adót fizethetek, de hát aki magyar hivatalokon edződött, annak a szeme se rebben ilyesmitől. Hétfőn újravesszük. 

A másik nagy kérdés, hogy vajon hol lehet a nejem kérelme, amitől a fizetése függ, (mármint, hogy nem tudnak addig fizetést utalni neki amíg nincs adószáma) amit már 10 napon túl gyógyulóan adtunk be?

Hivatalok hivatala – végkifejlet

 

No,hát megvan. Kézben. Benne a szép, burgundivörös e-passport okmányomban. A nyüves futár varázsolt valamit, mert a csomag tracking számát befirkáltam a posta trackolós oldalán, és aszondja, hogy 7:01-kor ő kézbesítette, a szignó a nevem kis helyesírási hibával.

A szomszéd hozta át, hogy szerinte ez fontos lehet, de ott volt a postaládában, hogy nem én vagyok-e a címzett? Mondok dehogynem, erre vártam már mióta.

A gyerekéről semmi hír, nyilván azt másik osztály csinálja, vagy nemtom, egyelőre fogalmunk sincs.

 

 

 

Hivatalok hivatala

 

Ez a bevándorlós hivatal nagyon jópofa és üffélbarát, mondjuk nyilván megengedhetik maguknak, végül is nem ők akarnak belénk vándorolni. Meg aztán, a hivatal, az hivatal, nincs menekvés. Már az is jópofa kaland volt, hogy visszaküldték az egész miskulanciát amikor nem jutotak a kis pénzükhoz, sebaj. Viszont valami szisztémájuk van, amitől az ember online tudja követni a kérelmével kapcsolatos eseményeket.

Elvileg.

Mi mindenhova írtunk email címet a beadványra, hogy nehogy lemaradjunk valamiről, ettől függetlenül a nej egy fia ímél nem sok annyit sem kapott, se sms-t, a gyerek csak sms-t, én viszont kaptam helyettük is, raklapszám mindkettőből. Az elv remek, „onlájn követhetőség”. Ez teoretice azt jelentené, hogy az egyszeri bevándorló kap egy levelet, az abban levő pinkóddal regisztrál és már látja is, ahogy a szorgos kezek tologatják az aktáját. Esetünkben pont az a versenyző nem kapott, akinek a munkavállalási engedélye az alapja a másik engedélyeknek.

Gyakorlatban kicsit másképp néz ki, ugyanis szemmel láthatóan soksok független rendszer van összefésülve, amitől a kimeneti oldal kicsit szokatlanná válik. Picit olyan érzésem volt, mint amikor egymás alá rendelt magyar hivatalok próbálnak közös informatikai rendszerhez kapcsolódni, de mind csak a saját szisztémájára esküszik, úgyhogy két hivatal közé kell vagy húsz interfészt íratni, amelyek hibái álatlában összeadódnak, végeredményben meg át tudja faxolni Marika az adatokat, ha szépen kéri az ember.

Itt a bevándorlós hivatal több módon is tartja az emberrel a kapcsolat, tiszta huszanegyedik század, küldenek például sms-t meg emailt és ott a weblepjuk is. A rendszerek, mármint az sms és az email küldő szerintem sosem hallott egymásról, és róluk még biztosan nem hallott a webes felület. Annyira nincsenek szinkronban, hogy az sms-es értesítőkben más beadási dátum van, mint a webes felületen, amely 8 órával azután, hogy az emailos rendszer értesít, hogy változás állt be a státuszodban, még nem tud a változásról. Szépíti a dolgot, hogy telefonba képesek teljesen mást mondani, mint amiről írásban értesítenek… Ha rosszindulatú lennék aszondanám, hogy van egy néni polisztirol otthonkában, aki kézzel bekapálja a változásokat, ha vannak, és ha ráér. Persze nem így van, még nem láttam itt otthonkát. 

Egyébként a rendszer tényleg „el van határozva” alaposan, igyekeznek kizárni a korrupciós lehetőséget, és ezt amolyan kiwi módra csinálják, többek között a rendszerből nem lehet törölni. Nem nehéz, vagy különleges jogosultságok kellenek hozzá, hanem nem lehet. Sehogy. Van egy pajtásunk, akivel az esett meg, hogy felhívták, hogy mi van a bőrbetegségével, amin igen elcsudálkozott, mert neki olyasmi nem is volt, de kiderült, hogy véletlenül valaki más egészségügyi vizsgálati eredményeit is csatolták az aktájához. Mondta, hogy azt töröljék, de azt nem lehetett, csak felvinni még egy iratot, ami arról szolt, hogy az aktában lelhető egyik (amúgy más nevű, más nemű emberkéről szóló) health report nem is oda tartozik… (halkan jegyzm meg, hogy a health reportra is kell fényképet ragasztani, és a név, nem, kép se zavarta meg az ügyintézőt) 

Mindenesetre ma délelőtt kaptam kettő emailt, amelyben ugyanarról értesítettek, hogy változott a státusz, amely eddig „pending” volt. Megpróbáltam gyorsan lecsekkolni a változást, de az oldal átmenetileg nem volt elérhető, így csak idegeskedtem, hogy mi a frász változott, amikor délután 4 felé rá tudtam nézni végre, akkor pedig semmiféle változás nem volt, a státusz pedig pending volt, mint előtte.

Az a jó ebben a hivatalban, hogy minden vízumfajtát máshol intéznek, annyira  máshol, hogy van amit Wellingtonban, van amit Palmerston Northban, és Aucklandban is 3 különböző branch van, hogy legyen hova küldözgetni a papírokat. Ez biztosan jó meg decentralizált, tehát ha Wellingtonra ráesik az ózonlyuk, akkor még a student vizákat el lehet intézni… igazából egy ekkora országban semmi nem indokolja, hogy így szét legyen szedve a dolog, de hát ez csak az én kis permitigénylős véleményem, mindenesetre szerintem ahhoz könyökvédővel kell születni, ötgenerációs hivatalnokdinasztiában, hogy egy család három tagjának 3 különböző vízumát 3 különböző helyen csinálják meg, ahonnan meg úgyis elkerül a matricaberagasztó részlegre (labeling, tényleg) majd onnan a postára…

Az egész processz roppant idegesítő tud lenni, olyan apróságokkal, ami egy átlag magyar ügyintézéshez szokott embernek az idegeire megy. Az egész beadványt az útleveleddel együtt egy borítékban bedobod egy fadobozba, erről semmiféle átvételi elismervényt nem kapsz, csak napokkal később egy sms-t, hogy megkapták, köszönik alássan. Aztán jön a futár és egy vacak postai küldeményben visszakapod az útleveldet amit itt annyir anem könnyű pótolni, hogy legközelebb Canberrában lehet. Otthon még arról is papírt kérsz, hogy kaptál egy igazolást és mindnekivel lepecsételteted, átvetetet érkeztetteted, őrizgeted évekig, mert ki tudja mikor sújt le rád a hivatal. Fura, na.

No, de hát nem nekem kell megváltani a világot, biztosan kell a sok munkahely vagy mittomén, lényeg, hogy este 10kor megint megnéztem, hogy hátha, és bezony, könnyek szökkentek elő fogam kerítésén, belerecegett a szűm az elém táruló látványba, van ám itt változás, csak lassan ért át innen oda. A státuszom „approved” lett, vagyis én is megkaptam a munkavállalási engedélyt, már csak ide kell érjen az útlevelemmel a postás. Remélem a gyerek is megkapja a maga vízumát az enyémmel együtt.

 

 

 

 

a jogalap

 

No mostan az van, hogy egy órával ezelőtt, hajnali negyed nyolckor a pundzsáb futár kihozta nejecske útlevelét, benne a work permittel és a work visa-val. Ha azt nézzük, hogy múlt tizenharmadikán (pénteken) kaott job offert, akkor 3 hét, ha azt nézzük, hogy utoljára 27.-én adtuk be a kérvényt, akkor egy hét alatt lett meg a permit.

Úgyhogy ma beviszi a kis útlevelét a gyárba, akkor lehet szerződni meg mindenféle HR varázsolást csinálni, amitől az embernek lesz fizetése minden huszadikán. Jíhá! Most már mehet nyolcórában dolgozni, mi meg a gyerekkel várjuk a saját útlevelünket.

 

 

Munkavállalási engedély fejlemények

Az internet újra velünk van, úgyhogy most elmesélem mi volt munkavállalási engedély ügyben amíg nem volt zöld fény. Először is, ugyebár beadtuk a kérelmünket alaposan, mellékelve mindenfélét, amit csak akartak, bankszámlakivonatot, családi fotókat, hogy bizonyítsuk, hogy normális családban élünk meg nej cégének a mindenféle papírját, és várakozni kezdtünk. Mindez (és ezt papírral tudom igazolni, tisztelt bíróság) június 24.-én történt, egészen pontosan déli 12:05-kor. Ez egy keddi nap volt. Csütörtökön jött az sms, hogy 24.-ei dátummal érkeztették a papírom és a gyerekét, nejről szó sem esett, pedig ő a fő kérelmező, mi ketten a rövidlábúval csak miatta.

Pénteken reggel fél nyolckor dörömbözött az ajtón a futár és akkurátusan átadta a rábízott küldeményt, amely az utolsó fecniig tartalmazta az általunk beadott papírokat, útlevelet, mindent, egy kísérőlevél társaságában, amely arról tájékoztatott bennünket, hogy az általunk megadott hitelkártyáról nem tudták leemelni a vízum és permit díjak összegét. (az összeg amúgy 1140 dollárz volt)

Enyhe – na jó nem enyhe – sokkot kaptunk, hogy most mi a frász van? Mert elméletileg 28.-a előtt be kell jutnia a cuccnak a bevándorlásba, később kifejtem miért. Nu nejt elvittük dolgára majd a gyerekkel felmarkoltunk a bankból egy kalap pénzt és elindultunk Manukau felé, ami ha már nincs közel, legalább rohadt messze van. Kérdezzétek meg, hogy ömlött-e az eső és teli volt-e az autópálya kamionokkal és rémült szőlőszem-racú ázsiai háztartásbelikkel? Nyilván.

Mindenesetre odaértünk, még parkolóhelyet is találtunk, bementünk az ofiszba és beálltunk a sorba amely roppant szimpatikus százhetven kilós polinézekkel és talán még szimpatikusabb negyvenkilós ázsiaoakkal volt tele, akikben szinte csak az volt közös, hogy az angol nyelvvel – hogy is fogalmazzak – picit hadilábon álltak. Mindez nem baj, csak ez nem gyorsítja az ügyintézést. Természetesen bájos, hófehér kislányom mindent elkövetett a saját szórakoztatása és az én idegösszeomlásom érdekében, ahelyett, hogy frászt kapott volna a tetováltarcú szigetiektől vagy az ázsiaiaktól, akikről tudja, hogy mindent megesznek és amit nem, azzal fűszerezik a mindent.

Végül is sorra kerültünk, elmondtam mi van, az ember annyit mondott, hogy ha semmi más nem hiányzik, csak a lóvé, akkor fogjak egy erre a célre rendszeresített borítékot és tegyek bele mindent, a pénzt is és dobjam be a likon. Úgyhogy ezt tettem, csak elébb ráírtam a borítékra az összes nevünket és a korábbi beadvány számait meg a vérnyomásadataimat és bedobtam. Ekkor volt 27.-e péntek.

Kedden már kaptam is az sms-t újra, meg egy emailt, hogy regisztráljam be magam és akkor nyomon tudom követni az eseményeket meg izé. Regisztráltam, egyből látszott, hogy valaha már kaptam turistavízumot, meg folyamodtam work vizáért és work permitért. Státuszom pending, és az egészségügyi papírok rendben megérkeztek. Az internet szerint 27.-én folyamodtunk újra, tehát a nyüves számlálójuk újraindult.

Csütörtökön újra kaptam ugyanolyan sms-t, igaz, hogy ebben az van, hogy 26.-án applikáltunk, de sebaj, sőt kaptam egy újabb emailt, hogy regisztráljak… mindegy, mit veszíthetünk, regisztráltam, ugyanazt láttam, mint eddig, semmi változás.

Ma nej felhívta a bevándorzást, hogy ő egy applikant, közelebbről meg nem határozható applikációs dátummal, ellenben itt a kérelem száma, mi van? Nagyon örültek, hogy telefonált, (mindig nagyon örülnek, akkor is, ha nem tudnak angolul, de a bevándorzás tud) és örömmel közölték, hogy komplett a cucc, sőt, már tracking szám is van, tehát nyomon követhetjük a holnap kipostázandó cuccot. Elvileg ez azt jelenti, hogy megvan a munkavállalási engedély, de biztos csak akkor lesz, ha a kezünkben az útlevél és már bele van ragasztva az aktuális sztárvárszos matrica. Amíg kézben nincs az útlevelünk, addig semmit el nem hiszek.

Na akkor most a dühöngő:

Mi a pék sankíros, kóchengeres khmszáért nem hívott fel az ügyintéző, amikor megpróbálta megterhelni a kártyát és nem ment? Minden elérhetőségünk ott van nála, ideértve a vérsüllyedés eredményét is. Miért kellett egyből visszaküldeni a papírokat, egy órán belül ott lettünk volna készpénzzel vagy másik kártyaszámmal vagy akármi. Ez szemétség volt.

28.-a azért érdekes, mert ezután a dátum után elvileg az a vízum amit a nej kapik (talent visa, accredited employer), már szigorúbb feltételekkel fog működni, konkrétan az alkalmazó cég minimum éves 50 helyett 55 ezer dollárt kell ajánljon a versenyzőnek, ezt pedig nej cége határozottan állította, hogy nem fogja megtenni. Nomost elvben, ha a változás előtti a beadás határideje, akkor ugye visszamenőlegesen nem alkalmazható rá a magasabb követelmény. (ez egy amolyan jogállam-féle ám)

Ehun-e az eredeti, egyenest az immigra oldaláról:

Change to minimum salary allowed for applicants under the Talent (Accredited Employers) Work Policy

 

Friday, May 09, 2008
As from 28 July 2008, the minimum allowable salary for applicants under the Talent (Accredited Employers) Work Policy will be NZ$55,000 per annum.

This policy change is being announced early to assist Accredited Employers planning their recruitment programmes and to inform potential employees about the change.

Részletes leírás a változásról (angol, pdf)

Gyakran feltett kérdések a szabályváltozásokról (talent visa)

Tehát nem elég, hogy a hazaindulásunk előtt tíz, az albérlet felmondása után egy nappal kapott Kata állásajánlatot, még irdatlan rohangászással sikerült egy nappal megelőzni a szigorúbb szabályokat. Hogy szeretünk-e pengeélen táncolni… mit mondjak…

 

Tanulságok:

Felhívom mindenki figyelmét, aki esetleg azt forgatja a fejében, hogy idejön élni/dolgozni, hogy esetünk egyedi, mint minden eset és csak a talent visa megszerzéséről szól. Más típusú visa vagy permit esetén más nyomtatványok, más eljárás és más gyomorgörcs szükséges. Csak egy példa, esetünkben nem volt szükség IELTS angol vizsgára, mert a munkáltató akkreditált, tehát neki megfelel a pályázó nyelvtudása. Szinte minden más esetben viszont kell.

Ügynök. Örök vita, hogy van-e szükség bevándorlási ügynök segítségére, vagy sem. Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy majdnem mindent megértettünk a beadandó formanyomtatványokon, amelyek igazi mestermunkák, tehát sok kérdésre fogalmad sincs mit kell beírni, vagy hogyan kell igazolni valamit. Hozzáteszem, hogy kivétel nélkül minden mező el van magyarázva, a bevándorlás oldalán minden le van írva, mikor mi vonatkozik rád, mi nem. Viszont amikor ott ülsz a papírok felett, akkor elég homályos tud lenni az egész. Nekünk a fenmaradó pár kérdést, amire nem tudtunk válaszolni, egy ügynök segített kitölteni, szívességből. Valószínűleg nélküle is boldogultunk volna. De az ügynök pontosan tudja, hogy melyik mezőbe mit nem szabad beírni (hazudni, eltitkolni nem szabad semmit!) vagy mely mezőket nem kell kitölteni, mert csak úgy néznek ki, mintha rád vonatkoznának, pedig nem is vagy szamoai. 

Nagy igazság, hogy ha megfelelsz a kritériumoknak, akkor magad is ki tudod tölteni a papírokat, ha pedig nem felelsz meg, akkor semmilyen ügynök sem tudja neked kirugdalni az engedélyt. Az ügynök nem a kiskapukat ismeri a törvényben, hanem a hivatalt. (és egy bevándorlóért sem fogja kockáztatni a kamarai tagságát!) Állítólag eszméletlen pénzekért dörzsölt ügyvédek el tudnak érni eredményeket, de ez messze esik a normál ügymenettől. 

Aki bevándorló, az siet, hogy dolgozhasson, kereshessen és mielőbb beszervüljön a társadalom szövedékébe, ugyanakkor a hivatal ezt nem feltétlenül így látja és a hivatal NEM KAPKOD. Alapvetően itt a zátonyon mindent el lehet intézni anélkül, hogy az ember homloklebeny lobotómiát akarna elkövetni minden tisztviselőn, ezalól az immigration kivétel. Tehát, ha nyerhetsz egy hetet, mert oda küldöd be a papírjaidat, ahova az ügynök mondja, akkor kérj tanácsot, megéri a pénzt. Ha minden sima, már idefelé a repülőn job offereket dugnak a cipődbe amíg alszol, vagy a munkáltatók éjszaka a kertedben verekszenek és egymásra licitálnak a fizetésedet illetően, akkor nem te vagy akinek ügynökre van szüksége. 

 

Ügyintézkedés

Ma nagyon szorgosak voltunk, csomó mindent elintéztünk. Kellett igazolványkép, fordításhitelesítés, autóátírás, kulcs-, és fénymásolás. Átballagtunk Takapunára, ahol mindenféle facilitás rendelkezésre áll, és fénymásoltattunk mindenféle beadandó papírokat. Egy nagyon helyes pici nyomdai cég vállal ilyesmit, nagyon jópofa két fiatal dolgozott éppen ott és ami még nagyon tetszett, hogy a várakozást nem színes magazinok olvasgatásával töltöttük, amelyekből kiderült volna, hogy „saját lábát rágta le a hűtőben rekedt fiú” meg „kutyát szült a kétfejű nő”, hanem volt a fotelek közötti kisasztalon vagy 4 ördöglakat, amelyek teljesen le is kötöttek minket, amíg elkészültek a másolatok. A gyereket nem, így ő kiborított egy nagy pohár vizet a szőnyegpadlóra, de hát valamivel neki is kellett szórakozni.

Ezután bementünk a postára, ahol pár perc alatt a nevünkre került az autó, majd kapunk levelet a Land Transporttól, hogy tényleg.Nagyon jópofa, hogy a kérdések a nyomtatványon kimerülnek a név, cím, rendszám, igazolványszám felrásában. Tehát nem kell az előző tulaj hétvégi telkével szembelakó garázsszomszédjának a helyrajzi száma. Azt ugye tudjuk ki adja el (most az ő nevén van, könyörgöm!) azt meg most megtudjuk ki vette meg, más meg kit érdekel? És mégis bekerül az ember a nyilvántartásba, a kocsi is, és működik a dolog.

A postáról elkocogtunk a fényképészhez, aki szakmája aranykoszorús mestere, hosszan magyarázta, hogy micsoda recesszió van a világban és, hogy milyen bonyolult szabályokat kell betartania annak, aki igazolványképet készít. Miután végighallgattuk a kedves bácsika lamentálását, aki még egy tündéres mesekönyvet is ajándékozott a gyereknek, a jóember elhúzta a faltól a polcot és a helyére állított bennünket, és a szigorú előírásoknak megfelelően kézből, képenvakuzva elkészítette a fotókat. Egészen biztos, hogy minden előírásos volt, mert még kék(!) kartonpapír is volt a falra ragasztva celluxszal, tehát a fény direkte az igazolványképek szabványai szerint jött-ment. Aszonta az iparos, hogy negyed óra múlva menjünk vissza, így körbesétáltuk a takapunai „belvárost”, amit nagyon szeretünk, vettünk csokis muffint meg egy micimackó könyvet az antikvárban, aztán visszakocogtunk és felmarkoltuk a képeket.

 Csanádék felé sétálva még egy kicsi, ámde lepukkant tábla alapján megleltük a kulcsmásoló embert, aki tökéletesen rejtély, hogy mi a frászból él. Nem csak kulcsot másol, hanem a szakmai sztenderdek szerint cipőt is javít, de hogy hogy talál be a vevő egy emberszélességű folyosó leghátsó végébe, ahol a roppant kedvesen kuplerájos boltja van… na sebaj, a kulcsot lemásolta, a másolat is működik, úgyhogy örömmel járultunk hozzá az életszínvonalához azzal, hogy igénybevettük a szolgáltatást.

Ezután kinyomtattuk a hiányzó papírokat, a lányok Krisztivel elhúztak a városba valami makeup nemtommikért, én meg felkészültem a közjegyzővel való találkára, amit már tegnap megbeszéltünk. /-ra érkeztünk meg a tiszteletbeli konzulhoz, aki egyben JP is (Justice of Peace) és még magyar is, tehát nem csak a másolatot, hanem a fordítást is hitelesíti. 

Minden simán ment, csak a nej diplomájának a fordítását nem fogadta el, mert hiányos volt (na Longboat, leszkapsz! 🙂 úgyhogy – mivel időnk az nem nagyon van – előrántottam a harci laptopom, pótoltam, amit kért, amikor bólogatott, hogy így már aláírja és lepecsételi, akkor pendrájv, bele konzul úr laptopjába, onnan kinyomtattam, pecsétek, és már jöttünk is el. Nagyon szépen köszönjük, hogy ilyen segítőkész volt és spórolt nekünk egy csomó időt péntek este fél hétkor!

A bevándorláshoz beadandó pakkunk így 95%-os, ezt még ma feltornázzuk 98%-ra, holnap pedig, ha meglesz a bank statement, akkor be is adjuk, vagy legkésőb hétfőn. Ha hétfőn, akkor egy hétbe került összeszedni mindent. 

Takapunán még benéztünk egy nagyon szimpi bölcsibe is, nagyon örültek nekünk, bár helyük az nincs, ami nem is baj, egyelőre, mert heti 245 dolárokért lehet odatenni a gyereket. Valami megmagyarázhatatlan okból itt borzasztó hülyén működnek a napközbeni gyerektároló intézmények, 9h-15h-ig, ami pont akkora segítség, hogy ne tudd se bevinni, se elhozni a gyereket, mert nincs az a munkahely, ami ezt lehetővé teszi. Ez, amit megsasoltunk, viszont 7:45-től este hatig tárolja a leszármazottakat, ami nekünk ideális lenne, viszont ahhoz, hogy igénybevegyük két fizetés kell. Na egyelőre ez még nem égető, mert amíg a nej dolgoz szorgosan, addig én itthon tudok lenni a gyerekkel, de remélem mielőbb találok állást, akkor viszont nem lesz hova tenni szegényt. Egyébként meglepően nyitott volt, az oviban nagyon be akart menni a lurkók közé, meg tetszett neki a vezetőnéni is. Nekem is, de öreg hozzám 🙂 Ráaádsul a bölcsi közel is lenne hozzánk, tehát nem lenne lehetetlen beérni nyolcra, ha háromnegyedkor belökjük a gyereket az ajtón, hogy kiessen a gumicsimmájából. 

Nekünk kicsit bonyás az ügyintézés, mert a nej ugye talent vizára megy, én open permitet kapok a nej talent vizája után, (miután közjegyző előtt aláírta, hogy finanszíroz, ha nem dolgozom) a gyerek viszont, akinek nem lehet munkavállalási engedélye, egy olyan hosszú turistavízumot kap, mint amilyen hosszú a nej vízuma. Ehhez kb. kilencvenezer rurikát kellett kitölteni, és válogatott baromságokra válaszolni. Sebaj, ezzel nem ijesztenek el!

Bevándorlás IV. – egészségügyi vizsgálat

Mindenkinek aki 6 hónapnál hosszabb időre óhajt a zátonyon maradni, kötelezően be kell szereznie egy úgynevezett Health Report nevű dokumentációt. Aki munkát akar vállalni és/vagy letelepedni, annak pláne. Ha valaki tutira jön, annak sok szeretettel javaslom Böröcz doktort (vagy bármelyik honi panel dokit), otthon ugyanis olcsóbb a dolog, mint itt.

Mivel a health report (1007-es nyomtatvány) nem lehet régebbi, mint 90 nap, ezért nekünk az otthoni nem igazán jó már semmire, újat kellett készíttetnünk. Ezügyben felkerestük a bevándorlási ipar egyik vámszedőjét, aki a beszédes Immigration Medical Services névre hallgat és csak ezzel foglalkozik és még nekünk közel is van. Telefonon foglaltunk aznap délutánra időpontot, majd beballagtunk és vettek vért meg kellett pisilni. A gyereknek nem kell semmi ilyesmi, sőt őt meg se rögönyözik, mert az egészség az első. 

A labor meg a testtömeg index kiszámítása meg a látásvizsgálat oszposz volt 40 perc, kifizettünk egy táska pénzt (felnőtt 330 gyerek 80 egység) és már haza is húztunk azzal, hogy az eredményekből és a személyes vizsgálatból majd az orvos kitölti a papírokat csütörtökön. Nem egy nagy cég, de jól felszerelt és még az is megoldható, hogy aki felveszi a telefont az veszi le a vért meg mondja, hogy olvassa az alsósort úgy, ogy letakarja az egyik szemét. Nem kell erre nyolc ember. Hogy nehogy elunja magát a tisztelt várakozó volt csomó játék a sarokban a gyereknek meg színes magazinok az asztalon a felnőtteknek, amelyekből úgy tűnt Auckland valami pezsgő nagyváros. 

Csütörtökön visszatoltuk a biciklit, már várt a dokinéni, aki nagyon kedves és nagyon hatékony volt, pikpakk kikérdezett mindenkit, hallgatta a szívverésünket és fogdosta a nyakunkat meg nyomkodta a hasunkat. Ezután kitöltötte a papírokat mosolygott és bájbáj. mehettünk a francba.

Van többféle vizsgálat, mert többféle igénye van az immigrationnek, ránk természetesen a „minden sokkal” verzió vonatkozott, de hát nem úr, aki nem pazar… A kitöltött papírok mellett megkaptuk a röntgen felvételünket is, mert az majd jól jöhet, ha később megint átnézetünk magunkon, lesz mihez viszonyítani.

Bazi gördülékeny volt az egész, végig ügyfelek voltunk és nem „33 éves nőbeteg” ahogy megszoktuk. Ezen már otthon is háborogtam, amikor született a kislányunk, akkor a nejem volt „nőbeteg” pedig a terhesség nem is betegség, utánaolvastam. 

A lényeg, mindhárman egészségesek vagyunk, a gyerek füle különösen szép belülről, amit a néne nem győzött hangsúlyozni, hát micsináljak, tudom, nekem kívülről is tetszik, még ha néha szelektíven üzemel is.

Szóval ez is megvan, gyűlnek a papírok szorgosan, hajnali egyig körmöltük a formanyomtatványokat (na jó, a nej körmölte, ha én írom, akkor még azerbajdzsánba se engednek munkát vállalni) bár maradt még pár kérdéses rész, de azt is megoldjuk.

Az egész országban szinte minden annyira gördülékenyen működik, hogy már fél év után is dühítő, hogy milyen macera ez a hivatali ügyintézés, szemmel láthatólag amikor a bürokráciát (valakinek ezt is meg kell csinálni, kezicsókolom) kiosztották állami feladatnak, akkor csak az Immigration képviselője nem volt a teremben. Értem, értem, hogy fontos, meg szűrni kell meg szabályok, de akkor is. Az az egy vigasztal, hogy mindezzel együtt is negyed olyan bonyolult az egész, mint egy magyar adóbevallás.

Bevándorlás III. – munkakeresés

Ez a legkényesebb pont és amennyire látom, kevés szó esik róla a blogokon. Sok bevándorló, ahogy mi is, abban bízik, hogy a szakmai tapasztalata, rátermettsége és nyelvtudása megnyitja a kapukat a munkaerőpiacon. Ez sok esetben hiú remény. Saját tapasztalatból kiindulva leginkább szerencse kérdése az egész, ami így visszatekintve eléggé kockázatossá teszi azt a tervet amit még otthon főztünk ki az itteni eseményekre.

Röviden, (aki követi a blogot elejétől, azt tudja) megérkeztünk, szállást váltottunk, beköttettük a netet meg a telefont és nekiálltunk feltérképezni a lehetőségeket és CV-kkel bombázni boldog-boldogtalant. Alapvetően a munkaerőpiac a fejvadászokon alapszik, minden szakmának van egy rahedli fejvadásza, plusz az általánosak, akik mindennel foglalkoznak, jézuskától géppuskáig.

Ez azért van, mert egyrészt jó biznisz fejvadászni, másrészt pedig itt nagyon sokminden out van sourcolva, IT, HR, stb. Így a cégek csak kieszelik ki kéne nekik és a szokott fejvadásznak szólnak, hogy kerítsen egyet. A Lelkes Bevándorló (továbbiakban LB) persze nekimegy a seek-nek, vagy a trademe álláskeresős részének és csicsás önéletrajzát széjjelküldi és vár.

A CV-k szinte kivétel nélkül fejvadászhoz futnak be, akik nagyrészt egyből leveszik, hogy az embernek nincs work permitje, vagy ha egyből nem, akkor rákérdeznek és utána utasítanak el. Általánosságban elmondható, hogy itt válaszolnak a pályázóknak, még ha nem is azonnal, nekem például nagyjából egy kétkötetes hiánypótlóra futná az elutasító válaszokból, bőrkötésben, „összegyűjtött visszautasításaim” címmel.

A visszautasítások legnépszerűbbje, a „nincs NZ munkatapasztalatod” duma, ami persze részben érthető, mert a sok pundzsáb meg ázsiai tényleg kissé más munkaetikával és tempóval rendelkezik, de egyszerűbb, ha nem kockáztat az egyszeri fejvadász, majd lesz helyi vagy olyan aki már dolgozott itt, így nincs kockázat. Persze, így sosem lesz NZ munkatasztalatod, ugyebár, mert mindig kell egy első hely, aki felvesz. 

A második indok a „nincs munkavállalási engedélyed” azért jó, mert amúgy ha skilled migrant lennél, shortlistes pozícióra a megfelelő végzettséggel és/vagy tapasztalattal, akkor a cégnek csak egy job offert kéne adnia neked és igazolni, hogy te kellesz neki és hirdette az állást. De ez rengeteg papírmunka, amit itt se szeretnek, no és ugye az időhúzás nagymesterei azt nem nagyon állhatják, ha más húzza azt a bizonyos időt. Mivel egy ilyen job offeres munkavállalási engedélyre, ha minden klassz, akkor kb egy hónapot vár a LB, ennyit a cégek nem akarnak várni. (a feketemunka gyakorlatilag felejtős) Ez akkor is igaz, ha egy egyszerű állásra két és fél hónap alatt találnak embert, mert kapkodásról azért szó sincs. Itt a munkatempó elég komótos az otthonihoz képest, holnap is van nap, ha most mindent megcsinálnak, akkor holnap unatkozni fognak, és persze a fejvadásznak már van állása, tehátneki nem sürgős.

Én 5 hónap alatt több, mint 250 állásra pályáztam, nej is 100 körül járt, amikor beesett egy, ahonnan elsőre elutasították. A mi roadmapunk úgy szólt, hogy ha 6 hónap alatt nem lelünk állást, amire kapunk munkavállalási engedélyt, akkor megyünk haza, nem is hosszabbítottuk meg a turistavízumunkat csak egyszer 3 hónappal és repjegyünk is volt. 10 nappal a repcsi indulása előtt ajánlották fel mégis az állást a nejnek, megemelve az éves bért arra a szintre amire simán ad permitet az immigration.

Összefoglalva: nagyon nehéz munkát találni, annak ellenére, hogy meghirdetve tízezerszámra van állás, sokkal több múik a szerencsén, mint amit egy átlagos kisgyerekes család (vagy egy nem átlagos, hanem mi) kockázattűrő képessége lenne. Ha valaki ide akar jönni dolgozni és élni, akkor nagyon drukkolok, de csak akkor induljon el, ha már otthonról talált munkahelyet és elintézte a papírokat. Vagy, ha olyasmihez ért, amihez öten az egész világon és itt is szükség van rá, mert akkor sima ügy.

Ami a lényeg, itt szükség van autószerelőre, ácsra, virágkötőre és grafikusművészre, programozóra és még sokmindenki másra, de ez nem azt jelenti, hogy sima ügy állást találni. 

Bevándorlás II. – botrány

Idén hatalmas visszaélésre derült fény, egy bevándorlásügyi felsővezető élt vissza a pozíciójával. Mary Anne Thomson részben machinált a már betelt Kiribati kvótával, részben pedig sajnálatos módon kiderült, hogy a végzettsége, amelyel a pozíciójára alkalmasnak bizonyult, a fantázia szüleménye. A brit illetőségű kibocsájtó intézménynek nem igazán van semmi feljegyzése arról, hogy a hölgy végzett volna náluk, így a diplomáját sem kaphatta tőlük. 

Az itteni ügymenettől teljesen testidegen az ilyesmi, a korrupció finoman szólva is kívül esik az értelmezési tartományon, így hosszas cikkezésbe fogtak a lapok, erről szólt a híradó, szóval országos botrány tört ki. 

Egy friss grafika a témában:

 

Bevándorlás I. – alapok

Nagyon sokan keresnek meg levélben, hogy segítsek vagy mondjak infót a bevándorlási lehetőségekel kapcsolatban. Előre szólok, hogy nem vagyok szakértője a témának, ami infóm van azt én is onnan szereztem, ahol az éppen aktuális igazság rejtezik, ez pedig a Bevándorlási Hivatal Honlapja. Alapvetően, ha valaki nem érti ami ezen az oldalon van, az kétszer is gondolja meg, bevándorló akar-e lenni. A saját esetünket tudom pontosan.

Új Zéland deklaráltan bevándorlóbarát, nyitott gondolkodású ország, ahol hiány van a szakképzett, jól képzett munkaerőből. Ezért az állam különböző sémákat hozott létre, ezek valamelyikén kell elindulni, attól függően, hogy az ember végzettsége, munkatapasztalata, stb. melyikhez van a legközelebb. 

Alapvetően pontrendszer van, ha az embernek megvan a kellő számú pontja, akkor már otthonról érdemes elindítani a dolgot, ide már kész papírokkal érkezve. A végzettséget az NZQA helyezi zátonyi kontextusba itt kell elismeretni a diplomákat, bármilyen szakképesítést igazoló papírt.

Ha az ember nem fér bele a pontrendszerbe vagy nincs meg a 140 pontja amivel „azonnal” kap letelepedési engedélyt, még mindig vannak lehetőségek. Erre szolgál a hiányszakmák listája,  ebből kettő is van, a rövid távú és a hosszú távú hiányszakmák listája. Ha hiányszakmánk van, akkor a bevándorlás/munkavállalás nem nagy kaland. Ha valakinek nincs végzettsége, de van szakmai tapasztalata, akkor, ha az legalább 5 év és ezt a bevándorló igazolni is tudja, érvényesíthető.

Vannak speciális esetek, a miénk is ilyen, úgy hívják, hogy work to residency kategória (tehetségalapú bevándorlás), ennek a következő feltételei vannak:

 

  • kell szerezni egy munkáltatótól munkaajánlatot
  • a munkáltatónak akkreditált munkáltatónak kell lennie 
  • a bevándorlási törvényben meghatározott évi fizetést (vagy annál magasabbat) kell a szerződésnek tartalmaznia
Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy fenti feltételek teljesültek. A bevándorlási poltitika elég ésszerű, mégha a gyakrolatban néha borzasztó kretén módon működik is, de általánosan elmondható, hogy a partner számára biztosít munkavállalási engedélyt. Mivel nejemre múlhatatlan szükség mutatkozik egy akkreditált munkáltatónál, így én családi vonalon kapok egy nyílt munkavállalási engedélyt, a gyerek pedig turistavízumot. Ez a séma elsősorban a helyi cégek számára készült, hogy alkalmazhassanak olyanokat, akik esetleg a többi kategóriában nem felelnének meg, de a tudásukra szükség van. Így a cég nyer egy alkalmazottat aki minimum két évig dolgozik neki, az állam nyer egy adózót aki minimum két évig meghatározott mértékben adózik, a bevándorló pedig nyer legalitást, munkát és két év után letelepedési engedélyt.
Az eljárás során számtalan papírt kell kitölteni és beadni, egészségügyi vizsgálati eredményt, erkölcsit, végzettségről igazolásokat, bankszámlakivonatot, hogy tudjuk fedezni az életet a fizetésig, támogató nyilatkozatot, hogy a pályázó eltartja a családtagjait, ha szükséges, és így tovább. 
Mivel az otthonról hozott eészégügyi papírok már lejártak, kénytelenek voltunk itt újat csináltatni. Otthon olcsóbb, valamelyik erre alkalmas panel doktornál, itt tegnap 740 dollárt fizettünk hármunk papírjáért. Erkölcsink van, a bankkivonat pedig 3 perc bármelyik fiókban. 
Van lehetőség bevándorlási ügynökök segítségének igénybevételére, de ezek szükségességéről megoszlanak a vélemények. Elvileg, ha megfelelsz a kategóriának, akkor mindenféle segítség nélkül meg is kapod a státuszt, ráadásul itt nincs korrupció (illetve kiderül!) tehát az ügynök sem tud tenni semmit, hanem felelsz meg. Ugyanakkor az ügynök potosan ismeri a folyamatokat az immigrationnál, tehát tudja, hogy milyen papírokat kell biztosan beadni, milyeneket lehet és mi az amit nem kell vagy nem ajánlott. Mindenki döntse el, hogy meg kívánja-e fizetni egy ilyen szakember segítségét. 
Következő részben a munkakereséssel kapcsolatos tapasztalataimat írom meg.