az új doktor

Lelkes hívei vagyunk a Dr Who sorozatnak, legalábbis a felújított verziónak, volt is erről már szó a blogban. Mint minden lelkes hív, mi is nagyon vártuk a tavalyi négyrészes izé után a rendes sorozatot az új dokival, nem is akartam az elején írni róla, mert a doktorváltás igényel némi megszokást a nézőtől, de most pár rész után kezd összeállni a kép.

“az új doktor” bővebben

Film – The Bucket List

 

A 2007-ben készül film kiváló darab, néha vicces, néha nem, néha pedig nagyon nem. A két főszereplő viszont elképesztően jól formált figurák, mondjuk nem is lepődtünk meg, Jack Nicholson és Morgan Freeman sem ma kezdte a színészkedést.

 

A történet röviden, a milliárdos rideg, különc üzletember és az egyszerű, de okos autószerelő hasonló rákkal kerül kórházba, egy szobába. A történetet kicsit szépíti, hogy a kórház is a milliárdos üzletemberé, akit a titkárán kívül senki nem látogat, ellenben az autószerelőhöz bejár a népes család. Az autószerelő (minden tévékvízek megfejtője) írni kezd egy listát, ez lesz a Bucket List. (bucket: vödör, angolul a “beadja a kulcsot” az ‘to kick the bucket’, vagyis felrúgja a vödröt) Lista arról, amiket még szeretne megtenni halála előtt. Közben lassanként összebarátkoznak.

 

Miután mindketten megkapják a rossz hírt, hogy csak hónapjaik vannak hátra, hirtelen fontos lesz a maradék kis idő és nekivágnak, hogy a lista elemeit szépen kipipálgassák. Néha vad ötletek néha csak szép helyek, de legalább módszeresek. Van is hepiend meg nincs is, de nem is kell, a film kerek, jó képek, jó párbeszédek, jó konfliktusok, kis fekete humor, kis dráma és remek színészi munka.

 

Nekem tízből tíz. Rekommendálom.

Film – Sweeney Todd

Tim Burton megint odarakta, nem is kicsit. A Sweeney Todd kiválóan hozza a jól ismert, de megszokhatatlan Timburtonos hangulatot, a történet pedig egészen magával ragadó, annak ellenére, hogy szerintem elég lapos lenne, ha ilyen rendezés és ilyen színészek munkájának eredményeként látnánk.

Mivel a Sweeney Todd eredendően musical műfajban született, ez a feldolgozás is szinte musical, bár abból is meglehetősen dark és véres. Annyira véres, amennyire csak lehet, gyakorlatilag a best boy-on és a rendezősegéd rokonán kívül mindenki meghal, és szó sem esik ágybanpárnákkköztről. Közben sűrűn énekelnek.


 

A sztori röviden, egy boldog házaspár egy kislánnyal, a muki egy boldog borbély (Johnny Depp), gyönyörű feleséggel, akire szemet vet a csúf bíró (Alan Rickman) aki hatalmával visszaélve koholt vád alapján elviteti a borbélyt, hogy rátegye a kezét a nőre. Rá is teszi, a gyeremekt pedig adoptálja és bezárva tartja a palotában.

 

 

Akkor kapcsolódunk a történetbe, amikor a borbély visszatér a sötét londonba és ott találja magát, bosszúvágytól fűtve régi lakásukban, amely alatt kis sütödét üzemeltet egy nőszemély ( Helena Bonham Carter ) és a város legrosszabb pitéit süti. Gyorsan kiderül, hogy mi történt a nejjel másfél évtizeddel korábban, mi a gyerekkel és borbélyunk új neve mögött régi, véres bosszú forr.

 

 

Na eddig mondom el, aki szereti Tim Burton világát, a kiválóan megformált karaktereket, a kissé setét világképet, az mindenképen nézze meg, az éneklés ellenére. Igen, még Alan Rickman is énekel. A kevés életben maradottak pont azok akiknek ez jól is áll, aki viszont változatos módokon elhuny, azokra jobbára rá is fér, különösképpen, ha ettek a pitékből.

A karácsonyi lidércnyomás, a corpse bride, az ed wood, a charlie és a csokigyár után ismét egy kiváló munka elé ülhetünk le. Kerek történet, jó zene, brutálisan jó, részletes vizuális világ… ajánlom!

Film – I am legend

Csütörtökön, sikerült megtekinteni az I am legend című színes, szélesvásznú ámerikai műalkotást. Alapvetően ez is csak ez zombis fim, közepesen megcsinált CG-vel, sőt talán jobb, ha azt mondom, hogy túl is van rajzolva, néhol úgy éreztem a film közben, hogy a burnout c. autós-üldözős játékban vagyok.

A sztori nem túl szofisztikált, a tudományos kutatás során egy cég azt mondja, hogy legyőzte a rákot, megvan az ellenszer, de sajnos valami ofszejdra megy és nem gyógyszer lesz, hanem egy szörnyű vírus amitől az emberek mind meghalnak, akik nem, azok szörnyezetté válnak, nem bírják a napot viszont mindent meg akarnak zabálni, főleg másokat. Főhősünk kutatóorvos katonáéknál, megpróbálja kimenekíteni a családját a karanténból, de nem sikerül, pánik, sikoltozás, stb. Mivel NY Cityt lezárják, se ki se be, ott maradnak a zombikák akik bújkálnak a sötétben és ott marad Will Smith úr, aki szarvasra vadászik az elhagyatott utcákon, éccakára pedig bezárkózik erődített lakásába a kutyájával, rettegni a rémektől. Ő a harmadik csoportba tartozik, ő valamiért immunis a fertőzésre, ahogy a blöki is.

Közben a pinyóban kutatja az ellenszert, elkapdossa a szörnyeket (vérre gyünnek) hogy emberen is kipróbálja az ellenszérumot amit kieszelt. Elkapja a főrém csaját és injekciózza, kicsit sikerül, kicsit nem, de a rémek megharagszanak rá és elkezdődik a kergetőzés. Eltérően az eddigi jól bevált halivúdi gyakorlattól, a kutya meghal. Megjelenik egy nő a gyerekkel, azok is immunisak és a hegyekbe akarnak menni, mert ott van túlélő kolónia.


Végül meglesz az ellenszer, a doki feláldozza magát, a csaj meg elviszi a hegyekbe a szérumot és mindenki boldog, csak a főhősünk halott, szintén nem egy holivúdi nyálas rózsaszín befejezés, nem is túl vidám, mert közben kiderül, hogy a karantén nem jött be, az emberiség eléggé ki van halva, alig maradt. Egynek jó volt, az mindenképpen jót tett a filmnek, hogy csak kicsit pozitív a végkicsengése és a doki megmurdel, de a látvány sokszor túlzott volt, a sztorit már többször láttuk/olvastuk, zombikkal tele a padlás, de Smith úr egészen színész+szerűen élvezhetőt alakít. Külön plusz pontot adok a három éve kihalt nyújork lerajzolására-megcsinálására, nagyon jól nézett ki a környezet, mégha voltak is túlzó részek benne.

Van alterntív befejezés is, hát arról inkább szó se essen, érzelmes szörnyzet, megmenekülő doki, hagyjuk is inkább.

vasárnap templom

A vasárnap nem alakult fényesen, a zuhogó eső mindenkit eltántorított a tervezett kirándulástól. Mivel B tervünk nem volt, az időjárás meg szomorúan nézett ki, ezért átszaladtunk a takapunai piacra, hogy körülnézzünk, de nem jutottunk el oldáig, mert miközben a magas vízállásnál kájtozókat néztük, ránkszakadt az ég.

Kissé elázva menekültünk be egy szőnyegboltba, ahol csudaszép perzsák voltak, meglehetősen morcos árakon. Eddig nem tudtam, hogy akarok kézzel csomózott szőnyeget, de most már világos. Kis nézelődés után visszaültünk a kocsiba, hogy csavarogni menjünk az esőben. A gyeremek hamar elaludt az autóban, miközben összevissza krúzoltunk, úgyhogy abba a kellemetlen helyzetbe kerültünk, hogy nem akartunk hazajönni, hogy a gyerek pár perc alvás után felébredjen, viszont mi kiszálltunk volna szívesen.

A vallás sietett segítségünkre (még ha nem a miénk is), kifigyeltünk egy táblát, ami devonportban az anglikán, Holy Trinity templomban hirdetett book fair-t. Kis kóválygás után rátaláltunk az épületre, amelyben szét voltak tolva a padok, középen pedig több asztalsoron könyvek hevertek, téma szerint szétszedegetve.

Én antikvár-őrült vagyok, könyv az mindenféleképpen jöhet, Katának is elfogyott az olvasnivalója, úgyhogy erősen fellelkesedtünk, amikor kiderült, hogy a legdrágább könyv 5 dollár, a keményfedelesek 2, minden egyéb pedig 1 pénzekért vihető. Két nekifutásra zsákmányoltunk a nálunk lévő húszdolláros fedezetig, egy kartondoboznyi könyvet, főleg ponyvát (Ludlum, Forsyth) egy Ogilvy-t, James Clavell-t, Leon Urist, Tolkien örökbecsűjét, és gyerekkönyveket.

Az itteni könyvárak mellett 20 dollárért 18 könyvet venni igen szép teljesítmény, sőt ez az otthoni könyvárak mellett is klassz eredmény. Egészen megvidámodtunk a szerzeményinktől, úgyhogy hazaérve körbeszóltunk a szomszédságnak. (akinek nem, attól bocs)

Este megtekintettük az elmúlt időszak talán leggyengébb filmjét, cím szerint Beowulf-ot. Igen, azt amit 3D-ben újrarajzoltak, ki tudja miért, és ami enélkül a szánalmas grafikai megoldás nélkül is elég hitvány lett volna. Ezt ne nézze meg senki.

Filmek

Nagy dolog történt velünk, olyasmi, ami otthon is nagyon ritkán fordult elő, moziban voltunk, kettecskén. Bájos gyermekünkre addig Csanád és Kriszti vigyázott itthon, mi pedig behasítottunk az écakai Auckland tomboló ütőerére helyezni az ujjainkat, hogy elkapjuk a ritmust. A mainstream fiatalság szórakozóhelyeken evettivott, a mégmainstreamabbak pedig légkalapáccsal törték a newmarketi Broadway aszfaltját.
Midezek ellenére elhaladtunk a Rialto nevű moziba, ahova előzőleg foglaltunk jegyeket, majd megfejtettük, hogy hogy működik a jegyhezjutás, nem számítottunk arra, hogy nem kell még egy pénztárnak lenni külön, ha a popkornos lánykák előtt úgyis van kasszagép. Felmutattuk a kinyomtatott emailt, erre kaptunk jegyeket, kifizettük, majd nem sokkal később birtokba vettük Auckland talán legdrágább két palack ásványvizét. (tudom, hogy nem szabad, de akkor is tessék máshonnan vinni vizet, bazidrága ott, a jegyek árához képest szabad szemmel is jól látszott az összeg amit kiadtunk értük.) Sebaj, “nem úr aki nem pazar” – ugyebár!
Ezután sétáztunk egyet, mert még volt fél óránk, és kellemes andalgásban (légkalapács!) grasszáltunk a rém idegesítő éjszakai newmarketban. Viszont találtunk egy mókás helyet, úgy hívják, hogy Crazy Noodles és úgy is néz ki. Az éjszakai kaland legmókásabb része az volt, hogy mind a ketten szokatlanul éreztük magunkat zárt lábbeliben, 3 hónapja nem viseltünk ilyesmit, most meglepő volt, hogy nem látjuk a lábujjainkat.
A moziban rájöttünk, hogy más már tudja, hogy mibe kerül a víz, majd mindenki egy pohár borral sétált, később konstatáltuk, hogy a jegyekre is rá van írva, hogy “vidd be a borodat a filmhez” a székek között pedig kis tálcaszerűen kiképzett karfa van, tehát le is lehet tenni a talpas poharat. (a végén vissza kell adni!)

A film amit megnéztünk a Szerelem a kolera idején, mivel mindketten nagy Márquez rajongók vagyunk, komoly elvárásokkal csücsültünk be, hogy mi lesz ebből. Egyrészt maga Javier Bardem jáccódik benne, másrészt nem tűnt úgy, hogy azt a regényt könnyű filmre vinni.

Szó mi szó, nem is nagyon sikerült. Illetve sikerült, de nem úgy, illetve izé. Szóval a film maga erős közepes, érződik rajta a komoly dilemma, miszerint nem könnyű eldönteni, hogy ki a főszereplő, a szerelmére fél évszázadot várakozó Florentino Ariza vagy az apja által neki rendelt doktorral életét leélő Fermina Daza.

A történet hangsúlyos vonala, Florentino sajátos terápiája a szerelem hiányára a nőfalás, melynek során hatszázat is meghaladó számú hölgyet csábít el, amelyről naplót is vezet, itt mégis inkább humoros fényben látszik, szerintem meg ez a legszebb ellentmondás a mesében.

A remekül fotózott filmben roppant jól eljátszott öregember figurája Javier Bardem tehetségét dícséri, sajnos mellette komoly ellenpont Giovanna Mezzogiorno, aki gyönyörű és sajnos nem tud öreget játszani. Valahogy természelellenessé tette a sok profi sminket az “öregasszony” mozgása, mivel a lényeg az öregkori egymásratalálásban rejtezik, eléggé lerontja az amúgy kellemesen közepes filmet. A könyv jó, a történet szép a film pedig megért egy mozijegyet, de többet nem.

Másik filmélményem inkább helyi jellegzetesség, mint film, a Fekete Bárány című újzélandi horroparódiát volt szerencsém megtekinteni vidám társaságban. Valószínűleg ilyen kreténséget csak itt lehet forgatni, nyilván hosszas elemzés után kiderülne, hogy a stábbban túlnyomórészt ingerszegény gyermekkorú népek vannak, a rendező analízisbe jár az író pedig egy manifeszt idióta.

Ennek eredményeképpen sikerült legyártani egy filmet, amit minden bizonnyal sokkal jobb móka lehetett elkészíteni, mint megnézni, bár egy idő után – no meg a 12 éves single malt, khm – jól szórakoztunk.

genetikai hulladék támadásban

A történet röviden: az öccs játszhatott apuval és a birkaterelgetőset (kvaddal terelnek, NZ) ám a a kiskorában bicebóca báty ebben nem tudott részt venni, ezért egy birkát levágva, majd a bőrét magára húzva alaposan ráijesztett az öccsére, aki ettől birkafóbiát kapott és elment vidékről. Apa balesetben elhuny.

a birkák már a házban vannak

15 évvel később a báty kieszel valami újfajta birkát, amelyet egy igen szokatlan laborban állít elő, fehér gumicsizmás segédeivel, majd találmányát el akarja adni a nagyvilágnak, különösképpen japán befektetőknek. Hazahívja az öccsét, hogy kifizesse a birtok felét ami szép nagy summa, ám eközben két tökhülye környezetvédő belopózik a laborba és ellop valamit amit a dögkútba dobnának egyébként.

gonosz báty és a találmány

Észreveszik őket, sok szaladás, üldözők lerázása, majd elkezdődik a totális őrület, ugyanis a kis rémbirkaembrió megharapja a környezetvédőt, aki ettől birkává kezd változni, sőt vérbirkává, ő is harapni akar. A farm nagy részén elharapóznak (hehe) a vérbirkák, megzabálnak mindekit és/vagy vérbirkává változtatják. Vér és belek gazdagon.

vérbirkák laboránst falatoznak

Kalandos módon összekerül a kisebbik fiú és a környezetvédő lány, akit nem harpott meg senki, és kettecskén (hármacskán az intézővel) végül felszámolják az egész balhét. Ez önmagában nem hangzik valami megnyerően, viszont számos jól időzített poént csattan el, és némelyik jelenet már annyira gusztustalan, hogy majdnem nézhető.

vérbirka japán befektetőt fogyaszt

A film során az összes birkával kapcsolatos vicchez hozzájuthatunk, a “ha még főzni is tudnál”-tól a birkafing tűzveszélyességén át addig, hogy a megtudjuk, hogy a vérbirkává változott szörnyön füstölve mar a mentaszósz . Ugyebár nem kell mondani, hogy amit itt újzélandon nem tudnak a birkákról az nincs is, ezt a filmet se lehetett volna ilyen mókásra megcsinálni a helyi viszonyok nélkül. A szokásos gyűrűkurás tájon játszódó birkahorror-komédia önmagáért jó, bátran ajánlom mindenkinek aki nyitott másfél óra idült kreténségre. Természetesen a gonosz ronda halált hal a fiatalok pedig egymáséi lesznek.

a fiatalok

(kifejezetten sörözős-csipszezős film, nők és gyeremek számára ellenjavallt. ZöPö, neked kötelező!)