az új doktor

Lelkes hívei vagyunk a Dr Who sorozatnak, legalábbis a felújított verziónak, volt is erről már szó a blogban. Mint minden lelkes hív, mi is nagyon vártuk a tavalyi négyrészes izé után a rendes sorozatot az új dokival, nem is akartam az elején írni róla, mert a doktorváltás igényel némi megszokást a nézőtől, de most pár rész után kezd összeállni a kép.


Én csalódott vagyok, nem is kicsit, bár ez nem az új doki miatt van. Persze végigmentünk a hisztin amikor Christopher Eccleston elmúlt és David Tennant lett belőle. A Tennant gyereket eleinte kétkedve figyeltük, de később megbarátkoztunk vele, ahogy ő is a szereppel és igen gyorsan igen szórakoztató doktorrá vált.

Nem csak mi szerettük, a rajongók visszajelzéseiből kiderült a BBC számára, hogy Tennant különösen jó választás volt a tizedik doktor szerepére, annyira, hogy a kilencedik doktor (Eccleston) csak egy évadot csinált végig, Tennant viszont hármat (és 8 special-t, és ő kalandozott személyes kedvencemmel, Martha Jonessal) szóval erősen aggódtunk, hogy az előre kiszivárgott fotók alapján milyen lesz majd a tizenegyedik inkarnáció.Az egyből kiderült az első epizódból, hogy Matt Smith küszködik a szereppel, igyekszik nem Tennant lenni, amiért kapott is egy jó pontot a szerkesztőségtől, de éles ellentétben a korábbi évadokkal, az epizódok lassúak, akadozóak és az igazán jó ötletek se jönnek át, ahogy korábban. Nem ez lenne az első, hogy a BCC mellényúl, Catherine Tate sem volt valami jó választás, bár Amy Pond figurája működni látszik.

Ahogy nézegettük egymás után az ötödik sorozat epizódjait, lassan kiderült, hogy nem is ezzel a Matt gyerekkel van a baj, megtalálta a szerepét, megtalálta a figurát, csak éppen az epizódok vacakok. Leginkább a rendezéssel van bajunk, a feszültségkeltés hiányzik leginkább, nekem ezek a részek nem izgalmasak igazán, egy gyenge közepest adnék legszívesebben az eddigiekre. Ez elég elszomorító, mert a hatalmas sorozatdömpingben kevés akad ami tényleg érdemes a nézegetésre, ez pedig még meglehetősen eredeti is meg kellőképp brit is, általában remekül szórakozunk rajta. Csak éppen most nem annyira, a hosszú várakozás után (2009-ben csak 4 epizód volt) a sorozat nem talált vissza a helyére.

Matt Smith egyébként gyorsan belejött a dologba, a szerkesztőség sorozatszínész-kritizáló albizottsága úgy döntött, hogy szeretjük őtet (marad is két évadra legalább), ellenben az elégedetlenségünk nem szűnik. Valamiért a doktort alakító színészek egyre inkább fiatalodnak és kicsit férfiatlanodnak is, de az elhipsterizálódás ellenére a karakter tobábbra is jó, bár ha ilyen ütemben/irányban változik a figura, akkor öt év múlva egy szakállas, kínai törpe nő fogja alakítani a doktort, abba pedig bele se merek gondolni, hogy ebben az esetben kivel fog utazni…

Nem igazán tudom megállapítani, hogy mi az igazi baj, a karakterek jók, az új TARDIS is fenszi, a sztorik se rosszak, de ha összevetem az első angyalos részt (Blink) az idei sorozat angyalos részeivel (Time of Angels, Flesh and Stone), akkor siralmasan látszik a különbség, annak ellenére, hogy a régit is meg az újat is Steven Moffat írta. A rendező viszont más volt, valószínűleg itt van a kutya elásva, teljesen más lett a végeredmény, a Blink egy izgalmas, pörgős, ötletes, humoros (time is a wibbly-wobbly thing) epizód, az egyik legjobb amit valaha, a két részes angyalos pedig kb. annyira volt izgalmas, mint egy stáblista.

Igazság szerint a legjobb epizódírónak Russell T Davies-t tartom, az ötödik évadban viszont egyetlen rész sem lesz az ő keze munkája, az epizódok közel felét Moffat követte el, ami önmagában még nem lenne baj (írt már jókat, pl. :Silence in the Library, The Empty Child), de úgy látszik, hogy a BBC kísérletezik a rendezőkkel, egymás után jönnek olyanok, akik még sosem rendeztek doktort. Valahol el kell kezdeni, persze, de az évad elején komoly jelei voltak annak, hogy a főszereplő is és a rendező is új fiú a doktor világában, Adam Smith és Andrew Gunn rendezéseket nem nagyon szeretnék többet látni Dr Who főcímmel.

14 hozzászólás “az új doktor” bejegyzéshez

  1. Teny, hogy en magaert a mufajert nem igazan rajongom, de az elozo Doctorral megneztem egy par reszt, es egesz jol birtam, nem aludtam el, nem kapcsoltam ki, hanem vegigneztem. Ezt az ujat is megprobaltam, de rettenetes volt. Unalom a kobon es nekem valahogy Matt Smith tul kolyokkepunek tunik erre a szerepre.

  2. Igy pár epizód után nekem a srác tetszik, jó doki, bár téyleg kölyökképű kicsit, viszont a vontatottságot nem nagyon tudom megbocsájtani.

  3. Igen, en is azt kerdezem. (na ez igy mar nem is olyan vicces)

  4. Szia, hát ezen most kicsit meglepődtem, hogy itt olvasok az új részekről… hihi, amióta nem vagyunk a ködösben valahogy lemaradtunk az ottani eseményekről. Köszi, az információt, nekem így elsőre nem tűnik szimpatikusnak az új doki, mi szerettük Christophert és Davidet is 🙂
    szép napokat!

  5. Na, ebből a postból egy szó nem sok, annyit nem értettem 🙂

  6. Egyetlenegyet láttam, még Tennant-tal, és akkor is a sidekick miatt néztem végig (Catherine Tate).

  7. Ugye megoszlanak a vélemények, és szerettem Donnát nagyon is, szerintem nagyon jól el volt találva, jól ki volt dolgozva a karakter, és zseniálisan játszott Tate.

    Viszont vegyük észre: Amy Pond egy nulla, nincs benne semmi, a határtalan vigyorgást és lelkes szaladgálást hozza, ami az előző companionokban mind megvolt, csak éppen ők valahonnan eljutottak ide… Amy csak úgy zsigerből vigyorog és lelkesen szalad.Színészi játéka meg olyan jó, hogy a Szomszédok castingján mindenki lehengerelne, simán elhappolná Magenheim Julcsi szerepét. Szóval a történetek vontatottsága, kidolgozatlansága mellett szerintem Amy az aki miatt nem olyan jó az új doktor.

  8. hát van ebben valami, de szerintem nem a mucika a fő baj meg őt ugye ki lehet írni a sorozatból könnyen (Amy faszija kifejezetten vacak karakter) a nagy félelem a doki volt az meg nekem összeállni látszik.

  9. Nekem már bejön a srác. Szerintem majd a prof-al fog alkotni érdekes karaktert.

    Ja valami tényleg nem kóser a sorozattal, az utolsó Tennant-os részek is elég gyérre sikerültek.

  10. Szia Pappito!

    Hogy tudnék (mondjuk e-mailen) kapcsolatba lépni veled?

    Ádám

A hozzászólások jelenleg nem engedélyezettek ezen a részen.