további jogosítvány

 

Ma a postaládában várt a jogsim, ami tulajdonképpen szép teljesítmény lenne, ha azt vesszük, hogy kedden vizsgáztam. A helyzet viszont az, hogy a jogsin ugynaz a felirat van, mint az elméleti vizsga után kapott ideiglenes engedélyen, vagyis, hogy csak felügyelettel vezethetek. Emellett van egy érvényes full, korlátozásoktól mentes ideiglenes jogsim is.

Alapos oknyomozás után azt derült ki, hogy az elméleti vizsgám után simán legyártották és kiküldték nekem a jogsimat, ugyanis a kártya kiállításának dátuma korábbi, mint a gyakorlati vizsgám időpontja. Fura, mert direkt megnéztem a papírokat, hogy full jogsira vizsgáztam (nem learnerre vagy restrictedre) tehát gyakorlati vizsga nélkül semmiképpen sem kaphattam volna meg a végleges, arcképes kártyát. Ja, és a gyakorlati vizsgára is ők bookoltak, tehát mindenképpen tudniuk kellene, hogy mivan.

Most két eset van, vagy majd kapok egy másik jogsit, ami teljesértékű és akkor lesz kettő vagy mivel küldtek egy jogsit, már kipipálták, hogy az ügy letudva és akkor majd hívogathatom a vtnz-t, hogy mi a pék izéje van. Az ügymenetet félsikernek könyvelem el, attól függ, hogy hétfőn mit mond a hivatal a telefonba.

Mindenesetre itt van a dél keresztje az okmányomon.

Autós adminisztráció

 

Volt ugyebár nekünk az a szép almazöld-metál nissanunk, amit januárban olyan könnyelműen megvettünk a piacon. Használtuk, elfáradt, eladtam, elvitték, csak a két rendszám maradt belőle. Mivel így a központi központ szerint az autó forgalomban van, kell utána fizetni regisztrációt, amit én nem szerettem volna, különös tekintettel arra, hogy azóta az autóból szerintem hétezer darab sörösdobozt készítettek.

Most leírom lépésről-lépésre, hogy hogyan megy az ilyesmi itt a zátonyon, az adminisztráció folyamatát, melyik hivatalokat kell felkeresni, meg mindent:

Először is, ahhoz, hogy kivonathassunk egy járművet a forgalomból, nálunk kell legyen a két hatósági jelzés (rendszám), annak igazolása, hogy – amennyiben a jármű üzemanyaga nem a vásárlás helyén adózik – be van fizetve a Road User Charge (ezesetben szükségünk van egy hiteles kmóra állásra), az a papír amit a LandTransport küldött az autó átíratása után*, valamint egy olyan okmány, amellyel igazolni tudjuk, hogy mi saját magunk vagyunk, nem pedig valaki más.

Ha mindez megvan, akkor fogjuk magunkat (és a fentieket) és beballagunk a legközelebbi LandTransport irodába, vagy egy ügynökségre, mint például az AA. (mivel a rendszámot le kell adni, ezért a posta erre az egyre nem alkalmas) Itt kitöltjük alaposan az MR15 nyomtatványt, amely azonosítja a járművet (motorszám, alvázszám, rendszám) valamint minket, megjelöli a kivonás okát (ez mindenféle lehet, a lopástól a totálkárig), majd a pultnál a nénibácsi összenézi az adatokat a központi központ adataival, és ha minden egyezik, akkor lepecsételi a papírt, elveszi a rendszámot és szép napot kíván.

Hősünk esetében ez a takapunai AA irodában, 7 perc 31 másodpercig tartott (mértem!) ebből 5 perc volt kb, amíg kitöltöttem a papírt (ki kellett néznem a másik papírból* a motorszámot meg az alvázszámot), a többi pedig, hogy a néni ellenőrizze a dolgot és elvegye a rendszámot a hónom alól. Mivel a nissan benzinges volt, ezért nem kellett rá RUC-ot fizetni, így elmaradásom sem lehetett, tehát a forgalomból kivonás nem került pénzbe

Az már csak hab a tortán (meggy a habon, sőt csokireszelék a meggyen), hogy emlékeztek arra, hogy most csináltam jogsit és megkérdezték, hogy hogyan sikerült, ezután örültünk együtt, hogy milyen ügyesen levizsgáztam, megdícsértek szépen, veregettük egy kicsit a vállamat.

 

*= amikor az egyszeri izélandi vásárol egy járművet, akkor az átiratás után (NZD 9.20) kb. egy héttel érkezik postán egy levél a LandTransporttól (Ikiiki Whenua Aotearoa), benne az MR3 becenevű nyomtatvánnyal, hivatalosan „certificate of registration”  amely az alábbi információkat tartalmazza (a nissan esetében):

 

  • jármű gyártója (nissan)
  • modell neve (bluebird)
  • gyártás éve (1990)
  • motor űrtartalma (1974 köbcenti)
  • kasztni fazonja (saloon)
  • alvázszám
  • motorszám
  • felhasználási mód (private passenger)
  • első NZ regisztráció helye és ideje (Henderson, 1990, júni 29.)
Ezen felül van még egy „előző tulajdonosváltások listája” rész is, ahol nem meglepő módon az autó eddigi tulajdonosváltásai vannak feltüntetve, az aktuális tulajdonosnál lezajlott műszaki vizsgán rögzített km-óra állással. A nissannak én a nyolcadik tulaja voltam. Az első tulaj 81950km után adta el. 
Most jön a ravaszság. Ha már a földelhordási hivatal kiküld valamit az új tulajnak, akkor ésszel csinálja, ha megfordítjuk az MR3-at, akkor csiribú-csiribá: MR13 lesz belőle, és az lesz a neve hirtelen, hogy  Notice of Change Registered Ownership of Motor Vehicle, vagyis ezzel a papírral tudjuk eladni a járművet, ha nem szeretjük már (vagy egyéb okból). Kitöltetjük a vevővel az „új tulaj” részt, és elmegyünk vele a postára átiratni. Mivel a lap alja az MR13A nyomtatvány, amely leválasztható (perforáció, a világ nyolcadik csudája!) ezt nekünk kell bedobni a postaládába (nem kell bélyeg rá), miután kitöltöttük, hogy ki vette meg a kocsit. Az új tulaj természetesen majd kap egy ugyanilyen papírt a postán.
Röviden összefoglalva, amikor vásároltunk egy járművet, kapunk az államtól egy igazolást erről, amely igazolás egyben a következő tulajdonosváltás komplett dokumentálására és ügyintézésére is alkalmas, mind az eladó, mind a vevő oldaláról és egyszer kell bemenni vele a postára 5 percre. Azt külön szeretném kiemelni, hogy egy A4-es lapon 3 nyomtatvány van, amelyből az egyiket csak be kell dobni a postaládába. Nagyjából egy államnak ennyi köze is van a saját polgárai által használt járművek adásvételéhez.
.

ügyintézés

Az átköltözéssel kapcsolatos ügyintézés elengedhetetlen feltétele a nyugodt alvásnak amelyet melegvízzel való zuhanyzás és főzött vacsora előz meg. Tehát van víz meg villany meg ilyesmi.

Telefon

Itt a telefon áthelyezése a szám megtartása mellett nem triviális történet itt, a kommunikációs kőkorszakban, vasárnap délelőtt felhívtam a telekom szolgáltatót, hogy szeretnénk megtartani a számot és mikor lesz bekötve az új pecóba és egyéltalán. Kicsit ijedten jelezték, hogy hát a szám megtartása nem biztos, hogy lehetséges, de majd hétfőn kijön a team aki kivizsgálja az ügyet. Mivel gyakorlatilag 500 méter távolságra költöztünk, reméltük a legjobbakat. Ma, hétfőn eljöttem ügyintézni internetközelbe, és Kata hívott a mobilomon otthonról, a régi számunkról, hogy ő ezt most kipróbálta és megy. Örülünk, letudva.

Víz

A ház tulaja felhívott és lebeszéltük, hogy ő fogja bejelenteni a vizet és majd áthozza a számlát, ezt asszem félévente olvassák le, meg a víz olcsó, szóval ez is megvan, mert leolvastam a vízórát és jól megmondtam neki az állást, a többit ő intézi. Ez is letudva.

Ördöngös delejesség

A szolgáltatót felhívva, majd átjutva az első csapdákon (mi a vevőazonosítóm, mittomén, még az első számlát se kaptuk meg) sikerült megállapodni velük, hogy mától itt az új helyen ketyeg a villanyóra, cak szaladjak el és olvassam le mindkét villanyórát üstöllést. Megtettem, visszahívtam őket, együtt örültünk, a néni szerint minden rendben, ott lezárják a számlámat és az új helyen újranyitják, mit bánom én, csak legyen villany, van is. Ez is letudva.

Internet

Na ebből nem tudom mi lesz, írtam nekik szép levelet, hogy honnan hova költöztünk és megmaradt a szám, meglátjuk mire mennek vele és mikor lesz net. Remélem hamar.

Most hazamegyek, főzök, csinálok képeket a házikóról és majd itteni este posztolok színeset-szagosat.