HDR

Mint az közismert (safranek?) nagyon szeretek fotózni és roppant lelkes is vagyok ezügyben, új techinkák, meg minden.
Már egy ideje szemezek a HDR fotózással aminek a lényege nagyjából a következő:
Készítünk ugyanarról a témáról több-sok expozíciót, különböző rekeszekkel, majd ezt egy erre alkalmatos szoftverrel összerendezzük egy képé. Ebben az a ravaszság, hogy a képek számával egyenesen arányosan nő a végeredmény dinamikatartománya, az eredmény pedig igen látványos lesz. Artistic, mondhatnánk, különösen, ha tone mapping eljárást is alkalmazunk a kész képen.
Nyilván ez sok gyakorlást igényel (bracketing!) és sok próbálkozást, hogy milyen témáknál érdemes egyáltalán ilyesmit csinálni, és milyen lépésköz legyen az expo értékek között, milyen optikával, stb.
Első kísérletem a lépcsőfeljárón készült, 10 képből raktam össze, kapott tone mappingot meg kroppoltam, mert túl hosszú volt az előtér. Állvány híján a betonra letett géppel csináltam a fotókat, nagyjából 2 Fe távolságra egymástól.
Az eredmény kicsit giccses lett, ez sok gyakorlással és okos témaválasztással és főleg mértékletes tone mappinggal enyhíthető. El a kezekkel a vad szaturálástól! A flickr HDR szekciójában remek képek is vannak, különösen a visszafogottabbak a jók, ahol átjön a nagy dinamika, de nem lesz valtdizni végeredmény. Jó móka, bár könnyű túlzásokba esni és főleg azoknak a képeknek áll jól, amelyeken nagy terek vannak, épületek, táj.

első kísérlet (klikkolj, hogy nagyban lásd)

Az alábbi két kép a 10 képes sorozat két legszélső tagja, tekertem a rekeszt a masina meg hozzá húzta a záridőt, ahogy érezte. Nem ez a legfrankóbb mód, de vidékre, kabát alá 🙂


50mm f1.8 1/4000 zársebesség

50mm f22, 1/40 zársebesség

MANGO

A mangót a következő módon lehet gyorsan és fájdaommentesen az emésztőrendszerbe juttatni. Mi a népszerű „sündisznó” (hedgehog) módszert alkalmazzuk. A megmosott gyümölcsöt a laposabb oldalára fordítjuk és a maggal párhuzamosan, a középvonaltól kb egy centire levágjuk a domború felét.


A levágott darab színtiszta gyümölcshús, ezen párhuzamos bemetszéseket ejtünk úgy, hogy a héját belülről ne vágjuk át.

Ezután merőlegesen is bevagdaljuk a húst, kockásra, mint a malacbőrt.

Ezután a héjat alulról megnyomva, kifordítjuk a levágott és bekockázott felet, így kapjuk meg az első sündisznónkat.


A másik féllel ugyanígy járunk el, ennek eredményeképpen már két sündisznónk lesz és egy korongunk.




A korongnak levágjuk a héját és a finom mangó lerágcsálható a magról, a sünikről levághatjuk a kockákat vagy leehetjük őket, a mi kislányunk imádja lerágcsálni a süni tüskéit.

ilyen állat márpedig nincs!

Hétfő délután csudaszép idő volt, úgyhogy elkocogtunk az állatkertbe, amivel szemben nem voltak túlzott elvárásaim, de kiderült, hogy remek hely. Nincs olyan idős, mint a pesti állatkert, csak 1922-ben épült és javarészt modernizálták, de fantasztikus élmény volt mindannyiunknak.

Az állatkert weboldalán amíg a belépők árát keresgéltük, a ” remek idő van, hozd a kamerád! ” feliratot leltük és így is tettünk. Az álatkák látványosak (nem láttuk a zsiráfot, pedig van!) és 179 faj 1300 egyedével lehet találkozni, sokukkal egészen testközelből.

Az emukat a látogatóktól egy 40 centi magas léckerítés választja el, körülötte kenguruk hevernek, meg wombat, vagy mi a frász, nagyon jópofák. Mindezt Auckland dús növényzetében sétálgatva élvezhetjük, természetesen babakocsival is minden megközelíthető és a gyerek is mindenre felmászhat, hogy jól lásson. Mindenfelé hangszórókból hallhatjuk az aktuális jószág mindenféle jellegzetességét, mit eszik, hol lakik, amikor nem Aucklandban van, meg mindent.

Nagyon ügyesen gondoskodnak arról, hogy a látogató is jól lásson mindent és az állatok is kellemes közegben legyenek, természetesen etetni nem szabad semmit, mindenki a kedvencét eheti, és remekül elvannak.

Több sokkoló élményünk is volt, az első a tengeri teknőc, ami akkora, mint a fene, és annyira azért nem mozog lassan. Annyira látványos volt, ahogy a kispolszki méretű dög lábrakap és bandukol egy kört, hogy azóta a kislányunk azt ismételgeti, hogy „kidugta a fejét a béka” Az óriásteknőcöket csak üveg mögül lehetett nézegetni, mert nem szeretik, hogyha tapogatják őket, de így is nagyon klassz volt élőben látni ilyet.

Rengeteg madár van, mindenféle egzotikus szárnyas, és sok helyi is, hiszen újzélandon nem volt a madaraknak természetes ellenségük, ezért rengeteg változat alakult ki és szemkápráztató színű kavalkádot láthat az egyszeri dolgozó, ha közéjük megy.

Nem sorolom fel, hogy mi mindent láttunk, a lényeg, hogy nagyon élveztük, és ami a mégleglényegebb, hogy láttunk igazi kiwimadarat!! A kiwi a legszánalmasabb, legelképesztőbb és leghülyébben kinéző madár, ami létezik. Szőrös. Röpképtelen. Arasznyi vékony csőre van. Úgy közlekedik, mint aki betintázott és közben a földet piszkálja a csőrével. Mindezt éjszaka, mert éjjeli állat. A neki rendelt madáriumban tök sötét volt, pár halvány piros fényű lámpa világított csak, mint a fotólaborban, és egyszercsak észrevettük, hogy ott szerencsétlenkedik szegényke. Nem is olyan kicsi!

A kiwi teljesen gyagyásan néz ki és nem lehet nem szeretni, van benn valami olyan esetlen báj, amitől az is érthető, hogy az újzélandi légierő (RNZAF) is hajlandó volt emblémájává választani egy röpképtelen madarat. 25 percig csak álltunk a sötétben és tátott szájjal néztük ahogy bóklászik és az avart piszkálja a csőrével. Ha nem zárták volna be az állatkertet, még mindig ott állnánk. Én teljesen esélytelen voltam, hogy lefényképezzem és a vaku ugyebár nem a legklasszabb ötlet, úgyhogy tessék ide klikkolni és megnézni mit ír róla a wikipedia.

A többi állatkertes fotóért, amiket csináltam, tessék ide klikkolni.

Filmek

Nagy dolog történt velünk, olyasmi, ami otthon is nagyon ritkán fordult elő, moziban voltunk, kettecskén. Bájos gyermekünkre addig Csanád és Kriszti vigyázott itthon, mi pedig behasítottunk az écakai Auckland tomboló ütőerére helyezni az ujjainkat, hogy elkapjuk a ritmust. A mainstream fiatalság szórakozóhelyeken evettivott, a mégmainstreamabbak pedig légkalapáccsal törték a newmarketi Broadway aszfaltját.
Midezek ellenére elhaladtunk a Rialto nevű moziba, ahova előzőleg foglaltunk jegyeket, majd megfejtettük, hogy hogy működik a jegyhezjutás, nem számítottunk arra, hogy nem kell még egy pénztárnak lenni külön, ha a popkornos lánykák előtt úgyis van kasszagép. Felmutattuk a kinyomtatott emailt, erre kaptunk jegyeket, kifizettük, majd nem sokkal később birtokba vettük Auckland talán legdrágább két palack ásványvizét. (tudom, hogy nem szabad, de akkor is tessék máshonnan vinni vizet, bazidrága ott, a jegyek árához képest szabad szemmel is jól látszott az összeg amit kiadtunk értük.) Sebaj, „nem úr aki nem pazar” – ugyebár!
Ezután sétáztunk egyet, mert még volt fél óránk, és kellemes andalgásban (légkalapács!) grasszáltunk a rém idegesítő éjszakai newmarketban. Viszont találtunk egy mókás helyet, úgy hívják, hogy Crazy Noodles és úgy is néz ki. Az éjszakai kaland legmókásabb része az volt, hogy mind a ketten szokatlanul éreztük magunkat zárt lábbeliben, 3 hónapja nem viseltünk ilyesmit, most meglepő volt, hogy nem látjuk a lábujjainkat.
A moziban rájöttünk, hogy más már tudja, hogy mibe kerül a víz, majd mindenki egy pohár borral sétált, később konstatáltuk, hogy a jegyekre is rá van írva, hogy „vidd be a borodat a filmhez” a székek között pedig kis tálcaszerűen kiképzett karfa van, tehát le is lehet tenni a talpas poharat. (a végén vissza kell adni!)

A film amit megnéztünk a Szerelem a kolera idején, mivel mindketten nagy Márquez rajongók vagyunk, komoly elvárásokkal csücsültünk be, hogy mi lesz ebből. Egyrészt maga Javier Bardem jáccódik benne, másrészt nem tűnt úgy, hogy azt a regényt könnyű filmre vinni.

Szó mi szó, nem is nagyon sikerült. Illetve sikerült, de nem úgy, illetve izé. Szóval a film maga erős közepes, érződik rajta a komoly dilemma, miszerint nem könnyű eldönteni, hogy ki a főszereplő, a szerelmére fél évszázadot várakozó Florentino Ariza vagy az apja által neki rendelt doktorral életét leélő Fermina Daza.

A történet hangsúlyos vonala, Florentino sajátos terápiája a szerelem hiányára a nőfalás, melynek során hatszázat is meghaladó számú hölgyet csábít el, amelyről naplót is vezet, itt mégis inkább humoros fényben látszik, szerintem meg ez a legszebb ellentmondás a mesében.

A remekül fotózott filmben roppant jól eljátszott öregember figurája Javier Bardem tehetségét dícséri, sajnos mellette komoly ellenpont Giovanna Mezzogiorno, aki gyönyörű és sajnos nem tud öreget játszani. Valahogy természelellenessé tette a sok profi sminket az „öregasszony” mozgása, mivel a lényeg az öregkori egymásratalálásban rejtezik, eléggé lerontja az amúgy kellemesen közepes filmet. A könyv jó, a történet szép a film pedig megért egy mozijegyet, de többet nem.

Másik filmélményem inkább helyi jellegzetesség, mint film, a Fekete Bárány című újzélandi horroparódiát volt szerencsém megtekinteni vidám társaságban. Valószínűleg ilyen kreténséget csak itt lehet forgatni, nyilván hosszas elemzés után kiderülne, hogy a stábbban túlnyomórészt ingerszegény gyermekkorú népek vannak, a rendező analízisbe jár az író pedig egy manifeszt idióta.

Ennek eredményeképpen sikerült legyártani egy filmet, amit minden bizonnyal sokkal jobb móka lehetett elkészíteni, mint megnézni, bár egy idő után – no meg a 12 éves single malt, khm – jól szórakoztunk.

genetikai hulladék támadásban

A történet röviden: az öccs játszhatott apuval és a birkaterelgetőset (kvaddal terelnek, NZ) ám a a kiskorában bicebóca báty ebben nem tudott részt venni, ezért egy birkát levágva, majd a bőrét magára húzva alaposan ráijesztett az öccsére, aki ettől birkafóbiát kapott és elment vidékről. Apa balesetben elhuny.

a birkák már a házban vannak

15 évvel később a báty kieszel valami újfajta birkát, amelyet egy igen szokatlan laborban állít elő, fehér gumicsizmás segédeivel, majd találmányát el akarja adni a nagyvilágnak, különösképpen japán befektetőknek. Hazahívja az öccsét, hogy kifizesse a birtok felét ami szép nagy summa, ám eközben két tökhülye környezetvédő belopózik a laborba és ellop valamit amit a dögkútba dobnának egyébként.

gonosz báty és a találmány

Észreveszik őket, sok szaladás, üldözők lerázása, majd elkezdődik a totális őrület, ugyanis a kis rémbirkaembrió megharapja a környezetvédőt, aki ettől birkává kezd változni, sőt vérbirkává, ő is harapni akar. A farm nagy részén elharapóznak (hehe) a vérbirkák, megzabálnak mindekit és/vagy vérbirkává változtatják. Vér és belek gazdagon.

vérbirkák laboránst falatoznak

Kalandos módon összekerül a kisebbik fiú és a környezetvédő lány, akit nem harpott meg senki, és kettecskén (hármacskán az intézővel) végül felszámolják az egész balhét. Ez önmagában nem hangzik valami megnyerően, viszont számos jól időzített poént csattan el, és némelyik jelenet már annyira gusztustalan, hogy majdnem nézhető.

vérbirka japán befektetőt fogyaszt

A film során az összes birkával kapcsolatos vicchez hozzájuthatunk, a „ha még főzni is tudnál”-tól a birkafing tűzveszélyességén át addig, hogy a megtudjuk, hogy a vérbirkává változott szörnyön füstölve mar a mentaszósz . Ugyebár nem kell mondani, hogy amit itt újzélandon nem tudnak a birkákról az nincs is, ezt a filmet se lehetett volna ilyen mókásra megcsinálni a helyi viszonyok nélkül. A szokásos gyűrűkurás tájon játszódó birkahorror-komédia önmagáért jó, bátran ajánlom mindenkinek aki nyitott másfél óra idült kreténségre. Természetesen a gonosz ronda halált hal a fiatalok pedig egymáséi lesznek.

a fiatalok

(kifejezetten sörözős-csipszezős film, nők és gyeremek számára ellenjavallt. ZöPö, neked kötelező!)

Szülinap

Harmincharmadik szülinapom a lehető legjobban indult, ennél szebb nem is lehetett volna, amikor kikászálódtam az ágyból, a kislányom rám mosolygott és azt mondta: „szülinap apa”

Aztán felköszöntött Kata, aki tortát is sütött nekem, pedig nem is tudta, hogy tud. Gyümölcsös sütit csinált, tessék talpra ugrani, villával vert tojáshabot, ami egész egyszerűen hőstett. A süti nagyon finomra sikerült, volt benne alma, banán, mangó, áfonya és ananász, már sülés közben is csodálatos illata volt, de amikor kész lett és már a leégett nyelvem sem akadályozott, akkor az íze is méltónak bizonyult az illatához.

A szülinapban az a kis gap volt, amíg elvittem Csanádot egy fontos megbeszélésre, megvártam és hazahoztam, aztán újra kezdődött a kényeztetés. Mivel Márk kedvese is megérkezett, délután még lementünk Devonportba inni egy sört és sétálni a naplementében és nézegetni a vitorlásokat, akik összevissza rohangáltak az Auckland öbölben, miközben szerintem Adrienn nyitott szemmel aludt.

Másnap, azaz ma folytatódott a dolog, délután szülinapi barbekjút rendeztek a srácok nekem, amire elhívtuk Pukekóékat, meg Whatever Zsuzsiékat. Kaptam szépséges ajándékokat (kösz Csaba a bort, köszönöm a greenstone chief of chief nyakbavalót, a maces egeret és a kerámia pukekót!!!) és fenomenális társaságot Csanédék kertjében.

Mindenki nagyon aranyos volt és nagyon jól éreztem magam, köszönet mindenért!

Muriwai Beach


Hétfő délután felmerült, hogy a kimaradt lecsóparti helyett beachBBQ-t kellene tartani. Ilyesmit az ember alapból nem utasít el, résztvesz, majd utólag megbánja, ha úgy alakul, szerencsére esetünkben erre nem volt szükség.


Jociék berakták a sütőkét a mikrobuszba, majd 4 autónyi magyar elindult a Tasmán tenger irányába. Nem kell sokat küzdeni, hogy odaérjen az ember, bár addig kombináltunk, mire hat körüli indulás következett be, ami előrevetítette a ránkesteledést meg a délutáni csúcsforgalomban tökölődést.

Kb háromnegyed óra autókázás után elértük a vizet, az erre felkészültek legott surfra-bodyboardra kaptak és a hullámok közé vetették magukat. Tekintsünk el attól a tízperces vitától, melynek témája: „mikor tetőzik a dagály?” Miután ahogy lementünk a partra azonnal elsodortak minket a hullámok, ravaszul megoldva, hogy a száraz ruhának magunkon hagyott cucc elveszítse száraz jellegét. Sebaj, felvettük a beachszerkót, innen már teljesen szörfözésszerű lett a kaland.

A hullámok brutális erejűek voltak, némelyikük több méter magasan jött a part felé, néha pedig orvul oldalról toszogtatták a rajtuk lovaglókat. Elképesztően szép látvány volt az egész, a lemenő napban (nyugati part) felénk hömpölygő tenger és a hullámok tarajáról leszakított vízpermet a levegőben.

Mikorra eléggé elfáradtak a vizesek, nekifogtunk a parkban sütögetésnek, közben vicelődve, hogy ha fél tízkor ránkzárják a kaput, akkor hogy visszük ki a kocsikat és hogy megyünk haza? Az aggodalmaskodást gyorsan elnyomta a szerb taxis által főzött pálinka és a sörök, no meg a finom husikák. Jóllakottan sokkal kevésbé aggódik az ember.

Természetesen közben kukk sötét lett, csak a Hold világított, a csillagos égbolton, azért a parkban tapogatózással tájékozódtunk. Negyed tíz körül felcihelődtünk és hazakocsikáztunk, kicsit afterpartizva Csanádéknál, majd aludni térünk.

zeneajánlat

Immár közel egy éve vásárolok online zenét, eddig beszerzéseim jobbára komolyzene, jazz, swing, és bigband műfajúak. Az eMusic muzsikabolt inkább bizonyos rétegzenére kíváncsi vásárlókra szakosodott, sok kis eldugott kiadó lemezeit is meg lehet vásárolni itt, a popkultúra és a kommerciális mainstram kicsit visszafogottabban képviselteti magát. Vannak albumok, amelyek csak itt és csak digitális formában jelennek meg. Néhány magyar is fellelhető Pege Aladártól az Emil Rulez!-ig. A letöltött zenék DRM mentesek, az albumokhoz jár a borító, a számok rendesen el vannak látva tag-ekkel, és a letöltőkliens együttműködik az iTunes lejátszóval. A szolgáltatás havidíjas, átalányban lehet zenét venni:

30 track letöltése havi USD 9.90, vagy €12.99
50 track letöltése USD 14.99 vagy €16.99

50 track az 4-6 komplett album is lehet, ha így nézzük, akkor 170 forintos dollár mellett 2500 forintért lehet ennyi muzsikához jutni. Euróban is lehet fizetni, az is hasonló ár, bár az árfolyamok miatt az drágább. Nem mellékes, hogy ha egyszer megvásároltunk egy számot, akkor azt újra le lehet tölteni a saját accountunk alatt, tehát ha elveszik a vinyónkról minden adat és LGT-sen szólva „csak a zene kell”, akkor sem kell újra megvennünk a már megvásárolt zenéinket. A letöltött zeneszámok korlátlan számban másolhatóak saját felhasználásunkra, tehát még jogsértőek sem vagyunk, ha a kocsiban CD-n, a hordozható MP3 lejátszónkon és a számítógépünkön egyszerre megvannak.

Szíves figyelmetekbe ajánlok pár albumot, amelyek szerintem kiválóak, a borítókra vagy a linkekre klikkelve bele is tudtok hallgatni a számokba 30 másodperc erejéig.

Ray Charles & The Count Basie Orchestra
Ray sings, Basie swings

2006ban jelent meg a Concorde Jazz gondozásában az alábbi tracklistával:
1. Oh, What A Beautiful Morning 4:35

2. Let The Good Times Roll

2:57
3. How Long Has This Been Goin’ On

6:19
4. Saturday Night

4:05
5. I’m Busted

2:35
6. Cryin’ Time

3:53
7. I Can’t Stop Lovin’ You

4:02
8. Come Live With Me

4:10
9. Feel So Bad

4:10
10. The Long And Winding Road

4:04
11. Look What They’ve Done

2:51
12. Georgia 4:40

A következő album már elevez a jazz vonaltól, inkább az acidjazz irányába, de mindenképpen érdemes vele eltölteni kicsit több, mint egy órát, izgalmas szaxofonjáték, mozgalmas alapokkal.
2001-es kiadás,

Grover Washington Jr.

Discovery
No Way 7:20
Between The Sheets 5:32
Sunshine Alley 7:12
Our Love Will Never Die 10:21
I Feel The Earth Move 6:17
L & J 4:43
Inside Job 6:16
Fadin’ 6:53
Killer Joe 14:37

A kicsit könnyebb műfaj kedvelőinek is van tippem, elég friss a dolog, de megéri az időt és a pénzt, (Vica/Hugi/Jordi!) nagyon kellemes elektronikus válogatás, remixek a Jalapeno Recordstól, 72 perc ami elektronikus, de nem szimpla tufciri-tucirifiri:

Jalapeno Sound System
1. Delta Dawn 5:11
2. Money in the Bag (Ian Pooley Remix) 7:09
3. Let’s Have Scratch for Breakfast 5:34
4. She’s Gone 6:26
5. Cornered 6:38
6. Ya Lookin’ Tight 5:25
7. No Sun in The Sky (Henrik Schwarz Remix) 8:21
8. Little Spot of Soul 4:02
9. Funk up my Day 7:35
10. Signs (Jody Wisternoff Remix) 6:41
11. Swing Down 5:27
12. Bump Bump (feat. Young MC) 4:19

Térjünk át a komolyabb elképzelésekre, egy Beethoven szimfónia sorozatra, a London Symphonic Orchestrát Bernard Haitink vezényli. Ehhez nem teszek borítót, de a linken mindet megtaláljátok, nagyon-nagyon jó.

Visszakanyarodva a jazz világához, a Monterey Jazz Festival a hatvanas években elképesztő előadókat kínált, Stan Getz, Thelonius Monk, Miles Davis és még sorolhatnám. Az ott készült koncertfelvételek mai napig kihagyhatatlanok, két személyes kedvencem:

Miles Davis
Live at the 1963 Monterey Jazz Festival

100% (cien porciento) nettó Miles Davis, csak hátra kell dőlni és halgatni. 52 perc repülés.


A másik, és ehhez már nincs mit hozzátenni, az egy évvel későbbi, az 1964-es Monterey Jazz Festivalon készült felvétel:

Thelonius Monk
Monterey Jazz Festival Live 1964

kiwi organised

A helyi munkafolyamatokról mindenféle rémhírek vannak, a kiwik sok szempontból nem túl szorgalmas népség, bár ha egyszer nekiállnak, akkor komolyan is gondolják és csinálják ahogy bírják.

Van itt egy cég ami mindenféle elektrikus ketyeréket árul, mobiltelefontól fotómasináig, öt dollár felárért házhoz is küldi futárral a cajgot. Nem átallottam venni egy telefont és elküldetni magamnak plusz öt dollárokért. Már van tapasztalatunk velük, a megrendelt cucc másnap meg is érkezett, sőt olyan cégről is hallottunk, ahol a hitelkártya számának telefonba diktálása után másfél órával megjelent egy alak a megvásárolt cuccal.

Ehhez képest én tegnap délelőtt megrendeltem a készüléket és kaptam is azonnal egy visszajelzést, hogy minden oké, a futárnál a cucc, aznap várhatom. Vártam, de nem jelentkezett senki. A cég akitől vásároltam visszajelzésében megadta a futárcég csomagkövető linkjét és a tracking numbert, legott meg is néztem a neten, hogy hol a cucc.

Elég érdekesen alakul, a szabadon kereshető tracking number követő szerint a szomszédos csomagszám amit 7 órával később vettek fel tegnap, már Hamiltonban van a címzettnél:
Date Time Service area Description
12 Mar 08 17:12 Auckland Goods picked up
12 Mar 08 19:26 Auckland Departed Auckland for Hamilton
13 Mar 08 01:59 Hamilton Arrived at Hamilton branch
13 Mar 08 08:48 HLZ Drivers Bay Arrived at HLZ Drivers Bay branch
13 Mar 08 12:01 Hamilton Goods with delivery courier
13 Mar 08 15:39 Hamilton Goods delivered to Stan Signed as received in good order and condition

Az enyém, ami Aucklandból Aucklandba jön, délután négykor:

Date Time Service area Description
12 Mar 08 11:52 Auckland Goods picked up
12 Mar 08 13:54 Auckland Goods with delivery courier
13 Mar 08 09:49 Driver Bay 76 Arrived at Driver Bay 76 branch

Vagyis még mindig nincs a futárnál aki errefelé tartana vele. Egy körül felhívtam a céget és megkérdeztem mi a helyzet, aszonták, hogy délután négy felé várhatom a csomagom. Hát csak várom.

Időközben azért legalább jól mulattunk, itt volt Gréti és Ábel anyukáikkal, úgyhogy babaúzsr tartottunk, még ha csak rövidet is, volt veszekedés a babakocsin meg a labdán meg amin csak lehetett, sok négykézlábazással.

Ja, még valami, a helyi imádott gyümölcsöt úgy hívják, hogy feijoa, sehol nincs ekkora felhajtás körülötte, mint itt újzélandon. Egy kistermetű fán terem, de ez nem is lenne izgalmas, az a faja, hogy a kistermetű fa itt van a kertünkben. Réka mondta meg, hogy ez a feijoa, fogalmunk sem volt 🙂 Állítólag nagyon finom, nekem még otthon volt szerencsém feijoa ízesítésű vodkához, az olyan volt, mint a körömlakklemosóba áztatott gabi fogkrém. A feijoáról képeket lelhettek itt.

Én, amíg nem tudtam mi ez, egyet leszedtem és elvágtam, tényleg olyan, mint a képeken, de se íze-se bűze nem volt, kemény, mint a rosseb. Viszont a fán szoktak bújkálni a madarak.

Akit részeltesebben érdekel, az olvasson utána a wikipedia szócikkében vagy tudományos igényességgel a California Rare Fruit Growers Inc. oldalán vagy az autentikusnak mondható NZ Feijoa Growers Association honlapján.

A kertben két másik gyümölcs is terem, az őszibarack, aminek most ért véget a szezonja a kertben, és valami citrusféle amit egyelőre nem tudunk micsoda. A gyümölcse most sötétzöld, a leve édeskés-savanyú, nagyon finom. Úgy néz ki, mint a zöldcitrom (lime) de nem az. Réka szerint (ő tudta a feijoát is!) tangerine, ami valami mandarinféle, de a wiki szerint a héja könnyel lejön, Réka szerint meg nehezen, szóval lehet, hogy mégiscsak valamiféle más jószág ez. Majd teszek fel képeket.

[update 22:12]
természetesen a cucc nem érkezett meg, írtam egy szívhezszóló emailt a futrinkacégnek. remélem ez nem azt okozza majd, hogy a reggeli műszak áthajt a csomagon a konténerszállítóval 🙂
[update 10:00 március 14]
10 perce hívott fel ugyanaz a srác a PBT-től, aki tegnap azt ígérte, hogy délutánra itt a cajg. Könnyek között kért elnézést, volt minden, új fiú a sofőr, rossz gombot nyomott meg minden, bocsbocs, egy órán belül itt a cucc. Meglátjuk.
[update 10:56 március 14]
sikerült. juhéj. morcos maori harcos megérkezett a cuccal. megy ez mint a karikacsapás. Remélem később majd a csomagkihorós rész eléri a CRM színvonalát 🙂

Szert tettem a világ legostobább telefonjára, bár fura, hogy egy kommunikációs eszközt ésszel próbálunk mérni. Inkább azt mondom egy minimalista-funkcionalista termékre tettem szert.

Motorola F3

Semmit sem tud az égegyadta világon, viszont alig fogyaszt villanyt, egy hétig simán elvan egy feltöltéssel, 69 gramm és lapos. Ja, ébresztő van benne 🙂 Zöld banán – piros banán, egyelőre ennyire van szükségem egy telefontól itt. Érdekes módon a magyar tesztek lehúzták, hogy nehézkes meg túl van ócsítva, hát szerintem ennyit kell tudni egy telefonnak. A kijelzője E-Ink technológiájú, tehát nincsenek pixelek, viszont napfényben is olvasható, úgy viselkedik, mint a papír. (a sony csinált is ilyen technológiával e-book olvasót)

Itt egy teszt, itt meg a gyártó hivatalos oldala.

életjel

Kedves olvasók, nincs semmi különös, nem is tűntünk el, megvagyunk és továbbra is állásra vadászunk. Kicsit háttérbe szorult a blogozás, de lesz ez még napi rutin, csak arról nem akartam írni, hogy mindennap felkelünk, állásra vadászunk, játszóterezünk meg főzöcskézünk.

Lányok is jól vannak, mind jól vagyunk.

Üstöllést posztolok, ha lesz megírásra érdemes.

Rotorman

Szombat este kilengeni indultunk a kikötőbe, hogy enyhe sörözéssel és beszélgetéssel üssük el az időt. A résztvevők, Hobe, Attila, Csanád, Márk meg én voltunk. Eleinte Hobe és Attila meg én, a csendes eső elől a söröző kerthelységében húztuk meg magunkat. A hely újra eljátszotta, hogy nem engedik be Csanádot, mert nincs rajta zárt cipő, ez itt kiwiföldön meglehetősen ritkaságszámba megy, sokmindennel vádolható ez a kis ország, de azzal, hogy lábbelifetisiszták, nem. Sebaj, átugrották a tujákat és leültek, így már nem volt gond, de nem szabad a kiwi logika felfejtésével fáradozni, csak bejönni nem lehet, de bent lenni lehet, hagyjuk is.

Elég későig sörözgettünk és beszélgettünk, miközben a szombat esti éjszakai élet lassan elfajult körülöttünk, a nappal elegáns étterem, este söröző, éjszaka diszkó intézmény eljutott a végső fázisba. Az utcán hordákban hömpölyogtek a különböző mértékben illuminált fiatalok, akik bárról bárra járva élvezték az életet. Vagy nem élvezték, de csinálták, ez a végeredmény szempontjából mindegy is. Érdekes volt látni, hogy az amúgy nem egy észbontóan pörgős helyből hétvégén micsoda nyüzsgő éjszakai mulatozás kerekedik.

Egy idő után Hobe szólt, hogy vannak itt barátai, akik hajóval jöttek Újzélandra, csatlakoznának, így megismertünk két nagyszerű embert, Évát és Gézát,akikre mély csudálattal bámultunk és ez azóta is tart. Hajós körökben nem ismeretlen ő (mi nem vagyunk hajós körök, nevét csak a Hátszél című vitorlás magazinból ismertem a nevét) és leesett állal gondoltunk bele, hogy micsoda kaland lehetett az adriáról újzélandig vitorlázni. Géza, akit a vízenjárók Rotormanként ismernek, még a hajójára is felengedett bennünket, ami egy 41 lábas vitorlás és nagyon klasszul néz ki. Mivel semmit nem értek a vitorlázáshoz ezért aki ilyenféle részletekre kíváncsi, az legyen szíves látogasson el Rotorman hajónaplójába és olvasson.

Gézáék most itt laknak a marinában a hajón, onnan járnak dolgozni, ráadásul – ha a hajó árát nem számolom, meg az ideérkezést ahogy van – olcsóbban is jönnek ki, mintha bérelnének.

Remélem még találkozunk velük, nagyon jó fejek, roppant szórakoztató sztorikkal, talán még azt is elmeséli, hogy hogy kell vitorlázni. Ugye, hogy érdemes kocsmába járni? 🙂

Sajnos a vasárnap délelőttünk elúszott, nagyon későn értünk haza, inkább korán és tizenegyig képtelen voltam magamhoz térni.