szocializálódunk


sirály, a rondábbik fajtából

Hétvégénk kényelmesen telt, különösebb kihívásokkal nem szembesültünk, sőt. Szombaton elcsatangoltunk St. Helliersbe, amely ingatlan szempontból talán a legdrágább része Aucklandnak ( Mission Bay és Kohimarama mellett) ellenben itt találkoztunk Hobéékkal, akikkel jót játszótereztünk meg tengerpartoztunk, beszélgettünk meg elvoltunk a hatalmas felhők alatt.

St. Helliers játszótér

A játszótér 10 méteres körzetébe nem szabad kutyát hozni (bezzeg a rengeteg sirály nem gond), ellenben a játszótér gyakorlatilag a tengerparton áll, a mászókától kell vagy 15 métert menni a habokig… Le is mentünk, mert Eszter nem bír magával, ha tengerközelbe kerül, természetesen a játszóterezős gúnyája csurom víz lett. Ez persze azért nem akkora tragédia errefelé, mert jó idő volt, pelusban is elücsörgött a babaülésben hazáig.

játszótér a parton

St. Helliers szerencsés elhelyezkedése folytán pompásan tudom demonstrálni, hogy mekkora a város, az alábbi képen megjelöltem a közepét (CBD), a helyet ahol lakunk (Northcote) és a két Takapunai toronyházat. Mi a játszótérig meg vissza 43 km-t tettünk meg. Érdeklődőbbek csekkolják a guglimapon, hogy mi merre.

távolságok

Vasárnap délelőttöt édes semmittevéssel töltöttük, lélekben készülve a délutáni barbikjúra, amire előre páclottunk húst, meg Csanád is szerzett némi különlegességet, strucchúst, ami nagyon finomnak bizonyult, ilyesmin eléldegélne az egyszeri zátonylakó, ha rákényszerülne, de be kell érnie a sokkal több lábbal rendelkező állatok felfalásával. Czuppytól elkunyizta Csanád a barbigépet és alaposan felkészült ő is. Érdekes módon intt a faszenes barbigép nem divat, csak gázosat láttam, ez nyilván következménye annak, hogy 15 perc alatt tud leégni egy egész háztömbnyi ezekből a papundekli házakból, ha száll a pernye meg a szikra…

strucc szték

Nekiláttunk a nagy sütögetésnek, a résztvevő magasabb rendű létformák:
– rákocskák
– pácbakerült gyesznó
– strucc
– hamburgerhús (mint létforma, khm)
– kolbászkák

alacsonyabb rendű létformák:
– cukkini
– kaliforniai paprika
– gomba
– hagyma
– csöves kukorica

Rászántuk az időt a sütikélésre és mozgásképtelenségig zabáltuk magunkat, közben söröcskék és pálinka esett áldozatul. Ez a BBQ egy kellemes népszokás errefelé, mindenki csinálja, része a rutinnak.

strucc és rákok a barbin

Hazatérésünk után nemsokkal eleredt az eső és azóta is zuhog, szakadatlan, hol kisebb, hol nagyobb intenzitással, biztos az időjárás is követi az időjárás-saccoló widgetemet és olvasta, hogy vasárnapra esőt ígértek.

eső

nyuggernap

a péntekünk nyugisan telt, különösebb történésekről nem tudok beszámolni, eltelt a nap cv küldözgetéssel, sétálással meg ház körüli teendőkkel. Eszterrel – mikor már nagyon gebolya lett – elmentem hintázni ide a ház mögé, ahol van egy pici parkocska, ahová kitu dja miért, nem épültek házak, valószínűlek a fák miatt, amiket itt nagyon nem szeretnek kivágni. Egy kis ösvény vezet át a Lake roadról a Lenihan zsákutcába, az ösvény átszeli a parkot, amit Lenihan Reserve-nek hívnak.

mögöttünk

Ez eléggé eldugott, mi csak véletlenül találtuk meg, de itt is le van nyírva a fű rövid, sportosra, van egy hinta meg fák, körben pedig a házak kerítései.Szemét sehol. A hinta körül-alatt fatörmelék van, hogy ha kiesnek a hintából a kölkek, akkor ne betonra essenek, ez amúgy is mánia itt, komolyabban veszik, mint az EUban, minden játszótéren süppedős vastag gumi, vagy ilyen fatörmelék van, és ügyelnek is rá. A padok oldalán pedig fémbütykök, amitől ülni lehet rajtuk, de gördeszkázni nem.

Lenihan Reserve

Egy ideig hintáztunk, aztán megjelent egy pár egy gyerekkel, beszélgettünk, kiderült, hogy ők francia-polinéziából jöttek, anyuka eredetileg Fiji, mindenesetre szép színük volt, és a bácsi folyamatosan sajnálkozott, hogy itt azok a gyümölcsök amik otthon nagyobbak, jobb ízűek és már mindenki unja őket, milyen kicsik. Persze azt nem értettem, hogy ha otthon fel se szedik őket, akkor itt miért baj, hogy nem akkorák, mint otthon, azt nem tudom, de kedvesek voltak, ez a lényeg.

rendezetlen

Kata vacsira krumplilevest főzött nagyon finomat, csak a babérlevél hiányzott belőle, pedig azért külön elmentem a bótba, de nem leltem, majd megkérdezzük a kínait a Silver Bellben, hogy van-e neki.

koszos

Este átjött Csanád és hajnali egyig a verandán világmegváltottunk és a mac terminálján keresztül macerálta az otthoni gépét, szóval jól mulattunk 🙂 Közben pedig, mivel Palival csencseltünk egy kis pénzt (neki forint kell nekünk meg NZD, úgyhogy ő ad itt dollárokat én meg az otthoni készletből utalok neki forintokat ) csak nem tudtunk rájönni, hogy hogy lehetne itt ügyesen utalni, mert ha nincs az embernek Netcodeja, akkor limitált a napi utalás és mi limit felett akartunk. Aztán az ASB-t felhívva péntek este fél kilenckor 5 perc alatt lett netkód és át is jött az utalás villámgyorsan. Menet közben őt is megtérítette a macbookom, úgyhogy már csorog a nyála az új macbook air után, ami állítólag febrár közepétől itt lesz a boltokban, akkor el is megyünk orrnyomokat hagyni a kirakaton. Mondjuk ő meg engem firefoxizált, egyelőre próbaidőn van a tűzróka, ha nem omlik össze, ahogy a safari teszi folyton, akkor maradhat. Az addononk mindenesetre meggyőzőnek tűnnek.

gondozatlan

Eszter nem aludt jól, amitől mi sem, főleg Kata nem, most szombat reggel van és a második kávénkat isszuk, kicsit felhős az ég, 20 fok van. Az előbb hajtottam el a jehovistákat akik a kertkapuba csimpaszkodtak és szörnyű dolgokat jósoltak, amit színes magazinokkal támasztottak alá, de mielőtt belemelegedtek volna, hogy micsoda bűnözés meg szörnyűségek vannak, amik mind meg vannak jövendölve a bibliában, jeleztem, hogy nekem is van, ráaásul nem is kifestő változatban, úgyhogy vótszerencsém. Na ezek itt pont olyanok, mint otthon, csak többféle színűek, ez a párocska is egy szplős fickóól és egy mahagóni színű lánykából állt, aki ráadásul szépséges is volt. Csak a világ ne haladna ilyen rossz irányba… Ajvécóresz!

Közben időnként ránézek a dhl csomagtrackelő webszájtjára, de egyre inkább úgy érzem, hogy külön posztot kapnak a tesómék által utánuk küldött csomag miatt. Közben a netünk is kaszott lassú lett, már vagy tíz perce ballag felfelé az apár kép amit ide akarok beszúrni…

Helyesbítek, én voltam lámarider, talán át kell méretezni a képeket, mielőtt az ember feltölti őket, így nem 12 megát, hanem 900 k-t kell kivárni 🙂 OMG!

Menet közben kiderült – nekem ez új volt – hogy simán, ingyen lehet paypal accountot upgrédelni a bézikről eggyel jobbra, csak kérni kell, és az 5.4%-os díj lemegy 2.5-3.4%-ig, ha pénzt hív le az ember a bankszámlájára. Ez így mindjárt jobban néz ki, de hétfőn elmegyek a bankba és utánajárok pár dolognak amit egy barátom tanácsolt, ha úgy működőképes és olcsó pénztranszferre bukkanunk, akkor azt is megírom, mert eléggé általános gond az itteni magyaroknál, hogy otthonról ide irányuló pénzmagunkutánküldés elég drága. A paypal nem reménytelen, meg is jön a pénzike, ezzel már futottunk egy tesztkört, de lehet, hogy van olcsóbb út, eseleg biztonságosabb.

gasztro – azok a boldog szték napok

Mai mittágesszenünk a következőképpen készült el:

előkészítő fázis:

Tegnap kivettem két szelet sztéknekvalót a fagyasztóból, amelyek kiolvadás után az alábbi pácba kerültek

  • olaj
  • mustár
  • fél fej lilahagyma felkockázva
  • HP szósz
  • Golden Sun (édes thai gyömbéres csiliszósz)

24 órát töltöttek a kenőcsben a hűtőben.

kint vagyunk a pácból

Processzálási fázis:

A husik egy órát kaptak, hogy átvegyék a szoba és utcahőmérsékletet , ezalatt elkészült a Guacamole

  • 3 érett avocado villával szétnyomkodva
  • 5 gerezd fokhagyma reszelve
  • 2 paradicsom apró kockákra vágva
  • 2 citrom leve – bónusztrekk a másik fél lilahagyma tegnapról, apró kockákra csapkodva
  • sóbors

ebből lesz a guacamole

A reszelt fokhagymára tesszük a felvágott paradicsomot, sózzuk, majd hagyjuk összegyógyulni, amíg az avokádót viléával szétnyomkodjuk, hogy krémes állaga legyen. A nyomkodáshoz nagy segítség a citromlé (szedtem a fáról a citromt), könnyebb krémmé keverni a masszát. Beleszórjuk a lilahagymát, egy nagyobb edényben összeöntjük a fokhagymás paradicsomot a citromos, hagymás avokádóval, alaposan összekeverjük, majd hagyjuk álldogálni, hogy egymásba érjenek az ízek. Ha kell sózzunk utána.


Hőkezelési fázis:

A húsokat kevés, de forró olajba dobjuk és addig sütögetjük, ameddig csak akarjuk, ha valaki szereti, hogy a husi belseje még kicsit rózsaszín, az rövidebb ideig, ha teljesen átsütve kedveljük a szarvasmarha holttestet, akkor tovább. Mivel ez az első szték amit valaha sajátmagam, én egy kicsit tovább, mint kéne 🙂 De azért finom lett.

halott marha torturált zöldséggel


vótszerencsém

gasztro – varázscsirke

Fantázianévnek adjuk a “déli hemiszféra csirke” nevet a tápnak, nem lesz túl szofisztikált.

hozzávalók:

– 2 db egész csirkecomb (nagy)
– tegnap készített hagymás-petrezselymes krumpli
– napon szárított paradicsom
– Golden Sun – sweet thai chilly sauce with ginger (mézes-csípős-gyömbéres kenőcs)
– sóbors (ritka fűszer)

A csirkéről levagdossuk amit a kínai hentes rajtahagyott, de nem tetszik, majd a bőr alá csúsztatunk 3-4 szárított paradicsomot, mindkét végtag esetén. Ezután sózzuk-borsozzuk, majd alul-felül bekenjük a “Golden Sun” nevű kenőccsel, majd a kiolajozott tepszibe helyezzük. Köré-mellé öntjük (paprikatévét nézők kedvéért: halmozzuk) a hagymás krumplit, amelyet nem átallottunk blaszfém módon olajjal készíteni, mivel a desznózsír nem klassz erre és különben is. Az egész cajgot lefedjük fóliával majd 220 fokos sütőbe toljuk és addig hőkezeljük, amíg a feleség nem lesz NAGYON éhes.

hőkezelés előtt

Ezután a fóliát leszedjük, a végtagokat megszurkáljuk villával (nem a feleségét), hogy minden oké-e, majd a sütőt maxikombiatomgrill fokozatra állítjuk és rápirítjuk a csirkebőrt a szettre. Ennyi idő alatt természetesen a kolompér is kicsit jobb lesz, sütő elzár, ha ügyesek voltunk, akkor nem kell csákánnyal leverni a krumplit a fóliáról, a husit kivesszük és szerető családunk elé tálaljuk.

jó étvágyat!

‘ome, sweet ‘ome – a cirkuszkocsi

a kert felől, jobbra citromfa

Nem véletlenül emlegetem cirkuszkocsinak kies otthonunkat, valójban egy nagy utánfutóban lakunk, ami akkorára nőtt, hogy gyorsan ráépítettek egy házikót. Két és fél szoba. Ámerikai konyha. A félszoba egy redőnyös ajtóval szeparálható, nekünk már ez is nagy szó, hogy a gyereknek külön szobája lehet, belefér egy felnőtt ágy meg egy szekrény. Nem csak a mi sorsunk nehéz, a környéken számos ugyanilyen megoldás létezik, tulajdonosaik készen vásárolják az ilyesmit és egy arra alkalmas vontató a helyére teszi. Ezután belekötik a közműveket (a maguk nem túl szofisztikált módján) és lehet lakni, teljes erőből.

az utcáról


Mivel itt egy telken több épület (nevezzük ezután a cirkuszkocsit is nagyvonalúan épületnek) is áll, ezért építkezés nélkül ez a leggyorsabb módja a lakóhely létesítésnek. A szomszédunkban igazi ház van, – na nem az otthoni fogalmak szerint igazi de mondjuk nincs kereke meg rendszáma – így a telken két unit van. Nagyon drága a telek, sokkal olcsóbb A/B/C betűket kiírni a kerítésre meg a postaládákra, mint minden házhoz külön telket keríteni.

kecó + verda


Ellentétben az általánossal, a mi bódénk fém szerkezetű jószág, ezt a fém vázat kívülről időjárásálló, belülről bérlőálló bevonattal látják el, esetünkben ez bádog/plasztik. Nem olyan ijesztő, mint első körben gondoltuk, de a két réteg között semmiféle szigetelés nincs, ezért nappal bazi meleg van (konzervdoboz a napon felejtve) éjjel viszont annyi fok van benn, mint kinn. Nyáron ezzel nincs is gond, de télen amikor 10-12 fok van, akkor erre kel az ember és ki szeret kijönni a forró zuhany alól 12 fokban? Ebből – és a kiwi mentalitásból – következően, fűtés sincs és gazdaságos, pláne energiatakarékos megoldás sincs, hiszen egyáltalán semmiféle szigetelés nem létezik, tehát a meleg azonnal kimegy a házból, ha fűt az ember. A kiwi nem fázik, megszokta az itteni klímát 150 év alatt és nem idegeskedik miatta, gyakori a papucsos ember télen is az utcán.

félszoba

Ez a szigeteletlenség jellemző az egész itteni építkezési módra, minden fából készül, mondhatni könnyűszerkezetes, csak épp nem szigetelnek, ezért fűthetetlen is az egész, illetve ha fűt az ember, akkor irdatlan költségekbe veri magát. Mivel vezetékes gáz nincs, ezért mindent villannyal oldanak meg, ugyanakkor a levegő lokális felfűtése villannyradiátorral, tudjuk mennyire hatékony. Az olajradiátor felejtős, a ventillátoros hősugárzók már reménytkeltőbbek, de azzal befűteni egy szigetletlen lakást, elég reménytelen. Akinek van saját házuk és igénylik a fűtést, azok un. heatpump-ot (hőszivattyú) szereltetnek be, azzal már normálisan lehet fűteni, pláne ha szigetel is az ember. Az új házak, amelyek manapság épülnek errefelé, fűtést ugyan nem, de szigetelést már kezdenek tartalmazni.

nappaliból a háló felé

Mondhatnánk, hogy “persze, hogy nem fáznak, nincs télen hideg” ami igaz is, csak éppen ugyanígy építkeznek a déli szigeten is, ahol tud csánkig érő fagy lenni, meg havak meg egyéb csapások. Arra kicsit sűrűbb a kandalló alkalmazása, de nem általános. Fura belegondolni, hogy sokkal több napsütésük van, mint magyarországnak, mégsem alkalmaznak, csak nagyon szórványosan mindenféle kollektorokat a tetőn. Pedig itt nem kunszt forróvizet csinálni, és onnan egy lépés a melegvizes fűtőrendszer… Elektromos áramot is lehetne termelni a napocska segítségével, amivel – ha már ragaszkodik hozzá a kiwi – a bojlert lehetne táplálni, de ez is fehér holló errefelé. Talán most, hogy állami koncepció van a fosszilis energiahordozók kiváltására megújuló energiaforrásokkal, elterjed ez is. (höhh, szufficitből könnyű, ugyebár)

háló a terasz felől (életünk első ágya)

A helyi építési vállalkozók nem maffiasztikus módszerekkel dolgoznak, egy jó méretű családi ház felhúzása kb. 140-180ezer dollárból megvan, természetesen ez is faszerkezet, ellenben kérhető szigetelés bele, no meg az emberenk a saját szája íze szerinti házikója lehet. Ugyanakkor a telek Aucklandban aranyáron megy, tehát a 140ezer dolláros házhoz 400ezer egy telek, ha jobb helyen van, de ez lehet a csillagos ég is, úgy nagy általánosságban 2-300ezer alatt nincs is telek, maximum a város déli részén, ahol még bandaháború is akad és ritka a fehér ember. Az építési vállalkozás amúgy nagyon jó üzlet, gondoljunk bele, hogy egy szoba hozzáépítése a házadhoz nagyjából egy vinkli, szög, kalapács és deszka kérdése…Természetesen az összes ezzel kapcsolatos szakmunka mind jól fizet, az ács, tetőfedő, asztalos, gipszkartonozó, vízvezetékszerelő, villanyszerelő, mind hiányszakmák.

balra a tároló alul bojlerrel, jobbra fürdő/wc

Itt is megvásárolható minden amit a luxusigényű ember csak álmodhat magának, külön magazin (havi!) van ami csak a konyhabútorokról és konyhafelszerelésről szól, ám ez nem a széles néptömegek sportja. Rendszeresen kapunk ingatlankereskedős színes-szagos magazinokat is, amelyekben minden van, a kis lepukkant unittól a tengerparti, 7 hálószobás palotákig, nyilván utóbbiak brazillon dollárokért. Itt a rózsadomb igazából nem a városban van, hanem a Hauraki öbölben egy szigeten, amit úgy hívnak, hogy Waiheke aki gazdag, annak törvényszerűen kell itt vásárolni ingatlant, hogy aztán két autót tarhasson, a komp mindkét végénél. Az igaz, hogy gyönyörű hely és nyilván nyugi is van, de azért az ingatlan arrafelé milliós nagyságrendtől indul. Ez nem az átlag géza játéka, de nem is baj, Aucklandnak több negyede is kiváló hely, hogy ott lakjon az ember, ízlés kérdése, hogy ki mire vágyik. Aucklandon kívül, főleg a déli szigeten sokkal alacsonyabbak az árak, bérlés és vásárlás tekintetében is, sőt ötvenezer dollárért komoly farmokat lehet vásárolni, ha valakinek van kedve és van miből megéljen ott.

veranda a kertkapuig

Kőház építése még valószínűleg sokáig nem lesz jellemző a vidékre, egyrészt az építés bonyolultsága, másrészt a lakók szokásai, harmadrészt a földrengések miatt. Ugyanakkor ennek a könnyűszerkezetnek már ismerik a fortélyait, gyors a kivitelezés, pár hónap alatt egy westend méretű áruházat felhúztak Albanyban, maximum a szigetelés lesz gyakoribb.

kertkapu felől


A közművek bekötésével se sokat vacakolnak, otthon nagyjából a jobb kerti slaugok vannak így bekötve, mint itt a víz, csatorna, de minden működik és ráadásul a ház alatt van, ahol nem is látszik meg könnyen meg is közelíthető, ha babrálni kellene, kiépíteni is órák kérdése, nem kell hónapokig tartó engedélyezéssel meg kivitelezéssel vacakolni.

intim részek (igen a kék a vízbekötés)


Vagyis, az építkezés itt másképpen van komolyan véve, mert más anyagokból dolgoznak, de ezen az éghajlaton ez vált be. Kérdés, hogy egy rendes finn rönkház hogyan viselkedne, az itteni klímában, de gyanítom, hogy 150 év alatt rájöttek volna, ha lenne a most általánosnál jobb megoldás. Később majd csinálok helyi házakról is képeket, bár ilyet könnyen talál, aki itteni ingatlanos oldalakat böngész.

nappali + konyha

úton

Valójában semmi érdekes nem történik, hehe, csak élünk, éldegélünk és állásokra vadászunk. Közben azért némi említésre méltó esemény fenforgott, nevesül az én drága nejem, életem értelme megkockáztatta az autóvezetést, sikerrel. Először takapunára mentünk, mert arra ugye már látásból ismeri az utat, ellenben egyszer csak jobbra fordult, majd megkérdezte hol vagyunk és merre menjen 🙂 Aki még nem próbálta, annak mondom, a jobboldalra helyzett kormányú személygépjárművek pont olyanok, mint az általunk korábban már megszokottak, csak a legfontosabb dolog nem működik, a rutin. (legalábbis az elején) Kata remekül abszolválta az első alkalmat, pedig automatát se vezetett még, pláne nem jobbkormányost, de hirtelen csavarogni kezdtünk és kb egy órát krúzoltunk itt a környékbeli negyedekben, a legnagyobb csúcsforgalomban, szóval ezt kipipáljhatjuk. Mondjuk nagyon nem aggódtam, otthon is jól vezetett, legalább hasznát vette az FMCGnek valamiben.

Az alapvető viszonyítási pontok, amelyek bevésődtek a soksok otthon megtett kilométer alatt, most nem jelentenek semmit sem, sőt. Az első kaland az, hogy ha itt 30 fokban, szügyigérő napsütésben szárazon ablaktörlőző embert látsz, akkor biztos lehetsz, hogy friss bevándorló valahonnan, ahol az autókba bal oldalon száll be a sofőr. Az index a jobb kéznél van, a helyzet annyival érdekesebb, hogy ez nem minden autóra igaz. Tekintsünk el az apróságoktól, mert a mi járgányunkban jobb kéznél az index és balnál az ablaktörlő bajuszkapcsolója, természetesen balkéznél a váltó, amire viszont nincs nagy szükség, szinte minden autó automata.

Második kaland, hogy a kocsi bal első sarka még csak nem is gyanítható, hogy merre kujtorog, a bal szélen, tehát a mi sávunkban parkoló autókhoz mért távolság legbiztosabban a bal tükörből állapítható meg, utólag. Ez elegendő is lenne, csak az ember számol fejben a tetovált arcú maori harcossal, aki majd kirohan a házból a csörömpölésre és ugye csak bemondásra úgy tudjuk, hogy 50 éve nem esznek embert, na de annyi mindent mondanak, ugyebár. Ezért az egyszeri europid a felezővonalra húzza a kocsit, néha minden határon túl, hogy minél távolabb legyen az út szélétől és az emberevéstől. Ettől persze a szembejövők lesznek nyugtalanok, de hát izgalom, kockázat, no pain, no gain!

Tükör. A két szélső ugye elég könnyen értelmezhető még a szokatlan (vagy partikuláris) nézőpontból is, ámde a középső tükör gyakorlatilag feldolgozhatatlan képet ad, ezért én speciel nem is használom, csak ha a pirosnál állok, mert valahogy nem áll rá a szemem az ott látható dolgokra, fogalmazzunk úgy, hogy kívül esik az én értelmezési tartományomon. Enélkül egyébként el lehet lenni, hátul úgysem történik semmi érdekes, ha pedig a teljesen felfoghatatlan (jobbkormányos ÉS szedán, ugyebár) helyen levő holttérben közlekedőre húzzuk a kormányt, akkor sincs nagy gond, a körülöttünk közlekedni kényszerülők, jól megszokott akusztikus visszacsatolással figyelmeztetnek hibánkra.

Mindezektől az ember mindent kicsit lassabban csinál, lassan vált sávot, háromszor meggyőződik róla, hogy a lámpa tényleg zöld és neki zöld és, hogy abban a sávban állunk, akinek zöld. Komoly gondot nem okoz, ez nem Tokió, sem Bp, itt a forgalom elvan 50-60km/h között, (állítólag hatvanig nem büntetnek, ötven a limit) és mivel minden egyértelműen ki van táblázva, útburkolati jelekkel ellátva, a fordulósávokon külön hangsúly, a közlekedés viszonylag egyszerű és békés. Még az autópályán is, ahol az őrületes 100km/h a felső limit, és úgy túnik, hogy ezzel meg is vannak elégedve. Az egész országban egyébként csak itt a városban van autópálya, a helyközi közlekedésben pont elvannak a kétszer egy sávos úttal, igaz, hogy az rendes minőségű, azon kolbászolnak hencidától boncidáig, szintén százzal. A gyorshajtás itt nagyon keményen büntetve van, ráadásul a város jól be van kamerázva, plusz időnként a rendőrök ki-ki szednek a forgalomból pár autót, szóval nagy baromságokat nem csinálnak, bár a napokban valaikinek sikerül beleesnie az öbölbe a pályáról, de még csak elképzelésem sincs, hogy hogy csinálta.

Az autópálya egyébként egészen jó, széles meg szép (amennyire egy autópálya szép lehet ami keresztülmegy a városon) és amikor a forgalom úgy kívánja, akkor korlátozzák a felhajtást. Tehát nem úgy, mint otthon, hogy délután már a móriczon dugóban állsz, hogy feljuss a pályára, hanem itt a felhajtóknál lámpa van, egyszerre csak egy autó hajthat át a zöldön, és 1-3 másodpercig piros a lámpa, hogy ne egyszerre zúduljon rá a terhelés az útra.

zöldenként egy

Ez nekem nagyon tetszett, ellenben mégis van dugó délután 🙂
Forgalmasabb helyeken meg kereszteződés előtt a szaggatott vonal nem festve ban, hanem pici buckákból van kirakva, úgyhogy mindenképpen észreveszi az ember, ha átsodródik a másik sávba. Szóval ki van ez találva rendesen, mondjuk rá is vannak kényszerülve, mert mindenki autózik, más közlekedési eszköz nem is nagyon van, komolyan veszik. Azt is komolyan veszik, hogy ha “tow away” területre parkolsz, akkor elhurcolják a kocsidat, nem nagyon vacakolnak. Ha lejárt a parkolójegyed, az 12 dollár, de a következő alkalom már 40…

Kis kikicsoda!

Többen jeleztétek, hogy érdekes, hogy kik azok akikről írok néha, úgyismint helyi erők.
Hát most röviden az a pár ember akikkel itt összeismerkedtünk:

Kriszti és Csanád,
akiket a netről megismertünk, sőt némi levelezésben is álltunk, majd amikor a kontinensen jártak, találkoztunk is velük. Amióta a zátonyon élünk rengeteget segítettek, sokminden helyi sajátosságra felhívták a figyelmünket és ami a lényeg, eladták nekünk az ágyukat 🙂 Csanád blogja simán elmenne helyi országimázs központnak is, mi is rengeteget tanultunk belőle. Mindezeken felül remek emberek és jó társaság mindkettőjük, barátra leltünk bennük. Két éve élnek itt.

Réka, Gréti és Lajos,
akikből Réka Csanád rokona, Gréti a kislányuk (szobafestőpemzliszerű szempillákkal, amelyekkel még soksok fiú szívének törmelékét fogja söprögetni) és Lajos pedig Gréti apukája. Nagyon kedvesek, velük voltunk Karekaren és szereztek nekünk gyerekülést, ezen felül ellátnak bennünket Kukori & Kotkoda valamint vizipók DVD-vel. Öt éve élnek itt.

Paliék,
Ági, Pali és négy gyerek, itt laktak nem messze, amíg Hamiltonba nem költöztek, (az a költözés, ajvé 🙂 aki gyerekkel akar idejönni, az mindenképpen csekkolja Pali blogját, amelybe időnként Ági is ír, csupa hasznos infót. Remek alakok, még Csanádot is rávették a pecázásra. Fél éve élnek itt.

Hobe,
akit már indexes bringás, később indexes volvo-s topikokból ismergettem, itt is bringázik és itt is volvoja van, meg egy kislánya meg felesége. Nem öt éve élnek itt, hanem három és fél. Neki több esze van annál, hogy blogot írjon.

Tamás,
és Angéla, akik már jártak a szigeten és megszerették, ebből született a Pukekó Kaka blog, azt is érdemes olvasni, pláne, hogy már ideérkeztek immár hosszabb időre. Most a déli szigeten csavarognak, február végén jönnek vissza Aucklandba.

Rézfaszú bagoly,
na az itt pont olyan, mint otthon 🙂

gasztro – stefánia vagdalt zátonylakó módra


Mai konyhai varázslatunk a címben is jelölt kaja, stáljucisan nézzük elébb miből hebrebákoltam:


– 1 kiló darált marhahús

– 1 kiló darált bárányhús

– 1 csomag újhagyma

– 2 fej hagyma apróra vágva

– 6-7 gerezd fokhagyma incifincire vágva

– 6 tojás (4 főzve, 2 a masszába keverve)

– 5-6 szelet napon szárított paradicsom felkockázva

– fél kiló apróra vágott gomba

– fűszerek (só,bors, koriander, petrezselyem amit kifelejtettem)

– zsemlemorzsa

– 2 tejbe áztatott kenyérszelet

– anyu aki okos tanácsokat ad szkájpon

– 3 üveg sör


(most jön a kedvenc részem, a szakácskönyvek többesszám első személye)



Tehát, a húsokat egy nagy tálban összekeverjük, sózzuk, borsozzuk, majd folyamatos masszírozás mellett hozzáadjuk a hagymákat és a gombát. Alaposan összegyúrjuk, kicsit hagyjuk állni, amíg megisszuk az első sört. Tekintettel a magas külső hőmérsékletre, egy negyed óra után belekeverjük a szétmorzsolt kenyeret, eldolgozzuk, majd utána két tojást ráütünk, azt is belegyurmázzuk, közben elkezdjük a rendszerbe juttatni a zsemlemorzsát. Amikor az állaga kezd masszívabb lenni, akkor pihentetjük ( második sör!) majd átgyúrjuk, közben ha kell, további zsemlemorzsákat szórunk bele. Ezzel a massza kész is van.





Fogjuk a főbérlő legnagyobb tepsijét, amit beköltözéskor már elmosogattunk, tehát soha többször nem kell, majd kibéleljük alufóliával alaposan. Az alufóliát kissé beolajozzuk, hogy ne nyikorogjon, majd az olajos fóliára zsemlemorzsát szórunk jelszésszerűen, és a kétfelé választott massza egyik feléből rudat formálva a zsemlemorzsára hengerítjük. A négy előre megfőzött tojásból kettőt lélekben felkészítünk, hogy a húsrúdba kerülnek, majd helyezzük is őket óvatosan a masszába, hogy ne látszódjanak ki. Ha ezzel megvagyunk, akkor a massza másik felével – és a maradék tojásokkal – is járjunk el hasonlóan, majd mindkét rudat borítsuk be zsemlemorzsával, hogy szülőhanzánktól távol se maradjunk menzafíling nélkül.




Ha ügyesek voltunk, akkor a massza nem folyik szét, hanem áll, mint cövek a hideg vízben. Öntsünk mellé kicsiny olajat, egy kupica vizet, majd fedjük le alufóliával, hogy a hőkezelés során főzés is legyen, ne csak sütés. ( Ne ijedjünk meg, ha kis levet ereszt, mi is eresztünk, ha felhasználjuk a recept összes sörét. Oppardon! )


30 perc energiaközlés után nézzünk rá a rudazatra, hogy megváltozott-e a színe, ha kivilágosodott, akkor vegyük le a fóliát, és süssük tovább, (most következik a harmadik sör!) amíg kész nem lesz. Szerencsés esetben a végeredmény egy kellemes állagú vagdalt lesz, amely jól szeletelhető, nem száraz és ízében gazdag. Ez igazi bevándorlókaja, mert a hozzávalók értéke nem éri el a 15 dollárt, ellenben tisza, egészséges hozzávalókból van, és hárman a gyerekkel nem eszünk meg két kiló húsból fasírtot egyszerre. (magas spórfaktor!)




Jó étvágyat, jó szurkolást!

(kéretik nem okoskodni a széteséssel kapcsolatban, elügyetlenkedtem, mentségemre szóljon, hogy ilyet most csináltam először)

hajók, hajók, hajók

Gyönyörű napra virradtunk, legott nekivágtunk a piacramenésnek, aminek némi pálesz vásárlása lett az eredménye meg csavargás, vártuk, hogy Kriszti felébredjen, tegnap sokáig dolgozott. Miután vártunk egy kicsit, de csak nem ébredt fel, nekiindultunk a kikötőnek, hogy megnézzük a programajánlóban beharangozott hajókat. A kikötőben amúgy is észbontó vizijárgányok szoktak álldogálni, megérnek egy sétát mindenképpen.
A városban mindenfelé ilyen táblák vannak, meg poszterek, amelyek Sir Ed-re emlékeznek. Nagy kultusza van itt az öregnek és nem is alaptalanul, a kikötőben egy 5 méter magas poszteren egy régi fotó ábrázolta őt, alul szerényen a “great aucklander, great new zealander” felirat.

hero

Keringtünk vagy 20 percet, mire parkolóhelyet találtunk, ez volt az első gyanús jel, hogy nem csak nekünk jutott eszünkbe a fesztiválra menni. Végül sikerült leparkolnunk és életemben először a hosszú parkolóba balra betolatást is kipróbáltam, sikerrel. A város ezen részén még vasárnap és ünnepnap is kell fizetni reggel nyolctól este hatig a parkolásért, viszont még ilyenkor is csak két órát maradhat a proletár. Na lesétáltunk a vízhez, ahol jó sok ember hemzsegett fel és alá, mérhetetlen számú csepűrágó igyekezett kis pénzt keresni, modulatlansággal, tánccal, zenéléssel és sztendapkomedizéssel, meg gyerekek szórakoztatásával, amit a gyerekek élveztek is. A miénk nyilván nem.

Első körben a Spirit of New Zealand nevű vitorlásra mehettünk fel, a babakocsira az önkéntesek vigyáztak, akik egyébként a hajón is mindenféle hasznosságokat mondtak a látogatóknak, még szép egyenruhájuk is volt. A belépéskor egy kb. 70 éves néni sertepertélt és üdvözölt a fedélzeten. Miután végigjártuk a hajót, szinte minden helységbe beengedtek, kiszörnyülködtük magunkat a bögretartón, azon, hogy a konyhában mindennek pereme van és milyen szűkek a kabinok, csináltam sok fotót, majd lejöttünk a fedélzetről és a vitorlás mögött “parkoló” hadihajó, a HMNZS Te Kaha irányába ballagtunk.

Spirit of New Zealand

Kata ugyan jelezte, hogy a hajótól 200 méterre kezdődő sor az mind fel akar jutni és ezt ki kellene állni, hogy mi is, de nyilván ez nem volt reális elképzelés. Így aztán – bunkómagyar módra – előrecsoszogtunk a feljáróig ahol egy kedves, kissé feminin tengerész ránk ragasztott egy matricát “get into it!” amely a Royal New Zealand Navy toborzókampányának része. Gondoltuk, hogy tulajdonképpen mindegy, csak ne kelljen másfél órát sorban állni a nyavajás ladikjukért és nem is tettük. A következő csoportba infiltrálódva felszivárogtunk a fedélzetre, ahol részben további toborzás folyt (a hadsereg itt professzionális, nem sorozott és folyamatosan toboroz tévéreklámban, ilyen rendezvényeken és a toborzóirodákban) meg kézifegyverek megszemlélése, megfogdosása, majd bementünk a hajóba. Nagyon érdekes volt látni, hogy hogy néz ki egy ilyen jószág belülről, otthon ugyebár egyrészt nincs is már dunai flottilla sem, ekkora dög hajó meg pláne nincs, hova is mennénk vele? Pláne egy ilyen ANZAC osztályúval.

HMNZS TE KAHA

Kicsit aggódtunk, amikor felfedeztük, hogy a hajó elektromos rendszerét a siemens szállította, de állítólag ez nem ugyanaz a divízió, mint ami a Combinókat építi 🙂 MIndenesetre minden működni látszott, amit engedtek megnézni, a taktikai és fegyverzetirányító teremben egy szelíd “no photo, sir!”-en kívül nem izgatták magukat a tengerészek. A gépekhez persze nem engedtek oda, pedig megnéztem volna hogy néz ki egy 30ezer lóerős gázturbina, de hát nyilván volt okuk rá. Kicsit kalandos volt a létrákon fel-le mászkálni a gyerekkel, de Kata megoldotta, a nagyobb kényelmetlenség a tömeg és az orditozó dagadt család közvetlen mögöttünk, voltak, ezek nélkül kicsit jobb lett volna, de így is nagyvilág ilyet látni közelről. Nyilván a titokzatos dolgokat eldugták de hát úgysem kémkedni mentünk, ráadásul szerintem annyira nem titok, hogy mi van egy ilyen hajón, csak a cuculizmusban volt divat “fényképezni tilos!” táblákkal jelölni a titkokat. Nagyon klassz kis helymeghatározó rendszerük van, egy olyan monitoron, amilyen otthon az asztalomon állt, most egy térkép látszott, amin szépen el volt helyezve a hajó, centire tudják merre vannak (jó vicc, persze, de látni más) körben a hajón vannak gps érzékelők, úgyhogy tudják merre van előre 🙂 Ami még nagyon érdekes volt, hogy minden biszbasznak kis táblácskája volt, az utolsó kábelig, amin fel volt tüntetve, hogy mi az és mihez tartozik és honnan kapja a villanyt. Gondolom amikor “esemény” van, akkor nem érnek rá a kézikönyvet lapozgatni… márpedig kütyüből meg biszbaszból csillió van, fene érti, hogy hogy igazodnak ki közöttük.

265 nm Long Range Radar

A hajó végigjárása után ( elég szűk egy ilyen, nem szívesen szolgálnék katonaként ilyen járgányon, annak ellenére, hogy a legénységi hálóban még PS2 is volt a tévé mellett ) lekecmeregtünk, és találkoztunk Csanádékkal, akik addigra odaértek, de a hadihajó már le volt zárva, azt nem tudták megnézni. Átsétáltunk egy másik mólóhoz, ahol legnagyobb örömünkre felfedeztük a Soren Larsent amire mind vágytunk, de nem a szokott helyén kötött ki, hanem egy máshol. Legott a fedélzetre is haladtunk, erős izgalmi állapotban (mégegyszer: ez játszotta a hajót az Onedin család c. filmalkotásban amit gyerekkorunkban nézegettünk, sajnálva a szereplőket, hogy olyan szakállat kellet hordaniuk. 91 epizód ’71-től ’80-ig, tegye fel a kezét aki emlékszik a drámai fordulatokra és a szereplők jellemfejlődésére és egyáltalán, hogy ezt miért néztük?)

Soren Larsen

Mindenesetre a hajó gyönyörű, fából van, gyönyörű, nem valami nagy és gyönyörű. Még a szaga is észbontó, öreg fa szaga van, mint egy óangol kocsmának, és bazi jól néz ki, ahogy a fa megsötétedett az idők során (ideje volt, ’48-’49-ben épült). Amúgy is bazi jól néz ki, mert a hajós népség mindenfélét kitalál, hogy az imbolygástól ne essen le minden és ne boruljon fel/ki/át mindenféle használati tárgy. Peremek, rögzítések, minden kikötve, ami persze magától értetődőnek tűnik, de ilyen szárazföldi, hajótlanok számára, mint mi, azért csudálkozós tud lenni, hogy mi mindenre kell gondolni. Például hullámokra meg szélre 🙂 Ez a hajó mai napig csatangol a nagy vizeken, ki is lehet bérelni és túrázni menni vele, természetesen értő személyzettel, akik még tudják, hogy melyik kötél micsoda és miért oda van kikötve és hol a másik vége. A nemzetközi hajózási szabályok szerint a kapitánynak szakállat kell viselnie és a Soren Larsen meg is felel a követelményeknek. Amúgy a többi követelménynek is, különben nem járkálhatna a vizen, ezt itt (is) nagyon komolyan veszik. Nagyon romantikus az egész, kicsit visszaröpít az időben, mint a gőzmozdonyok, gy varázslatos korba, amikor még helyt kellett állni a férfiaknak az elemekkel szemben és skorbutban meg maláriában kellett meghalni. Meg szomjan, mert tengeren az is nagy divat volt.

A hajózás itt persze nem akkora kunszt, mint amennyire mi azt gondoljuk, ők ugyebár nem egy nagy kontinens kellős közepén laknak, hanem a kis zátonyukon, amit ugyebár kétféle járművel lehet megközelíteni, repülővel és hajóval. Az, hogy a polinézek hogy eveztek idáig a hajóikon az rejtély, legalábbis számomra, de amióta itt van a pakeha (fehér ember) azóta is a hajózás az alap. Napra nap látni tömegeket az utakon, akik a hajójukat vontatják, épp vízre teszik, vagy csak kajakkal közlekednek a kikötőben a hatlmas hajók között. Amikor végre a zátonylakó csapat (team new zealand, a Royal New Zealand Yacht Squadron klub által nevezve) hódította el az America’s Cup-ot az USÁtól, a helyiek megbolondultak és azóta olyan büszkék, hogy két számmal nagyobb mellényt hordanak. Az első kiwi győző hajó ki is van állítva a kikötőben, szép nagy piedesztálra emelve, joggal, egyébként, mert ezt a hajót itt tervezték és építették.

ami elhozta az America’s Cup-ot

Természetesen a kikötőben nem csak ezen nevezeteségek tekinthetők meg, hanem hatalmas, luxuskivitelű, túravitorlások is, amelyekkel a nem szegény emberek jönnekmennek a nagy vizeken, na ezekhez a csónakokhoz nem is lehet odamenni, marcona maori harcosok vigyázzák, hogy nehogy a halandók bekoszolják a dollártízmilliókba kerülő yachtokat. Ennek persze én is örvendeznék, ha nekem lenne ilyenem, de ugye a helyzet nem egészen ez. Sőt, ezek a hajók már olyan mérvű luxust képviselnek, amit én igazából el sem tudok képzelni, annyira, hogy már vágyni sem vágyom ilyesmire. Egy kisebbre talán…

nagy hajó

Blogged with Flock

gastro

Ma végre megcselekedtük amit már régen kellett volna, elkocogtunk a legolcsóbb kajaforráshoz és sába kincseit szórtuk a kínaiak lába elé. Mentségünkre legyen mondva, hogy azért kaptunk is valamit a pénzünkért, nem csak széthajigáltuk. Ez a Pak’n’Fresh nevű bót, ami nem kicsi, viszont itt a legolcsóbb a hús és a zöldség is. A szombat délelőttre való tekintettel a parkoló tele, a nép eszét vesztve nyüzsög és vásárol. Holnap ugyanez lesz, csak templomba mennek. Ez a hétvége súlyosbítva van az Aquatica ’08 nevű fesztivállal, de az legalább a kikötőben lesz. Fel lehet menni mindenféle hajókra, mint például a Soren Larsen amire mindenki könnyes szemmel emlékezzék Onedin család okából, vagy a Spirit of New Zealand vagy a HMNZS Te Kaha hadihajó.

Visszatérve a kajára, mivel amúgy is kifogytunk mindenféléből, meg erős elhatároztuk, hogy okosan fogunk élni, ezért nem a napi bevásárlást intézgetjük a nagybótba a közelben, hanem előre felhalmozunk és főzikélünk mindenfélét. A pakenfresben jól bevásároltunk, közel 12 kiló húst vettünk, de összeírtam, hogy mit meg hogy, hátha okul belőle bárki:

  • 3.28kg csirkecomb, alsófelső ($19.70)
  • 1.7kg csirke alsócomb ($10.47)
  • 1.36kg csirkemell filé ($15.71)
  • 1kg darált marhahús ($4.32)
  • 1kg darált bárány ($6.86)
  • 0.5kg marhahús csíkok ($4.59)
  • 1kg sertés comb ($9.28)
  • 1.8kg pork scotch ($21.63)
  • 1.88kg marha top side steak ($18.76)
  • 0.5kg shrimp
  • 0.5kg prawn
Emellé persze vettünk mindenféle garnérungnak valót, krumplit, rizst, mindenféle ződeket amitől csak úgy árad a vitamin szanaszéjjel. Meg minden egyebet is ami kell a főzikéléshez, hagyma, fokhagyma, lilahagyma, petrezselyem, amiből itt nincs is szárított, csak gyerekfejnyi, harsányzöld csomók, aminek nagyon finom illata van. Szóval felszerelkeztünk, sőt még paprikát (igazi, magyar!) is kaptunk kölcsön, úgyhogy itthon legott fel is helyeztem egy pörköltet a tűzhelyre, és miközben hőkezelgettem, szétszedtem a husikat amennyire kellett, meg amit kellett, és most a fagyasztóban csücsülnek a lefagyasztott leszűrt csirkelevessel, amiből príma alaplé lesz majd hirtelen, ha kell. Remélem a hűtő most megmutatja mit tud, mert ha ezek a finomságok mind tönkremennek, akkor a szerb hűtőárusnak fekete napja lesz.

pork scotch

Akinek gondja lenne azzal, hogy itt hogy hívják a disznó milyen részét, az bátran klikkoljon ide, és csudálkozzék. Persze azt nem tudom garantálni, hogy a kínai hentes is olvasta ezt a pdf-et 🙂 A pakenfresh mellett még elmentünk a foodtownba is mert háztartási felszerelvények is hiányoztak, tusfürdő meg pelus meg ilyesmi, ott is hagytunk egy kisebb vagyont. Közben kész lett a pöci is, lesz mit lefagyasztani a kis dobozkákban, meg már előre dörzsölöm a kezem a felemarha-felebárány fasírt miatt is.

top side steak