SZIFON A ZÁTONYON

 

Ma nyilvánosságra hozta a helyi vodafone, hogy milyen körülmények között képzeli el az apple iphone 3G nép közé vetését. Kéretik csekkelni a készülék és előfizetés árakat. Lehelletnyit pofátlan a dolog, van olyan előfizetési megoldás, amely során 6200 dollárt fizet ki az ember két év alatt… Természetesen prepay megoldásban nem lehet hozzájutni a hivatalos oldal szerint. A legbarátságosabb megoldás a havi 80 dolláros előfizetés, amelyben viszont csak 250 megabájt adatforgalom foglaltatik benne és ezt túllépve tíz cent minden további mega. Viszont így csak 120 mobilpercünk van, aztán jönnek a 69 centes további percek.

Az én kevéske szociális hálómmal a mobiltelefonálásom költsége hat hónapra 35 dollár alatt maradt. Ehhez képest a havi nyolcvan dolláros költség is teljesen ésszerűtlen. Biztosan van akink ez a jó. Így a szifon egyelőre nem kerül a családba, legalábbis amíg egy ismerős macbolt be nem esik a 3G példányok áraival 19.-én. No meg, hogy, mint a nemháromgés példányok esetében lesznek-e funkció/frissítés problémák az unlockolt darabokkal.

 

 

Hivatalosan 11.-én lesz elérhető a vodánál a készülék a zátonyon. A 3g lefedettség aucklandban szinte teljes, más nagyvárosok sem állnak rosszul, ami szép teljesítmény, ahhoz képest, hogy a szimpla gsm sem elérhető mindenütt az országban. Na majd meglátjuk mit hoz a pár alvás.

bútor fejlemények

 

Ma nagyon szorgalmasok voltunk, már kora reggel pezsegtünk, mert elvittük nejecskét a dolgozóba, mert ma már teljes erőből nyolcórában dolgozott. Utána lecsattogtunk femarkolni egy kis kápét, meg béreltünk egy utánfutót és megvártuk Whatever Zsuzsiékat, akik nyújtották nekünk bútorügyben. (köszi nekik mégegyszer)

Az első kaland az étkezőgarnitúra volt, ami a közeli és vidám Albanyban volt egy raktárban, ott találkoztunk a tulajjal és felpakoltuk az utánfutóra, András lekötözte gyorsan és alaposan, kifizettem és hazaromboltunk vele. Csak szemerkélt az eső és többször ki is sütött a napocska, úgyhogy vidáman behordtuk a házba a cuccot, kevésbé vidáman kilakoltattuk az ülőgarnitúrát. Aztán Zsuzsiék hazahúztak pihenni meg ebédelni, a gyerek elment aludni én meg pakolásztam kicsit a második forduló előtt.

Mivel tegnap este még hirtelen megvettünk egy kanapét is, azért is el kellett menni, egészen pontosan Glenbrookba, ami annyira azért már nem Auckland, viszont elképesztően messze van. Az autópályától még majd’ harminc kilométer, szórakoztató terelésekkel, szakadó esővel és ha nem lett volna velünk Zsuzsiék GPS-e, még mindig odafelé mennénk.

Teljesen meglepő módon egyszer csak odaértünk, és egy kedves idült kiwiember fogadott bennünket, akinek minden második szava az volt, hogy bloody, amennyire én észrevettem más melléknevet nem is ismert. Megmutatta, hogy hogy lehet a szófából ágyat csinálni és vissza (azóta reménykedem, hogy nem Schöberl amit fordítva raktak össze) majd felpakoltuk, András lekötözte sokkal alaposabban, mint amennyire gyorsan és hazaindultunk. Egyszer megálltunk megnézni egy lámafarmot, ami nagyon vicces volt, legalábbis a gyereknek tetszettek a lámák és hát az a fontos, hogy a gyerek jól érezze magát. Viszont szakadni kezdett az eső, úgyhogy inkább beültünk és hazaindultunk. 

Igazából ritka idegesítő volt, ahogy András módszeresen és aprólékosan kötözgette lefele a nyüves kanapét, ami amúgy se mászott volna el a helyéről, viszont a rajta levő nejlpn így nem tudott lifegni, leszakadni meg ilyesmi, és így a bútor törek szárazon ért haza. Riszpekt.

Mikor már majdnem hazaértünk, akkor hívott a nej, hogy ő tulajdonképpen végzett mára és menjünk érte, úgyhogy becipeltük a kanapét, Zsuzsiék hazamentek mi pedig a gyerekkel visszavittük az utánfutót és felszedtük nejt a gyárnál.

Itthon már nem volt olyan izgi, csak megpróbltuk kitalálni, hogy az asztal és a kanapé és a székek és a tévé hogyan fog elférni a szobában, különös tekintettel arra, hogy ekkora asztalt még egyikünk se látott ami nem kastélyban állt háromszáz éve mozdíthatatlanul. Komplett japán családok ellaknának a tetején és maradna hely kertnek is. Finoman fogalmazva az eladó inkább saccolta, mint mérte a jószágot, mielőtt eladta volna, amitől mi ugyan több fát kaptunk, mint reméltük, csak hát nem úgy vannak a centik. De sebaj, egyelőre kisakkoztunk egy viselhető megoldást, amitől még hely is marad meg mellé is lehet ülni meg a kanapé is jó helyen van. Még fog finomodni a helyzet amikor megérkezik a maláj nő-féle bútor, de egészen lakásszerűen összeállni látszik a dolog.

 

 

bútorvadászat

 

Mivel most már hozamosabb időre kell berendezkednünk, nekiálltunk bútorokat nézni a trademe-n, hogy felszereljük a kis lakásunkat. Az ingyé kapott, minden méretet meghaladó ülőgarnitúránk lassan felkerül a trademe-re, mert nem akarunk már vele együtt élni, valamint szükségünk van étkezőasztalra székekkel, meg valami ülőbútorra a szörnyeteg helyett, ami most van. 

Az étkező kérdését gyorsan lebonyolítottuk, mert sikeresen megnyertünk egy hatszemélyes garnitúrát székekkel, amiért hétfőn délelőtt fogunk elmenni a gyerekkel, ha a nejt bevittük a dolgozóba. Bérelni kell egy utánfutót, és kihasználva, hogy a mazdán van vonóhorog, elcsattogunk Albanyba a bútorért.

Féktelen bútormohóságunkban egy másik étkezőgarnitúrára is licitelünk, ami kisebb és amolyan dolgozóasztal lesz belőle, (ez nagyjából blogírást jelent, hehe). Így nagyjából annyi embert fogunk tudni leültetni, ha vendégeket hívunk, ami megtöltené a Tattersaalt, de sebaj.

Hogy legyen mire csücsülni, ha a 10 szék nem lenne elég, egy ággyá kihajható szófát is vásároltunk, vidám fekete színben, amit irgalmatlanul messziről kell majd elhozni, szerintem félúton még találkozunk Livingstone-nal is. De ha egyszer itt lesz, akkor majdnem lesz lakberendezésünk és ugyebár a hó végén érkezik a maláj asszonytól a mindenféle egyéb bútor, éjjeliszekrények és komódok. 

Ha minden benn lesz a házban, amjd leülünk és kitaláljuk, hogy hogy fogunk kijutni az ingatlanból, de aki valaha járt nálunk otthon, az tudja, hogy bútorfetisiszták vagyunk, és nem szeretjük, ha kilátszik a padló…

Ha már bútor, ma hazaemeltem egy turistaszéket egy kispolcot és egy újságtartót (nej kötésének) Alízéktól, akik leköltöznek a déli szigetre és felszámolták az itteni bázist. Ha ideértek a cuccok és el is tudtuk rakni őket, és még mi is beférünk, akkor majd csinálok képeket az egész miskulanciáról.

 

 

and the winner is…

NZD4.40 ellenében a helyi szerencsejáték rt-től kinyertünk lottón 35 dolcsit 🙂

Tehát nem elég, hogy uccsó pillanatban sikerült itt maradni, állást szerezni, megkapni a papírokat, meg minden, még a lottón is nyertünk. Life is hard!

Nyilván soha többet nem fogunk nyerni egy kanyi buznyákot se, ha elsőre egyből bekaszáltunk egy nagy táska pénzt 🙂 (na jó, nem olyan nagy táska…)

Remélem nem tízéves szerencseadagunkat használtuk el mindezzel!

a jogalap

 

No mostan az van, hogy egy órával ezelőtt, hajnali negyed nyolckor a pundzsáb futár kihozta nejecske útlevelét, benne a work permittel és a work visa-val. Ha azt nézzük, hogy múlt tizenharmadikán (pénteken) kaott job offert, akkor 3 hét, ha azt nézzük, hogy utoljára 27.-én adtuk be a kérvényt, akkor egy hét alatt lett meg a permit.

Úgyhogy ma beviszi a kis útlevelét a gyárba, akkor lehet szerződni meg mindenféle HR varázsolást csinálni, amitől az embernek lesz fizetése minden huszadikán. Jíhá! Most már mehet nyolcórában dolgozni, mi meg a gyerekkel várjuk a saját útlevelünket.

 

 

Gasztro – marha gombaszósszal

A sok bevándorlós izgalom után nézzünk valami finomat! Tegnap jártak nálunk Whatever Zsuzsiék, de persze nem mondom el, hogy 20ml szójaszószért jöttek, viszont beszélgettünk és valami gombás kajáról is esett szó, nekem meg előjött az ízmemóriámból nagymamám legendás gombaszósza, amely részben feledhetetlen, részben nem tudom hogy kell csinálni. Úgyhogy délelőtt elsétáltunk a gyerekkel a zödlségeshez és beszerztünk némi friss gomákat, hátha sikerül.

Kis kitérő, hogy a zöldségesnél mindenféle fűszerszámot is lehet kapni (vettem is rendes köménymagot), meg még sárgaborsót és vörös lencsét is, de ami a legklasszabb volt, hogy láttam paprika őrleményt. Hát a színét az is kiröhögné, aki sose járt szegeden, ellenben a címkéjét kiolvastam és teljesen korrekten ott áll, hogy ez hungarian speciality, ebből van a gulyás meg a pöci, és a magyarok nem átallják kolbászba is tenni. Sajnos az is rajta volt, hogy capsicum-ból van, ami itt a zátonyon kaliforniai paprikát jelent, semmiképpen sem azt a pirospaprikát, amit mi megszoktunk. Lehet, hogy kalandvágyból kipróbálom, de eléggé reménytelen, mivel úgyis csak díszítésre használják, a helyi erők sokkot kapnának, ha meglátnának egy magyar szakácsot, ahogy evőkanállal nyomja hat fejnyi hagymára a pörköltalaphoz.

No, de vissza az iparhoz, kaptam egy böszögény nagy kést Zsuzsitól, (kutyád leszek a másvilágon, Effendi!) ami egy igazi chef kés, és nem lehet sokkal hosszabb, mint amit Piszkos Fred használt. Egy szúrással ki lehetne végezni vele egy fél birkanyájat. Életnagyságnál egy kicsit nagyobb, összesen 39 centiméter hosszú, ebből 26 centiméter a penge. Svejci. Csak keresztben fér be a fiókba. A képen alatta van az a kés amit eddig használtam, ami majdnem ugyanilyen nehéz, viszont gyorsan elveszti az élét és rövid. A naggyal prímán lehet szeletelni, ahogy a nagyon csinálják, hogy leteszik a kés hegyét és csak a nyelet emelgetik, ahogy tolják alá ballal az aprítanivalót.

Remek alkalom volt a sok gombácskán kipróbálni, roppant haladósan lehet vele ügyködni, csak az a szokatlan, hogy mekkora hely kell neki. Mindenesetre ha valaki nagyon nem bírja visszafogni magát, akkor nyugodtan ajándékozzon nekem egy fiskars santokut-t, duzzogva el fogom fogadni!

Naszóval a cél az, hogy elérjük a sült marhát gombaszósszal (lelövöm a poént, sikerült), ehhez az alábbiakat cselekedtem: Fogtam jó fél kiló gombát, megmostam és felvágtam apró darabokra, olajon egy fej apróra vágott hagymát üvegesre pároltam, aztán beledobtam a gombákat, hogy levet eresszenek. Ezalatt felvágtam hártyavékonyra 4 gerezd fokhagymát és azt is beküldtem a többiekhez.

Amíg a cucc hőkezelődött (vagy ahogy apám mondaná, kapta a hiccet) egy doboz tejfölt, két evőkanál mustárt, sót, fehérborsot és 3 evőkanál krémsajtot összekevertem alaposan. Amikor a gomba megfonnyadt és lett egy kis leve, akkor ráöntöttem óvatosan a masszát, szórtam bele kicsi rozmaringot és összeforraltam.

Ezalatt elővettem 4 szelet szép marhahúst és besóborsoztam, vékonyan olajozott tepszibe fektettem, mindegyikre raktam egy babérlevelet amit letakartam egy paradicsomkarikával, a maradék paradicsomot mellészórtam, fóliával letakartam az egészet és be a sütőbe. Kb. egy óra, egy és egy negyed kell neki, attól függ milyen vastag a marha, a sok paradicsomtól nem is sül, hanem inkább párolódik, szépen megpuhul.

Aki kitalálja, hogy mi volt a köret, az indulhat Pukekó blogjátékán 🙂

Munkavállalási engedély fejlemények

Az internet újra velünk van, úgyhogy most elmesélem mi volt munkavállalási engedély ügyben amíg nem volt zöld fény. Először is, ugyebár beadtuk a kérelmünket alaposan, mellékelve mindenfélét, amit csak akartak, bankszámlakivonatot, családi fotókat, hogy bizonyítsuk, hogy normális családban élünk meg nej cégének a mindenféle papírját, és várakozni kezdtünk. Mindez (és ezt papírral tudom igazolni, tisztelt bíróság) június 24.-én történt, egészen pontosan déli 12:05-kor. Ez egy keddi nap volt. Csütörtökön jött az sms, hogy 24.-ei dátummal érkeztették a papírom és a gyerekét, nejről szó sem esett, pedig ő a fő kérelmező, mi ketten a rövidlábúval csak miatta.

Pénteken reggel fél nyolckor dörömbözött az ajtón a futár és akkurátusan átadta a rábízott küldeményt, amely az utolsó fecniig tartalmazta az általunk beadott papírokat, útlevelet, mindent, egy kísérőlevél társaságában, amely arról tájékoztatott bennünket, hogy az általunk megadott hitelkártyáról nem tudták leemelni a vízum és permit díjak összegét. (az összeg amúgy 1140 dollárz volt)

Enyhe – na jó nem enyhe – sokkot kaptunk, hogy most mi a frász van? Mert elméletileg 28.-a előtt be kell jutnia a cuccnak a bevándorlásba, később kifejtem miért. Nu nejt elvittük dolgára majd a gyerekkel felmarkoltunk a bankból egy kalap pénzt és elindultunk Manukau felé, ami ha már nincs közel, legalább rohadt messze van. Kérdezzétek meg, hogy ömlött-e az eső és teli volt-e az autópálya kamionokkal és rémült szőlőszem-racú ázsiai háztartásbelikkel? Nyilván.

Mindenesetre odaértünk, még parkolóhelyet is találtunk, bementünk az ofiszba és beálltunk a sorba amely roppant szimpatikus százhetven kilós polinézekkel és talán még szimpatikusabb negyvenkilós ázsiaoakkal volt tele, akikben szinte csak az volt közös, hogy az angol nyelvvel – hogy is fogalmazzak – picit hadilábon álltak. Mindez nem baj, csak ez nem gyorsítja az ügyintézést. Természetesen bájos, hófehér kislányom mindent elkövetett a saját szórakoztatása és az én idegösszeomlásom érdekében, ahelyett, hogy frászt kapott volna a tetováltarcú szigetiektől vagy az ázsiaiaktól, akikről tudja, hogy mindent megesznek és amit nem, azzal fűszerezik a mindent.

Végül is sorra kerültünk, elmondtam mi van, az ember annyit mondott, hogy ha semmi más nem hiányzik, csak a lóvé, akkor fogjak egy erre a célre rendszeresített borítékot és tegyek bele mindent, a pénzt is és dobjam be a likon. Úgyhogy ezt tettem, csak elébb ráírtam a borítékra az összes nevünket és a korábbi beadvány számait meg a vérnyomásadataimat és bedobtam. Ekkor volt 27.-e péntek.

Kedden már kaptam is az sms-t újra, meg egy emailt, hogy regisztráljam be magam és akkor nyomon tudom követni az eseményeket meg izé. Regisztráltam, egyből látszott, hogy valaha már kaptam turistavízumot, meg folyamodtam work vizáért és work permitért. Státuszom pending, és az egészségügyi papírok rendben megérkeztek. Az internet szerint 27.-én folyamodtunk újra, tehát a nyüves számlálójuk újraindult.

Csütörtökön újra kaptam ugyanolyan sms-t, igaz, hogy ebben az van, hogy 26.-án applikáltunk, de sebaj, sőt kaptam egy újabb emailt, hogy regisztráljak… mindegy, mit veszíthetünk, regisztráltam, ugyanazt láttam, mint eddig, semmi változás.

Ma nej felhívta a bevándorzást, hogy ő egy applikant, közelebbről meg nem határozható applikációs dátummal, ellenben itt a kérelem száma, mi van? Nagyon örültek, hogy telefonált, (mindig nagyon örülnek, akkor is, ha nem tudnak angolul, de a bevándorzás tud) és örömmel közölték, hogy komplett a cucc, sőt, már tracking szám is van, tehát nyomon követhetjük a holnap kipostázandó cuccot. Elvileg ez azt jelenti, hogy megvan a munkavállalási engedély, de biztos csak akkor lesz, ha a kezünkben az útlevél és már bele van ragasztva az aktuális sztárvárszos matrica. Amíg kézben nincs az útlevelünk, addig semmit el nem hiszek.

Na akkor most a dühöngő:

Mi a pék sankíros, kóchengeres khmszáért nem hívott fel az ügyintéző, amikor megpróbálta megterhelni a kártyát és nem ment? Minden elérhetőségünk ott van nála, ideértve a vérsüllyedés eredményét is. Miért kellett egyből visszaküldeni a papírokat, egy órán belül ott lettünk volna készpénzzel vagy másik kártyaszámmal vagy akármi. Ez szemétség volt.

28.-a azért érdekes, mert ezután a dátum után elvileg az a vízum amit a nej kapik (talent visa, accredited employer), már szigorúbb feltételekkel fog működni, konkrétan az alkalmazó cég minimum éves 50 helyett 55 ezer dollárt kell ajánljon a versenyzőnek, ezt pedig nej cége határozottan állította, hogy nem fogja megtenni. Nomost elvben, ha a változás előtti a beadás határideje, akkor ugye visszamenőlegesen nem alkalmazható rá a magasabb követelmény. (ez egy amolyan jogállam-féle ám)

Ehun-e az eredeti, egyenest az immigra oldaláról:

Change to minimum salary allowed for applicants under the Talent (Accredited Employers) Work Policy

 

Friday, May 09, 2008
As from 28 July 2008, the minimum allowable salary for applicants under the Talent (Accredited Employers) Work Policy will be NZ$55,000 per annum.

This policy change is being announced early to assist Accredited Employers planning their recruitment programmes and to inform potential employees about the change.

Részletes leírás a változásról (angol, pdf)

Gyakran feltett kérdések a szabályváltozásokról (talent visa)

Tehát nem elég, hogy a hazaindulásunk előtt tíz, az albérlet felmondása után egy nappal kapott Kata állásajánlatot, még irdatlan rohangászással sikerült egy nappal megelőzni a szigorúbb szabályokat. Hogy szeretünk-e pengeélen táncolni… mit mondjak…

 

Tanulságok:

Felhívom mindenki figyelmét, aki esetleg azt forgatja a fejében, hogy idejön élni/dolgozni, hogy esetünk egyedi, mint minden eset és csak a talent visa megszerzéséről szól. Más típusú visa vagy permit esetén más nyomtatványok, más eljárás és más gyomorgörcs szükséges. Csak egy példa, esetünkben nem volt szükség IELTS angol vizsgára, mert a munkáltató akkreditált, tehát neki megfelel a pályázó nyelvtudása. Szinte minden más esetben viszont kell.

Ügynök. Örök vita, hogy van-e szükség bevándorlási ügynök segítségére, vagy sem. Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy majdnem mindent megértettünk a beadandó formanyomtatványokon, amelyek igazi mestermunkák, tehát sok kérdésre fogalmad sincs mit kell beírni, vagy hogyan kell igazolni valamit. Hozzáteszem, hogy kivétel nélkül minden mező el van magyarázva, a bevándorlás oldalán minden le van írva, mikor mi vonatkozik rád, mi nem. Viszont amikor ott ülsz a papírok felett, akkor elég homályos tud lenni az egész. Nekünk a fenmaradó pár kérdést, amire nem tudtunk válaszolni, egy ügynök segített kitölteni, szívességből. Valószínűleg nélküle is boldogultunk volna. De az ügynök pontosan tudja, hogy melyik mezőbe mit nem szabad beírni (hazudni, eltitkolni nem szabad semmit!) vagy mely mezőket nem kell kitölteni, mert csak úgy néznek ki, mintha rád vonatkoznának, pedig nem is vagy szamoai. 

Nagy igazság, hogy ha megfelelsz a kritériumoknak, akkor magad is ki tudod tölteni a papírokat, ha pedig nem felelsz meg, akkor semmilyen ügynök sem tudja neked kirugdalni az engedélyt. Az ügynök nem a kiskapukat ismeri a törvényben, hanem a hivatalt. (és egy bevándorlóért sem fogja kockáztatni a kamarai tagságát!) Állítólag eszméletlen pénzekért dörzsölt ügyvédek el tudnak érni eredményeket, de ez messze esik a normál ügymenettől. 

Aki bevándorló, az siet, hogy dolgozhasson, kereshessen és mielőbb beszervüljön a társadalom szövedékébe, ugyanakkor a hivatal ezt nem feltétlenül így látja és a hivatal NEM KAPKOD. Alapvetően itt a zátonyon mindent el lehet intézni anélkül, hogy az ember homloklebeny lobotómiát akarna elkövetni minden tisztviselőn, ezalól az immigration kivétel. Tehát, ha nyerhetsz egy hetet, mert oda küldöd be a papírjaidat, ahova az ügynök mondja, akkor kérj tanácsot, megéri a pénzt. Ha minden sima, már idefelé a repülőn job offereket dugnak a cipődbe amíg alszol, vagy a munkáltatók éjszaka a kertedben verekszenek és egymásra licitálnak a fizetésedet illetően, akkor nem te vagy akinek ügynökre van szüksége. 

 

Nyerj Pukekót!

Egyik kedvenc blogom a Pukekó Kaka blog, amely nemcsak, hogy NZ orientált, de madárorientált is és számos érdekes témát feszeget. 

Szerzője Tamás, most egy remek játékkal rukkolt ki, annak alkalmából, hogy a blogja egy éves lett, a játék nem tét nélküli, egy szuper design pukekó figurát lehet nyerni, ehhez csak tippelni kell, klikkeljetek a második linkre!

Pukekó Kaka blog

Pukekó blogévfordulós nyereményjáték

 

És itt a nyeremény is, hogy ösztönzőbb legyen a dolog:

 

Film – Sweeney Todd

Tim Burton megint odarakta, nem is kicsit. A Sweeney Todd kiválóan hozza a jól ismert, de megszokhatatlan Timburtonos hangulatot, a történet pedig egészen magával ragadó, annak ellenére, hogy szerintem elég lapos lenne, ha ilyen rendezés és ilyen színészek munkájának eredményeként látnánk.

Mivel a Sweeney Todd eredendően musical műfajban született, ez a feldolgozás is szinte musical, bár abból is meglehetősen dark és véres. Annyira véres, amennyire csak lehet, gyakorlatilag a best boy-on és a rendezősegéd rokonán kívül mindenki meghal, és szó sem esik ágybanpárnákkköztről. Közben sűrűn énekelnek.


 

A sztori röviden, egy boldog házaspár egy kislánnyal, a muki egy boldog borbély (Johnny Depp), gyönyörű feleséggel, akire szemet vet a csúf bíró (Alan Rickman) aki hatalmával visszaélve koholt vád alapján elviteti a borbélyt, hogy rátegye a kezét a nőre. Rá is teszi, a gyeremekt pedig adoptálja és bezárva tartja a palotában.

 

 

Akkor kapcsolódunk a történetbe, amikor a borbély visszatér a sötét londonba és ott találja magát, bosszúvágytól fűtve régi lakásukban, amely alatt kis sütödét üzemeltet egy nőszemély ( Helena Bonham Carter ) és a város legrosszabb pitéit süti. Gyorsan kiderül, hogy mi történt a nejjel másfél évtizeddel korábban, mi a gyerekkel és borbélyunk új neve mögött régi, véres bosszú forr.

 

 

Na eddig mondom el, aki szereti Tim Burton világát, a kiválóan megformált karaktereket, a kissé setét világképet, az mindenképen nézze meg, az éneklés ellenére. Igen, még Alan Rickman is énekel. A kevés életben maradottak pont azok akiknek ez jól is áll, aki viszont változatos módokon elhuny, azokra jobbára rá is fér, különösképpen, ha ettek a pitékből.

A karácsonyi lidércnyomás, a corpse bride, az ed wood, a charlie és a csokigyár után ismét egy kiváló munka elé ülhetünk le. Kerek történet, jó zene, brutálisan jó, részletes vizuális világ… ajánlom!

Gasztro – Pizza

Alapvetően mindenféle pizzareceptek vannak, én magam is mindenfélét összeolvastam már olyan hozzávalókról, mint az olívaolaj meg a szezámmag. Ugyanakkor vékony tésztához a legegyszerűbb recipe a legjobb, úgyhogy most ezt tárgyaljuk. A mértékegységek cup-ban vannak megadva, mert itt abban számolnak, egy itteni metrikus cup (metrikus, ééted) nagyjából pont 250 milliliter térfogatú, a grammokkal nem szarakodunk.

Kell hozzá:

  • 2 cup liszt
  • 1 cup víz
  • csipetsó
  • csipetcukor
  • 2 csapott teáskanál élesztő
Ennyi az egész, mégis működik. Mondom hogyan. Az élesztőt beletesszük egy pohárba, nyakonvágjuk egy teáskanálnyi cukorral és egy deci langyos vízzel. Ezután kicsit megkeverjük (állítólag fémkanállal nem szabad, de hát fehér elefántra se volt szabad gondolni) és langyos helyre tesszük. Erre legcélszerűbb a kb 50 fokra felmelegített, majd kikapcsolt sütő. ( bármi jó, tévé vagy számítógép teteje ) 12-15 perc alatt rendbejön.
Amint a cucc súrturájz, megkel, akkor fogjuk a liszt és beleszórunk egy jó csipet sót, összekeverjük és egy cup vízzel meg az élesztős hogyhíjjákkal meggyúrjuk. A liszttől függően lehet, hogy kell még bele víz, vagy nem kell egy cup, ezt érzi aki gyúrja. A lényeg, hogy nagyjából száraz, nem ragadós felülete legyen és kellemesen elasztikus állaga. Ha ezt elértük, akkor szórjuk be a tetejét kevés liszttel, és be a langyos helyre egy jó fél órára, bátrabbak 35 percig is elmehetnek.
Ha erős csodálkozásunkra a tészta már kb duplájára dagadt, akkor óvatosan tépjük ketté és már ne gyúrjuk, hanem az egyik felet takarjuk le, és száműzzük vissza a langyos helyre. A másik felet kézzel nyomkodjuk laposra, majd sodrófával finoman nyújtsuk akkorára, amekkora edényben vagy lemezen fogjuk sütni. Kerek pizzát csináljon a donpepe meg az olaszok, mi tisztességes konyhabarátok nem dobáljuk a tésztát és nem csinálunk belőle helikoptert. Ha kinyújtottuk, akkor kellemesen vékony, de tartós tésztát kapunk, ezt fektessük a kissé kilisztezett edényre-edénybe, és nyomjuk rá a feltétet. Nyilván, ha két edényünk van, mint ahogy nekünk nem, akkor egyszerre érdemes megcsinálni a két adagot. Én szoktam a lisztbe oreganot tenni, mert ettől jópofábban néz ki, de enélkül is tökéletesen működik. Ráadásul, mivel nekem egyelőre sodrófám sincs, a nyújtás egy bacardi breezer-es üveggel csinálom. (tropical lime ízű volt a tartalma)
Általában a feltét alapja paradicsomszósz, erre a bézik modell a sonka és sajt, de most kivételesen előre csináltam frankó feltétet: kb 30 deka marhahúst felkockáztam, olíván feltettem egy serpenyőbe és amikor az egész átmelegedett, akkor kapott sok fokhagymát, szójaszószt meg vizet. Nagyon pici kockákat csináltam, hogy viszonylag gyorsan elkészüljön, és többször fel kellett önteni vízzel, mert nem volt puha. Az utolsó felöntés után kapott két evőkanál mézes csiliszószt, rozmaringot és sóborsot. Ezután elforraltam az összes levet és jó erős lángon megsütöttem. Ettől még kisebbre összementek a kockák, de teljesen átitatódtak a szafttal.
A kinyújtott és paradicsomszósszal lekent tésztára ezt a husit szórtam, sajtot rá és be a sütőbe, a másik adag pedig sonkás-sajtos lett. A csípősmarhás tejföllel nagyon klassz, megérte a babrálást meg az időt. Amúgy is szinte minden konyhai maradék jó pizzafeltét, a kelbimbótól az egy darab tojásig.