Patkány éve fesztivál

istenadta nép

Mivel a héten volt a Kínai és Koreai újév, a helyi érdkelt közösség pofás kis fesztivállal ünnepelte, hogy a patkány évébe léptünk. Aki a patkány évében születik, az szerencsés, jómódú lesz és az ellenkező nem által jelentős érdeklődés mutatkozik majd irányába.

fesztiválozók

A fesztiválra a helyi kis bevásárlóhelyet, a northcote centert szemelték ki, színpaddal, hangosítással meg mindenféle műsorokkal. Már délelőtt tízkor elkezdték a banzájt, de mi csak kb egy órábal később értünk oda, amikor éppen a polinézek (szigetiek) táncikáltak nagy vidáman, kicsit bevonva a közönséget is. Egy nagyon helyes, hombártestű speaker nyomta a dumát, a dobosok doboztak, a lányok-fiúk pedig erős seggriszálást követtek el a közönség sérelmére.

én táncolnék veled… (úgy táncolnék!)

szigetiek

Ezt követően többféle koreai és kínai bemutató következett, taek won do, diabolo pörgetés, rózsaszín ruhás koreai nénik valamiféle pengetős hangszeres előadása (ezt hallgatva ritka ideges lesz az ember) majd kínai táncosok, természetesen oroszlán tánc (amit mi egész addig sárkánynak hiszünk amíg a helyi erők erről fel nem világosítanak), valamint egy rettnetesen sok tagú kínai bigband szórakoztatta a népet, aki vidáman ücsörgött a földön és leszámítva néhány besavanyodott pakehát, teljesen jól szórakozott.

pakeha, ha mulat

és ez még csak gyerek!


fellépők

almát késhegyről, lábbal, koreai Tell Vilmos

koreai zene, higyjétek el, képen jobb

A rendezvényen egyetlen darab rendőr sem volt, (igaz, rendbontás sem) annak ellenére, hogy a munkáspárt is meg a nemzeti párt is megjelent. Kellemes volt látni, hogy nem azért jöttek, hogy róluk szóljon a rendezvény, pedig még maga John Key is beszélt, aki a National Party elnöke. Mielőtt a sok politikás felment olna a színpadra, a parkolóban beszélgettek és nevetgéltek egymással, függetlenül attól, hogy kin volt kék (National) és kin piros (Labour) kitűző. Az egész politikusi jelenlétből egy kampányszagú mondat hangzott el, amikor a northcote-i national jelölt felkonferálta a pártelnököt, valahogy úgy, hogy “és imost következzen újzéland következő miniszterelnöke”… A többi duma a kínai újévről szólt.
Az egész civilizáltan zajlott, bár nyilván nem volt véletlen a jelenlétük, választási év van és meglehetősen érdekes politikai formációk alakulnak a háttérben, viszont itt Auckland északi részén a második leggyakrabban használt nyelv a koreai…

és nem lépnek rá…

pártelnök úr buékozik

közös dal kínaiul

labour és national

Én összevissza csavarogtam a tömegben, Kata és Eszter pedig lecsücsült a földre és nézték a műsort, közben Eszter táncikált a muzsikára meg a kínai bigband mögöttük üldögélő klarinétos nénijének mutogatta a macijait. Nagyon jól éreztük magunkat, annak ellenére, hogy a tömeggel ellentétben nem ettünk semmit, ami itt óceániában szinte szentségtörés számba megy. Mókás volt látni, hogy mindenki zabál valamit, ez amúgy is jellemző az ázsiaikra és a helyi őslakosokra is. Csak utóbbiakon erősen látszik is 🙂

ez nyilván finom

a kicsik is éhesek

Minden bolt nyitva volt, az emberek két műsor között bementek a zöldségeshez meg a trafikba, szóval az egész nagyon laza és jó kedélyű rendezvény volt, és nagyon kisvárosi-multikulti.

TEKKEN 2 🙂

A végére Estre már elfáradt, nyűgös lett, úgyhogy hazaballagtunk, a gyerek már a babakocsiban elaludt, most mászott elő, úgyhogy megyek valami ebédet faragni.

nép+muzsika

oroszlános jelmez

Személyiségfejlesztés I. lépés

Aki ide készülődik, az legyen kicsit okosabb vagy kevésbé finnyás, mint mi. Természetesen a pénzre gondolok, annak is egy sajátos fajtájára, melyet úgy hívunk: tanulópénz. Persze a tanulópénzt mindenki megfizeti, de hátha kevesebbet.

Egyrészt ide az ember nem üres zsebbel jön, viszont otthon sokmindenre nem lehet felkészülni, mert nem ismerjük alaposan az arányokat. Ez önmagában nem baj, csak érkezésünk után erősen figyeljünk, tanuljuk meg, hol van a mihez képest.

Honi viszonyok között élve, a nagy számokhoz szokik a szemünk, háromjegyű számnál kisebbet látva a boltban, gyanakodni kezdünk. Itt a kétjegyű szám már komoly dolog, és ezt a saját zsebén tanulja meg az ember. Én tudom magamról, hogy ha valami egyik helyen 120 másutt 130 forint, akkor nem is tekintem ezt különbségnek. (kéne, de nem) Otthon nem számolunk a fillérrel, nem is értelmezzük, árcédulán sem látjuk.

Itt a helyzet gyökeresen eltérő, aki nem élt huzamosabb ideig olyan környezetben, ahol az egyjegyű számok foglalják el az árcédulák java részét, könnyelműségekbe eshet. Erre nagyon figyelni kell, hiszen a pénz nem végtelen és az elhelyezkedésig nem is nagyon van utánpótlás.

Első lépésként azonal és könyörtelenül szakítani kell az “átszámolom forintba” mentalitással, ugyanis torz következtetésekre jut az átszámoló. Érdmes viszonyítási pontokat kijelölni a gyakran fogyasztott termékekből, hogy átlássuk a dolgokat. Mi kétszer estünk abba a hibába, hogy ész nélkül vásároltunk, majd szelíd sokkot kapva a pénztárnál, saját könnyeinken csúsztattuk a bevásárlókocsit a parkolóban álló autóhoz. Igen, utólagos számolás során a számlán tényleg csak 3-6 dolláros tételek szerepeltek, de gyors fejszámolással kiderül, hogy 8-10 cucc már simán 50-60 dollár, és még nem vettél semmit…

Az első lakásfelszerelős túránk kb. 370 dollárba fájt, amivel felszereltük a konyhát alap dolgokkal, edényekkel, ágyneműt vettünk, mibánat, ehhez képest egy egyszerű “elszaladok kenyérért és tusfürdőért” kaland 60 dollárja nagyot üt. A kocsit is ennyiért tankolom tele.

A második krízis után átgondoltuk a dolgokat, és más számítási metódusra álltunk át, itt másképp kell beosztani a pénzt, mint otthon, más a drága, más a sok. Eleinte ne legyünk igényesek. (bár speciel új matracok vásárlása, már csak higiénés szempontokból sem pazarlás) Meg kell keresni az olcsó helyeket, mert vannak, még ha esetleg 10 perc autózásra és nem 3-ra, mint a drágább hely.

Számoljunk! Mindig! Ne legyünk restek összeadogatni a bevásárlókocsi tartalmát, (centeket is szigorúan!) hogy ne kerüljünk kellemetlen helyzetbe és nem csökkentsük saját ittmaradási esélyeinket.

Mivel itt minden blokkot eltesz az ember, könnyű utólag okoskodni, de rendszerben látni a dolgot nem egyszerű így sem. Én bátorkodtam vásárolni egy szoftvert, úgy hívják, hogy iFinance ami a háztartási költségvetést könyvelgeti, ha az ember szorgosan bekapálja, hogy mire mennyit költött, honnan és mennyije maradt. Egyrészt könnyebb tervezni, másrészt könnyebb lelassítani a nem ésszerű kiáramlást. Elég okos kis vacak, és megkíméli az embert az táblázatkezelőkben való vajákolástól, ráadásul látványos is. Grafikonok meg színes bontások, szóval manézsvarázs gazdagon, de kezeli az itteni pénzt, tud hitelkártyás, készpénzes, debitkártyás elkülönítést, és szabadon konfigurálható kiadástípusok vennak benne, tehát nem kell “kaja” alatt nyilvántartani benne a boltban elszórt pénzt, alcsoportokat csinálhat az ember a tisztítószereknek, kényelmi termékeknek (sör!) meg az alapvető élelmiszereknek. Így később bontásban látja az ember, hogy ennyit elköltött a boltban, de ebből ennyi meg annyi volt az elszórt pénz. Most anélkül, hogy beloggolnék a netbankba, fillérre megmondja, hogy hogyan állunk.

Ez a verzió Mac-en működik, és 20 dollárt kellett adni érte, de lehet belőle nyomtatni, egy adatbázison belül képes többféle pénznemben számolni, természetesen PDF-ben exportálni és Leopard kompatibilis. Ez nem könyvelőszoftver, inkább pénzkarbantartó applikáció, money manager.

Sokféle megoldás létezik egyébként az ilyen kiadás/bevétel szoftverek között, nyílt forráskód elkötelezetteknek GNUCash amely ingyenes és kiváló dokumentációja van, vagy itt van az unibin Cha-Ching vagy a Quicken amelyek szintén megérnek egy próbát, de elszántak egy darab táblázatkezelővel is remek eredményeket érhetnek el. Hosszú távon fegyelmezetten bepötyögve a kiadásokat, szépen előjönnek azok a területek amelyeken túlköltünk, év végén viszont fillérre meg tudjuk mondani magunknak, hogy ennyibe volt a kaja, ennyibe a kocsi és ennyibe a lakás/rezsi, kiderül, hol lehet megfogni egy kis(?) pénzt.

Első lépésként számoljuk meg minden pénzünket és húzzunk lélektani piros vonalat postairónnal, legyen ez a nulladik nap. Már bánom, hogy otthon ezt nem csináltam és előre elnézést azoktól, akiknek ez triviális gondolat, de az új élet elkezdése pont akiváló alkalom arra, hogy kicsit ésszerűbben álljunk a pénzkérdéshez. Mivel a financiális tudatosság otthon nem jellemző, meg kell tanulni a könnyelműség luxusáról lemondani, ez a környezet ugyanis komolyan bánik a pénzzel és nem nagyon tolerálja a meggondolatlanságokat, ráadásul itt nincs “adj egy tizest elsejéig” sem, bár ez nem is baj.

Személyiségfejlesztő kiskáténk első bejegyzése tehát legyen ez:

Neveljünk magunkba pénzügyi fegyelmet és értsük meg a financiális hibáink okait !

tücsök-bogár

A mindenféle népek örömködése nem szűnik, a waitangi nap után a kínai újév is betette a lábát, és apró léptekkel elért bennünket a patkány éve. Szombaton lesz is nagy örömködés, a helyi kínaiak fesztiválozni fognak, táncoló sárkányokkal, meg minden szokásos bizgentyűvel, legalábbis a szórólapjuk ezt állítja. Részletekért tessenek ellátogatni Zhaoman frissen költözött blogjába, megéri!

Mindenféle események zajlanak az egységsugarú bevándorló háta mögött, 15.-én ideosonkodik a Cunard társaság Queen Victoria nevű irdatlan luxushajója, először köt ki Aucklandban. A hajó vadi új, néhány adat:

1,007 kajüt (kabin, szoba)
90,000 tonna
294 méter hosszú
32.3 méter széles
2014 vendég fogadásánal lehetősége
12 vendégfedélzet

More interesting facts

* 86% of staterooms are outside
* 71% of staterooms feature balconies

Emellett, legnagyobb bánatunkra, megint nem sikerült az IKEA-nak megvetni a lábát, állítólag azért nem kap engedélyt, hogy bérelhessen a szép, nagy kék bádogcsarnokjának helyet, mert akkora forgalmat generálna, ami nem tenne jót a városnak. Ez, szerintem, makutyi duma, hatalmas bevásárlóparkok épültek fel itt a városban, akkora parkolókkal, mint az Őrs Vezér tér panelházastul, ezek vajon nem növelték a forgalmat? Finoman azt kapták a vásárolni vágyók a képükbe, hogy aki IKEAs cuccot akar, az húzzon Sydneybe. (ott van ikea)

A magyar és az ausztrál IKEA árakat összevetve, érdekes módon az derült ki, hogy otthon kevesebbe kerül ugyanaz a bútor, de távolabbról szemlélve jól látszik, hogy ami ausztráliában forintban több is, az mégis jóval olcsóbb, tekintve, hogy mennyi munkával keres meg egy IVAR garnitúrányi pénzt az OZ proletár.

Otthon tombol a torkos csütörtök, ami jópofának tűnik, ám érdemes végiggondolni egy más nézőpontból is, erre remek lehetőséget biztosít a Húsosfazék blog.

A helyi sajtó azt jövendöli, hogy 25 éven belül 5 óra alatt le lehet tudni repülőeszközzel az NZ-EU távot, a LAPCAT A2 nevű jószág hatszoros hangsebeséggel hasít majd, és közben nem termel üvegházhatást növelő gázokat. Folyékony hidrogén fogja hajtani, ami vízzé és nevetőgázzá (kéjgáz, dinitrogén-oxid) ég el. Kérdezem én, azt a sok folyékony hidrogént mi fogja csinálni, kezicsókolom? Mert ugyebár ha a viszbül vesszük ki az okszigént, akkor ottmarad a hidrogén, de hát azt kérem (nem is kevés) villany csinálja, és a villanyt is elő kell állítani valahogy. Na sebaj, ez nem a mai nap gondja, meg amúgy se lesznek rajta ablakok (nagyon felmelegszik a külső borítás) csak belül lapos kijelzők az ablakok helyén… Végigcsinálva az EU-NZ távot nagygéppel, vonzónak tűnik az öt órás út… (“reggeli Aucklandban, ebéd Brüsszelben” a szlogen)

mi mennyi meg mi kell

csak árak

Előre jelzem, hogy – mint minden külföldi ár esetén – a forintra váltás téves képzeteket nyújthat.
Az árak Újzélandi Dollárban értendőek.

Blokk a Foodtown-ból (nagy és nem túl olcsó teszkóféle)

– bepanthen kenőcs 30 gr 7.39
– 80 db-os popsitörlő 3.99
– New Zealand Herald napilap 1.60
– Cabernet Merlot 16.79
– Lion Red sör 12 db .33-as palack 13.99
– 12 tojás 3.99

Blokk a woolworths-ból, ami a foodtown kisöccse:

– 6-os gyümölcsjoghurt 2.99
– 750 ml-es ásványvíz 2.00
– 2 liter tej 4.15
– spring water (víz) 4 liter 3.38
– másfél lityis bubisvíz 2.50
– 3 liter gyümölcslé (alma-mango) 3.95 (de ez a foodtownban öt valamennyi volt)

további blokkok:

– kis üveg worchestershire szósz 2.49
– 70 deka szeletelt kenyér 2.29
– 6 debreceni méretű sertés sausage 3.36
– ugyanez bárányból 4.33
– 1 kilós olívaolajas margarin 8.34
– kis pohár tejföl 1.21
– vákumozott virsli 4.25
– 20 deka marhafelvágott 4.06
– 4 kg krumpli 8.98
– 1 kg alma 4.55
– 170grammos pringles csipsz 2.69
– 25 dekás nesquik kakaó 2.49
– sard csodaszappan (mosni) 2.59
– watties tökleves konzervben 1.84
– 250 gramm manuka méz 2.49
– kinder tojás 1.79
– liszt 1 kg 1.69
– 30 gramm koriander 1.99
– fél kiló mirelit kelbimbó 3.83
– 1 kg mirelit zöldbab 2.49
– 25 méter alufólia v. folpack 6.49
– 2 liter napraforgó olaj 6.29
– 300gr só szóróban 1.40
– twining earl grey tea 100filter 6.55
– másfél kiló vöröshagyma 3.29
– nescafe 100gr utántöltő 4.95

További info:
– zöldséget a kínai zöldségesnél olcsó venni (silver bell market, northcote centre)
– húst a kínai nagybótban érdemes venni, Pak’n Fresh névre hallgat és kicsit odébb van
– gyakorlatilag a tej-kenyér-en kívül mindent a kínaiaknál érdemes venni kajaügyben
– kezdő bevándorló a warehouse nevű áruházláncból szerelkezik fel, a szemeteskukától az edényeken át a pelenkáig. Ide azért tervezni kell egy 5-700 dollárt az alap lakásfelszerelésre.

Ami itt kötelező:

Papucs!
Valamiféle papucsot kell venni a mindennapokra, mert nem jut eszünkbe mezítláb sehova menni eleinte, valami rejtélyes okból a kontinentális ember ragaszkodik a lábbeli viseléséhez. Ez itt szabadon választott, senki nem szól rád, hogy vegyél fel valamit, kiváve az Air New Zealand járatait, ahol ajánlott a lábbeli viselése.
A legótvarabb kínai szar papucs 5-10 dollár, innen felfelé a billabong, havaianas, globe, jandal, nike, jandálok mennek úgy 20 dollártól felfelé, egy viszonylag strapabíró darab 25 dollár. (ez a tangapapucs, itt jandals-nak hívják, mi ezt vietnami papucsként ismertük 🙂 Mivel a járdákon, úttesten nagyon ritka a bámiféle veszélyforrás (üvegszilánk, kutyaszar, kavics, söröskupak, vassulyom) ezért szinte bárhol mászkálhatunk mezítláb, ugyanakkor az aszfalt bazi forró bír lenni, a papucs egy ésszerű kompromisszum. Nekünk csak nyáron, a helyieknek egész évben. Velem már fordult elő, hogy el kellett szaladnom a trafikba, beugrottam a kocsiba, ott ki, megvettem amiért mentem, majd haza, és itthon szembesültem azzal, hogy az összes lábbelim itthon maradt. A helyieknek valószínűleg rinocéroszbőrből van a talpuk, simán elindulnak mezítláb, bárhova. Állítólag a sok mezítlábazástól a kontinentálisoknak is egy idő után vídiakeménységű lesz, hát nem tudom…

Kalap!
Mivel a sors kegyelméből gyönyörű sziget felett van az ózonlyuk jelentős része, a napsugárzástól óvakodni kell, pedig van belőle rogyásig. Valami kell a fejre, mindenképp, különben az embernek megfő az agya. Ráadásul a széles karima mindenkinek jár, mert az elég nagy árnyékot vet, ami megóvja a kiwi wannabe-t attól, hogy rákvörös és hólyagos homlokkal és orral járkáljon. Gyerekeknek pláne kötelező.

Napkrém!
Minél több a faktor annál jobb, itt ez komoly dolog, nem elég tejfellel kenegetni, mint a tüskevárban, csúnya bőrbetegségeket lehet elkerülni, ha használja az ember. Az autóból kikönyökölés fájdalmas leégést jelent! Gyerekre extrabrutál naptej kell.

Napszemüveg!
Ez hozzon mindenki otthonról, kell. Viszont itt bazi drága tud lenni, pláne, ha készíttetni kell dioptriásat. Gyereknek is kötelező!

blogreport

Egy kismérleg a blog állapotáról érdekes információkat nyújthat. Nem kell megijedni, nem lesz ilyen minden hónapban 🙂

Január harmadikán érkeztünk Újzélandra, az első blogbejegyzésemet ötödikén publikáltam, ez a jelenlegi lesz a 27. blogbejegyzés, ami azt jelenti, hogy majd’ minden nap írtam. Eleinte, mivel nem volt saját netünk itthon, vagy kávézóból vagy barátoknél neteztünk, úgyhogy nagyon nem volt időm a kontroll szkripteket bedrótozni, erre csak 21.-én került sor. Ez azt jelenti, hogy a látogatottságot január 21.-e óta mérem, tehát az alábbi adatok a jan.21-feb.6.-ig tartó időszakra vonatkoznak. (január 21.-én a Google Analytics szkriptjét, február elsején pedig az extremetracking szkriptjét tettem a rendszerbe, utóbbi publikus, bárki megtekintheti mi a helyzet)

Mennyien?

Ebben az időszakban 1515 látogatást regisztrált a blog, ami 3837 lapletöltést jelent, átlagosan egy látogató 2.53 lapot olvasott el, 6 perc 50 másodpercet töltve a blogon. A fenti számú látogatást 420 egyedi felhasználó generálta, bátran mondhatjuk, hogy ennyi ember olvassa amiket irkálok. Ez messze több, mint barátaink és rokonaink együttvéve.

Hogyan?

Az olvasók 55.64%-a más szájtokról talál ide, ahol minden bizonnyal linkekre kattint, vagy emailban kapja meg valakitől a blog url-jét. Közvetlenül, tehát a böngésző címmezőjébe a blog URL-jét bekapálva, direktben 39.8% érkezik, a fennmaradó 4.55% pedig keresőmotorok találati listájából kattint az UPSiDE DOWN-ra, vagy feedreederben követi az eseményeket.

Honnan?

Látogatóim változatos helyeken éldegélnek, az alábbi országokból olvastak már legalább egyszer:

Magyarország (innen legtöbben, no lám) Újzéland (ez főleg az én saját találataim, meg a blog piszkálása során létrejövő lapletöltések, de itteni magyarok is olvasnak) Anglia, Délkórea, Ausztrália, Ausztria, Románia, Olaszország, Írország, Ukrajna, Spanyolország, Németország, Szingapúr, USA, Hollandia, Malajzia, Tajvan, Svédország, Svájc, Izrael, Kanada, Szerbia és Montenegro

Mivel?

Az olvasók 85,87%-a windows rendszert használ, 12,61% Mac-et, és 1,52% valamiféle linuxot.
Böngésző ügyben az alábbi a megoszlás:

Firefox 47,13%
Internet Explorer 44,09%
Safari 4,69%
Opera 3,7%
Mozilla 0,33%
Mozilla alapú egyéb 0,07%

Hányszor:

Látogatóim 72%-a visszatérő vendég, és azok aránya akik csak egyszer jártak nálam, az öszes látogató 27%-a. A többiek mind visszatérnek.

Mivel blogügyben van némi tapasztalatom, úgy vélem hogy kiemelkedő érdeklődés kíséri a fejleményeinket, ami egyrészt nagyon jól esik, másrészt messze meghaladja az általam képzelt látogatási mennyiséget. Mivel csak a rokonság meg a barátok kíváncsiak igazán, hogy hogy vagyunk, mit eszük, egyelőre a blog kevésbé az országról,mint rólunk szól, mégis sokakat érdekel. Ezt annak tulajdonítom, hogy Újzéland érdekes hely, kevés info jut el hazáig, aki kicsit is kíváncsi, az blogokból tájékozódik. Emellett egyre divatosabb újzéland a hazaiak szemében, ezt alátámasztják azok az ímélek is, amelyeket ismeretlenektől kapok, benne változatos kérdésekkel. Mivel már van egyéb kapcsolattartási lehetőségünk is, később szándékozom a tartalmat kevésbé személyes irányba terelni, inkább az ország érdekes, van róla mit írni.

Magát a blogot első körben csak az NZ Relay hírlevelemben “reklámoztam” amit rokonok, barátok kaptak, később más bloggerek is belinkeltek, a Subdimension külön ajánlót is írt a blogról, szóval terjed a hír és jönnek az új kíváncsiak. (mindenkinek hertzlich wilkommen!)

Egy hónap alatt ennyi történt, ha minden úgy sikerül, ahogy szeretnénk, akkor majd a féléves mérleg lesz a következő ilyen report.

Waitangi Day

A történet időszámításunk szerint 950 és 1130 között kezdődött, amikor a polinéz hajósok felfedezték a szigetet amely 80 millió évvel korábban leszakadt és eltávolodott az ősi szuperkontinenstől, Gondwanatól. Egyes itteni vélemények szerint az első nyomok a déli szigeten korábbra teszik az emberi jelenlétet a szigeten, 7-800 körülinek saccolt talapülésnyomokat leltek, de ennek egyelőre nincs jelentősége.

A második fontos lépés a polinéz betelepülés után, 1642-ben történt, amikor egy Abel Janszoon Tasman nevű hollandus behajózott a sziget körüli vizekre. A fehér ember első találkozása a polinéz őslakókkal nyugodtan nevezhető akár vérontásnak is. Tasman elhegyta újzélandot anélkül, hogy valaha partra lépett volna.

Több, mint száz év múlva érkezett a következő európai, bizonyos James Cook, főállású felfedező, és teljesen véletlenül ekkor érkezett Jean Francois Marie de Surville, aki egy francia kereskedőhajó kapitánya volt. A kát hajó sosem látta egymást.

1790-től a fehér ember legkelendőbb exportcikke a bálnavadász, a kereskedő és a misszionárius volt, ezek viszont mindenféle telepeket hoztak létre a sziget északi partjai mentén. (természetesen a senkiföldje sok mást is vonzott, katonákat, szerencselovagokat, fakitermelőket, szakmunkásokat, zsidókat)

Ez nem ment mindig simán, a távoli szigeten megélt kalandokat színesítette, hogy a benszülött (Maori) törzsek szinte folyamatos háborúban álltak egymással. A természeti népekre jellemző módon a csatákat a testi erő és a harcosok elszántsága döntötte el, fegyverül lándzsákat és bunkókat használtak, amelyek a roppent erős és kemény Kaori-fából készültek. Ezt az idilli, törzsi háborús közeget zavarta fel a fehér ember azzal, hogy muskétákat adott el a maoriknak, akik – harcos nép gyorsan tanul – pillantok alatt felismerték, hogy micsoda előnyt jelent a lőfegyver a másik törzsek ellen. Az eddig sem kevés vérrel és áldozattal járó törzsi háborúskodás a modern fegyverek használatától tovább brutalizálódott.

A franciák déli szigetet kolonizáló terveiről szállongó szóbeszéd nem tetszett az angoloknak, akik egész újzélandot szerették volna a korona újabb ékkövévé tenni, ezért a britek összefogtak az immáron modern harcossá váló maorikkal a frnaciák ellen. (erre a maorik nem egész pontosan így emlékeznek) Kicsit sarkosan fogalmazva a britek felfegyverezték a maorikat a franciák ellen, viszont később – vegyük figyelembe a távolságot és az akkori hajózási tempót – alig bírtak elszaladni a puskás maorik elől.

1840 február hatodikán számos maori törzsi vezető és a britek aláírták a Waitangi Szerződést (Treaty of Waitangi) ,amelynek következtében jó húsz éven keresztül folyt a vérontás. Maga a szerződés mindenféle jogokat biztosított a maoriknak, földek tulajdonjogától kezdve hlászati jogokon át, a maorik szent területeinek sérthetetlenségéig, és – mivel a britek olyan kevéssel beérték, ugye – csupán a brit korona tulajdonává tették a szigetet. Ja, és a maoriknak el kellett fogadni a királynő alattvalóinak sorát, jogrendszerrel meg minden egyébbel. A kiwik ma arra büszkék, hogy a maoriknak a brit alattvalókra vonatkozó öszes jogot biztosította a szerződés. Ámde.

Maga a dokumentum két nyelven készült el, maoriul és angolul, ellenben máig tartó vitákat generál, hogy az eredeti maori dokumentum nem pont ugyanaz volt, mint amit ma látni lehet a múzeumban. Az angolok nem túl gerinces módon kihúztak pár dolgot, ami az eredetiben benne volt (nem a saját kárukra “tévedtek”), és mindent megtettek, hogy az originális verziót eltüntessék. Ez egyébként manapság is folyamatos téma a maoriknál, miszerint a pakeha átverte az őslakókat és nekik sokkal több minden jár, mint most.

Összefoglalva, a véres törzsi háborúkba belekavaró brit pakeha, végül is elzavarta a franciákat, majd kissé lókupecisztikus módszerekkel becsapta az általa felfegyverzett maorikat, akikkel később jelentős harcozás után szerződtek, ebből lett ma újzéland állam. A fehér ember beállított a senki földjére amiről kiderült, hogy már lakik ott valaki.

Kis kitérő, a maori igen büszke nép, mint a harcos népség általában, és nem győzik hangsúlyozni, hogy őket sosem győzte le a fehér ember, és ebben igazuk is van. Harcban nem.

Ugyanakkor a lakosság csupán 14.6%-a maori, folyamatos gond a törzsi hagyományok ápolása és ugyanakkor a jelenlegi társadalmi rendszerbe való integrálódás az önazonosság megtartása mellett. Ennek részben oka az, hogy a Waitangi nap az állami ünnep, sőt magának az államalapításnak az ünnepe (’71-ben meg is próbáltak belőle New Zealand Day-t csinálni, de nem sikerült) a maoriknak viszont az átverés manifestoja is, és bizonyos maori szélsőségesek, akik szerint ez az ország a maoriké és a pakeha a vendég, kicsit sértő is. Azt hiszem már említettem, hogy szerintük a mari zászlónak is egész évben lengenie kellene a Harbour-bridge-en, nem két újzélandinak.

Az állam igyekszik a maorik kedvében járni, amellett, hogy valóban teljes jogú állampolgárok, hivatalos nyelv a maori, áldoz a kultúrájuk megőrzésére és arra, hogy ezt megélhessék a maorik, azért vannak problémák. Elsősorban az iskolázatlanság, ami determinálja a későbbi életvitelt, elhelyezkedést és várható jövedelmet, valamit az, hogy az “európai” viselkedési normák sok maori közösségben nem mennek jól. (családon belüli erőszak, nők egyenjogúsága, stb.) Ne feledjük, hogy ez az ország, jelenlegi formájában alig több, mint 150 éves, 1947-ben lett a Brit Monarchiától független tagja a commonwealth-nek, (bár a királynő kormányzója funkció megvan) 1967-ben tért át a tízes számrendszerre és vezette be a decimális pénzt. Nagyjából 1980 óta, anglia EU-s kapcsolatainak erősődése folytán az újzélandi brit identitás egyre inkább elhalványul, helyébe az újzélandiság kezd lépni, a helyi pakeha előszeretettel hívja magát Kiwinek, erős és egészséges nemzettudata van, nemzeti jelképei egyértelműek, ezek alkalmazása a mindennapokban gyakori. (páfránylevél a logókban, a szigetek sematikus rajza a logókban, “100% kiwi owned and operated” feliratok a boltokon, cégeken) Fiatal ország, de igyekszik jó irányba haladni, erős gazdasággal és társadalommal.

(szociográfiai elemzésem és a helyi prüdéria káros következményeiről egy későbbi posztomban számolok be.)

kalandos szülinap

Kata szülinapjára az Új Zélandi állam kellemetlen meglepetéssel készült, erősen megszigorodtak a bevándorlási feltételek. Egyeőre még nem látunk tisztán, az már biztos, hogy eddig sosem látott szakértelmek is belekerültek a hiányszakmák listájába, remélem a hétvégéig kiderül, hogy ez számunkra milyen következményekkel jár és ezeket hogyan lehet enyhíteni, ha szükséges.

Ugyanakkor további kaland, hogy az ajándékot amit vásároltam Katának, elejtette a boltosnéni és ezért eltürt, de ez sajna már csak akkor derült ki, mikor átadtam az ünnepeltnek. (nem a boltosnénit) Úgyhogy kénytelen voltam visszamenni a bótba a cuccal, ahol a néni legott siránkozásba kezdett, hogy hát ezt valószínűleg ő törte el és elnézést kér és hogy most mihez kezdjünk, mert ez az utolsó darab volt ebből. A bolt egyébként a fair trade hálózat tagja, szuper jó cuccok vannak, tulajdonképpen nem is szemtelen árakon. Miután a néni felajánlotta, hogy visszaadja a pénzt vagy vásároljam le, vagy hétfőre tud hozatni másik ilyent, felhívtam a bolt telefonjáról Katát, hogy minek örülne a legjobban, úgyhogy hétfőn megyek egy hibátlan darabért.

Miután örvendeztünk, hogy a nej egy évvel öregebb lett (ennek miért örülünk? na sebaj 🙂 kicsit húztam az időt, mert nagyon le akartak menni a lányok a tengerhez, végül megjelent a kertben egy rém kedves maori srác, kezében egy szépséges virágcsodával, (vázában!) átadta és lelépett. Igen, ezt a virágot a lányok küldték Katának, amivel nem is tudják mennyire meghatották az én nejecskémet, borzasztóan örvendezett neki(k). Nagyon hiányoztok neki lányok!

ezt küldtétek

Mindezek után lementünk a tengerpartra, ahol másfél órát hevertünk és úszkáltunk, az általunk eddigi legmelegebb tengerben, simán volt 25-26 fokos, hatalmas ringató hullámokkal, nagyot hancúroztunk a gyerekkel, akit alig lehetett kirángatni a habokból. Előttegondosan elolvastuk azt a papírt ami tegnap még nem volt kirakva, amely arról szólt, hogy medúzaveszély van és a mikroszkopikus kis medúzák belemennek a ruhába és ott csípnek és ha igen, akkor menjünk a patikába hidrokortizonért. Úgy tűnik, hogy se mi, se az a másik többszáz fürdőző nem jártunk pórul.

Itthon vacsiztunk, majd a szülinapos említette, hogy el kéne mennünk a spotlight-ba, kötőtűt vásárolni, meg fonalat, és akkor ő kötögetne itthon csendeskén, mire beállítottak Csanádék egy palack kiváló borral, egy tortával és szülinapi kötőtűkkel meg fonallal 🙂

Na itt tartunk, Csanáddal és Krisztivel elsörözgettünk-borozgattunk a verandán, közben Kriszti elvitte lefektetni Esztert és szépen el is altatta. Ennyi volt a szülinap, már csak háromnegyed óra van belőle, úgyhogy megyek is!

Boldog Szülinapot Katinka!

szocializálódunk


sirály, a rondábbik fajtából

Hétvégénk kényelmesen telt, különösebb kihívásokkal nem szembesültünk, sőt. Szombaton elcsatangoltunk St. Helliersbe, amely ingatlan szempontból talán a legdrágább része Aucklandnak ( Mission Bay és Kohimarama mellett) ellenben itt találkoztunk Hobéékkal, akikkel jót játszótereztünk meg tengerpartoztunk, beszélgettünk meg elvoltunk a hatalmas felhők alatt.

St. Helliers játszótér

A játszótér 10 méteres körzetébe nem szabad kutyát hozni (bezzeg a rengeteg sirály nem gond), ellenben a játszótér gyakorlatilag a tengerparton áll, a mászókától kell vagy 15 métert menni a habokig… Le is mentünk, mert Eszter nem bír magával, ha tengerközelbe kerül, természetesen a játszóterezős gúnyája csurom víz lett. Ez persze azért nem akkora tragédia errefelé, mert jó idő volt, pelusban is elücsörgött a babaülésben hazáig.

játszótér a parton

St. Helliers szerencsés elhelyezkedése folytán pompásan tudom demonstrálni, hogy mekkora a város, az alábbi képen megjelöltem a közepét (CBD), a helyet ahol lakunk (Northcote) és a két Takapunai toronyházat. Mi a játszótérig meg vissza 43 km-t tettünk meg. Érdeklődőbbek csekkolják a guglimapon, hogy mi merre.

távolságok

Vasárnap délelőttöt édes semmittevéssel töltöttük, lélekben készülve a délutáni barbikjúra, amire előre páclottunk húst, meg Csanád is szerzett némi különlegességet, strucchúst, ami nagyon finomnak bizonyult, ilyesmin eléldegélne az egyszeri zátonylakó, ha rákényszerülne, de be kell érnie a sokkal több lábbal rendelkező állatok felfalásával. Czuppytól elkunyizta Csanád a barbigépet és alaposan felkészült ő is. Érdekes módon intt a faszenes barbigép nem divat, csak gázosat láttam, ez nyilván következménye annak, hogy 15 perc alatt tud leégni egy egész háztömbnyi ezekből a papundekli házakból, ha száll a pernye meg a szikra…

strucc szték

Nekiláttunk a nagy sütögetésnek, a résztvevő magasabb rendű létformák:
– rákocskák
– pácbakerült gyesznó
– strucc
– hamburgerhús (mint létforma, khm)
– kolbászkák

alacsonyabb rendű létformák:
– cukkini
– kaliforniai paprika
– gomba
– hagyma
– csöves kukorica

Rászántuk az időt a sütikélésre és mozgásképtelenségig zabáltuk magunkat, közben söröcskék és pálinka esett áldozatul. Ez a BBQ egy kellemes népszokás errefelé, mindenki csinálja, része a rutinnak.

strucc és rákok a barbin

Hazatérésünk után nemsokkal eleredt az eső és azóta is zuhog, szakadatlan, hol kisebb, hol nagyobb intenzitással, biztos az időjárás is követi az időjárás-saccoló widgetemet és olvasta, hogy vasárnapra esőt ígértek.

eső

nyuggernap

a péntekünk nyugisan telt, különösebb történésekről nem tudok beszámolni, eltelt a nap cv küldözgetéssel, sétálással meg ház körüli teendőkkel. Eszterrel – mikor már nagyon gebolya lett – elmentem hintázni ide a ház mögé, ahol van egy pici parkocska, ahová kitu dja miért, nem épültek házak, valószínűlek a fák miatt, amiket itt nagyon nem szeretnek kivágni. Egy kis ösvény vezet át a Lake roadról a Lenihan zsákutcába, az ösvény átszeli a parkot, amit Lenihan Reserve-nek hívnak.

mögöttünk

Ez eléggé eldugott, mi csak véletlenül találtuk meg, de itt is le van nyírva a fű rövid, sportosra, van egy hinta meg fák, körben pedig a házak kerítései.Szemét sehol. A hinta körül-alatt fatörmelék van, hogy ha kiesnek a hintából a kölkek, akkor ne betonra essenek, ez amúgy is mánia itt, komolyabban veszik, mint az EUban, minden játszótéren süppedős vastag gumi, vagy ilyen fatörmelék van, és ügyelnek is rá. A padok oldalán pedig fémbütykök, amitől ülni lehet rajtuk, de gördeszkázni nem.

Lenihan Reserve

Egy ideig hintáztunk, aztán megjelent egy pár egy gyerekkel, beszélgettünk, kiderült, hogy ők francia-polinéziából jöttek, anyuka eredetileg Fiji, mindenesetre szép színük volt, és a bácsi folyamatosan sajnálkozott, hogy itt azok a gyümölcsök amik otthon nagyobbak, jobb ízűek és már mindenki unja őket, milyen kicsik. Persze azt nem értettem, hogy ha otthon fel se szedik őket, akkor itt miért baj, hogy nem akkorák, mint otthon, azt nem tudom, de kedvesek voltak, ez a lényeg.

rendezetlen

Kata vacsira krumplilevest főzött nagyon finomat, csak a babérlevél hiányzott belőle, pedig azért külön elmentem a bótba, de nem leltem, majd megkérdezzük a kínait a Silver Bellben, hogy van-e neki.

koszos

Este átjött Csanád és hajnali egyig a verandán világmegváltottunk és a mac terminálján keresztül macerálta az otthoni gépét, szóval jól mulattunk 🙂 Közben pedig, mivel Palival csencseltünk egy kis pénzt (neki forint kell nekünk meg NZD, úgyhogy ő ad itt dollárokat én meg az otthoni készletből utalok neki forintokat ) csak nem tudtunk rájönni, hogy hogy lehetne itt ügyesen utalni, mert ha nincs az embernek Netcodeja, akkor limitált a napi utalás és mi limit felett akartunk. Aztán az ASB-t felhívva péntek este fél kilenckor 5 perc alatt lett netkód és át is jött az utalás villámgyorsan. Menet közben őt is megtérítette a macbookom, úgyhogy már csorog a nyála az új macbook air után, ami állítólag febrár közepétől itt lesz a boltokban, akkor el is megyünk orrnyomokat hagyni a kirakaton. Mondjuk ő meg engem firefoxizált, egyelőre próbaidőn van a tűzróka, ha nem omlik össze, ahogy a safari teszi folyton, akkor maradhat. Az addononk mindenesetre meggyőzőnek tűnnek.

gondozatlan

Eszter nem aludt jól, amitől mi sem, főleg Kata nem, most szombat reggel van és a második kávénkat isszuk, kicsit felhős az ég, 20 fok van. Az előbb hajtottam el a jehovistákat akik a kertkapuba csimpaszkodtak és szörnyű dolgokat jósoltak, amit színes magazinokkal támasztottak alá, de mielőtt belemelegedtek volna, hogy micsoda bűnözés meg szörnyűségek vannak, amik mind meg vannak jövendölve a bibliában, jeleztem, hogy nekem is van, ráaásul nem is kifestő változatban, úgyhogy vótszerencsém. Na ezek itt pont olyanok, mint otthon, csak többféle színűek, ez a párocska is egy szplős fickóól és egy mahagóni színű lánykából állt, aki ráadásul szépséges is volt. Csak a világ ne haladna ilyen rossz irányba… Ajvécóresz!

Közben időnként ránézek a dhl csomagtrackelő webszájtjára, de egyre inkább úgy érzem, hogy külön posztot kapnak a tesómék által utánuk küldött csomag miatt. Közben a netünk is kaszott lassú lett, már vagy tíz perce ballag felfelé az apár kép amit ide akarok beszúrni…

Helyesbítek, én voltam lámarider, talán át kell méretezni a képeket, mielőtt az ember feltölti őket, így nem 12 megát, hanem 900 k-t kell kivárni 🙂 OMG!

Menet közben kiderült – nekem ez új volt – hogy simán, ingyen lehet paypal accountot upgrédelni a bézikről eggyel jobbra, csak kérni kell, és az 5.4%-os díj lemegy 2.5-3.4%-ig, ha pénzt hív le az ember a bankszámlájára. Ez így mindjárt jobban néz ki, de hétfőn elmegyek a bankba és utánajárok pár dolognak amit egy barátom tanácsolt, ha úgy működőképes és olcsó pénztranszferre bukkanunk, akkor azt is megírom, mert eléggé általános gond az itteni magyaroknál, hogy otthonról ide irányuló pénzmagunkutánküldés elég drága. A paypal nem reménytelen, meg is jön a pénzike, ezzel már futottunk egy tesztkört, de lehet, hogy van olcsóbb út, eseleg biztonságosabb.

gasztro – azok a boldog szték napok

Mai mittágesszenünk a következőképpen készült el:

előkészítő fázis:

Tegnap kivettem két szelet sztéknekvalót a fagyasztóból, amelyek kiolvadás után az alábbi pácba kerültek

  • olaj
  • mustár
  • fél fej lilahagyma felkockázva
  • HP szósz
  • Golden Sun (édes thai gyömbéres csiliszósz)

24 órát töltöttek a kenőcsben a hűtőben.

kint vagyunk a pácból

Processzálási fázis:

A husik egy órát kaptak, hogy átvegyék a szoba és utcahőmérsékletet , ezalatt elkészült a Guacamole

  • 3 érett avocado villával szétnyomkodva
  • 5 gerezd fokhagyma reszelve
  • 2 paradicsom apró kockákra vágva
  • 2 citrom leve – bónusztrekk a másik fél lilahagyma tegnapról, apró kockákra csapkodva
  • sóbors

ebből lesz a guacamole

A reszelt fokhagymára tesszük a felvágott paradicsomot, sózzuk, majd hagyjuk összegyógyulni, amíg az avokádót viléával szétnyomkodjuk, hogy krémes állaga legyen. A nyomkodáshoz nagy segítség a citromlé (szedtem a fáról a citromt), könnyebb krémmé keverni a masszát. Beleszórjuk a lilahagymát, egy nagyobb edényben összeöntjük a fokhagymás paradicsomot a citromos, hagymás avokádóval, alaposan összekeverjük, majd hagyjuk álldogálni, hogy egymásba érjenek az ízek. Ha kell sózzunk utána.


Hőkezelési fázis:

A húsokat kevés, de forró olajba dobjuk és addig sütögetjük, ameddig csak akarjuk, ha valaki szereti, hogy a husi belseje még kicsit rózsaszín, az rövidebb ideig, ha teljesen átsütve kedveljük a szarvasmarha holttestet, akkor tovább. Mivel ez az első szték amit valaha sajátmagam, én egy kicsit tovább, mint kéne 🙂 De azért finom lett.

halott marha torturált zöldséggel


vótszerencsém