Tegnap közegészségügyi okokból otthon maradtam, hogy a gyeremekemre vigyázzak, aki nem mehet a bölcsibe, mert szimptómákat mutatott. Csak kicsit mutatta, de ez elég volt a karakán bölcsinéninek, hogy egy napra hazarendelje a kölköt. Életképek. Meg leves.
Gastro – nagy hal
Az úgy volt, hogy Immáék óvatlanul vendégségbe hívták Sebi egyik kollégáját, aki a nőjén kívül egy rohadt nagy halat is hozott magával.
Kiwi ikonok – Pineapple Lumps
A kiwik nem vetik meg az édességet, legyen szó csokiról, fagyiról, nekik is megvan a maguk Leó jégrémje (Hokey Pokey, posztot ér) sportszeletje (chocolate fish) és persze a maguk dobostortája (pavlova), de van itt más is. Na de ha szeretik?
Gastro – hideg sült marha
Szóval a hűtő feltöltése ürügyén elszaladtam a bótba, beemelni mindenféle állati tetemeket, és kifigyeltem ott egy jópofa round-steak-et, ami ott árválkodott még vagy nyolcvan kiló más húsok mellett. Annyira jól nézett ki, hogy nem volt lelkem felszeletelgetni és lefagyasztani.
Gastro – fűszeres májkrém
Vagy paté, de hát a májkrém az valami más, az egy esszencia, az egykori utasellátó alapköve, minden kirándulás páncélos támogatása. Viszont lehet jó is. Ha nem ilyen. (Moni pompás receptjét a kommentek között találjátok! Konyakkal!)
Gastro – leves és bárányvagdalt
A kertben termett mindenféle jóságokat csak feldolgozva értelmezzük, ezért azt eszeltem ki, hogy a cukkinikből levest csinálunk, és ha már főzikéltem, akkor processzáltam egyéb dolgokat is. Végigmegyek a menün.
„Gastro – leves és bárányvagdalt” bővebben
Gastro – kakaós csiga
A kakaós csiga mindannyiunk életét végigkísérte, mindannyian szeretjük, blabla. Ámde Zsófi küldött nekünk receptet (köszönjük szépen!), hogy hogyan kell ilyet fabrikálni otthoni körülmények között. Olvassátok szeretettel, a képeken a mi (sikeres!) kísérletünk.
További születésnapi
Van akinek a felesége süt/főz, az enyém ezt nem nagyon, illetve ritkán teszi, micsináljunk, nem szereti az ilyesmit, sebaj.
Gastro – tonhalsteak
Már régóta szemezek a tonhaldarabokkal a halasnál, de eddig mindig elcsúsztunk snapper vagy tarakihi irányba, de most rávettem magam, hogy kockáztassak.
Gasztro – csirke grillezett cukkinivel
Főzős már régen volt, úgyhogy most jön egy ilyen. A gombaszósz most sokkal közelebb volt nagymamáméhoz. Nézzük mi történt.