Muzik – április

Áprilisban sem maradunk zene nélkül, bár a mostani zsákmány sem utolsó, a jövő hónap lesz a mindentvivő, felfedeztem magamnak Roy Eldridget és be is táraztam előre belőle, vastagon. Na, de nézzük mi sodródott le az információs szupersztráda zenei vebkikőtőjéről.

“Muzik – április” bővebben

Muzik – október


Az akutális hónapforduló újabb zsákmányokkal gazdagította az állományt, hat albummal jutottunk előrébb. Rátettem a kezem David Krokauer újabb munkájára és alapos megfontolás után úgy döntöttem, hogy az élő koncertfelvételét passzolom, az nekem picit már túl performansz, szegény klarinéttal talán csak gondolát nem hajtanak, eléggé bizarr, nem babazsúr.

A hónap két (számomra) újdonsággal ismertetett meg, egyikük a Bill Evans Trio, a róla elnevezett triplet pompás, nyugodt, megfontolt és halálpontos jazzt csinál, amolyan hátradőlős, csukottszemmelhallgatós időtöltés, semmi performanszos deviancia, nincs bőgőn dobolás, dobon bőgőzés, csak cien porciento jazz. Rekommendálom nem jazzrajongóknak is, klasszikus darab.

Másik új versenyző, aki miatt már be is van tárazva a “save for later” ,a jövő havi készlet felét előre lekötöttem az albumaival, Ornette Coleman az elkövető és nagyon kellemes munkát végez, talán ez a kedvenc féle jazzem, messze Coltrane-nen innen de jóval a kommerszen túl. Ezt mindenkinek javallom, teljesen emészthető, semmi kilengés, könnyű és tiszta munka.

Art Blakey régi kedves előadó, a Split Skins se zsákbamacska, a megszokott hangulatot kapjuk, öröm mellette a blogozás. Dizzy y Machito bazi jó kaland, Dizzyt ugye nem kell bemutatni, ez az album pedig annyira szépen mutatja a nemrég lefutott(?) honi latinzene divat gyökereit, hogy földön keresgéli az ember az állát, amíg hallgatja. Nincs új a nap alatt, az Afro-Cuban Jazz Moods-nál találóbb címet nem is kaphatott volna az album. Véletlenül futottam bele, de nagyon nem bánom. Monk Friscoban is Monk, pár szám már megvolt másik albumokon is, de az árnyalatnyi különbségek miatt nem baj, ha többféle előadásmódban megvan a Blue Monk.

  • Art Blakey : Split Skins
  • Bill Evans Trio : Sunday At The Village Vanguard
  • David Krakauer (feat. Socalled & Klezmer Madness) : Bubbemeises – Lies My Gramma Told Me
  • Dizzy Gillespie y Machito : Afro-Cuban Jazz Moods
  • Ornette Coleman : Tomorrow is the question
  • Thelonius Monk : Alone in San Francisco

Vegyük észre, hogy az Emusic végre ad rendes artvörköt, amitől már szép is az itunes, és ide is rendes képek kerülnek, nem kell a neten vadászni és lopkodni. A webes felület is frissült, úgyhogy már nem kell a kicsit döcögősen működő downloaderrel szívni, hanem direktben is klasszul megy. Kipróbáltam szépen, hogy hogy lehet posztolni egy albumot a fészbúkba, aminek persze nem sok értelme van, de az összes ilyen tartalomajánlgató marhaság, a Diggtől a Technoratiig be van varrva a felületben szépen, igényesen.

Muzik – szeptember

 

Az egy éves emusic tagság évfordulómat hatalmas fosztogatással ünnepeltem az előbb, és ráadásul majdnem belecsábultam a “még 25 trackot 4 ejróért” kalandba is, de aztán megkeményítettem a szívem. Alább a felsorolás, hogy mikre tettem rá a kezem, a szerkesztőség megjegyzéseivel:

 

  1. Art Blakey : Live At The Monterey Jazz Festival, 1972 (csendesen jegyzem meg, hogy a zongoránál Thelonius Monk)
  2. Charles Mingus: Charles Mingus (és tessék meglátogatni a mingusmingusmingus.com oldalt)
  3. Charles Mingus Presents Charles Mingus (rajta az elgondokodtató “All The Things You Could Be By Now If Sigmund Freud’s Wife Was Your Mother” című számmal)
  4. Charles Mingus: Town Hall Concert
  5. John Coltrane: Lush Life
  6. Sonny Rollins: Freedom Suite
  7. Sonny Rollins: plus 4
  8. Sonny Rollins: Saxophone Colossus
  9. Thelonius Monk and Sonny Rollins: Thelonius Monk and Sonny Rollins

Ezen felül kiegészítetten a Benny Goodman 1938-as Carnegie Hall koncertfelvételt újabb számokkal, mert azt lassan össterakom az albumok után megmaradó szabad trackokból, 65 szám, nem kis meló, eddig 28 van meg, de nagyon megéri a lassú, kitartó küzdelem, piszok jó muzsika. 

Charles Mingus mellett a múlt hét felfedezettje* David Krokauer, aki bizonyosan nem normális, de nagyon jó zenét csinál a Klezmer Maddness!-el. András barátunktól kaptam meg a “the twelwe tribes” albumot és most az emusicon hozzávadásztam még kettőt a “Bubbemeises – Lies My Gramma Told Me” és a “Krakauer Live in Krakow” címűeket, hát elég meredek. Amolyan kortárs-klezmer-underground-performansz, de mégse darálnak le közben élő kiscsirkét. A klarinét meg jó. 

 

*:mármint számomra

.

Hol tart a tudomány

 

Várom a tévéembert aki majd beszereli, de persze híre-nyoma nincs, úgyhogy itthon dekkolok a mosnivaló ruhával és a leadnivaló rendszámmal és a beváltandó csekkel, mert ha kilépnék a házból, akkor nyilván azonnal itt teremne és még meg is lenne sértődve.

Miután kiolvastam az egész internetet (egy cédé, pornó nékül) sőt el is mosogattam, kitaláltam, hogy elolvasom a dvd lejátszó kézikönyvét (amit magyarországon még mindig “használati utasításnak” hívnak, utasítás, éééted) és csuda dolgokra bukkantam benne. 

Alapvetően számítottam arra, hogy ez valami tudományos eszköz, mert kis korongokra bírja írni amit a tévében lát, de pont nem ezért vettük, hanem azért, mert fittyet hány a régiókódokra és az Eagle vs. Shark-ot ugyanúgy megmutatja, mint a moképes kockásfülű nyulat. Így a nej laptopja nem vörösizzásig osztja a magyar népmeséket a gyereknek, hanem ha kis nézés van, akkor a tévén megnézi a gyerek, aztán megy aludni, hogy apáék is nézhessenek a tékából. (amúgy is bannolva van a gyerek a laptoptól az ominózus kilengés óta)

Visszatérve a kütyühöz, olyan dolgokat olvastam benne, hogy divx meg tracklista, szóval egyből levettem (műszaki vagyok) hogy ez lejáccó, kezicsókolom, a dolgokat jácca lefele. Miután a mások élete címűt megnéztük divikszben magyar felirattal, azóta szinte semmi sem lehetetlen, tán még az empéhárom se. Olyan korongokat is simer, amilyet én nem is, meg lehet vele vágni amit felvett az ember a tévéből, legalábbis a leírás szerint. Másol vhs-ről szódagépre, mindent tud.

Úgyhogy fogtam a mit sem sejtő iTunesemet és aminek a genre tagjában az volt, hogy “jazz” at behúztam egy playlistbe és megnyomtam a piros gombot. (valójában trehány disznó vagyok, csakúgy, mint az emusic, mert egy jó része swing meg bigband, de hát többezer trackon ezt én végig nem irkálom) Mivel egy dvd-re nem fért rá az összes, ilyen muzsika, kidobáltam ami szerintem nem kell rá és nyomtam egy piros gombot.

Valami megmagyarázhatatlan okból ilyenkor mindig azt mondja, hogy kábé egy óra lesz megírni, de aztán egészen normális idő alatt végzett. A friss, meleg korongot beletoltam a lejátszóba és most énekel a tévé és még rá is van írva a track neve, hossza, album meg mifene. Whoá! Vágre nem a macbook kis csipogójából szól a muzsika. Hát ennyit mára a tudomány és technika világából.

 

.

Muzik – Augusztus

 

Tegnap éjjel esedékessé vált az újabb muzsikabeszerzés, megérkezett a havi járandóságom a központi zeneellátóból. 50 számot nem könnyű beosztani havonta, ha az ember a jazz környékén mocorog, minden alkalommal újabb és újabb előadok és albumok kerülnek elő, amire fáj a fog… Ezt persze direkt csinálja az emusic, rendes webáruház módjára erősen ösztönöz, minden albumnál mutatja, hogy aki azt megvette, mi mást vásárolt még, szóval szélesedik a látókör és gyorsan leforog a havi adag. No, meg már 29 album várakozik a “saved for later” zsákban. Amúgy az emusic megújult felülettel fogadott, kicsit bővült a felhasználói lehetőségek száma, mindenféle webes megoldással lehet megosztani az albuminfókat.

Emellett van egy nagyon okos és olyanok számára, mint én – úgy értem jazzhoz nem értő, de jazz szerető emberke – nagyon hasznos, az úgynevezett Editor’s Pick. Általában amit a  ikon jelez, abban nem igazán csalódik az ember. Van egy másik nagy segítség, ami már több ízben juttatott remek hanganyaghoz, ez az “Emusic Dozen” válogatás, amely alapos elemzéssel megtámogatva ajánl 12 albumot. Erre az ikonra  is bátran kattintsunk, majdnem mindig kijön a 3 cseresznye.

Tegnap nem gatyáztam, félretéve a későbbi letöltésre eltárolt készletet, ráfordultam Fred Kaplan ajánlójára és nem is csalódtam. A hosszas elemzéseket félretéve, egy óra belehallgatgatással az alábbi beszerzést követtem el.

 

 Duke Ellington 

 The Carnegie Hall Concerts: December 1944 

 Ellington élő felvételei általában kiválóak, ez pláne nagyon a helyén van.

 

 

 

 Jaki Byard Quartet

 Szintén élő felvétel, az általam eddig nem ismert basszista remek választás volt, nem véletlenül került a listára. 

 

 

 

 Sonny Rollins

 G-Man

 Aki nem ismerné Sonny Rollinst, annak melegen ajánlom őt, elképesztő szaxofonista, ez az elbum pedig ugyan csak 4 számot tartalmaz, de ez is háromnegyed óra merülés.

 

 Thelonius Monk

 Thelonius in action

 Monk nem ismeretlen már, számos albuma csücsül az iTunesemben, ennek is ott a helye. 

 

 

 Art Blakey and the Jazz Messengers

 UGETSU

 Art Blakey már két ízben elcsábított, ez a harmadik album amit megvásároltam, és minden egyes másodperce megérte.

 

 

50 track, 5 és fél óra nettó jazz (és swing) állt a házhoz, most megyek főzök ebédet és közben szólni fog valamelyik új albumom.

 

.

Live Jazz

 

Este bekocogtunk a városba, ahol péntek este lévén egészen jó kis élet volt, a hűvös este és a futó záporok ellenére. Aucklandban több helyen is van élő jazz, amit az ember szívesen hallgat egy pohár bor vagy egy sör mellett.

Választásunk az Umbria nevű helyre esett, ahol igen dekoratív pincnöklánykák serénykedtek egy hangulatos kis téren, a kockaköcekre kitett asztalok között és egy kellemes jazz trio játszott. Dob, billentyű, bőgő. A dobszerkó mögött egy kedves öregember dolgozott, talán még nálunk is jobban élvezte az egészet, amikor végül elpakoltak és hazamentek még odajött megköszönni, hogy meghallgattuk és elköszönt.

 A placc majdnem tele volt, ahogy láttam vacsorázni is lehetett volna, de ezt már elintéztem itthon, úgyhogy maradt a jazz, a bor és a társaság. Időközben kétszer is eleredt az eső, de senkit sem zavart, részben azért mert fűtőkészségek voltak elhelyezve a téren, no meg hatalmas ernyők alatt mulatozott a közönség, úgyhogy csak a pincnökök áztak, de ők meg nem zavartatták magukat különösebben. Mi se.

Amúgy az utca tele folt ujjatlan ruhácskákban flangáló lánykákkal, miniszoknyákkal meg rövidgatyás srácokkal, amit kicsit nehezen viseltünk polárban meg esőkabátban. Ráadásul a lengén öltözöttek keveredtek a melegebb helyekről érkező népséggel, akik viszont síkabátban közlekedtek meg bundacsizmában, elég viccesen néztek ki együtt.

(a felvételek minőségéért pardon és grácia, ennyit tud a kis kütyü)

 

.