Szarvasbőgés ezúttal nem volt, de négyen, négy napra bevettük magunkat a vadonba.
Napfogyatkozás
Ma délelőtt 10:27-kor az Állami Napfogyatkozásellátó által kiutalt természeti eseménynek voltunk szemtanúja a cég parkolójából.
Te Urewera National Park – Lake Waikaremoana
Megint vadászni mentünk, majd arról is lesz poszt, egyelőre nézzük meg merre csavarogtunk.
Kārearea – az év madara
Új-Zélandon erős madárfétissel találkozhat a gyanútlan szemlélő, köszönhetően annak, hogy a fehér ember megjelenéséig a madaraké volt a pálya az élővilágban. A madárbolondéria része az is, hogy évente megszavazzák, hogy melyik jószág legyen az év madara. Idén a Karearea nyert.
Armageddon Expo 2012 – Auckland
Ezen a hétvégén rendezték meg a környék Comic-conját, az Armageddon Expo-t. Nem gondoltam, hogy kilátogatok, de végül mégis úgy alakult, hogy de. Érdekes volt.
Kiwi Ikonok – The Hobbit : érme gyűjtőknek
Ha már több kanyart vett az internetek bugyraiban a dolog, akkor tegyük helyre, hogy mi van a hobbitpénzzel.
SNAP – Serial Number Action Partnership
A SNAP nevű kezdeményezést a rendőrségnek köszönhetjük, és tulajdonképpen nem is buta gondolat, vannak könnyen látható előnyei, de azért paranoiásoknak nyilván merülnek fel kérdései is.
Kiwi Ikonok – Mary Joseph Aubert
Közel két éve már beszámoltam arról, hogy szentté avatták az ausztrál Mary McKillopot, akinek voltak némi újzélandi vonatkozásai is. Most ismét küszöbön egy hasonlóan örvendetes esemény, a közeljövőben a zátony saját jogán is szenthez juthat. Aubert anya története némileg ellentmondásos, de sok szempontból tekinthetjük úttörőnek, és az biztos, hogy az ország sokat köszönhet neki.
Kiwi ikonok – Pie
A pie vagy pite nem mai találmány, az egész világon elterjedt, millió formája és változata van, az angolszász vidéken ma is rendszeresen fogyasztják. A zátonyon a piezabálás nem csak hagyomány, de meghatározó része a kiwitudatnak is.
Jávorszarvasok a zátonyon?
A sztori leginkább fotókról és vadászokról szól, és picit bizonytalan is a vége, de legalább kiderült valami az újzélandi jávorszarvasokról.